„Én lángolón szerettem, véghetetlenül, miképp e szív csak egyszer szerethet.”

–

Ha március 15-e, akkor elsőnek Petőfi és Szendrey Júlia jut az eszünkbe, ami nem is csoda, hiszen ez volt Petőfi nagy napja. Esélyesen a forradalom tüzében fogant Petőfi Zoltán is, mert napra pontosan kilenc hónappal később született meg Debrecenben, 1849. december 15-én. 

Bár a kutatók szerint kicsit prózaibb volt Jókai és Laborfalvi Róza megismerkedésének története, mint a jól ismert sztori, miszerint a primadonna a forradalmi nap estéjén megtartott Bánk bán előadáson tűzte Jókai mellére a kokárdát, és így ejtette rabul a szívét. (Jókai Mór és Laborfalvi Róza kapcsolatáról itt írtunk bővebben.)

Ám rajtuk kívül mások számára is sorsfordító volt ez a nap magánéleti szempontból is. 

Bulyovszky Gyula és Szilágyi Lilla esernyőrománca

Március 15-én egy olyan szerelem is lángra kapott, ami hosszú évtizedekig tartott, és nem ingathatta meg sem a távolság, sem a féltékenység. A forradalmi legendárium szerint Bulyovszky Gyula, aki szintén fontos szereplője és szónoka volt a március 15-i eseményeknek, nem vitt magával esernyőt. Egy fiatal, alig több mint 15 éves színésznő, Szilágyi Lilla azonban befogadta az esernyője alá – és a szívébe.

Szilágyi Lilla úgy emlékezett, már farsang idején megismerkedtek egymással, mégpedig az Ellenzéki Kör bálján, hogy azután a jogász- és az orvosbálon is együtt táncoljanak. Gyimesi Emese irodalomtörténész tárta fel Szilágyi Lilla naplóit, melyekben szó esik arról, hogy a báli szezonban többször találkoztak:

„ő szemüvegével felnézett [a páholyra, ahol Szilágyi Lilla ült. Szerk.] én látcsövemmel szemléltem kedves, de kissé gúnyos arcát.”

Március 15-én este, amikor a színésznők kokárdát varrtak, Szilágyi Lilla is készített egyet, mégpedig Bulyovszky Gyulának. De a kapcsolat valójában március 15-e után kezdett komolyra fordulni:

„Egy hét múlva páholyomban kezdett járni, haza kísért… de később szó szó után, látogatás látogatás után – egyszer csak úgy érzém, hogy nem csupán vonzalom, de szerelem mardossa szívemet, forr a legyőzhetlen szerelem. […] Én lángolón szerettem, véghetetlenül, miképp e szív csak egyszer szerethet.”

Egy nyitott házasság

Szilágyi Lilla élete első bálján megtalálta a társát, akihez, ha örök hűség nem is, de örök szerelem fűzte. Mert Szilágyi Lilla és Bulyovszky Gyula házassága több szempontból is rendhagyó volt a korban.

Nem a menyasszony életkora miatt, hiszen akkoriban egy tizenöt-tizenhat éves lány már eladósorba került, hanem mert Szilágyi színésznő volt. Bulyovszky pedig újságíróként dolgozott, de nemesi családból származott, amelynek férfitagjai körében szokás volt „színésznőcskét tartani”, feleségül venni egyet azonban skandalumnak számított.

Elvileg Szilágyi Lilla ereiben is főnemesi vér csörgedezett, Szilágyi Erzsébetig tudta visszavezetni a családfáját. Legalábbis így tartotta a családi legenda, mert a kutatók úgy vélik, hogy a Szilágyi család még a középkorban kihalt. Mindenesetre Lillában megvolt Szilágyi Erzsébet nemesi tartása és büszkesége is, ahogyan ez majd a későbbiekben kiderül. 1848-ban azonban Szilágyi Lilla családja már igen távol állt a főnemesi rangtól, hiszen több generációra visszamenően színészek voltak a felmenői, ami a 19. század közepén egy cseppet sem volt megbecsült státusz. Pedig a lány már hétéves korától játszott, tizenöt évesen pedig országosan elismert színésznő volt, a Nemzeti Színház tagja.

Bulyovszkyt nemigen foglalkoztatták a társadalmi konvenciók. Annyira nem, hogy egyfajta nyitott házasságban élt a feleségével. A korszakban az természetes volt, hogy a férfi megcsalja a feleségét, szeretőt tart, ám ha egy nő tette ugyanezt, akkor azonnal elveszítette a becsületét. Bulyovszkyt azonban nem érdekelte, hogyha a felesége életében más férfiak is megfordulnak.

„Ha őszintén bármily hibás lépésedet elmondod nekem, istenemre mondom, az csak erősbítené szerelmem, mert büszke lennék reá, hogy nekem gyóntad meg, mint egyetlen igaz barátodnak... Az álarc bármily szép legyen, előttem utálatosabb a rút, de igaz képnél. Egyébiránt elvem ez: ha szeretsz, hűtlenül is hív vagy hozzám, – s ha nem szeretsz, híven is hűtlen vagy!” – írta feleségének egy levélben, amit Nyáry Krisztián idézett könyvében, az Igazi hősökben.

A rossz honleány

A szabadságharc leverése után Bulyovszkynak egy darabig bujdosnia kellett, a helyzet rendeződése után azonban visszatért Pestre, és lapszerkesztőként tevékenykedett. Alapító szerkesztője volt az egyik első női divatlapnak, a Nefelejtsnek, majd 1862-től a Hölgyfutárt is szerkesztette. Felesége irodalmi próbálkozásait is segítette, így jelent meg 1855-ben Bulyovszkyné Szilágyi Lilla novelláskötete, majd később úti naplói is.

Bulyovszkyné több mint 20 német, illetve francia regényt fordított le magyarra, és ültetett át színpadra. Az idősebb és az ifjabb Dumas több regényét is, például az ifjabb Alexandre Dumas klasszikus művét, a Kaméliás hölgyet ő állította először színpadra Magyarországon.

Így húszas évei közepére nemcsak elismert színésznő, hanem sikeres író, fordító és színházi szakember is lett. 

Bulyovszky gáláns férjként engedte, hogy felesége a saját útját járja. Akkoriban gyakori volt, hogy a színésznők gyerekük születése után nem tértek vissza a színpadra, azonban Szilágyi Lillát nem gátolta az anyaság színészi karrierjében. Fiuk születése után, 1852-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. Itt viszont úgy érezte, nem kap megfelelő szerepeket. Ellenlábasa éppen Laborfalvi Róza volt.

Évekig próbálkozott, mígnem 1857-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Először az idősebb Dumas-t kereste fel mint magyar fordítója, de az író nem akarta fogadni. Végül mégis engedett, és életre szóló barátság alakult ki kettejük között. Szilágyi Lilla megismerkedett Liszt Ferenccel és Liszt lányával, Cosima Wagnerrel is.

Mikor a következő évben hazaérkezett, több francia és német színház ajánlatát magáénak tudhatta. Hiába próbálta azonban a Nemzeti Színháznál kijárni, hogy engedélyezzék neki a külföldi szereplést, kérését mereven elutasították. Így hát elhatározta, hogy elhagyja az országot, és ebben a férje is maximálisan támogatta.

Hogy miért nem tartott a feleségével, nem tudjuk, ám az asszony másfél évtizedes külföldi tartózkodása során folyamatosan leveleztek. Megható, bensőséges leveleikben nemcsak a társadalmi és magánéleti eseményekről számoltak be egymásnak, hanem megosztották a gondolataikat, töprengéseiket, vívódásaikat is.

Bartha Katalin Ágnes akadémikus, színháztörténész tárta fel a Bulyovszkynét körülvevő színházi vita dokumentumait, és így fény derült arra, hogy Szilágyi Lilla alig hagyta el az országot, máris megindult az acsarkodás ellene. Gyulai Pál keményen nekiment, mégpedig a Hölgyfutár oldalán, ami akkoriban a művelt hölgyek kedvenc lapja volt, így a közvéleményt erősen formálta. (Ekkor még nem volt a lap szerkesztője Bulyovszky Gyula.) 

„A magyar olvasó közönség úgy is jól ismeri az ügyet, s tudja azt, hogy Bulyovszkyné asszonyt a nyugtalan dicsvágy készté e tettre, s – meglehet – erejének túlbecsülése. Mert mi készthette volna más? […] Bulyovszkyné asszonynak nem volt elég a magyar Parnasszus, melynek egy Jókainéja van; nem volt elég az otthoni borostyán, ő a külföld babérjai után vágyott; s ezért mondott le édesen zengő nyelvünkről, melyet az anyai tejjel szívott be; ezért hagyta el szülőföldjét, melyen bölcsője rengett. Bulyovszkyné asszony kitörülte nevét a magyar színészet történetéből, s száműzte magát művész-világunkból.”

A színésznő ebben az időben írta férjének a következő sorokat:

„A haza és művészet szerelme oly szenvedélyek, melyek egymás mellett egész erőben megférnek; mindkettő lelkesíti éltemet, miként fogom azokat összeegyeztetni az… a jövő titka!”

Ettől függetlenül igencsak megviselte a támadás, hiszen még időskori leveleiben is felemlegette „rossz honleánnyá” válását, bár ekkor már kicsit ironikusan beszélt a dologról.

Távházasság hosszú évekig

Bulyovszkyné Szilágyi Lilla azonban nem az a nő volt, aki beadja a derekát. Utazásához a családi ékszereket adta zálogba a férje beleegyezésével. 

Először Párizsban próbálkozott, de franciatudása kevés volt a színpadi sikerhez. Az idősebb Dumas azonban a pártfogójává vált, és ha hinni lehet a Szerelmes kaland című regényének, akkor Bulyovszkyné a szeretője is volt egy ideig. A könyvet magyarul is kiadták, Pesten nagy szenzáció lett, Bulyovszky azonban nem reagált rá. Annál inkább Jókai egy megjegyzésére, miszerint Szilágyi Lillának nincs semmi köze Mátyás király anyjához.

Bulyovszky azonnal párbajra hívta Jókait, amit meg is ejtettek Jókaiék Sváb-hegyi villájában, de szerencsére senkinek sem esett baja.

1859-ben Bulyovszkyné Szilágyi Lilla úgy döntött, hogy Németországba utazik, és ott próbálja folytatni színészi karrierjét, mivel a franciával ellentétben a németet kiválóan beszélte. Liszt Ferenc javaslatára nem vette le különleges hangzású magyar nevét, csak kicsit „németesítette”: Lilla von Bulyovszky néven indult el meghódítani a német hercegségek színpadait. 

Nyáry Krisztián idézi azt a levelét, melyben Dumas-nak erről a döntéséről írt:

„Magyar színésznő vagyok, és magyar nyelven játszom. A közönség, melyhez szólhatok, mindössze 6-7 millió ember. Én 30-40 millió emberhez akarnék szólni, német színpadon és német nyelven.”

Bár kaphatott volna állást nagyobb színházaknál is, de ő vezető színésznő akart lenni, ezért a szász királyi színházhoz szegődött, ami messze nem volt a legnevesebb színházak közül való Németországban, itt viszont főszerepeket játszhatott.

Már az első szerepében, Stuart Máriaként hatalmas sikert aratott. Meghívást kapott a drezdai, stuttgarti, frankfurti színházaktól is, és a siker mellett az anyagi megbecsülés is osztályrésze lett végre. Lassan európai sztárrá vált, Londonban, Svájcban, Rigában is fellépett, ám ezek az utazások igen kimerítették:

„Hat hónap óta vasúton utaztam vagy ötszáz mérföldet; tartottam 120 próbát, játszottam nyolc színpadon vagy százszor, tanultam, írtam, látogatásokat tettem és fogadtam; részt vettem szertartásos ünnepélyekben és unalmas mulatságokban; röviden: erkölcsileg kerékre törve érzém magamat és menekülni vágytam messze-messze, hol a rendező édes-keserű hangját, és az ügyelő csengettyűjét nem hallom” – írta norvégiai úti naplójába 1866-ban.

Levelezései alapján feltehető, hogy három német herceggel is bizalmas viszonyba került. Például II. Lajos, Bajorország 22 éves királya is nagy rajongója volt Bulyovszkynénak, annyira, hogy meghívta a kastélyába, hogy egyedül neki játssza el Stuart Mária szerepét. Hogy mi történt közöttük, nem tudhatjuk biztosan. Talán a fiatal király beleszeretett a nála 12 évvel idősebb asszonyba. Legalábbis a király édesanyja, Mária anyakirályné azt kérte Bulyovszkyné Lillától, hogy hagyja el az országot, mert elvonja a fia figyelmét az uralkodástól.

Bár európai hírességgé vált, kegyeiért a legnagyobb színházak, királyi udvarok, hercegek és arisztokraták versengtek, Pesten csak megvetés fogadta. Ennek ellenére többször hazalátogatott, illetve szeretett volna hazatérni. 1863-ban például ismét jelentkezett a Nemzeti Színháznál, azonban elutasították. Ugyanez történt 1875-ben, végleges hazatérte után is. A Nemzeti Színháznak nem volt többé szüksége rá. Ezért országos előadókörutat szervezett, amely hatalmas sikert hozott: szülővárosában, Kolozsváron fáklyásmenettel fogadták, Kassán és Miskolcon ünnepelték, de a pesti színházi élet mereven elzárkózott a „hűtlen honleánytól”.

Így hát visszavonult, felhalmozott vagyonából számos jótékonysági egyletet hozott létre. Azonban a pesti közönség sose bocsátotta meg neki, hogy külföldön sikeres színésznő lett. Beteljesedni látszott Gyulai jóslata, amit 1858-ban egy levélben írt a színésznőnek:

„Ön vissza fog térni csalódva és bűnbánóan. Már késő lesz. Eljátszott három dolgot, melyek mindenike nagy kincs; a magyar közönség részvétét; egypár kipótolhatatlan szép évet, s ereje nagy részét.”

Hűtlenül is hűséges a halálig

Bulyovszky Gyula feltehetően tudott a felesége kalandjairól, de tartotta magát a fogadalmához. Levelezésükből kiderül, hogy a felesége karrierjének minden egyes állomását ismerte, amikor kellett, támogatta az asszonyt, akár anyagilag is, amikor pedig úgy hozta a szükség, csak a távolból, barátilag figyelte élete eseményeit.

A gáláns férj azonban 1883-ban meghalt.

Ezek után az asszony csak a jótékonykodásnak élt. Komoly összegekkel segített árvaházakat, iskolákat, színjátszó egyleteket, majd férje emlékére megalapította a Bulyovszky Gyula-díjat, amit minden évben a Kisfaludy Társaság osztott ki tehetséges, fiatal íróknak. 

Magányosan halt meg 1909-ben egy grazi szállodában. Végrendeletében a vagyonát fiára hagyta, ám az ingatlanjaiból származó jövedelmeket  szülővárosa, Kolozsvár árváinak kívánta juttatni.

Fiáról, Bulyovszky Aladárról nem sok adat maradt fenn. Valószínűleg az édesapja nevelte vagy neveltette. Ügyvéd lett, majd miniszteri tanácsos. Hogy az édesanyjával milyen volt a viszonya, azt nem tudjuk. A végrendeletével azonban nem értett egyet, és megtámadta. A bíróság úgy döntött, hogy a tetemes vagyon teljes mértékben Bulyovszky Aladárt illeti. Így Bulyovszky Lilla végakarata nem teljesülhetett.

Miklya Luzsányi Mónika