Dobnád a pasidat, mert nem pucol neked narancsot? – TikTok-tesztek, amik növelik a kapcsolaton belüli egyenlőséget

–

Nem meglepő, hogy az említett trendhez tartozó legnépszerűbb videók többsége olyan embereket – túlnyomórészt férfiakat – mutat, akik szerencsétlenül elbuknak, amikor megpróbálják abszolválni a feladatot.

Az egyik legnézettebb videóban egy meglehetősen tanácstalannak tűnő férfi látható, amint a ketchupot takarítja le a pultról – puszta kézzel. Egy másikban a férfi legalább először egy papírtörlőért nyúl, csakhogy aztán elkezdi körkörösen kenni a ketchupot, aminek a következménye még nagyobb rendetlenség lesz. Ha a stratégiai inkompetencia (amiről ITT írtam korábban) illusztrációért kiáltana, biztosan e két fickó egyike lenne az.

@brooklynandbailey A man who isnt afraid to get his hands dirty I guess lol #ketchup #clean #husband #test #wife ♬ original sound - Brooklyn and Bailey

A sikeres tesztek, amelyek során a férfi helyesen használja a papírtörlőt, majd valamilyen tisztítószerrel lefújja a pultot, csak ritkán fordulnak elő. Végül is ezeket kevésbé szórakoztató nézni. 

Ugyanez azonban nem igaz a „narancshéjelméletre”, aminek videói eddig közel 260 millió megtekintést tudhatnak magukénak. A legnépszerűbb felvételek közül sokban a férfi szívesen meghámozza a narancsot a partnerének, amit úgy értelmeznek, hogy „átment” a teszten – de bőven akadnak olyanok is, akik elutasítják a kérést.

A kihívás legnézettebb videójában egy férfi nem hajlandó meghámozni a narancsot, majd mindezt azzal magyarázza, hogy „már így is eleget tesz”, és hogy a barátnője „nem is olyan különleges”.

De a kedvencem mind közül a „madárteszt”. Ennek a tesztnek a felvetése ugyanilyen egyszerű: ha a partnered lelkesen reagál arra, hogy felhívod a figyelmét valami jelentéktelennek tűnő dologra, akkor ő az igazi. Ha nem mutat érdeklődést, az bizony egy figyelmeztető jel.

@mariemendizabal He passed🥹 #birdtest #relationship ♬ original sound - Marie

Van logika az online tesztek mögött

Mindez összhangban van a John Gottman pszichológus által felállított elmélettel, miszerint a párkapcsolatban élő emberek gyakran „licitálnak” a partnerük figyelmére – például rámutatnak egy madárra –, és hogy egy egészséges kapcsolatban a párok tiszteletben tartják és reagálnak arra, amikor a másik a figyelmükre vágyik.

A Gottman Intézet kutatói megállapították, hogy a boldog párok a mindennapi, konfliktusmentes beszélgetések során körülbelül hússzor gyakrabban fordulnak partnerük felé figyelemért – akár jelentéktelennek tűnő dolgokkal is –, mint azok, akiknek a kapcsolatuk kevésbé jó.

A többi trend mögött is van némi logika. A „ketchupkihívás” nem csupán azt teszteli, hogy a partner mennyire képes a rendetlenséget eltakarítani, hanem azt is mutatja, mennyire hajlandó helytállni az élet egyéb, munkát igénylő helyzeteiben. Eközben a „narancshéjelmélet” összhangban van a kapcsolati pszichológia azon gondolatával, amelyek szerint a következetes, mindennapi interakciók és szolgálatkész cselekedetek nem feltétlenül a nagy gesztusok, amik sokat elárulnak egy emberről vagy egy kapcsolatról.

De fontos azt is megjegyezni, hogy míg néhány ilyen tesztet valóban kísérletként végeznek, amelynek célja a partner kompatibilitásának és a kapcsolat erősségének megállapítása, addig mások egyértelműen megrendezettek és csupán a figyelemfelkeltés céljából készültek.

Mégis úgy gondolom, hogy ebben a tendenciában nemcsak a patriarchális berögződésekkel szembeni szélesebb körű ellenállás mutatkozik meg, de az az iránti igény is, hogy magasabbra tegyük a mércét a heteroszexuális kapcsolatokban működő elvárásokat illetően.

A közösségimédia-platformokon az elmúlt években egy másik típusú tartalom is megjelent

Mégpedig a monogám, cisznemű és heteroszexuális kapcsolatok kritikája. A háztartási és gondozási munka igazságtalan megosztása még mindig jelen van: a nők ma átlagosan 30 százalékkal több időt töltenek fizetetlen háztartási munkával és 50 százalékkal többet fizetetlen gondozással, mint a férfiak. Még a teljes munkaidőben fizetett munkát végző és a családfenntartó nők is jelentősen nagyobb arányban végeznek háztartási munkát, mint férfi partnereik.

A karrier és a háztartás követelményeinek összehangolása – a szociológiában az úgynevezett „második műszak” –következtében a nők hajlamosabbak a kiégésre, a stresszre és az érzelmi kimerültségre, és lényegesen kevesebb a szabadidejük, mint a férfiaknak. Nem is beszélve a férfiakkal való kapcsolatainkban a nőkkel szemben támasztott egyéb „hagyományos” elvárásokról, amelyek a viselkedésünkre vagy a szexuális intimitásunkra vonatkoznak.

A heteroszexuális kapcsolatokat jelentős részben még mindig az elnyomó patriarchális viselkedési minták határozzák meg – de legalább ennek a tudatosítása egyre inkább előtérbe kerül.

Az olyan szociológiai fogalmak, mint a második műszak, az érzelmi munka vagy a stratégiai inkompetencia, amelyek rámutatnak arra, hogy a nők milyen hatalmas mennyiségű munkát végeznek a kapcsolatokban, ma már általánosan elterjedtek a közösségi médiában – aminek elég egyértelmű mutatója, ha vetünk egy pillantást a TikTok párkapcsolatiteszt-videóinak kommentszekcióira. Mindeközben a boldogságszakértő Paul Dolan kutatásai által bizonyított statisztika, miszerint „az egyedülálló, gyermektelen nők a legboldogabb alcsoport a népességen belül”, vitathatatlanul az online egyik legtöbbet idézett statisztikává vált.

A korábbi generációk nőtagjainak is köszönhetjük ezt a változást

Az általuk a fiatalabb nőkkel megosztott történetek, hibák és tanulságok révén egyre többen kezdtük el feltenni magunknak azokat a kérdéseket, amelyeket a nőknek már évekkel ezelőtt fel kellett volna tenniük.

• Tényleg jobb megállapodni, mint egyedül lenni – még akkor is, ha ez rengeteg pluszmunkával jár?

• Hozzáad az életemhez a kapcsolatom, vagy visszatart?

• Megéri az erőfeszítést, amit beleteszek? És vajon ő is közel ugyanannyit tesz bele?

Mindez abban a jelenségben csúcsosodott ki, amit egyesek a „dobd őt” feminizmusnak (eredetileg dump him feminism) neveztek el. Ennek lényege, hogy a fiatal nők egyre óvatosabbá válnak, ha olyan férfiakkal randiznak vagy maradnak, akik látszólag semmit sem tesznek hozzá az életünkhöz. És ez érthető is, hiszen semmiképpen sem kellene elvárni tőlünk, hogy elfogadjuk a minimumot – vagy még annál is kevesebbet.

De mindezek a változások nagyfokú bizonytalanságot is okoznak.

Elkezdtük piszkálni a heteroszexuális kapcsolatok alapjait, de még nem végeztünk el minden munkát ahhoz, hogy megértsük, hogyan lehet másképpen építkezni – vagy kiszúrni egy olyan partnert, aki hajlandó lenne ezt velünk együtt megtenni.

És ez részben megmagyarázhatja a párkapcsolati tesztek vonzerejét, amelyek betöltik azt az űrt, amelyet ez a növekvő kiábrándultság hagy maga mögött.

„Megnéztem a Barbie-t, és szakítottam a pasimmal”

Ez az idézet egy tavalyi Telex-videóból származik, és megmondom őszintén, abszolút tudtam hozzá kapcsolódni. A Barbie a férfiakkal való randizás lakmuszpapírjaként is szolgált, ami nem meglepő módon „Barbie-teszt” néven vált ismertté. Egyes nők még a barátjukat is dobták, miután megijedtek a film feminista üzeneteire adott közömbös vagy dühös reakcióiktól.

És hogy mi ebben a meglepő? Megmondom: semmi.

Bárcsak én lettem volna ennyire tudatos, amikor kiderült, hogy a gyerekem apja szerint hétvégén is „az én dolgom” kelni a gyerekhez, mert ő egész héten keményen dolgozik, és neki bizony pihennie kell.

Bárcsak lettek volna külső visszajelzések, amik megszólaltatják bennem a vészcsengőt, amikor tizenéves koromban a partnerem szemrebbenés nélkül közli, hogy neki a heti négy szopás jár.

Vagy megkongatják a vészharangot a fejemben, amikor egy másik pasim lebasz – vagy épp megver –, mert találkozom a barátaimmal. Esetleg megnyomják a vészcsengőt, amikor a csávóm szerint felesleges konfliktusgenerálás, hogy megpróbálom feldolgozni a traumáimat.

Mint az összes ilyen TikTok párkapcsolati teszt, a Barbie is gyors, frappáns választ kínált a nőknek a kapcsolatuk állapotáról, és arról, hogy vesztegetik-e az idejüket egy olyan férfival, aki valószínűleg nem is akar azzal foglalkozni, hogy megpróbálja megérteni a hozzá nem hasonló emberek tapasztalatait és érzéseit. 

De bármennyire kényelmesek és szórakoztatóak ezek a tesztek, érdemes kellő fenntartással kezelni őket

És semmiképpen sem helyettesítik azt a munkát, amit el kell végeznünk, hogy megértsük, milyen tulajdonságokat keresünk a partnerünkben, és aztán ennek alapján vegyük szemügyre a potenciális társunkat.

Az ember azt gondolná, hogy alapvetőnek kellene lennie, hogy az értékek, a kompatibilitás, a pénzügyek, a jövőbeli tervek körüli egyeztetések már a randizási folyamat viszonylag korai szakaszában megtörténjenek – de legalábbis mindenképpen azelőtt, hogy komoly kapcsolatba kerülnénk, vagy úgy döntenénk, hogy összeköltözünk, gyereket vállalnánk vagy összeházasodnánk.

De a saját tapasztalataim, valamint a fiatalabb barátnőimmel folytatott beszélgetések alapján gyakran még mindig nem ez a helyzet. És ha ezt egyik fél sem közli idejében, akkor mindez a későbbiekben sok csalódottságot, neheztelést és ellenségeskedést okoz.

Mégis azt gondolom, hogy nem kell ketchupot fröcskölni a konyhapultra ahhoz, hogy kiderüljön, a partnered feltakarítja-e, vagy egyáltalán fel tudja-e takarítani. Ehelyett őszinte beszélgetésekre van szükségünk a háztartási és érzelmi munka méltányos megosztásáról.

Hogy ehhez a felek valóban tudják-e tartani magukat a későbbiekben, az már egy másik történet – de mennyivel jobb kezdet lenne, nem igaz? 

Egyelőre viszont ott tartunk, hogy vannak, akik teljesen lemondanak a férfiakkal való randizásról, mert kételkednek abban, hogy találnak valakit, aki a társuk lehet, és elegük van abból, hogy kompromisszumokat kötnek az igényeik terén, csak azért, hogy azt mondhassák, már nem szinglik. Mintha ez valami szitokszó lenne. Pedig nem az.

És az egyedülállóság megbélyegzésének megszüntetésével is van még dolgunk, ahogyan a heteroszexuális kapcsolatok feltételeinek újradefiniálásával is, a patriarchális működésen kívül – amelyek eleve a férfiaknak kedveznek a nők rovására.

A lényeg az, hogy nem kell szüleink vagy nagyszüleink nyomdokaiba lépnünk. Járhatjuk – és járnunk is kell – a saját utunkat, és jó látni, hogy egyre több fiatal nő ismeri ezt fel. Igen, akár a TikToknak köszönhetően is.

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: TikTok

Mózes Zsófi