„A Vatikánban található a világ egyik legnépesebb homoszexuális közössége” – Elolvastuk A Vatikán kínos titkai című könyvet

–

„Nyílt titok? Vagy puszta szóbeszéd? Rágalom? Olyan vagyok, mint Szent Tamás: ahhoz, hogy higgyek, szükségem van a megbizonyosodásra.”

Martel útja

Martelnek jogi, filozófiai, társadalomtudományi és politológiai diplomája van, volt már politikai tanácsadó, kulturális attasé, egyetemi előadó, írt egy tucat könyvet, és fáradhatatlanul utazik a világban. És meleg, mint azt egyebek között ebben a magyar portálnak adott interjúban is megemlíti.

Bár könyvét természetesen sok kritika érte, egyvalami elvitathatatlan: láthatóan időt, energiát és pénzt nem kímélve járt utána ennek a témának. Több mint 30 országban folytatott nyomozás, több mint négyévnyi kutatás és írás, ebből havi egy hét Rómában, csaknem 1500 személyes interjú, 400 óránál is több hangfelvétel, 80 jegyzetfüzet, több száz fotó és bíborosi szelfi, egy 80 fős segítő csapat szervezőmunkája: ez áll ennek a könyvnek az 560 oldala mögött és a mögött a csaknem 300 oldalnyi kiegészítő dokumentum mögött, ami helyhiány miatt már nem kerülhetett be (de ami megtalálható a www.sodoma.fr oldalon).

Martelt állítólag még senki nem perelte be a könyvben elhangzottak miatt, ami azt az állítását látszik alátámasztani, hogy csak tényeket közöl. (Amikor nem, akkor világosan jelzi, hogy ez csak szóbeszéd.)

A könyvben valóban hemzsegnek a már-már akkurátusan feltüntetett forrásmegjelölések – mint Martel mondja, minden interjút a saját nevén, újságíróként szervezett le, küldetése tehát egyáltalán nem volt titkos. Szerencsénkre – legalábbis olvasói minőségünkben ezt szerencsének ítélhetjük – az exellenciás urak kifejezetten „lepcses szájúak” (a könyv szerzőjének kifejezése), rengeteg titkot fedtek fel a szerző előtt – sok esetben természetesen valaki másnak a titkait.

A rendszer

Mint mondja, nem ő az első, aki szóba hozza ezt a jelenséget. De a korábbi kutatók inkább az egyéni esetekre koncentráltak. Ő azonban nem az egyes ügyeket veszi górcső alá, nem a kivételek érdeklik, hanem a rendszer, a „pattern”.

„Nem megvádolni, nem is leleplezni akarom ezeket a férfiakat, sem »outolni« őket még életükben. […] Szeretném világosan leszögezni: az én szememben az, hogy egy pap vagy egy bíboros homoszexuális, a legcsekélyebb okot sem szolgáltatja a szégyenkezésre, sőt éppenséggel úgy vélem, a homoszexuális papi létnek helyet kellene kapnia az elfogadott társadalmi státusok között.”

Martel azért szentel mégis egy egész könyvet a témának, mert szerinte a homoszexualitás az a sajátos sorvezető, amely nélkül nehezen érthető meg a katolikus egyház jelenkori története. És azért is, mert a jelenséggel kéz a kézben járó képmutatást szeretné leleplezni.

Martel tehát azt állítja, hogy az a belső logika, amely a külső szemlélő számára érthetetlen módon köt össze egymással több száz főpapot, nem más, mint a homoszexualitás. A kapcsolatok ötven árnyalata a barátságtól a szerelmi vagy szexuális szálakig, fellángolások, szakítások, kölcsönös szívességek: ez mozgat függőségi viszonyokat, előléptetéseket és ellehetetlenítéseket.

Ráadásul, „mivel a papságban család híján nem válik el egymástól a magánélet és a közélet, hiszen mindenki közösségben él, minden kitudódik, minden összekeveredik. Ezért a pletykák, a szóbeszédek és a rágalmak rendszerré formálódnak.”

„Ebben a hálózatban mindenki törékeny és gyakran boldogtalan. És ezzel magyarázható, hogy az általam megkérdezett püspökök és bíborosok jelentékeny része még akkor is riadtan figyeli a szentszéken belül elharapózó homoszexualitást, ha történetesen ő maga is meleg.” 

Egy homoszexuális pap útja

A számtalan, papokkal folytatott beszélgetésből szépen lassan kirajzolódik a könyv szerzője előtt egy homoszexuális pap tipikus útja. Fiatal korban jellemzően mély vonzalom a vallás és az egyházi szertartások iránt, kisszeminárium egy katolikus gimnáziumban, majd felsőfokú tanulmányok filozófiából és teológiából öt éven át, diakonátus és pappá szentelés.

Közben pedig – főleg eleinte – belső küzdelem a homoszexualitással.

„A küzdelem igencsak egyenlőtlen. Fájdalmas, igazságtalan, viharos.” Van, akit öngyilkosságba hajszol, másnál öngyűlöletben kristályosodik ki, ami Martel szerint annyira jellemző a katolikus papságban gyökeret vert homofóbiára.

„Két lehetőség kínálkozik a fiatal pap és hittársai számára: felvállalja homoszexualitását és kilép az egyházból (de teológiai diplomája nem sokat ér a munkaerőpiacon); vagy titokban kettős életet él.” Az azonos nemhez tartozó személlyel folytatott szexuális aktus pedig tulajdonképpen, betű szerint, nem mond ellent a cölibátus szabályának. „A nőkkel szembeni önmegtartóztatás és a cölibátus fogadalma csöppet sem félelmetes a jövendő pap számára, éppen ellenkezőleg, örömmel veszi magára ezt a kényszert!” Az egyház biztonságot, védettséget is nyújt, vagyis ideális megoldásnak tűnik a kínzó problémára.

Mint Martel állítja, egy pap számára a karrierje során az is világossá válhat, hogy a homoszexualitás nemhogy a tiltott és nem is a tűrt, hanem már-már egyenesen a támogatott kategóriába esik.

„Ha jól választunk püspököt, ha a megfelelő csapáson haladunk, ha a megfelelő emberekkel barátkozunk, ha belemegyünk a »bujkálós« játékba, gyorsan haladhatunk fölfelé a ranglétrán.”

Márpedig a karrierlépcső felsőbb fokain a szerző szerint egyre nagyobb a homoszexuálisok aránya. „A Vatikánban a homoszexualitás szabállyá válik, a heteroszexualitás kivétellé.”

Három út

Ahogyan a könyvből felsejlik, a homoszexualitását felismerő és az egyház berkein belül maradó fiatal pap számára nagyjából három út kínálkozik.

Az első az elfojtás és/vagy szublimálás, vagyis az önmegtartóztató élet. A szerző szerint ebben a gondolkodásmódban nőtt fel a ma hatvanévesnél idősebb püspökök, bíborosok és pápák többsége. (Más kérdés, hogy a gyakorlatban sokuknak nem sikerült megvalósítaniuk ezt az eszményt, egy ponton felhagytak az elfojtással, és elkezdtek „élni”. És jegyezzük meg, hogy nyilván vannak olyanok is, akik viszont valóban aszkéta, szűzies életet élnek – ez a könyv nem róluk szól.)

A másik egy „belső út” – ami a római papok esetében mindazonáltal Olaszországon kívüli, hiszen a szentszék szuverén államának és csatolt részeinek határain belül történik –: amikor a papok egymás között keresnek partnert. Ez jár egyfajta biztonsággal, miközben sajátos veszélyekkel is: nagy eséllyel elindul a pusmogás, a pletyka, az elhappolás vagy a zsarolás.

A harmadik pedig a „külső út”: a melegbárok, a szaunák, a nyilvános parkok, az éjszakai élet és a prostituáltak világa.

Frédéric Martel három év alatt mintegy hatvan bevándorló prostituálttal készített interjút Rómában, zömében a Roma Termini környékén, leggyakrabban románokkal, arabokkal és latin-amerikaiakkal.

„A homoszexualitás dekriminalizációja, a bárok és a szaunák elszaporodása, a mobilapplikációk, a melegházassággal kapcsolatos jogalkotás, a melegek társadalmi elfogadottsága Európa-szerte hozzájárult ahhoz, hogy a férfi prostitúciós piac szép lassan kiszoruljon az utcáról. Egy kivétel van: Róma. A magyarázat pedig elég egyszerű: a papoknak köszönhetően él és virul ez az internet korában már egyre anakronisztikusabbá váló piac. És mivel névtelenségben akarnak maradni, ők főként a migránsokat keresik.”

Több eszkort is megerősíti Martelnek, hogy a papok életében milyen fontos szerepet játszik a szex; életüket sokkal nagyobb mértékben uralja a homoszexualitás, mint más meleg emberekét. „Nekik soha nincs részük hétköznapi szerelemben.”

Szexuális visszaélések

Van, aki viszonylag szelíden éli a maga kettős életét. És, a kötet szerint, vannak a ragadozók, akik hatalmukkal visszaélve zaklatnak, zsarolnak, kényszerítenek vagy erőszakot alkalmaznak. Igen, sok esetben gyerekeken. Nem ritkán évtizedeken át. Büntetlenül. „Az esetek 80 százalékában homoszexuális visszaélésekről van szó.”

Vajon miért hunynak szemet az egyházi vezetők az olyan szexuális visszaélések és bűncselekmények felett, amelyekről valójában mindenki tud? Azért, mert mindenki fedez valakit – írja a szerző.

„Ha elmondok valakiről valamit, legközelebb talán rólam mondanak el valamit. Ez az egyház elhallgatásainak és hazugságainak kulcsa. A Vatikán és Szodoma olyan, mint a Harcosok klubja – márpedig a Harcosok klubjának első számú szabálya, hogy nem beszélünk róla.”

És még valami: „A szexuális visszaélések napvilágra került ügyei mögött többnyire olyan papok és püspökök állnak, akik azért védik az elkövetőket, mert maguk is homoszexuálisok, és félnek, hogy ha botrány törne ki, ők is lelepleződnének. A titkolózás kultúrája, amely azért épült ki, hogy hallgatás övezze azt a tényt, hogy milyen mélyen átitatja a homoszexualitás az egyházat, egyben kedvező körülményeket teremtett a szexuális visszaélések elkövetéséhez és elleplezéséhez.”

Szex és pénz

Martel azt is elmagyarázza, hogyan kapcsolódnak össze a Vatikánban a pénzügyi és a szexuális botrányok. Egy ilyen zárt világban nagyon óvatosnak kell lennie annak, aki szerelmi-szexuális kapcsolatokat akar fenntartani. És ha egy pap nem monogám kapcsolat keretén belül éli meg a vágyait, akkor folyamatosan új lehetőségeket kell keresnie, ami sok pénzébe fog kerülni, márpedig egy alap papi fizetésből ez nehezen megoldható.

„Mire van szükség egy homoszexuális pap kettős életéhez a Vatikánban? Magánéletének szigorú kontrolljára, a titoktartás kultúrájára és anyagi forrásokra: megannyi késztetés a hazudozásra és álcázásra. Ez a magyarázat a pénz és a szex veszélyes összefonódására, a pénzügyi botrányok és a homoszexuális kalandok elszaporodására.”

Ferenc, a reformer?

Ferenc pápának állítólag nem áll szándékában szemet hunyni a szexuális visszaélések felett, ahogyan az sokáig gyakorlat volt. Mint a szerző állítja, a pápa megértette, hogy a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány a nagy egyházszakadás óta a legsúlyosabb válság, amellyel az egyház intézményrendszerének szembe kell néznie.

Ferenc a nyilatkozataiban elkezd különbséget tenni a bűncselekmények és a felnőttek közötti, beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatok között. Azt is szeretné, ha érett korú katolikus családfőket lehetne pappá szentelni.

„Ez választ adhatna a papi hivatások drámai csökkenésére, gátat vethetne a homoszexualitásnak az egyházban és visszaszoríthatná a szexuális visszaélések számát.”

Ferenc más tekintetben is reformernek tűnik. A családról például így nyilatkozott 2014-ben: „Az emberek többsége számára a család (abban a formában, ahogyan II. János Pál az 1980-as évek elején elképzelte) nem létezik többé. Válások vannak, szivárványcsaládok, egyszülős családok, a béranyaság jelensége, gyermektelen párok, azonos neműek együttélése… A hagyományos tanítás ettől még megmarad, de a lelkipásztori kihívások ma olyan válaszokat követelnek, amilyeneket sem a tekintélyelvű parancsolgatás, sem a moralizálás nem adhat.”

2014-ben és 2015-ben Ferencet ellenségei vehemensen támadták reformjavaslataiért. Ezekkel ugyanis – mint a könyv állítja – destabilizálta a meleg papok számára rejtőzködésre alkalmas egyházi struktúrát, és ezzel sokak gyűlöletét kivívta.

Honnan jövünk vissza?

Mindenesetre, lenne mit megreformálni, ugyanis VI. Pál és II. János Pál pápa ideje alatt látványosan megcsontosodott az egyház szexuális morállal kapcsolatos álláspontja, és XVI. Benedek sem tett engedményeket.

Pál 1975-ös híres nyilatkozata, a Persona humana szorgalmazza a házasság előtti önmegtartóztatást, szigorúan elítéli az önkielégítést és tiltja a homoszexualitást, a két következő pápa pedig – a könyv szerzőjének szavaival élve – valóságos keresztes hadjáratot indít a melegek ellen. Sőt, az óvszerhasználat ellen is, aminek az AIDS terjedése kapcsán elég nagy jelentősége lesz, mint látni fogjuk.

A „Vatikán homofób háborús gépezetéről” olyasvalaki mesélt Martelnek, aki ott volt ennek a gépezetnek a szívében. (Krzysztof Charamsa, azóta coming outolt és elbocsátották a Vatikánból.) A Hittani Kongregáció nevű szervezet az a stratégiai jelentőségű hivatal, amely definiálja, mi a jó és a rossz. (II. János Pál pápa alatt ezt a hivatalt Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa irányította.)

A Hittani Kongregációban részt vevő 20 bíboros közül, a könyv szerint, állítólag több mint 10 homofil vagy homoszexuális. A Martelnek nyilatkozó Charamsa így fogalmaz:

„Ez a javarészt homoszexuálisokból álló testület kötelezővé teszi a homoszexuálisok iránti gyűlöletet, tehát végletes mazochizmussal a saját maguk iránti gyűlöletet forszírozzák.”

Mint a könyv részletesen kifejti, a melegek elleni keresztes hadjáratot egy nagyon nagy befolyással rendelkező bíboros, a kolumbiai születésű López Trujillo vezette a Család Pápai Tanácsának elnökeként. „Itt most a Vatikán történetének egyik legsötétebb fejezetébe fogunk betekinteni.” Szélsőjobboldali eszmék, luxuséletmód vörös szőnyeggel, tömjénfüst, csókra nyújtott gyűrűs ujjak, hiúság, dühkitörések, tombolás, valóságos embervadászat a progresszív nézeteket valló papok ellen, összeköttetés a kolumbiai drogkereskedőkkel és a félkatonai szervezetekkel.

Hatalmas energiákkal lát neki, hogy II. János Pálnak a családról és az erkölcsi kérdésekről alkotott konzervatív irányvonalát képviselje szerte a világban. Elítéli az abortuszt, védi a házasságot és mindent elkövet a homoszexualitás megbélyegzéséért. Azt hangoztatja, hogy az óvszer nem megoldás az egyre nagyobb veszélyt jelentő AIDS ellen, csak az önmegtartóztatás és a házasság. Egy BBC-interjúban azt mondta, hogy az óvszerek tele vannak mikrolyukakkal, és így áteresztik az AIDS-vírust, amely 450-szer kisebb, mint a spermium. 

„A történelem szigorú ítéletet fog hozni Alfonso López Trujillo felett. Viszont Rómában ezt az óvszer ellen harcoló hőst példaképpé emeli II. János Pál és XVI. Benedek.”

A könyvből kiderül, hogy Trujillo valódi szexuális ragadozó volt, ráadásul kerítőkkel dolgozott, számtalan szeretője volt, köztük prostituáltak is, a partnereit pedig ütlegelte. 2008-ban hunyt el „egy tüdőfertőzés következtében”, egyes hangok szerint azonban AIDS-ben.

AIDS

Ha így lenne is, esete nem lenne kirívó a papok körében. Az 1980–1990-es években a könyv szerint az AIDS nagy pusztítást végzett a szentszéken belül és az olasz püspöki karban is. Mint a szerző írja, az Egyesült Államokban katolikus papok halotti bizonyítványai alapján készült statisztikai tanulmány szerint ebben a körben a HIV-hoz köthető halálozás a négyszerese a teljes lakosságban mért aránynak.

A szerző által megkérdezett prostituáltak állítása szerint a papok a legkevésbé elővigyázatos kliensek közé tartoznak, többnyire nem félnek a szexuális úton terjedő betegségektől, védettnek képzelik magukat. Emiatt és az óvszerhasználat mellőzése miatt a legveszélyeztetettebb csoportok egyikébe tartoznak.

„Az AIDS-ről való beszélgetést elfogadni annak burkolt beismerését jelenti, hogy papi körökben vannak gyakorló homoszexuálisok.”

II. János Pál 1978-tól 2005-ig regnált, az AIDS pedig 1981-ban jelent meg, és mintegy 35 millió ember halálát követelte, valamint Martel megállapítása szerint ma világszerte 37 millió ember él HIV-fertőzéssel.

„Az óvszer, amelyet II. János Pál Vatikánja keményen elutasított, és amellyel erőforrásait és diplomáciai hálózatának hatalmát mozgósítva szembeszállt, ma is a leghatékonyabb eszköz a járvány elleni harcban.”

Az egyház elítél minden olyan módszert, amely megakadályozza az élet továbbadását. De Martel itt Henri Tincq francia vatikanista kérdését teszi fel: „Szabad-e összekeverni azt az eszközt, amely megakadályozza a halál átadását, azzal, amely az élet átadását akadályozza meg?”

„Kik voltak azok, akik II. János Pál mellett meghatározták és végrehajtották azt a világot átfogó politikát, amely az AIDS-világjárvány kirobbanásának és tombolásának idején ellentmondást nem tűrően elutasítja az óvszer használatát?”

Egy 12 fős csoport. „Vizsgálatom eredményeképpen, a több száz interjú alapján, amelyet e könyv megírásához készítettem, azt állíthatom, hogy e prelátusok nagy többsége homoszexuális. […] Mit tudott ez a 12 férfi az óvszerről és a heteroszexualitásról, hogy vállalni merje az esküdtek és a bíró szerepét e létfontosságú perben?”

Csak Ferenc pápával vált megengedőbbé az egyház óvszerrel kapcsolatos álláspontja is. 2015-ös afrikai látogatása során a jelenlegi pápa végre elismeri, hogy az óvszer az egyik leghatékonyabb módszer az AIDS elleni küzdelemben.

Zárszó 

Talán valóban Ferenc pápa nevéhez fűződhet az egyház olyan szintű megreformálása, aminek lényegét a könyv egyik megszólalója így foglalja össze:

„Azt gondolom, hogy az egyháznak minden következtetést le kell vonnia abból, hogy erkölcsileg csődöt mondott.

Fel kell hagynia a felnőttek közötti kölcsönös beleegyezéssel létesített homoszexuális kapcsolatok bírálatával, és a házasságot is engedélyeznie kell a számukra; meg kell törnie a szexuális abúzusokat övező csendet, és fel kell adnia az intézményesített »fedezés« stratégiáját.

És végül, de nem utolsósorban, hiszen ez a probléma kulcsa: el kell törölnie a kötelező papi cölibátust.”

Ferenc pápának egyébként – aki állítólag már maga is olvasta a könyvet – a műből egy másik arca is kirajzolódik, mint amit ismerni vélünk. A rendszeresen kétértelmű nyilatkozatokat megfogalmazó ravasz diplomatáé és a makacs, önfejű, autoriter, haragtartó, az ellenségeivel kérlelhetetlenül leszámoló uralkodóé. De ez már egy másik történet.

Amikor a fordulataiban olykor Ken Follett- vagy Dan Brown-regényeket idéző könyv 433. oldalára érve úgy érezzük, hogy most már elég sokat tudunk, túl sokat is, Martel még megjegyzi:

„És mindaz, amit ebben a könyvben elmesélek, csupán az első oldala annak a hosszú történetnek, amely még megírásra vár. Az az érzésem, hogy semmit sem tudok a teljes igazságról. Még csak most kezdődik Szodoma lemeztelenítése, titkos és ma még szinte ismeretlen világának elmesélése.”

Dudics Emese

Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai. Park Könyvkiadó, 2020. Fordította: Moldvay Tamás, Pataki Pál, Gyárfás Vera

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Christopher Furlong