–

Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Mindenkinek a saját, már meglévő nehézségeit erősíti fel a pandémia; kidomborítja, ami eleve ott is volt, tűrhetetlenné teszi, ami egyébként addig tűrhető volt.

2. Egy anya-lánya kapcsolatért is meg kell dolgozni, hogy az jó legyen.

3. A zsigereinkben érzékelhető dolgokat is mintaként örökítjük tovább, lehet, még erősebben, mint ami a felszínen van.

4. Nem feltétlenül a közelség jelenti a jó kapcsolatot, eredhet jó kapcsolat a távolságból is, és abból is, ha csak az egyik fél dolgozik rajta.

5. Egy csomó mintát hozunk, de mi döntjük el, melyikkel kezdünk dolgozni. A minták adottak, a mintáink sorsa azonban a mi kezünkben van.

6. Gyakran címkézünk traumákat kicsinek vagy nagynak, és még gyakrabban nem kezeljük helyén a saját problémáinkat. Nem tiszteljük őket, úgy viselkedünk, mintha létezne egy „traumamérleg”, amelyen a mi problémáink másokéhoz képest sok esetben eltörpülnek. Holott az a nagy probléma, ami számunkra, a mi relációinkban nagy problémát jelent.

7. A legnagyobb csoda, amikor valakinek a hegéből a dísze lesz. Ez hatalmas erőt ad, és bárki képes arra, hogy átfordítsa.

8. Egy új gyerek születése gyászfolyamattal is jár: gyász a régi családi kapcsolatoktól, mert újak fognak következni.

9. A születésünk is trauma, így az egész felnövekedésünk tulajdonképpen poszttraumás növekedés. Traumából növünk föl.

10. Az anyánkkal való kapcsolatunk rajtunk, gyerekeken is múlik már az elejétől kezdve. A várandósság jó alkalom lehet arra, hogy dolgozzunk ezen a kapcsolaton.

Tartsatok velünk!

Al Ghaoui Hesna