Hajléktalanság mint családi örökség: amikor anya és lánya is az utcán él

–

Megtartó háló nélkül szabadesés a semmibe

Ha valaki nem olyan szerencsés, hogy biztos családi hátteret tudhat maga mögött, ami megtartja, ha testi vagy lelki betegség, párkapcsolati problémák merülnek fel, ha nem rendelkezik stabil, saját otthonnal és megtakarítással, amivel átvészelhet több hónapnyi kórházi ápolást vagy munkanélküliséget, akkor a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy nagyon gyorsan perifériára sodródhat.

Erre példa az 56 éves Rita és 23 éves lánya, Zita története is: a két nő jelenleg a BMSZKI egyik páros szállóján él. Az életük akkor vett rossz irányt, amikor a családfő inni kezdett és egyre agresszívebben viselkedett otthon, majd az alkoholbetegsége miatt elvesztette a munkáját, és rettegésben tartotta családját. A férfi aztán 2014-ben elzavarta a feleségét és a lányát a közös lakásból. Pár évig vidéken, albérletben húzták meg magukat, ám ott nem tudtak megélni, így munkalehetőség reményében Budapestre költöztek.

A BMSZKI két munkatársa, Fehér Boróka és Lengyel Lea tanulmányukban olyan családokat vizsgáltak, melyeknek több generációja is hajléktalanságban él. Huszonegy család különböző tagjainak hátterét dolgozták fel arra keresve a választ: milyen tényezők játszottak abban közre, hogy nagyszülők, szülők és gyerekek is biztos otthon nélkül maradtak. Adatgyűjtésük során a 2013–2023 között a BMSZKI intézményeiben, átmeneti szálláson élő nők helyzetét elemezték, a 69 személyből a legfiatalabb 18, a legidősebb 69 éves volt.

Nem Rita és Zita az egyetlenek a kutatásban, akik családon belüli abúzus miatt kényszerültek hajléktalanságba. Amáliát mindkét szülője rendszeresen verte otthon, kifejezetten kegyetlenül bántak vele, így 16 éves korában elszökött és férjhez ment. Négy gyereke született, ám a házassága megromlott, a férje verte őt, úgyhogy elhagyta másért, akivel végül hajléktalanszállóra költözött. Az ötödik gyerekét a kórházból már csecsemőotthonba vitték.

Az édesanyák a legkiszolgáltatottabbak

„A hajléktalanság annak a folyamatnak a vége, amikor már minden más lakhatási lehetőség megszűnik” 

– magyarázza Fehér Boróka. – „Sokan olyan otthonokból kerülnek az utcára vagy a hajléktalanszállókra, ami minőségében már valaminek a pereme. Például tízen laknak egy szobában, ahol nincsenek ablakok, bedőlt a kunyhó oldala… Rengetegen érkeznek bizonytalan vagy nem biztonságos lakásokból az ellátórendszerbe.” 

Sokan vannak, akik az alapvetően rossz anyagi helyzetük miatt nem tudják fizetni a közüzemi számlákat, és emiatt veszítik el az otthonukat. Gyerekes családoknak eleve nehezebben adnak ki lakást, és szívességi lakhatást is nehezebb találni, ha az ember nem egyedül akarja meghúzni magát egy kanapén, hanem vinné magával a kisgyerekeit is – mutat rá a nehézségekre a kutató. 

A vizsgálatban résztvevő nők öt százaléka a felnőtt gyerekével együtt került hajléktalanságba. Az ő háttértörténetük rendszerint így fest: egy darabig albérletben éltek, ide-oda költöztek, majd valamelyikőjüknek megroggyant a munkavégző-képessége, és nem tudták tovább fizetni a bérleti díjat. Onnan munkásszállóra költöztek, majd végül a hajléktalanellátásban kötöttek ki.

Anyaként sokkal kiszolgáltatottabbak a nők, hiszen nem mindegy, hogy a fizetést csak magukra, vagy még a gyerekeire is kell költeniük. Arról nem is beszélve, hogy egyedülálló anyaként sokkal nehezebb bármilyen munkahelyet megtartani, hiszen a legtöbb helyen nem olyan rugalmasak a munkaórák, hogy bármikor el tudjon menni a gyerekért az óvodába vagy orvoshoz. „Rengeteg olyan történetet hallunk, amiben az illetőnek lett volna munkája, de este hétkor nem volt, aki vigyázzon a gyerekre, ezért nem tudta elvállalni” – meséli Vida Judith.

Mindennapos, kilátástalan küzdelem

Sok nehéz helyzetű nő küzd mentális egészségi problémákkal (erről korábban ITT írtunk): lelkileg nem tudnak megbirkózni a válásukkal, a gyerekük elveszítésével. 

De az is gyakori, hogy a több éven át tartó bántalmazás hatására kényszerülnek hónapokra a kórházba, és amikor onnan kijönnek, már nem tudnak hol elhelyezkedni.

A felmérésben megvizsgált nők jelentős része takarítóként dolgozott, sokan éjjeli és hétvégi műszakokat is vállalva. Ám takarítói bérből szinte lehetetlen nulláról lakást bérelni és azt fenntartani. Gyakori felállás az is, hogy összeáll két barátnő, és együtt mennek albérletbe. Ám ha az egyikük valamilyen okból elveszíti a munkáját és kiesik a fizetése, akkor mindketten az utcára kerülnek. 

Ha valaki huzamosabb ideig él hajléktalanként, az az egészségére is hatással van. A vizsgált ötven év alatti nőknél szinte kivétel nélkül két-három tartós egészségügyi probléma állt fenn.

„Sok nőnél depressziót állapítanak meg, ami persze valahol érthető. Ha egy hajléktalanszállón kellene laknunk, valószínűleg a legtöbben hasonló lelkiállapotba jutnánk, nem látnánk sok reményt a jövőben, és elhatalmasodna rajtunk a kilátástalanság” – mondja Boróka.

Rejtett hajléktalanság

Hogy pontosan hányan is élnek hajléktalanságban, az nem lehet tudni, a rejtett hajléktalanság különösen a nők esetében jellemző. Azok ugyanis, akik a családok átmeneti otthonában, anyaotthonban vagy a bántalmazott nők menedékhelyein élnek, nem tartoznak a szűken vett hajléktalanellátáshoz, és ezért nem is szerepelnek a statisztikákban, holott ugyanúgy lakhatási problémákkal küzdenek.

Intézetből utcára

Sajnos a gyermekvédelemből is rengetegen kerülnek utcára,

„az állami gondozásból kikerülők jellemzően 25 éves koruk előtt már hajléktalanellátási szolgáltatásokat vesznek igénybe”

– áll a tanulmányban. A 2010-es évek közepén mért adatok szerint a hajléktalanságban élő emberek körülbelül 20 százaléka volt állami gondozott.

Nagyon nehezített pálya, ha valaki állami gondozásból lesz felnőttkorú. Nekik sokkal nehezebb megkapaszkodni, hiszen egy állami gondozásban felnőtt embernek nincsenek meg feltétlenül azok a megküzdési stratégiái, mint egy családban nevelkedett társának.

Jár ugyan otthonteremtési, életkezdési támogatás azoknak, akik legalább négy évet eltöltöttek állami gondozásban, azonban ennek a pénznek a maximális értéke 1,7 millió forint. Ebből, ha valóban lakhatásra költi el a fiatal, nagyjából az albérlet kauciója és pár hónapnyi lakbér jön ki, tehát hosszú távon nincs megoldva a helyzete. „Náluk azonban nincs meg a lehetőség, hogy ha valamit elrontanak, rossz döntést hoznak, akkor a család utánuk nyúl és segít nekik ismét talpra állni” – magyarázza Vida Judith.

„A nehéz körülmények között élő embereknél igen gyakori, hogy egyfajta sorsközösségben élnek” – egészíti ki a fentieket Boróka. – „Ha valakinek van cigije, az megosztja a másikkal, és ugyanez lesz igaz, ha egy szerencsésebb lakhatáshoz jut. Ebben a helyzetben az nehéz kérdés lesz, hogy kiket enged be oda, és kit tud kívül tartani. Lehet, hogy van munkája és lakása, rendezett életet él, de ha csapódik hozzá még néhány sorstárs, akik nem tudnak beszállni a költségekbe, vagy nem megfelelően viselkednek, akkor könnyen »elszáll« a frissen bérelt otthon.”

Az állami gondozott fiatalok 18 éves koruk után igénybe vehetik az utógondozói szolgáltatást, amit vagy tanulmányaik befejezéséig, vagy 24 éves korukig kapnak. A szakemberek hozzáteszik: hatalmas önuralom és fegyelmezettség kell ahhoz, hogy az intézetből kikerülve a fiatal stabil felnőtt életet alapozzon meg.

Végzettsége: öt osztály

Magyarországon 16 éves korig kötelező az állami oktatás, épp ezért döbbenetes: jó pár olyan ember jelenik meg a szociális rendszerben, akiknek legfeljebb ötödik osztályos végzettsége van. „Sokat hiányzott az iskolából, többször kellett évet ismételnie, ha megcsinálta az általános iskolát, utána teljesen eltűnik a radarról, párkapcsolata lesz, gyereket szül… Van ugyan ez a kötelezettség, de annyira túlterhelt a gyermekvédelmi rendszer is, hogy egy 13-14 éves gyereket nem fognak csak azért kivenni a családból, mert nem jár iskolába” – festi fel az elkeserítő hátteret Boróka, majd hozzáteszi:

„Annyira túl van feszítve a gyermekvédelmi rendszer, hogy már a bántalmazott gyerekeket sem tudják kiemelni, mert nincs hová vinni őket.”

Ha pedig valakinek nincs, vagy csak nagyon alacsony a végzettsége, az eleve nehéz életre predesztinálja, hiszen soha nem juthat majd jól fizető álláshoz, de valószínűleg segítő kapcsolatoknak is híján lesz.

A tanulmányban szereplő emberek legjellemzőbb iskolai végzettség a nyolc általános volt, de voltak köztük olyanok is, akik egyáltalán nem jártak iskolába. „Általánosságban azt találtuk, hogy a gyerekek iskolai végzettsége jobb, mint a szülők generációjáé. A szülők közül többen vannak, akik vagy egyáltalán nem jártak iskolába vagy nem végezték el a nyolc osztályt. A gyerekek közül a szülőkhöz képest többen vannak, akik elkezdték a középiskolát (még ha nem is fejezték be), és csak ebben a csoportban vannak olyanok (mindössze ketten), akik leérettségiztek.”

Rengeteg múlik a fogamzásgátláson

Boróka mesél egy családról, ahol a szülők akkor kerültek a látókörükbe, amikor az első gyerekük még nem volt egyéves, és egy csecsemőotthonban élt. Őt szerették volna visszakapni, miközben már várták a következőt. „Beindult a rendszer, nagyon sok támogatást kaptak, de valamiért nem sikerült a dolog. Hét év elteltével még mindig ott vannak az adatbázisunkban, de már megszületett a hetedik gyerekük is. Az anya harminchárom éves, tehát még bőven születhetnek gyerekei. Hogy ez így alakult az ő esetükben, abban ugyanúgy benne van az edukáció hiánya, mint a remény. Feltételezhetően ők minden egyes gyereknél abban bíztak, hogy hátha ezúttal sikerül.” Az így születő gyerekek azonban mind csecsemőotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerültek.  

A szegénységben élő nők fogamzásgátlási lehetőségei gyakran rendkívül korlátozottak (erről bővebben ITT írtunk), a hajadon hajléktalan nőknek több gyereke van, mint a hajadon nőknek általában. Ha pedig egy nő hajléktalanként esik teherbe, a kórházból nem viheti magával újszülöttjét. A babákat utána látogathatja ugyan, akár csecsemőotthonba, akár nevelőszülőkhöz kerülnek, ám ha nem ugyanazon a településen élnek, akkor a kapcsolattartás fizikailag és anyagilag is megterhelő lehet, a lelki aspektusába pedig jobb bele sem gondolni.

„Sok nőben hatalmas szégyenérzet van azzal kapcsolatban, hogy nem tud gondoskodni a gyerekéről, nem tud számára megélhetést biztosítani, és emiatt a látogatásokat sem erőlteti.

Vagy nem akarja, hogy búcsúzáskor megint sírjon a gyerek, amiért nem tudja magával vinni, vagy ő könnyezi meg nagyon az elválást.”  

Hajléktalan szülők és otthonban nevelkedő gyerekek

Judith elmondja, a szociális munkások sokat dolgoznak azon, hogy segítsék a hajléktalanságban élő szülők és gyerekeik kapcsolattartását. „Ez nagyon fontos, ugyanis ha az első hónap eltelik úgy, hogy nem látják egymást, akkor utána már sokkal nehezebb visszaszállni ebbe a rutinba. Olyankor valami eltörik.”

Az elmúlt tíz évben a fővárosban 7500 gyerek került be állami gondozásba, akik közül 760-nak hajléktalan volt valamelyik szülője. Ezekben az esetekben a kapcsolattartás is sokkal döcögősebb.

„Az lenne a jó, ha őszintén beszélhetnénk a szülőkkel, gyerekekkel, hogy mi várható, hogy fog kinézni a jövő, mire lehet számítani. Ehhez viszont az is kellene, hogy a szociális segítőrendszer különböző területein dolgozók kommunikáljanak egymással” – mondja Judith. A szociális ellátásban ugyanis a gyermekvédelem külön szektor, más törvények is szabályozzák, ezért is fodulhat elő, hogy a jobb kéz nem tudja pontosan, mit csinál a bal, a hajléktalanellátásban dolgozók nem látnak rá a gyermekvédelmisek munkájára és fordítva, illetve a szabályozásokkal sincsenek feltétlenül tisztában.

„Fontos azt is tisztázni, mit tud vállalni a szülő, mit bír el, mire képes” – mondja Boróka, aki illusztrációként egy másik esetet is elmesél. Egy többgyerekes édesanya nagyon szeretett volna otthonhoz jutni, hogy magához vehesse az öt különböző helyen élő gyerekét. „Már az csodaszámba ment, hogy megkaphatta a szociális bérlakást, de akkor szembesült vele, hogy ő is elszokott a gyerekneveléstől, illetve hogy az az öt gyerek időközben megnőtt, már nem azok a kicsik, akik állami gondozásba kerültek, ő pedig nem képes öt kamaszt egy kis lakásban felnevelni. Jó lenne, ha ezekről a dolgokról lehetne őszintén beszélni.”

Budapest a lehetőségek földje?

A szakemberek elmondják: sokan költöznek fel vidékről abban a reményben, hogy a fővárosban majd munkalehetőséghez jutnak, ám végül csalódniuk kell. „Itt sokkal több munkalehetőség van. De sok olyan történetet is hallottunk, hogy nagyon rossz körülmények között élő családnak egy tagja Budapest környéki erdőben kalyibát épít, és aztán a fiatalabb generációt már ő hívja azzal, hogy itt egész jól lehet élni. A lakáskörülmények majdnem ugyanazok, mint odahaza, de a fővárosban van pénzkereseti lehetőség. Itt most nem feltétlenül egy bejelentett, nyolcórás munkára kell gondolni, hanem üveg- és dobozgyűjtögetésre például.

Egy kis faluban a nyilvános kukákból nem lehet üveget gyűjteni, de Budapesten egy fesztivál után sok pénzt össze lehet így szedni.

Aztán ezekben az ablaktalan, nagyon lepusztult otthonokban pont úgy élnek, mint egy családi házban: el van különítve a konyha és a hálószoba, van lavórtartó állvány lavórral, az ágy leterítve takaróval” – számol be róla Judith.

Tarts fenn egy lakást 23 ezer forintból (!)

Hogy mi lehetne erre az igen összetett, sok sebből vérző problémára a megoldás? Megfizethető lakhatás, szociális bérlakás, megélhetési támogatás olyanok számára, akik épp nem dolgoznak – sorolják. Jelenleg a foglalkozást helyettesítő támogatás (mely az aktív korú, hátrányos munkaerő piaci helyzetben lévő személyeknek jár) havi 22.800 ezer forint, ha az illető egészségileg károsodott, akkor 27.075 forint. „Ezekből nem lehet fenntartani egy lakást. Ráadásul

sokan idősen kerülnek utcára, mert meghal a párjuk, és egyedül már nem tudják fenntartani a lakásukat.”

A BMSZKI munkatársai ha az egész rendszert nem is tudják megváltozatni, apró lépésekkel azért igyekeznek javítani az ügyfeleik körülményein.

A kifejezetten nőkre fókuszáló segítségnyújtásuk egyik lépése volt a BMSZKI traumatudatos nőgyógyászatának elindítása (erről ITT írtunk), a párokkal való szociális munka is ennek a folyamatnak a része, ahogy a havi rendszerességgel megrendezett női klub is, ahol adott témákat járnak körül (erről pedig ITT olvashatsz).  

Pár napnyi családi idill

A következő projekt keretében pedig olyan biztonságos szobákat, garzonlakásokat szeretnének létrehozni, ahol a hajléktalanságban élő szülők és a másutt nevelkedő gyerekeik tudnak kapcsolatot tartani. Hogy ne a lelketlen folyosókon, rideg aulákban, egy előre meghatározott, szűk idősávban kelljen megölelni a gyereket, akit hetek, hónapok óta nem láttak, hanem legyen egy olyan intim környezet, ahol akár napokat együtt tudnak tölteni. Jelenleg az intézmények közül két helyen tudott ez megvalósulni, másik kettőben pedig folyamatban van a helyiségek kialakítása.

Egy civil szervezettel együttműködve Somoskői Rita StyleMentor jótékonysági gardróbvásárt szervezett, aminek a bevételét a hajléktalan anyák és gyerekeik kapcsolattartásának elősegítésére ajánlotta fel. Ez a kezdeményezés hozzájárul a Dózsa szállón lévő kapcsolattartó garzonlakás teljeskörű felújításához.

„Az a célunk, hogy ezek a helyiségek imitálják az otthon melegét, legyen például egy kis főzőfülke, ahol főzhetnek legalább egy kis tejbegrízt” 

– meséli Judith. A BMSZKI munkatársai támogatókat keresnek a szülők útiköltségének fedezéséhez, illetve hogy segíthessenek abban is, hogy legalább egy kis ajándékot tudjanak vinni a gyereküknek. Igyekeznek programlehetőségeket is kínálni nekik, a Fővárosi Nagycirkusztól például kapnak időnként belépőket.

A találkozók arra is jók, hogy kiderüljön, a család együtt tudna-e működni intézményi rendszeren kívül is, és ne járjanak úgy, mint a fent említett ötgyerekes édesanya: hogy a probléma megoldása alatt eltelt években már túlontúl sok változás történt mindenki életében. 

Fiala Borcsa