Hogy a vízparti pihenés ne a törölközőbe csavart bujkálásról szóljon – Így lett a szorongásból a szabadságom jelképe a fürdőruha

–

Mindig is imádtam a nyarat, lételemem a víz, gyerekként is órákig el tudtam lenni benne, ha pedig már túl lila volt a szám, és a szüleim kiparancsoltak, akkor a parton foglaltam el magam homokvárépítéssel, dagonyázással. Mezítláb, egész nap fürdőruhában, boldogan. Kiskamasz koromra azonban a korábbi önfeledtség helyére frusztráció költözött: elkezdtem magam kényelmetlenül érezni, ha megérkezett a meleg. Mivel mindig találtam magamon valami kivetnivalót, úgy éreztem, ha lemegyünk a strandra, mindenki engem bámul majd.

Takargatni, takargatni, takargatni 

Hetedikben aztán a mászós társasággal, akikkel év közben edzésre jártam, elmentünk táborozni a Szigetközbe, hogy ne csak a falon próbáljuk ki magunkat. A sátrazás, a programok és a csillagos égbolt, meg persze a barátaimmal töltött idő lázba hozott, a közös (ráadásul függöny nélküli) zuhanyzó és az egész napos fürdőruhaviselés azonban már kevésbé.

Úgyhogy jött a bikinire húzott rövidnadrág és a stresszelés, hogy valaki észreveszi a szőrszálaimat (így visszagondolva, valószínűleg pihéimet), a szorongás, hogy elég „lapos” vagyok-e és a kapkodva zuhanyozás, nehogy meglásson valaki.

Idegennek éreztem magam a testemben, és biztos voltam benne, hogy minden kis hibám kilométerekről látszik.

Amikor a vízben lehettem, feloldódtak a gátlásaim, hiszen a Duna ápol és eltakar, de ahogy visszaültünk a hajókba, mindig gyorsan felöltöztem. Azonban ahogy telt a hét, rá kellett jönnöm, hogy korántsem érdekel annyira másokat a kinézetem, mint azt gondoltam. Néztem a többieket, ahogy önfeledten vízicsatáznak vagy behuppannak a kenuba anélkül, hogy rögtön visszakapkodnák magukra a ruháikat – ehelyett inkább szárítkoznak egy kicsit a hajóorrban elterülve, mint a sütkérező gyíkok. 

Én is ilyen akartam lenni, de nem olyan szép vagy izmos, csak felszabadult

Persze ne gondoljuk, hogy egy csettintésre szupermagabiztossá lehet válni, ami engem illet, fokozatosan mégis leengedtem a védőhálóm. Évekig táboroztunk-táboroztattunk ezzel a csapattal, egy idő után pedig nemcsak hogy nem frusztrált a fürdőruha gondolata, de szabályosan vártam, hogy végre leérjünk a kempingbe, hiszen onnantól kezdve egy hétig abszolút szabad lehettem. Szinte végig fürdőruhában.

Sportos csapat lévén aztán csináltunk sok más izgi dolgot is – mint a sziklamászás vagy a kalandpark –, ezt a felszabadultságot pedig hazavittem magammal. A kinézetünk helyett sokkal fontosabb szerepe lett annak, mit csinálunk éppen, és bár egy-egy csoportképet visszanézve elszörnyedtem, hogy „te jó ég, én egész nap így néztem ki?”, az a rengeteg minden, ami történt velünk egy-egy nap alatt, feledtette ezeket.

Úgy éreztem, nem csupán a hétköznapok kötöttségeitől, de a (képzeletemben) vizslató tekintetektől is megszabadultam,

a kempingben ugyanis nemcsak rendes térerő nem volt, de mintha a mindennapi ítélkezések sem jutottak volna el idáig. Fára másztunk, versenyt úsztunk, kajakoztunk, megpróbáltunk hasas helyett fejessel landolni a vízben a stégről, és közben át sem futott az agyamon, vajon mit gondolnak rólam mások, milyen szélesnek tűnik a combom ahogy ülök a kenuban, vagy hogy kifelejtettem három szál szőrt a lábam borotválása közben. 

Azóta ez a felszabadultság olyan mélyen ivódott belém, hogy sokszor inkább arra kell figyelnem, ez a fene nagy önbizalom ne csapjon át magamutogatásba

Persze ez véletlenül sem jelenti azt, hogy tökéletesnek gondolom magam, sőt, az idő egy részében még csak csinosnak sem.

De számomra a fürdőruha viselése összefonódott a szabadság megélésével, ez az érzés pedig sokkal erősebbé vált annál a gyomorgörcsnél, amit a tükörbe nézve érzek, valahányszor felpróbálom szezon elején a tavalyi fürdőruhám. 

Minden évben megvan az a pár dolog, amivel aktuálisan nem vagyok kibékülve magamon, ahhoz azonban túlságosan makacs vagyok, hogy ezek a bizonytalanságok visszatartsanak. Így egyrészt reménykedem, hogy másoknak nem fognak feltűnni, amiket én szembeszökő hibának látok magamon, másrészt olyan dolgokkal foglalom el magam, amik közben nem is jut eszembe, mi van vagy nincs épp rajtam. Meg persze az is segít, hogy a szabadban vagyok, közel s távol egyetlen tükör sincs, így, ha akarnám se tudnám nézegetni magam a tökéletlenségek után kutatva.

Ebben a barátaim is jó partnerek, a legtöbben ugyanis aktívan szeretünk pihenni, így nem sokat vagyunk egyhelyben, mindegy, hogy fürdőruhában vagyunk-e, vagy nyakig felöltözve; önfeledten kirándulunk, szörfözünk vagy strandröplabdázunk, evezünk, mászunk. Sőt, idén síeltünk is fürdőruhában, de ez már egy másik történet.

Pichler Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/fotografixx