„Ugrás közben estem le valahogy” – Szülői fejlődés sebápolásban
Támogatott tartalom
A sebápolás olyan téma, ami a felnőttkorod nagy részében maximum egy-két különleges helyzetben jön elő – addig a pillanatig, amíg nem leszel szülő. Lehet, hogy valamiért törlődtek az erre vonatkozó emlékeim, de én őszintén meglepődtem, hogy a gyerekek mennyi sérülést képesek begyűjteni hihetetlenül rövid idő alatt. A gyógyszerespolc mélyén megbúvó sebápoló az első gyerek egyéves kora körül fő helyre került, sőt, jut egy a táskába, egy a kabátzsebbe meg a fülem mellé a kispolcra is. Először úgy fújtam a „csodatévő” szert a gyerekek sebeire, mintha Sebgyógyító Főzet lenne a Harry Potterből. Sebet tisztítani nyilván ma is szoktunk, csak már nem pánikolunk. De erősen kezdtük ezt a seb témát… Tóth Girlzonboard Flóra írása.
–
Most arról a pillanatról mesélek nektek, amikor a leginkább szaranyának éreztem magam eddigi életem során
Legyetek velem kíméletesek, ennyit kérek a kendőzetlen őszinteségemért cserébe.
Az történt, hogy az öcsém éppen külföldre költözött, amikor a nagyobb lányom alig féléves volt, és mi voltunk a lányommal a repülőtérre kikísérő „bizottság”. A búcsú után meglehetősen szomorú hangulatban haladtam vele az autó felé, ő a babakocsi vázára csattintott autós hordozóban (ez később fontos lesz), a legdurvább mulasztásom miatt bekötés nélkül (ez is). Ahogy megérkeztünk az autóhoz, letettem a kocsi mellé a földre a gyereket hordozóstul, amíg beraktam a babakocsi vázát a csomagtartóba. Majd, ahogy felemeltem, valahogy rossz irányba mozdult a hordozó fogó karja, és bár körülbelül húsz centi magasságból, de egy az egyben kiborítottam a gyereket a reptéri parkoló aszfaltjára. Ne tudjátok meg, milyen érzés, amikor az a szinte magatehetetlen kis test, ami ahhoz az emberhez tartozik, akit mindenek felett imádsz, és akiért te vagy a felelős, elterülve fekszik az aszfalton. Majd csupa véres arccal üvölt.
Igen, arcra ejtettem a gyerekemet. Tudom. Ez egyszer majd egy pszichológus kanapéján is elhangzik… És teljes mértékben vállalom a felelősséget érte, valóban nagyon felelőtlen dolog volt bekötetlenül pakolgatni. Nem mentség, de azóta sosem csináltam ilyet.
A diagnózis: horzsolás
Természetesen azonnal hívtam a férjemet, és a gyerekorvosi rendelőben találkoztunk – mire odaértünk, a lányom már elaludt az óriási üvöltéstől kifáradva, a vér az arcocskájára száradt, de még úgy sem tudtam megállapítani, hogy milyen mértékű a sebesülés, amit okoztam neki. A gyerekorvosunk elképesztően jó fej, és akkor is kellően empatikus, amikor egészen nagy hülyeségekkel keresem fel, de azért a sebtisztítás után mosolygott kicsit, amikor felállította a diagnózist, mert az mindössze horzsolás volt. Ne tudjátok meg, hogy én útközben milyen forgatókönyveket játszottam le magamban, hogy mi minden történhetett a felelőtlenségem következtében. Az agyrázkódás volt a minimum, de tényleg.
Pedig egykori televíziós szerkesztőként mindig is szerettem azt gondolni magamról, hogy az átlagosnál tájékozottabb vagyok a kisgyerekes témákban (ilyen műsorban is dolgoztam), ezért könnyebben tudok higgadt maradni.
Ennek az ellenkezője bizonyosodott be az első gyerekem első sérülésénél. A rettegő attitűdöt még néhány saját jogon elkövetett sérülésig őriztem – a világ talán egyik legóvatosabb gyerekére is elfújkáltam a születésekor beszerzett, nagy kiszerelésű sebápolót. Persze ő meg kapva kapott a lehetőségen, és néha annyi ragtapasszal járt-kelt a világban, mintha egy rongybaba lenne, akit a tapaszok tartanak össze.
Valószínűségszámítás hétköznapi anyuka módra
Azóta is extra túlféltő anyuka vagyok, bizonyos dolgokban – de a sebek szerencsére már nem tartoznak közéjük.
Ráadásul az első gyerekem – akin kezdettől „gyakorolhattam” az anyai ellazulást – kifejezetten szuperóvatos típus, olyan, aki lemászik a mászókáról, és ellenőrizni az érkezés helyét, mielőtt a biztatásomra hajlandó 30 centi magasból a „mélybe” vetni magát. Ez ideális állapot szülői szemmel, mert hihetetlen megnyugvást ad, hogy pontosan tudom, ő bármilyen helyzetben óvatosabb lesz, mint amit én szükségesnek tartanék (de ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs tele kék-zöld foltokkal és sebekkel). Mindenesetre valahogy pontosan tudtam: nincs olyan szerencsém, hogy még egy ilyen gyerekem legyen. Igazam lett.
A húgával nemrég a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
– De hát hogyan estél le ebből a tök magas toronyból, amikor majdnem végig korlát van, csak a lépcső és a csúszda részen nem, és tudom, hogy nagyon ügyesen fel tudsz mászni?
– Hááát, lehet, hogy ugrás közben (!) estem le valahogy. (Ez az aggódós szülőknek kifejlesztett eufémizmus arra vonatkozóan, hogy LEUGROTT a másfél méteres toronyból.)
Infarktus lábon kihordva, gyereklábak ellenőrizve (természetesen mindkét térd kellően horzsolt), hegyibeszéd megtartva – a kiskorú szereplő szinte sértetlen, én viszont nagyon is vérig sértett vagyok, ugyanis előtte pár perccel egyeztünk meg a szükséges óvatossággal kapcsolatban. (Amikor ezt felemlegetem, azt feleli, hogy óvatosan ugrott.)
Túlélő-felszerelés játszótérre
Így aztán én vagyok az, akinek még a pénztárcájában is mindig van egy icipici flakon sebápoló és pár ragtapasz (leginkább Disney hercegnős), sőt, a leghasznosabb anyukaeszközeim egyike egy mini bicska, aminek a része a szemöldökcsipesz (ebből sejthetitek, hogy mekkora a pénztárcám). Költői kérdés és magyarázat: csak az én gyerekeim vonzzák a szálkákat, mint mágnes a vasat?! Mert szerintem minden játszótéri kamikaze-akció ellenére, nálunk a legtöbb vészhelyzetet ezek az icipici, alattomos kis faizék okozzák. De már igyekszem lazán kezelni mindegyiket.
Olyannyira, hogy amikor egy medencebaleset következtében az egyik gyerekem foga felrepesztette a másik gyerekem homlokát (valamiféle pancsolós szinkronúszó produkcióban), a seb megfelelő ellátása után még gyorsan megvacsoráztunk, hogy ne éhesen várakozzunk a sürgősségin. (Ez még amúgy bőven a Covid-előtti időkben volt, ITT meg is írtam a kalandot.)
Sőt,
ma már az is megesik, hogy a gyerekek önállóan használják a sebápolót, és teljesen egyedül ragasztanak minimum három tapaszt egy kisujjkörömnyi sebecskére.
Sajnos az még nem annyira ment át, hogy a legtöbb kisebb sérülés tisztítva sokkal jobban gyógyul a szabad levegőn, mint több réteg sebtapasz alatt.
Tóth Flóra
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/RichLegg
A cikket a Béres PrimoMed támogatta.