Kormos Anett: Nagyot csalódtam magamban, mert a házasság intézményét tiszteltem és komolyan vettem – Elviszlek magammal

Valamikor a kilencvenes években, Somogy megyében eltört egy család. És eltört benne az érettségi előtt álló kamaszlány is. Mindeközben pedig – valahol a kollégium és az iskola közötti telefonfülkénél – megszületett az a Kormos Anett, akit ma ismerünk; a kifelé mindig higgadt, sőt érzelemmentes, mindenből, mindenkiből, de legfőképpen a saját helyzetéből is viccet csináló, de konzekvensen mosoly nélküli humorista. Azóta eltelt huszonöt év. Anett pedig – keserves döntéseken, és annál is fájdalmasabb lépéseken át, de – megkereste az utat magához. „Egy jó házasságot tudhatok magam mögött, aminek vége lett, mielőtt egy rossz házasságot tudhattam volna magam mögött" – mondja nekem az elmúlt évei legnagyobb belső harcáról, és nem sokkal később hozzáteszi a címben leírt mondatot. Hogy csalódott magában. Hogy már nem mer senkinek megígérni semmit. Viszont mára már – és ezt pedig én teszem hozzá – ezzel együtt is tiszteli magát annyira, hogy felismerje és megadja magának azt, amire szüksége van: az egyedüllétet, sőt, a magányt. És az örökös rendszeren kívüliséget. Nem írom azt, hogy sosem beszélgettem vele még ilyen jót, mert tíz éve ismerjük egymást, és mindig jókat beszélgetünk. De eddig ti nem láthattátok. Most igen. Elviszlek magammal: Kormos Anett.