Ezért nevetjük el magunkat temetéseken, rossz hírek hallatán vagy a himnusz alatt

–

Milgram kísérlete az egyik első olyan pszichológiai tanulmány, amelyben leírták az ideges nevetést. Egy olyan jelenséget, amely a hétköznapi életünkből is sokunk számára ismerős lehet. Hiszen emberek néha a legabszurdabb, legkomolyabb, legszomorúbb helyzetekben nevetik el magukat: temetéseken, bírósági tárgyalásokon, a himnusz alatt, vagy amikor balesetekről, betegségekről értesülnek. 

Szinte valamennyi ismert emberrel is előfordult már, hogy élő adásban kapott röhögőgörcsöt. Erős Antóniával például akkor, amikor kollégája, Szellő István véletlenül azt mondta, „vált a lángok mártÁlékává”. Alföldi Róbertet a Reggeli műsorvezetőjeként az zökkentette ki, amikor felolvasta a hírt, miszerint „Brazíliában megválasztották az ország legcsúnyább parasztját”. Ennél súlyosabb következménye volt annak a hibának, amikor Demcsák Zsuzsa kontrollálhatatlanul nevetni kezdett egy férfi groteszk körülmények között bekövetkezett halálán („két szamár tépte szét”). Természetesen egyáltalán nem tartotta viccesnek a tragédiát, többször bocsánatot is kért a hozzátartozóktól. A kimerültségen, a fáradtságon kívül mi történik pszichológiai szempontból ezekben az esetekben?  

Hamar a gonoszság számlájára írjuk

Mielőtt a lehetséges válaszokra rátérnénk, fontos hangsúlyozni, hogy sosem a másik viselkedésére reagálunk önmagában, hanem arra, amit a viselkedéséről gondolunk.

Ha valaki olyan helyzetben tör ki nevetésben, amikor nagyon nem kéne, hajlamosak lehetünk rögtön érzéketlennek, gonosznak, pszichopatának bélyegezni – tévesen.

Ehhez talán annak is köze van, hogy gyerekkorunk óta megszokjuk: a mesebeli főgonosz egyik elidegeníthetetlen tulajdonsága az a bizonyos ördögi kacaj. 

Az Aarhusi Egyetem kutatója, Jens Kjeldgaard-Christiansen szerint a sátáni nevetés megbízhatóan jelzi az erkölcstelen karaktert, mert megmutatja, hogy valaki belsőleg motivált a gaztettek elkövetésére, örömét leli abban, hogy másoknak szándékosan kárt okoz. Az egész testében rázkódó, többnyire egyedül hahotázó (hiszen még a társai is félnek tőle) gonosz képe, akinek a hangja messzire elhallatszik (miközben kizoomol a kamera), szóval ez a jelenet egészen kicsi gyerekek számára is egyértelművé teszi, kik a jók és kik a rosszak a mesében. A sátáni kacaj ráadásul korlátozott technikai feltételek mellett is megvalósítható, például videójátékokban. Elég, ha az állkapcsa ütemesen fel-alá mozog a szereplőnek, ehhez valami géphangszerű nevetés társul, és máris tudjuk: ő bizony kárörvend. 

Evolúciósan épp fordított a célja

V. S. Ramachandran idegtudós szerint a nevetés azért alakulhatott ki az emberiség történetében, hogy ki tudjuk fejezni a társainknak, ha valami nem jelent veszélyt. Amin nevetünk, az nem fenyegető, amiatt nem érdemes aggódni.

Már Darwin is leírt egyfajta nevetésszerű ziháló viselkedést főemlősök körében. Ennek az volt a funkciója, hogy jelezze a másik egyednek a játékot: hogy miközben kergetik, harapdálják, leteperik egymást, nem igazi támadásról van szó. 

Ramachandran A Brief Tour of Human Consciousness (Egy rövid túra az emberi tudatban) című könyvében azt is kifejti, hogy az ideges nevetés fiziológiailag különbözik a normál nevetéstől (vagy attól, amit a mesebeli gonoszok túlhangsúlyozva produkálnak). Az ideges nevetés állítólag jellemzően a torokban, kevésbé a hasban jelentkezik, és elsősorban a szorongást fedi el. Előfordulhat, hogy a személy önmaga, illetve a környezete számára is igyekszik megmutatni, tulajdonképpen jól érzi magát, bírja a stresszt „Azért nevetünk idegesen, mert el akarjuk hitetni magunkkal, hogy az a szörnyű dolog, amivel találkoztunk [vagy amit okoztunk], valójában nem is olyan szörnyű, mint amilyennek látszik” – mondja a szakember, aki arra is felhívja a figyelmet, általánosságban milyen fontos szerepet játszik a nevetés a traumából való gyógyulásban (nem véletlenül létező műfaj a tragikomédia).  

Receptre kéne felírni

A Kaliforniai Egyetem munkatársa, Dexter Louie és kollégái 2016-ban jelentették meg tanulmányukat az American Journal of Lifestyle Medicine című folyóiratban. Az áttekintés sorra veszi, milyen fiziológiai előnyökkel jár a nevetés – ráadásul ingyen van, és nincsenek mellékhatásai (ha mások időnkénti rosszallásától eltekintünk). 

A kedvező következmények közé tartozik az immunrendszer erősödése, az izmok ellazulása és a szervek vérellátásának fokozódása. A nevetés ugyanis növeli az oxigénáramlást, endorfinokat szabadít fel az agyunkban, stimulálja a szívet, a tüdőt. Csökkenti a szorongást, illetve növeli a vérben lévő antitestek és T-sejtek számát, amelyek segítenek a fertőzések leküzdésében.

„Ha a nevetés összes előnyét bele lehetne tenni egy tablettába, az lenne a legkelendőbb gyógyszer a piacon” – nyilatkozták a szakemberek. 

Furcsa megnyilvánulások

A Yale Egyetem pszichológusa, Oriana Aragon és csapata szerint nem az ideges nevetés az egyetlen helyzethez nem illő viselkedéses reakciónk. Ide sorolható az is, amikor örömünkben sírunk, a kedvenc előadónk jelenlétében vad sikoltozásban törünk ki (ez hagyományosan félelemjelzés), vagy amikor valami cukiság láttán káromkodni, morogni, vicsorítani kezdünk (más kontextusokban ez az agresszióhoz kapcsolódik). Mi üt belénk ilyenkor?

Aragon azt mondja, ezek a megnyilvánulások bármennyire kellemetlenek, valójában fontos szerepet játszanak az érzelemszabályozásban.

Amikor fennáll annak a veszélye, hogy az érzelmeink – akár pozitívak, akár negatívak – túlcsordulnak, akkor az ellentétes érzelem kifejezése tompító hatású lehet, és helyreállítja a belső egyensúlyunkat.

Ezt a feltevést részben a korábbról ismert faciális feedback hipotézis is alátámasztani látszik. A Silvan Tomkins nevéhez köthető elmélet azt fogalmazta meg, hogy az arcizmaink és a bőrünk érzete érzelmeket generálhat bennünk anélkül, hogy kognitív közbenjárásra lenne szükség. Tehát ha mosolygunk, egy idő után tényleg jobban érezzük magunkat – függetlenül attól, mit gondolunk, és a dühünk is könnyebben elpárolog, ha odafigyelünk arra, hogy ellazítsuk az állkapcsunkat. 

Aragon és kollégái úgy vélik, mindannyiunknak megvannak az érzelmi határaink, és eltérünk abban, kinek hol húzódnak ezek, ráadásul kimerültség hatására még hamarabb elérkezünk a limitünkhöz. Ha a fokozódó szomorúságunk vagy örömünk elér egy pontot, akkor nagy eséllyel elkezdünk egy oda nem illő érzelemkifejezést produkálni (ez történhetett a röhögőgörcsöt kapó műsorvezetők, hírolvasók esetében is). 

Ezeket a mechanizmusokat negatív ingerek esetén etikai okokból kevésbé tudják vizsgálni a kutatók (hiszen senkit sem tesznek ki rossz híreknek, kríziseknek), de azt megnézték laboratóriumi körülmények között, hogy hogyan reagálnak az emberek cuki ingerekre. Kisbabák fotóit mutatták harmincas éveikben járó résztvevőknek, és hol a bébik életkorát variálták, hol pedig photoshoppal azt, hogy mennyire legyenek evolúciós értelemben babaszerűek (nagy szemek és homlok, pufók arc, pici száj és orr). 

Azt találták, hogy a fiatalabb és babaszerűbb gyerekek látványa valóban pozitívabb érzelmekhez, nagyobb mértékű gondoskodó odaforduláshoz vezetett, és ezekben az esetekben a válaszadók többször mondtak olyanokat, hogy „úgy megcsipkedném a pofiját”, „olyan aranyos, hogy mindjárt felfalom, megzabálom”, stb.

Többen morogtak is, vagy más módokon fejeztek ki egyfajta játékos agressziót, amely a babák iránti intenzív pozitív érzelmeiket enyhítette.

Azok az emberek, akik nehezebben bírtak magukkal a cuki ingerek jelenlétében, nagyobb arányban számoltak be arról is, hogy hajlamosak örömteli események hatására sírni, például ha viszontlátják egy szerettüket. Lehet, hogy ők intenzívebben élnek meg egyes érzelmeket, vagy kevésbé képesek más módokon szabályozni azokat.  

Pszichiátriai és orvosi oka is lehet

Helyzethez nem illő érzelmi reakciók különböző pszichés állapotokban is megjelenhetnek, például a valóságvesztéssel járó pszichózisban, a bipoláris zavar mániás szakaszának felfokozottságában, vagy esetleg autizmusban, amikor a személy nehezen igazodik el a társas világban, kevésbé képes a többi embernek szándékokat tulajdonítani. 

Egyes neurológiai betegségekben (például demenciában, szklerózis multiplexben vagy Parkinson-kórban) és sérülésekben (sztrókban, agyrázkódásban) szenvedő embereknél előfordulhat az úgynevezett pseudobulbaris affektus, amelyet hirtelen, kontrollálhatatlan és a szituációhoz nem illő sírás, illetve nevetés epizódjai jellemezhetnek. Ilyenkor az érzelmeket irányító homloklebeny képtelen kommunikálni a kisaggyal és az agytörzzsel. 

Az ideges nevetés gyakoriságának jelentős mértékű növekedését figyelték meg pajzsmirigy-túlműködés esetén, valamint akkor, amikor valaki prionbetegséggel küzd.

Utóbbit genetikai tényezők vagy táplálékkal bevitt fertőzés (kergemarha-kór) okozza, és ahhoz vezet, hogy a kóros prionokat, alacsony molekulatömegű fehérjéket nem tudják a szervezetünkben található enzimek lebontani, így azok az (ideg)sejtjeinkben felhalmozódnak, és elpusztítják azokat.  

Egy-egy röhögőgörcs azonban az esetek túlnyomó többségében ártalmatlan dolog, arra érdemes figyelni, ha az inadekvát érzelmi reakciók (akár a korábbi saját szintünkhöz képest) felszaporodnak.  

Mit lehet kezdeni a kontrollálhatatlan nevetéssel?

Mivel ez a reakció összefügg a stresszel, a szorongással, minden segíthet, ami kipihentebbé tesz minket: a megfelelő alvás, a sport, a jóga, a meditáció, a szermentes élet. Azt is érdemes lehet végiggondolni, lejegyezni, hogy mi szokta kiváltani belőled az ideges nevetést: milyen napszakokban tör rád, mi előzi meg, milyen érzelmi-mentális állapotban vagy ilyenkor. Ha tudod, nagyjából milyen helyzetekre érdemes figyelned, jobban tudsz készülni rájuk.  

A kuncogás kezdetét elfedheted valamilyen más reakcióval is, mondjuk, köhögéssel, vagy – amennyiben ez megoldható –, rövid időre elhagyhatod a helyiséget. Ha úgy tör rád a röhögőgörcs, hogy nem léphetsz ki a szituációból, segíthet, ha eltereled a figyelmedet: más testi érzeteidre összpontosítasz, mélyeket lélegzel, felméred a környezetedet, sorra veszed a körülötted lévő tárgyak színét, méretét, részleteit, elkezdesz visszafelé számolni, vagy dúdolni, mantrázni magadban valamit, illetve még nagyobb empátiával igyekszel fókuszálni arra, amit a környezetedben lévők mondanak.   

Ha pedig nem tudtad leállítani a nevetést, kérj bocsánatot. Miután egy kicsit megnyugodtál, magyarázd el a többieknek, mi játszódott le benned.

Mondd el, hogy egyáltalán nem tartottad viccesnek a dolgot, nem rajtuk nevettél és nem rosszindulatból, egyszerűen stresszes, kimerült vagy, nehezen tudod kezelni az intenzív érzelmeket, és sajnálod, hogy megbántottad őket a reakcióddal. Minden bizonnyal meg fogják érteni a helyzetet, hiszen valószínűleg velük is történt már hasonló. Sőt, az is lehet, hogy átragad rájuk a kacagásod, és egy nagy közös nevetésben árad ki belőletek a feszültség.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ PhotoAlto/Frederic Cirou

Milanovich Domi