Elhordanák a hegyet, hogy sittet hozzanak a helyére a Pilisben

–

A csobánkai önkormányzat még augusztus végén tett közzé a holnapján egy hirdetményt, amely szerint a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya arról tájékoztatja az önkormányzatot, hogy „a SZŰCS-FUVAR Bt. által üzemeltetett Csobánka I.-dolomit védnevű bányatelekre vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárást indított”.

Vagyis egy vállalkozás engedélyt akar szerezni, hogy újrakezdhesse a munkálatokat egy korábban már működő bányában, egy olyan területen, amit a természet azóta visszahódított.

A tájékoztatóból kiderül továbbá, hogy 2025 és 2028 között összesen 116 ezer köbméter ásványi anyagot termelnének ki és hordanának el innen, majd a bánya rekultivációja (helyreállítása) következne, nem is akárhogy:

a hegyoldalba vájt gödröt 360 ezer köbméter inert hulladékkal, vagyis sittel töltenék fel, további tíz éven keresztül.

A hír szájról szájra, pontosabban Facebook-posztról Facebook-posztra terjedt a lakosság körében, a helyi civilekből egyfajta készenléti egység, vagy ahogy ők mondják, operatív törzs szerveződött. Igyekeznek minél több emberhez eljuttatni a bánya tervezett újranyitásának hírét, de sokan mintha még mindig nem értenék, hogy pontosan mit is jelentene mindez a falu életére nézve.

Megnövekedő forgalom, hulladéklerakó a Pilisben

A helyiek szerint a következő problémák vetődnek fel a beruházással kapcsolatban:

Bár a környezetvédelmi eljáráshoz készült hatástanulmány szerint sem az ásványi anyag kitermelése, sem a bányagödör építési hulladékkal való feltöltése nem járna jelentős környezeti hatással, a helyiek úgy gondolják, a megállapítás nem helytálló.

Az első fázisban, a kitermelés során Pilisvörösvár felől érkeznének a teherautók, ahol így még jobban megnövekedne a forgalom, márpedig a város főútja már így is szinte egész nap be van dugulva.

A második fázisban előfordulhatna, hogy az inert hulladék helyszínre szállítása a festői szépségű, azonban keskeny, kanyargós főútjáról ismert Csobánkán át is történne. A főúton lakók életét már így is megkeseríti az utóbbi években megnövekedett forgalom. Ráadásul a falu és a bánya közötti szakaszon rendszeresek a súlyos, halálos balesetek.

A bánya Natura 2000-es területen fekszik, az utóbbi években pedig a természet már visszahódította ezt a helyszínt. A Natura 2000 területek lényege épp az, hogy egy összefüggő európai ökológiai hálózat jöjjön létre, vagyis hogy ezeken a helyeken megóvják és helyreállítsák a természetes élővilágot – nem pedig újabb bányászattal rombolják. A polgármester és a civil aktivisták szerint a cég ezért is adta be „rekultiváció” címszóval a kérelmet.

A munkálatokat végző vállalkozás tulajdonosainak megítélése kétes: máshol, más cégeik is folytattak hasonló tevékenységet, és büntették már őket nem megfelelő hulladékkezelés miatt.

Nem a polgármester dönt

Csobánka polgármestere, Völgyes József több közleményt is kiadott, ezekben egyértelműen kifejtette álláspontját, valamint személyes találkozásunkkor is megerősítette, hogy nem támogatja a beruházás megvalósulását.

A környezetvédelmi eljárásba ügyfélként is bejelentkezett, valamint kérte a képviselő-testületet és a falu lakosságát, hogy egy emberként sorakozzanak fel mögötte az ügyben. Mindamellett azt is hozzátette, hogy bár a bánya Csobánka területén üzemelne, a működéséhez az engedélyt nem ők adják meg.

Ő maga a kormányhivataltól kapott értesítést, amelyben az állt: az újranyitást kérvényezték, a folyamat elkezdődött. Neki 15 napja volt erre reagálni, a lakosok pedig október 21-ig tehetik meg észrevételeiket e-mailben. Közben a szakhatóságok – például a bányakapitányság és a környezetvédelmi hivatal – is vizsgálják az ügyet.

A polgármesternek több problémája is van a bánya újranyitásával. Felhívta például a figyelmet arra, hogy a falun áthaladó főúton 10 méteres hosszúságkorlátozás, és 12 tonnás súlykorlátozás van érvényben, vagyis itt a kitermeléshez szükséges nagyobb teherautók nem haladhatnának át, és ennek a szabálynak a megváltoztatását továbbra sem támogatja. Más kérdés, hogy erről sem az önkormányzat dönt, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mindazonáltal tartanak attól, hogy a második fázisban, amikor már a sitt érkezik a bányagödör feltöltéséhez, ezt a szabályt a cég kijátszhatja a „kivéve áruszállítás” kitétel miatt.

Vagyis a sittet szállító teherautók mindenféle korlátozás nélkül roboghatnának át a falun, naponta akár több tucatszor is. (Az illegálisan behajtó teherautók már így is gondot okoznak Csobánkán.)

Milyen bevételt hozna a falu vagy az önkormányzat számára, ha mégis megnyitna a bánya?

A polgármester válasza ebben az esetben is egyértelmű: ez számukra semmiféle haszonnal nem járna. A falu ennek a beruházásnak csak a kárát látná.

A bánya egy tájseb lenne a Pilisben, a falu szélén. A kitermelés robbantásokkal, zajjal járna. A szállítás terhelné a környező, egyébként is zsúfolt, rossz minőségű utakat.

A polgármester szerint a kérvényező cég által beadott hatástanulmány több sebből vérzik. „Az egész tanulmány rekultiváció címszóval fut, ami első ránézésre még jól is hangzik: valamikor övék volt a bánya, használták, művelték, kiszedtek belőle valamit, és most jön a helyreállítás. Ebbe van becsomagolva a kitermelés folytatása.

Ami ebben a hosszú tanulmányban el van dugva, és sokkal veszélyesebb, az a terület visszatöltése. Mert valójában nem az a pénz, hogy onnan kitermelik a murvát, hanem az, hogy ezzel jogot szereznek arra, hogy utána kváziszemétlerakónak használják a területet.”

A helyiek szerint az sem ad okot bizakodásra, hogy a bánya újranyitását kérelmező SZŰCS-FUVAR Bt. tulajdonosainak más, hasonló tevékenységet végző cége sem működött kifogástalanul: a dunakeszi inerthulladék-telepen az elmúlt években például a sitthegy csak növekedett, de az egykori bányaterület rekultivációja nem valósult meg. Többször meg is bírságolták őket a nem megfelelő hulladékkezelés miatt. Ennek ellenére újabb engedélyt kaptak hulladék gyűjtésére és ártalmatlanítására, a csobánkai lakosok pedig attól tartanak, hogy az ő falujuk lesz az újabb szeméttelep.

„Ki az, aki ma Magyarországon elhiszi, hogy ide valóban darált, feldolgozott inert hulladék kerül majd vissza? Ki az, aki bármi biztosítékot lát arra, hogy ez a tevékenység ellenőrizve lesz? Hol van az az ellenőrzési pont beépítve, ami transzparens, és mindenki számára hozzáférhető? – teszi fel a kérdéseket a polgármester.

– Elvileg a környezetvédelmi hatóságnak ez lenne a szerepe. De a hétköznapi gyakorlatból tudjuk, hogy még ahol szándék van rá, ott sem képesek ezt fizikailag biztosítani, mert egyszerűen nincs meg a szükséges mérési ellenőrzési igény és a személyi kapacitás.”

Völgyes József arra buzdítja a szomszédos Pilisvörösvár polgármesterét és az ott lakókat is, hogy határozottan lépjenek fel ők is az ügyben, hiszen az első fázis, a kitermelés a településüket érintően történne – a tovább növekedő forgalom (ami Vörösváron már most is katasztrofális), a zaj és a por a szomszédos település életét is ellehetetlenítené. 

Ha kell, akkor lesátraznak a bányánál

Ahogy kijövök a polgármesteri hivatalból, megyek is a főtérre. Itt találkozom Rékával, aki a helyi civilek által kezdeményezett ellenállás egyik aktivistája. Mostanában itt ücsörög délelőttönként, ugyanis épp a közeli óvodába szoktatja be a kislányát.

„A gyerekeink következő nyolcvan évéről van szó” – mondja.

Számára már csak ezért sem kérdés, hogy részt vesz az újranyitás elleni tiltakozásban.

Jelenleg 8-10 helyi lakossal együtt foglalkoznak folyamatosan az üggyel, igyekeznek minél több emberhez eljuttatni a hírt és tájékoztatni a lakosságot. Az ő álláspontjuk is egyértelmű.

„Ha a környezeti oldaláról nézzük az ügyet, akkor szerintem egyértelmű, hogy nem bántjuk a Pilist. Ezt a területet egyébként már teljesen visszavette a természet. A bánya újranyitása száz évre tönkrevágná a helyet.

Ami pedig az épített környezetet illeti: a főúton már most hatalmas az átmenő forgalom, a házak állapota ezen az útvonalon így is necces, és ez negatívan hatna az ingatlanok értékére is. Akkor a kitermeléssel járó hangahatásokról, vagy arról, hogy ide hordanák a port, a sarat, még nem is beszéltünk. A falu egyfajta iparterületté silányulna, és minden dolog amiért szeretjük – a csend, a béke, a természet, a friss levegő –, elveszne.”

Réka, mint mondja, jelenleg kamionos szállítmányozással foglalkozik, úgyhogy tisztában van azzal, hogy mit jelentene a tanulmányban meghatározott mennyiségű ásványi anyag kitermelése, elszállítása, majd a sitt idehordása. Szerinte a hatástanulmányban jócskán alábecsülték, hogy ez hány kör fuvar lenne.

„Amivel a hatástanulmányban kalkuláltak, az töredéke annak, ami a valóság lenne. Nem tudom, mi lesz a főúton lakókkal, ha itt ennyi teherautó fog járni, már most is remegnek a kávéscsészék és a falak, ha elhalad egy.”

A kivitelező céggel kapcsolatban nekik is vannak aggályaik.

„A szóban forgó vállalkozók üzemeltetnek egy-két nem annyira szimpatikus szeméttelepet a környéken, ahova nem csak inert hulladék került, és ez bizonyított. Rengeteg bírságot kaptak már emiatt. A dunakeszi telepükön lejárt nyáron az engedélyük, vagyis nekünk rögtön az volt a megérzésünk, hogy most keresik a helyét a következő kis birodalmuknak, és nagyon nem szeretnénk, ha az itt lenne.”

Réka azt mondja, ők hajlandók a végsőkig elmenni. Igyekeznek a lakók figyelmét felhívni a bánya tervezett újranyitására, kérik a falubelieket, hogy menjenek el a meghirdetett (október 3-án, 18.00 órakor kezdődő) falugyűlésre, írják alá a petíciót, és küldjenek levelet a környezetvédelmi hatóságnak.

És ha mindezek ellenére mégis megkapja a cég az engedélyt?

„Akkor lehet, hogy odamegyünk és lesátrazunk a bányánál. Hála az égnek, ez nem a vállalkozás területe, hanem a magyar államé. De nem riadnánk vissza attól sem, hogy valamilyen módon elálljuk az utat. Csak hogy illusztráljuk, milyen is az, amikor száz autó 10 kilométer per órával halad azon a szakaszon, amennyivel a dömperek is mennének ott.”

Réka úgy véli, ebbe az ügybe bele kell állni. Már csak azért is, mert nem mindegy, milyen példát mutat a gyerekeinek.

Természetvédelmi területre hordjuk a hulladékot? Ez nonszensz!

Néhány éve szintén nagy vihart kavart, amikor egy cég a Pilisvörösvár II. bányát akarta újranyittatni. Pechjükre ott a civilek erős ellenállásába ütköztek, ráadásul egy ismert ember, McMenemy Márk műsorvezető is beleállt az ügybe. 

Márk Pilisszántón lakik, és nonszensznek tartotta, hogy egy ilyen – szerinte észszerűtlen és természetromboló – beruházás megvalósuljon a Pilisben. Videót készített, ami pillanatok alatt tömegekhez jutott el. Rengetegen mentek el a közmeghallgatásra, ahol megjelentek a környezetvédelmi hatóság képviselői is, de a kérelmet beadó cég már nem.

A történetből országos botrány kerekedett, és végül, bár a bánya újranyitásához már megvolt az engedély, a kivitelező cég elállt a tervétől.

Kérdésemre, hogy mi lehetett a tiltakozásuk sikerének a titka, Márk azt mondja, több tényező is az ő kezükre játszott.

„Eleve a bánya megnyitása egy teljesen abszurd elgondolás volt. Egy Natura 2000-es területekkel körbevett, gyönyörű erdőség kellős közepén akartak egy ilyen óriási pusztítással járó beruházást elindítani. Azt állították, hogy nincsenek fák a területen, miközben háromhektárnyi erdőt kellett volna eltüntetni, utána három kilométeren keresztül kellett volna az erdőn keresztül kitermelni a követ, majd visszajuttatni a sittet gyakorlatilag az erdő közepébe.”

Márk szerint abból a szempontból „szerencsés” volt a tiltakozás időzítése, hogy mindez a nagy amazonasi erdőtüzek idején történt, az emberek eleve ki voltak élezve erre a témára.

„Az emberek hallották a híreket, szorongtak, de nem tudtak tenni ellene. És akkor itt volt egy ilyen eset, ami viszont itt történt a szomszédban, ami ellen ők maguk is felléphettek. Ez nagyon sok embert megmozgatott.”

A harmadik tényező, és itt jött be ő a képbe, a videó elkészítése volt. Márk szakmájából adódóan tudja, hogyan kell néhány fontos üzenetet rövid, sokak számára érthető formában közölni. A videó tudatosan az érzelmekre hatott, megmutatta, hogy milyen pusztításról is lenne szó valójában.

„Tudtam, hogy az emberek elképzelni sem tudják, hogy valójában mivel járna ez az egész. Meg akartam mutatni nekik, hogy itt nem kis törpök fognak kalapáccsal bányászni, és szekérrel elhordani a követ. Ez egy irgalmatlan nagy pusztítás lenne az erdő közepén.”

Márk szerint még mindig nincs benne a magyar köztudatban, hogy mennyi mindent el lehet érni a civil kurázsival. Sokan el sem kezdik a tiltakozást, mert kishitűek. Pedig igenis fontos, hogy a lakók beleálljanak az ilyen ügyekbe, és felemeljék a hangjukat. Ők is megkapták, amikor tiltakozni kezdtek, hogy minek az egész, semmit sem fognak elérni. Ehhez képest sikerrel jártak.

Szerinte, akárcsak az ő esetükben, Csobánkán is arra megy ki a dolog, hogy a bánya helyére hulladékot hordjanak. És ez a probléma már túlmutat a konkrét eseten.

„Az elbontott épületek törmelékét fölrakják teherautókra, elhordják természetvédelmi területekre – a Budapest körüli legszebb helyekre –, az ott kibányászott kövek helyére. A kibányászott követ pedig az építkezésre viszik, hogy abból alapot építsenek… Ez egy teljes abszurdum. A világ normálisabb részein már rég nem ez történik, hanem az, hogy helyben dolgozzák föl a hulladékot, ledarálják, a betontörmeléket bezúzzák és abból csinálják az alapot. Ez az egész, ami itt történik, egy kőkorszaki elgondolás.” 

Nem lehetetlen megakadályozni egy ilyen beruházást

Tényleg létrejöhetnek olyan beruházások, amik több ezer ember életminőségét rontják és csak néhányan járnak jól vele?

Dr. Gajdics Ágnes ügyvédet, a környezetvédelmi jogi tanácsadással és jogi képviselettel foglalkozó EMLA munkatársát kérdeztem, hogy milyen lehetőségeik vannak a helyi civileknek, ha arról értesülnek, hogy valószínűleg környezetkárosító beruházás fog megvalósulni a lakóhelyük közelében.

„Ami nagyon fontos, hogy időben kell lépni. Ugyanis a késlekedés miatt lecsúszhatnak olyan fontos határidőkről, amik után már nagyon nehéz hatékonyan fellépni” – kezdi a szakértő.

Az első lépés, hogy a lakók a megfelelő hatóságoktól (a beruházás típusától függően például a környezetvédelmi hatóságtól, építésügyi hatóságtól, egyéb szervektől) információkat szerezzenek. Tájékozódjanak, hogy pontosan milyen eljárás van folyamatban, tudják meg az ügyszámot, az ügyintéző elérhetőségeit, az engedélyezési dokumentációt kérjék el.

Arról, hogy egy beruházás milyen környezeti hatással jár, az engedélyt kérő cégnek környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell készíttetnie. Ebben ismertetni kell a teljes projektet, annak várható hatásait, hogy az mekkora területre terjedne ki stb. Ezt a dokumentumot mind a környezetvédelmi hatóság, mind az önkormányzat és a jegyző köteles közzétenni.

Ezzel a hatástanulmánnyal kapcsolatban az önkormányzat, a helyi lakók, civil szervezetek, és környezetvédelmi civil szervezetek is észrevételeket tehetnek, amelyeket a hatóság elvileg köteles figyelembe venni. Hogy aztán ez a gyakorlatban mennyiben valósul meg, az már más kérdés.

„A környezeti hatásvizsgálati eljárásban a kérelmezőnek, vagyis ebben az esetben a beruházónak vagy bányavállalkozónak, be kell mutatnia, hogy az engedélyeztetni kívánt tevékenységének milyen hatása lesz, nemcsak az adott környezetre, természeti területekre, de az adott területen élő lakosság életére, társadalmi, gazdasági viszonyaira is.

Nagyon ritka az olyan hatásvizsgálati dokumentáció, amiben arra a következtetésre jutnának, hogy a tervezett beruházásnak jelentős káros hatásai lesznek. Általában az szerepel ezekben a dokumentumokban, hogy ha lesz is jelentős hatás, azt ki fogják küszöbölni, minden szuperül fog működni. Ha pedig ezt a hatóság előtt senki nem vitatja, akkor mindezt a hatóság jellemző esetben el is fogadja.”

Gajdics Ágnes szerint épp ezért nagyon fontos, hogy a lakók, környezetvédő civil szervezetek és aki csak teheti, tegye meg az észrevételeit még idejében, hívják fel a hatásvizsgálat kérdéses és ellentmondásos pontjaira a hatóságok figyelmét, képviseljék a saját érdekeiket, álláspontjukat. 

Ha mégis megkapja a beruházó az engedélyt, akkor sincs minden veszve

Ám ilyenkor fontos tudni, hogy szűkebb azoknak a köre, akik jogorvoslatot kérhetnek, tehát akik fellebbezhetnek, vagy bírósághoz fordulhatnak.

„Az adott ügy részletei alapján lehet dönteni, hogy ki az, akinek joga van részt venni egy ilyen eljárásban ügyfélként, és kinek van jogorvoslati joga is. Idetartoznak alapvetően a hatásterületen lévő ingatlantulajdonosok, és azok, akiket közvetlenül érinthetnek a változások, a beruházás.

Nagyon fontos a környezetvédő civil szervezetek szerepe, ugyanis a környezetvédelmi egyesületeknek törvény biztosítja az ügyféli jogot és a perlési lehetőséget a környezetvédelmi eljárásokban.

Ezért jó, ha egy ilyen szervezet is fölvállalja az ügyet. Emellett a helyi önkormányzat szerepe sem elhanyagolható. Lényegesen befolyásolja az ügy kimenetelét, hogy az adott önkormányzat mellette vagy ellene van-e egy beruházásnak.”

Mint ahogy azt Gajdics Ágnes kérdésemre elmondja, benne van az Alaptörvényben is az egészséges környezethez való jog, de önmagában erre hivatkozva nem igazán lehet pert nyerni. Az állam és egyes szervei kötelesek garantálni az egészséges környezethez való jogot, de ezt a gyakorlatban könnyen felülírják a gazdasági érdekek.

Ha viszont egy beruházás Natura 2000-es, vagy azzal határos területen valósul meg, az már jó hivatkozási alap lehet.

„Nem lehetetlen, hogy egy beruházás megvalósuljon Natura 2000-es területen, de annak engedélyezése már nehezebb. Ha egy ilyen terület is érintett lehet, akkor le kell folytatni az úgynevezett Natura 2000-es hatásbecslést is, és ha annak az az eredménye, hogy a beruházás jelentős hatással lenne a területre, akkor azt nem lehet engedélyezni, kivéve, ha kiemelt fontosságú közérdek fűződik hozzá.” 

Az ügyvéd szerint tehát nem lehetetlen megakadályozni egy környezetkárosító beruházást, de azt még egyszer hangsúlyozza: nagyon fontos az időfaktor. A lakosok, civil szervezetek, önkormányzatok tegyék meg idejében a megfelelő lépéseket. Megkereshetik az EMLA munkatársait is. Ők, amennyiben kapacitásaik engedik, épp az ilyen helyzetekben nyújtanak jogi segítséget.

Iliás-Nagy Katalin