Lenyűgözően okos, érző, játékos csúcsragadozó: az orka

–

A kardszárnyú delfinek az emlősök osztályába, azon belül pedig a delfinek családjába tartoznak. A világ minden óceánjában megtalálhatók, egyes kolóniák az Egyenlítő környéki melegebb vízhez, míg más populációk a sarkvidéki körülményekhez alkalmazkodtak. Ennek köszönhetően a megjelenésük is változott az évezredek során, és több ökotípust különböztetünk meg az élőhelyüktől függően.

Bár alakjukban, hosszukban, az uszonyuk méretében és a foltjaik elhelyezkedését illetően vannak különbségek az orkák között, alapvetően minden orka megjelenése hasonló: vaskos, áramvonalas testük hasi része fehér, a hátuk fekete színű. Emberi szemmel nézve elegáns és letisztult a megjelenésük,

de az evolúciót legkevésbé sem a divat hajtotta, nagyon is praktikus oka van a kardszárnyú delfinek kinézetének: alulról nézve a fehér hasukkal bele tudnak olvadni a napsütötte vízfelszínbe, felülről pedig fekete hátukkal a sötét mélységben tudnak szinte láthatatlanok lenni.

Bálnagyilkosok és ínyenc cápázók

A „sok lúd disznót győz” magyar közmondásnak biztosan volt ókori megfelelője a halászok körében, ugyanis nem egyszer látták, hogy orkák bálnákat vadásznak le, és falnak fel. Így hát bálnagyilkosként emlegették őket, tudományos neve, az Orcinus orca is a római alvilág urára utal, és a róluk szóló feljegyzések is mind a gyilkos természetükről szólnak. A kardszárnyú delfinek azóta is előszeretettel vadásznak cetekre egyfajta nassolnivalóként: imádják ugyanis a bálnák nyelvét és az állkapcsuk alsó részéből is előszeretettel lakmároznak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Orca Legacy Accessories (@orcalegacy) által megosztott bejegyzés

Ám nem a bálnák a kardszárnyú delfinek elsődleges táplálékai: fókákat, delfineket, pingvineket is esznek, de leggyakrabban a nagy rajokban úszó halakra, tonhalakra, heringekre és makrélákra utaznak.

És hogy miért ők a csúcsragadozók? Az emberek által rettegett nagy fehér cápát is könnyedén levadásszák összehangolt manővereik nyomán. Hiába a többtonnás testük és borotvaéles fogaik, a nagy fehér cápák szabályosan rettegnek az orkáktól. A kardszárnyú delfinek ugyanis nemhogy méretben felveszik a versenyt a nagy fehér cápával, de sokkal okosabbak is nála – így a pengeéles fogak mit sem érnek a gondosan kitalált taktika ellen. Az orkák ugyanis megfigyelték, hogy a cápa mozgásképtelenné válik, amint a hátára fordítják – ugyanis csak akkor tudja a kopoltyúján átpumpálni a vizet, ha úszik.

Ezt kihasználva a kardszárnyú delfinek bekerítik és felfordítják a nagy fehér cápát, majd miután az megfulladt, nekiesnek az állat májának és heréinek: ez egyfajta csemege számukra.

És bár messze nem olyan okos a nagy fehér cápa, mint az orkák, annyit azért megtanult az idők során, hogy nem érdemes packázni velük: így hát nagy ívben elkerüli őket, és ha a vadászterületükre tévednek, a cápák akár egy évre is elhagyhatják a felségterületüket, csak hogy szó szerint megússzák a találkozást az orkákkal.

Ráadásul az orkák nem csak arra fejlesztettek ki külön technikát, hogy hogyan kapjanak el cápákat – a különböző zsákmányaik elfogására más-más stratégiákat alkalmaznak.

Családcentrikusak, okosak, játékosak és beszélgetnek

Abból kiindulva, hogy még a nagy fehér cápa is maga alá csinál az orkák puszta jelenlététől, joggal gondolhatnánk, hogy brutális fenevadak. Ez részben igaz, ha a táplálkozásról van szó – de a jóllakott kardszárnyú delfinek messze nem olyan ijesztők.

Az orkák társas lények, családokban élnek, ami egy fő nőstény köré szerveződik, a hímek pedig ivarérett korukban továbbállnak, de jellemzően monogám életmódot folytatnak. Egy nőstény orka 3–10 évente hoz világra utódot, a vemhesség 16-17 hónapig tart. A nőstények közösen nevelik az ifjakat, akik mindent utánzás révén tanulnak az idősebb egyedektől.

Ám nem csak a sikeres zsákmányszerzés céljából maradnak együtt életük végéig – érzelmeik vannak, kötődnek egymáshoz, játszanak egymással, és ha fogságba esnek, vagy elszakítják őket a többiektől, depressziósak lesznek.

Más delfinekhez hasonlóan a kardszárnyú delfinek is különböző hangokkal kommunikálnak egymással – egy néhány évvel ezelőtti tanulmányban a kutatók 28 különböző összetett hangot különböztettek meg, amiknek segítségével ezek a fantasztikus lények használnak a kapcsolattartásra. Sípoló, pulzáló, kattogó hangokat adnak ki, amikel egymást is hívják, valamint összetett üzeneteket is meg tudnak osztani így egymással. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a különböző családok más-más dialektusban „beszélnek”, mivel a fiatalok az idősebb egyedektől tanulják a kommunikációt is – tehát ez alapján is be lehet azonosítani a különböző családokat.

Mindemellett nem csak egymástól, de tőlünk is tudnak tanulni – azt ugyanis régóta tudták a kutatók, hogy más állatok hangjait (például fókáéit) képesek utánozni az orkák, de azt is tesztelték, hogy vajon emberi hangokat is képesek-e mímelni. A kísérlet sikeres volt, két kardszárnyú delfinnek is sikerült megtanítani, hogy egyszerű angol szavakat „kimondjanak”:

Az ember nem lakoma, csak koma

Azok után, hogy a bálnák és a cápák is elhúzzák a csíkot, amikor orkákkal találkoznak, joggal merülhet fel bennünk, hogy nem szívesen találkoznánk össze velük a strandon. Ám a tapasztalatok alapján attól nem kell tartanunk, hogy egyszer kiszemelnek maguknak bennünket a kardszárnyú delfinek: még soha nem jegyeztek fel ugyanis olyan esetet, amikor szabadon élő orka agresszióból emberre támadt volna. Vannak balesetek, és olyan is előfordult, hogy zsákmányállatnak nézett embereket, de az is megesett, hogy amint rájöttek az állatok, hogy egy embert néztek fókának, abbahagyták a támadást és odébb úsztak.

Az egyetlen olyan eset, amikor orka embert ölt, 2010-ben történt: Tilikum, az amerikai SeaWorld orkája brutálisan megtámadta és megölte gondozóját. Az élménypark azzal akarta megmagyarázni a dolgot, hogy a gondozó hosszú haja tűnt túl ínycsiklandónak az állat számára,

ám a Tilikumról szóló Blackfish (Egy kardszárnyú delfin története) című, 2013-as dokumentumfilmből kiderült, hogy embertelen körülmények között tartották a kardszárnyú delfint, nem volt megfelelő méretű tere, és a lelki állapotának az ingerszegény környezet sem tett jót.

A szabadban viszont még sosem öltek embert, és azt, hogy mennyire hidegen hagyjuk őket táplálkozási szempontból, jól mutatja az alábbi videó is, amin Új-Zéland partjainál két gyerek felé úszik két kardszárnyú delfin, a gyerekek érthető módon halálra rémülnek, de az állatok nemes egyszerűséggel csak kikerülik őket.

Teljes joggal hihettük hát, hogy az orkák kizárólag barátként tekintenek ránk – egészen 2020-ig.

Orkák a hajók ellen

2020 óta ugyanis több mint száz olyan eset történt, amikor kardszárnyú delfinek támadtak meg különböző hajókat. Voltak köztük halászhajók és vitorlások is – a közös ezekben az esetekben az volt, hogy mind spanyol és portugál térségben történt, valamint az állatok többször, nagy erővel mentek neki a hajóknak, és nem egy esetben szétverték a kormánylapátot is – megfigyelték ugyanis, hogy ezzel tönkretehetik a hajót. Azóta a skót partoknál is történt hasonló eset, de hogy mi lehet az állatok motivációja a támadásra, nem tudni biztosan.

Több elmélet is kering: az egyik szerint az állatok csak így akarnak játszani, mások szerint egy traumatikus élmény (például az egyik orka belegabalyodott egy halászhálóba, és megsérült) válthatta ki ezt a viselkedést egy idősebb példányból, amit a fiatalok utánoznak. Megint másik – nem túl valószínű – teória szerint így akarják jelezni, hogy elegük van belőlünk. 

És bár nincs túl sok esély arra, hogy tényleg amiatt támadnák a hajókat, mert bosszút akarnak rajtunk állni, az igaz, csak mi jelentünk veszélyt az állatokra – a túlhalászat, a tengerek és óceánok szennyezése, valamint a megnövekedett hajóforgalom az orkák valódi ellenségei.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / slowmotiongli

Dián Dóri