Liger, llapaca, pókkecske és még megannyi furcsa szerzet: állatfajok, amik az ember nélkül nem léteznének

–

Nincs ember, nincs kutya

Nem így gondolunk rá, de valójában az évezredekkel ezelőtt bekövetkezett háziasítás gyakorlatával kezdtünk először úgy beavatkozni az állatvilágba, hogy következményeként új fajok jelentek meg. A Magyar néprajzi lexikon szerint a háziasítás, más néven domesztikáció „különleges beavatkozás egyes állatfajok életébe, amelynek az a lényege, hogy az ember befogja és megszelídíti bizonyos különleges adottságú állatfajok egyedeit, kiveszi őket természetes élethelyükről, szaporodási közösségükből és a maga hasznára tenyészti”.

Azzal tehát, hogy felismertük, egyes állatoknak vannak olyan tulajdonságaik, amik a hasznunkra válnak, és emiatt magunkhoz vettük, és tenyészteni kezdtük őket, erőteljesen beavatkoztunk a természet rendjébe, hiszen egyik állat sem arra született eredendően, hogy az emberrel együtt, vagy annak közelében éljen.

Kezdjük a legkézenfekvőbb, legismertebb, legkedveltebb és egyben legelső háziasított állatokkal: a kutyákkal (a faj latin neve: Canis familiaris).

A kutyák ugyanis már azelőtt velünk voltak, hogy bárkinek is eszébe jutott volna mezőgazdasággal foglalkozni.

Nagyjából tizenötezer évvel ezelőtt egy mára kihalt ősi farkasfajtát kezdtek el az emberek vagy maguk mellé szoktatni, vagy csak megszokni a jelenlétüket: nem tudni pontosan ugyanis, hogy szándékosan háziasították-e az állatot, vagy csak „úgy alakult”, hogy a kutyák elődei az emberhez szoktak. Akárhogy történt, a kutyák azóta az „ember legjobb barátja” brand alatt futnak, de valószínűleg nem lepődik meg senki, ha azt mondom, nem ez az egyetlen faj, ami az ember miatt jött létre.

Például a cicám, Artúr sem meresztené most mellettem a bundás hátsóját, ha időszámításunk előtt 7500 környékén egy, a termékeny félholdnak hívott területen (azaz Mezopotámiát és Kánaánt) élő kisgyerek nem könyörgött volna a szüleinek, hogy hadd tartsa meg a hazacipelt vadmacskakölyköt.

Persze csak viccelek, nem így háziasították a macskát, de mennyivel édesebb sztori lenne, mint a valódi történet: a mezőgazdaság és a városállamok megjelenésével az emberek környezetét ellepték a rágcsálók, amiket a környéken élő vadmacskák levadásztak – és bár még mindig nem tudjuk, hogy a macska döntött úgy, hogy az ember közelében marad, vagy az ember vette magához az állatot, de a végeredmény szempontjából ez mindegy is: az évezredek során a háziasításnak nyomán létrejött a Felis silvestris catus, azaz a macska. 

És persze nemcsak a kis kedvenceink tartoznak olyan fajba, amiket az ember hozott létre, hanem a haszonállataink is: évezredek tudatos munkája van abban, hogy ezeknek az állatoknak számunkra kedvező és hasznos tulajdonságai vannak. Tizenkétezer évvel ezelőtt háziasították a kecskéket a Közel-Keleten, majd nagyjából ezer évvel később tenyésztették ki a vaddisznókból a sertést a Tigris folyó medencéjében. Tízezer évvel ezelőtt háziasítottuk a szarvasmarhát egy őstulokcsordából, és nyolcezer évvel ezelőtt kezdték háziasítani a csirkéket az Indus völgyében.

Érdekesség, hogy először viadalokra használták az állatokat, és az ókori görögöknek jutott csak eszükbe, hogy meg is lehetne kóstolni őket, hátha ehetők.

Pókkecske és llapaca: hibrid fajok

A háziasításon túl persze a tudomány segítségével is képesek vagyunk új fajokat teremteni. Persze a természetben is előfordul a fajok közti keveredés – gondoljunk csak az öszvérre –, de számos olyan hibrid faj létezik, amik nem jöhettek volna létre emberi beavatkozás nélkül.

Ilyen például a liger, ami egy hím oroszlán és egy nőstény tigris utóda. A liger sokkal nagyobbra nő, mint az oroszlánok vagy a tigrisek, akár 3,5 méter hosszú is lehet, és több mint 700 kilogrammot is nyomhat. A hibrid nagymacskák – mert nem csak a liger az egyetlen ilyen faj, az oroszlánok, tigrisek, jaguárok és leopárdok tetszőleges párosítással keresztezhetők – hím egyedei általában sterilek, de a nőstények képesek utódot szülni bármelyik nagymacskafélétől.

A ligernek és a többi hibrid nagymacska létezésének igazából semmilyen praktikus oka nincs – csupán érdekességnek számítanak, ezért általában cirkuszokban lehet velük találkozni.

Nem úgy a huarzióval, vagy más néven llapacával, ami egy hím alpaka és egy nőstény láma utóda, és kifejezetten azért hozták létre, mert kisebb termetűek és hosszabb a szőrük – amit jó pénzért lehet értékesíteni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lowry’s Little Flock Farm (@lowryslittleflockfarm) által megosztott bejegyzés

A llapacánál és a ligernél már sokkal bizarrabb faj a pókkecske. Igen, jól olvastad: egy pók és egy kecske kereszteződése. Az első pókkecskét Frecklesnek hívták, és el kell keserítenem azokat, akik valamilyen nyolclábú, kecskefejű, bizarr lényt várnának:

Freckles úgy nézett ki, mint egy átlagos kecske, az egyetlen furcsasága, hogy a teje pókselyemfehérjével van tele.

A pókkecske Andy Lewis, a Utah-i Állami Egyetem genetikaprofesszorának alkotása, és azért hozta létre, mert úgy gondolták, a pókselyem használható orvosi célokra – így pedig könnyebb előállítani, pókokat ilyen célra ugyanis nagyon körülményes tenyészteni.

A szintetikus muslica

Egy létező fajt addig alakítgatni, amíg egy új faj nem jön létre belőle, vagy két meglévő fajból létrehozni egy harmadikat gyerekjátéknak tűnik ahhoz képest, hogy a tudomány segítségével ma már képesek vagyunk a semmiből létrehozni egy külön állatfajt.

Ilyen a drosophilia synthetica, ami – a nevéből könnyen kitalálható – egy teljesen szintetikus faj.

Az ecetmuslicákat már régóta használják különböző kísérletekhez, és már számos génmódosítást elvégeztek az állaton, ám 2012-ben létrehozták a drosophilia syntheticát, ami az első génmódosítással létrehozott önálló faj. Mindennek gyakorlati célja nem volt, csupán azért készült el, mert a tudósok kíváncsiak voltak, vajon sikerül-e életképes fajt alkotniuk. Sikerült.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: WMN; Getty Images / old3310

Dián Dóri