Az Árulók az a gyilkosos műsor, ami miatt mégsem mondtam le a tévé-előfizetésemet

–

Néhány héttel Az Árulók… indulása előtt pont arról beszélgettünk a barátommal, hogy ideje lemondanunk a tévé-előfizetésünket. Négy évvel ezelőtt köttettük be, már nem is emlékszem, hogy miért, de egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kapcsoltuk be a készüléket azért, hogy valamelyik csatorna műsorát nézzük rajta. 26 éves vagyok, utoljára kiskamaszként ültem le a tévé elé, aztán lett saját számítógépem, és azóta minden filmet vagy sorozatot, amire kíváncsi voltam, megtaláltam a neten, a streamingszolgáltatók megjelenése óta pedig szinte csak az ottani kínálatból válogatunk – a tévécsatornák műsora eddig egyszer sem hozott lázba.

A november 20-i este tehát, amikor leültünk a kanapéra, hogy megnézzük Az Árulók… első részét, felért egy időutazással.

Az, hogy nem állíthatjuk meg, amikor akarjuk, nem darálhatjuk le egyszerre az egészet, ki kell várnunk a reklámokat, és nekünk kell igazodnunk a műsorrendhez, talán hülyén hangzik, de tényleg furcsa, és persze a streaminghez képest elég kényelmetlen volt

(a realityt meg lehet nézni az RTL saját streamingoldalán, az RTL+-on is, de arra nem akartunk előfizetni emiatt, meg úgy voltunk vele, ha már be van kötve a tévé, most az egyszer használjuk is ki).

A társasjáték, amit jó nézni

Úgyhogy a 19.45-ös kezdésre már ott tobzódtunk a kanapén, az első epizód végére pedig meg is született a döntés: amíg Az Árulók… fut, nem mondjuk le az előfizetésünket. Több mint tíz év kellett hozzá, de olyan műsor (és ami még durvább: reality) megy a tévében, ami engem is érdekel. És valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban ugyanis teljesen más, mint amit eddig láttunk:

végre nem arról van szó, ki kivel vész vagy fekszik össze, nem az a lényeg, hogy a hírességeket hogyan tudják minél kínosabb szituációkba hozni ilyen-olyan feladatokkal a szerkesztők, nem a dráma vagy a balhé van a fókuszban, és nem azt kell nézni, ahogy celebek celebkednek (a műsor egy pontján két ember amúgy megpróbálja ebbe az irányba vinni a játékot, de ezt a szálat a többiek szerencsére rövid úton elvarrják).

Itt van egy alaphelyzet, konkrét feladat és szigorú szabályok, amik szerint a résztvevők működhetnek: ez egy titkos szerepes társasjáték, nyomozni kell, a hazugság, a megtévesztés, a manipuláció és az árulás pedig nem csak a néző szórakoztatása miatt szükséges – ebben a világban így lehet előre haladni. A konfliktus nem lehet személyes – ha azzá válik, az mindenkit hátráltat, ez pedig óriási előnye a műsornak.

Az Árulók… egy pazar kivitelezésű társasjáték, amit úgy is lehet élvezni, hogy nem vesz részt benne az ember. Pedig amúgy nagyon-nagyon szeretne, én legalábbis majd megveszek, hogy nem lehetek ott, annyira fordulatos, izgalmas és szórakoztató, hogy igazi csemege azoknak, akik szeretnek játszani. Márpedig én imádok társasozni, hasonló játékot a barátaimmal is szoktunk játszani, amikor találkozunk.

Gyilkosok a házban

Huszonkét ember, köztük három áruló, akik éjszakáról éjszakára „kinyírnak” egy ártatlant. Nappal a játékosok, akik összezárva élnek a Tudor-stílusú kastélyban, nyomoznak, puhatolóznak, beszélgetnek, terveket szőnek és elméleteket gyártanak, amik alapján este az asztalnál kiszavaznak valakit – ha jók a megérzéseik, akkor egy gyilkost, de benne van a pakliban, hogy egy ártatlant száműznek. Ezek a részek a műsor legizgalmasabb pillanatai, ám valahogy azért el kell tölteni a nap egy részét, ilyenkor jönnek képbe a feladatok. A játék ugyanis nem babra megy, maximum 20 millió forintot vihet haza a győztes gyilkos vagy a nyertes ártatlanok csapata, ezt a pénzt pedig a feladatok során gyűjthetik össze.

Ezek egyértelműen a leggyengébb részei a műsornak, a feladatok látványosak, noha nem túl kreatívak,

de arra legalább jók, hogy nézőként szusszanhatunk egy kicsit, van idő elmélázni azon, mi kit ölnénk meg a gyilkosok helyében aznap este, vagy milyen logika szerint kellene nyomozniuk az ártatlanoknak.

Az Árulók… másik gyengébb pontja a játékmester, Árpa Attila. A sejtelmes vigyort az arcáról letörölni képtelen, kimért, a játékosok szenvedésében és bizonytalanságában fürdőző várúr szerepe kétségkívül jól áll neki, de olykor túl maníros, máskor a helyzethez képest nem elég teátrális. Nem rossz választás, de tudnék olyan embert mondani, aki szerintem jobban vitte volna ezt a szerepet.

A játékosok castingja viszont parádésra sikerült, remek csapatot állítottak össze, kellően sokszínű a társaság ahhoz, hogy mindenki meg tudja találni azt, akinek szurkol, és persze akadnak ellenszenvesebb szereplők is. De a legjobb az egészben, hogy olyan oldalukat mutatják meg a játékosok, amit talán még sosem láthattunk, és képesek meglepetést okozni. Engem például teljesen ledöbbentett, hogy Nádai Anikó mekkora játékos, milyen jól kombinál, mennyire ravasz és milyen jó az orra, szinte egyből megérzi, ha valaki kamuzik. Tapasztó Orsiról pedig azt gondoltam, mentálhigiénés szakemberként jobban az emberek lelkébe és fejébe lát, de nem képes az empátiáját félrerakni, és ez a való életben amúgy jó tulajdonsága itt most hátráltatja.

Nem emelnék ki egyesével mindenkit, de rajtuk kívül is akadnak meglepetések, és azt is érdekes látni, ahogy egy ilyen helyzetben kiviláglik, hogy ki milyen játékos. Vannak, akik nem képesek elvonatkoztatni, nem tudják pusztán játéknak felfogni, akiket összenyom a teher.

És vannak, akik lubickolnak a nyomozó vagy a gyilkos szerepében, kombinálnak, terveket szőnek, manipulálnak, hazudnak és színészkednek, hogy elérjék a céljukat. Érdekes dinamikák alakulnak ki egyes szereplők között, mindeközben pedig jó eljátszani a gondolattal, mi hogyan bírnánk ezt a nyomást.

Ugyanis úgy élni napokig, hogy ártatlanként nem bízhatsz senkiben, gyilkosként pedig folyamatosan hazudnod kell, igencsak megterhelő. Hiszen akár áruló, akár ártatlan az ember, minden mondatára oda kell figyelnie, mert ha úgy jön ki a helyzet, a való életben amúgy semleges mondat vagy gesztus is gyanúba keverheti, annak pedig általában kiesés a vége.  

Nem való mindenkinek

Azt gondolhatnánk, hogy azok, akik nem olyan jók ebben a játékban, csak hátráltatják a többieket, de ez nem igaz. Attól olyan izgalmas ez a játék és ez a műsor, hogy ennyire különböző játékoskarakterek vesznek benne részt – ha mindannyian ravasz vadászkutyák lennének, nem lenne izgalmasabb, sőt. 

Azonban nemcsak az ilyen játék nem való mindenkinek, hanem az ilyen műsor sem. Teljesen megértem, ha valakit hidegen hagy az efféle ármánykodás, ha valaki nem leli örömét abban, hogy azt nézi, emberek hogyan hazudják le a csillagokat is egymásnak a cél érdekében, ha valaki haragszik a gyilkosokra, ám én nem ilyen vagyok. Én az a fajta játékos vagyok, aki azt szereti egy társasban, ha az konfrontatív, ki lehet szúrni a másikkal, lehet szövetkezni, aztán elárulni a többieket, és elfogadom, hogy benne van a pakliban, hogy a többiek csinálják ezt velem – nekem ettől (is) lesz élvezetes. Az Árulók… pedig pont ezt nyújtja, és bár nem vehetek részt benne, szerencsére nézni is állati izgalmas.

Úgyhogy minden hibájával együtt nagyon megszerettem ezt a realityt, és még csak félúton járunk ugyan, de már most alig várom, hogy jöjjön a következő évad.

Azoknak, akiket hozzám hasonlóan érdekelnek az ilyen játszmák, meleg szívvel ajánlom Az Árulók…-at. És ha megjött a kedvetek, hogy hasonló titkos szerepes, gyilkolászós játékot játsszatok a családotokkal, barátaitokkal, ezeket a tásasjátékokat ajánlom:

• Stranger Things: Attack of the Mind Flyer;
• Vérfarkasok Miller’s Hollow-ban (ez sajnos nehezen beszerezhető, de ha rábukkantok valahol, érdemes);
• vagy a személyes kedvencem: a Légy résen! – itt egy gusztustalan zöld Dologként kell megfertőznie egy játékosnak a többieket.

Jó tévézést, jó játékot!

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hétköznaponként 19.45-től, szombaton 21.05-től nézhető azt RTL-en.

Kiemelt képünk forrása: RTL

Dián Dóri