Szamárfüllel eredetileg a felszarvazott férjeket szégyenítették meg – Innen erednek a leggyakoribb kézjeleink
Mikor válaszoltál utoljára valakinek az üzenetére egy pacsi vagy egy taps emojival? Vagy küldtél keresztbe tett ujjakat, miközben arra vártál, hogy visszajelzést kapj az előléptetésed kapcsán? Esetleg mutattál szamárfület egy fényképen? Legtöbbször bele sem gondolunk, hogy hogyan jöttek létre ezek a gyakori kézmozdulatok, mégis használjuk őket a mindennapjainkban. Pedig mindegyiknek megvan a maga – nem is akármilyen – története. Mózes Zsófi ezeknek járt utána.
–
Kezdjük az alapokkal, a jó öreg kézfogással!
Akár üdvözlünk valakit, akár üzletet kötünk vagy bemutatkozunk egymásnak, a kézfogás az egyik legelterjedtebb gesztus – bár a vírushelyzet miatt egy időben kikopni látszott. Ráadásul sokaknak annyira fontos gesztus ez, hogy az egész első benyomásukat arra alapozzák, mennyire határozott, béna, sietős vagy hosszú a kézfogás. De ha jobban belegondolunk, elég furcsa szokás ez. Mégis kinek jutna eszébe megfogni egy vadidegen ember kezét?
A helyzet azonban az, hogy a kézfogás évezredek óta létezik – az egyik legkorábbi művészeti ábrázolása a Kr. e. IX. századból származik, Homérosz pedig egy-két évszázaddal később említi az Odüsszeiában – és több elmélet is létezik a keletkezésével kapcsolatban. Az első szerint
az üres, fegyvermentes tenyér megmutatása békés szándékot sugall, míg a rázó mozdulat közben kihullanak az ingujjban esetleg elrejtett fegyverek.
A második elmélet a két kéz találkozásakor végzett mozdulathoz kapcsolódik, amely a jóhiszeműséget szimbolizálja.
Hányszor szorítottad már keresztbe az ujjaidat, amikor abban reménykedtél, hogy valami a terveid szerint alakul?
Vagy esetleg amikor ígéretet tettél? Akárhogy is, az emberek évszázadok óta ezt csinálják. Az eredeti gesztus egy ősi pogány szokás volt, amely szerint két embernek kellett keresztbe tennie az ujjait, hogy a kívánságok biztonságban legyenek azon a ponton, ahol az ujjaik keresztezték egymást, amíg valóra nem válnak. Nem a pogányok voltak azonban az egyetlenek, akik keresztbe tették az ujjaikat a szerencse érdekében. A korai keresztények gyakran tettek így, amikor üldöztetéssel kellett szembenézniük, hogy Krisztus keresztre feszítésének erejét idézzék meg, vagy hogy feloldozzák magukat a bűnök alól.
Akár előléptettek a munkahelyeden, akár megnyertél egy versenyt, valószínűleg adtál vagy kaptál már pacsit
Népszerűségétől függetlenül azonban senki sem tudja, kinek tulajdonítható pontosan a gesztus – de minden bizonnyal egy sportoló találmánya az 1970-es évek végéről.
Az első elmélet szerint a pacsizás gyakorlata 1977. október 2-án született meg, amikor a Los Angeles Dodgers játékosa, Glenn Burke, a feje fölé emelte a kezét, hogy üdvözölje a Dodgers másik játékosát, Dusty Bakert, mire válaszul Baker belecsapott a kezébe. A második elmélet szerint a pacsizás Derek Smithig, a Louisville-i Egyetem kosárlabdázójáig vezethető vissza, aki állítólag az 1978–1979-es szezonban, egy edzésen találta ki a mozdulatot. A történet szerint egy másik játékos, Wiley Brown, megpróbált Smithnek egy mély ötöst adni, de Smith ehelyett egy magasra emelt ötöst kért – és voilà, megszületett a pacsi!
A taps jelentése is univerzális: jóváhagyásunkat vagy dicséretünket fejezzük ki így
Sőt, bizonyos helyzetekben – egy előadás vagy egy beszéd után például – egyenesen udvariatlanságnak számít, ha nem tapsolunk. Bár a taps pontos eredete sem ismert, története egészen az ókorig nyúlik vissza.
A nyugati kultúra valószínűleg az ókori római színházból vette át, de volt, hogy a római politikusok népszerűségét is az alapján mérték, hogy az arénába lépve mennyi tapsot kaptak. Ez pedig, valljuk be, nem is tűnik olyan rossz ötletnek.
Szamárfület mutatni valakinek az egyik legelterjedtebb csínytevés
És bár tényleg úgy tűnhet, mintha a szamárfül mindig is az életünk része lett volna, de valójában meglepő eredete van: a középkorban arra használták, hogy megszégyenítsék azt a férfit, akinek a felesége hűtlen volt. A nyilvános megszégyenítést tovább fokozva előfordult, hogy a megcsalt férfiaknak agancsot kellett viselniük a fejükön, hogy minél inkább hangsúlyozzák felszarvazottságukat. A szokás a művészeti világban is visszaköszön, többek között olyan műveken, mint François Bunel Actors of the Commedia dell’Arte című festménye. És nem véletlen az elnevezés: a kézmozdulat szamárfüleket is jelképezett, vagyis aki a középkori időkben ilyen szimbólumot mutatott, az nagy eséllyel szamárnak nevezte áldozatát.
Mára viszont a V szimbólum sokkal kellemesebb formákat öltött. Bár a szamárfülek még mindig felbukkannak egy-egy fényképen, viszonylag ritkán látjuk felszarvazott férjek feje mögött, a kétujjas mozdulatot ma már sokkal inkább a békével és a győzelemmel szokás összekapcsolni. Talán egyúttal annak a jelévé is vált, hogy ha csak ilyen, látszólag apróságokban is, de az emberiség elindult abba az irányba, hogy a sötétebb konnotációjú dolgokból valami sokkal jobbat és pozitívabbat alkosson. Épp itt lenne az ideje.
Mózes Zsófi
Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Manuel-F-O
