Ez nem egy Rejtő-regény, ez a valóság! – A világ legnagyobb gyémántjának filmbe illő története

–

1905 januárjában egy Frederick Wells nevezetű bányaellenőr, külszíni fejtő nap végi rutincsekkolását végezte a pretoriai, akkor még Premier Mine-nak nevezett bányában, és a lemenő nap fényében valami megcsillant a feje felett, a kőfalban.

Bányász lévén, ügyes mozdulatokkal kiszedte a csillogó valamit, és csak amikor a markában tartotta, tudatosult benne, hogy egy gyémántot talált. Egy gigantikus gyémántot.

Azonnal rohant is az irodába, hogy lemérje, és szinte sokkot kapott, amikor látta, hogy az ökölnyi méretű darab 621 350 grammot nyomott, ami kerekítve 3106 karát csiszolatlan gyémántnak felel meg (karátra váltás: egy karát egy gramm ötöd része, azaz 200 milligramm). A ténytől megrészegülve rohant a bányatulajdonoshoz, Sir Thomas Cullinanhoz a hírrel, miszerint a világ addigi legnagyobb gyémántja büszke tulajdonosává vált.

Akkor is csodaszámba ment a lelet, de azóta sem találtak nagyobb gyémántot nála. Egyébként azért is igazi kincs, mert elsőrendű minőségű, tiszta fehér gyémánt, és a belsejében csak nagyon kevés, gyenge zárvány található. A zárványokra amúgy a gyémántok tisztaságának tízszeres nagyítás alatt végzett ellenőrzése közben derül fény. Ami ilyen nagyítás mellett valamelyest csökkenti az átlátszóságát, zárványnak nevezik, de nem mindegy, hogy azok hol helyezkednek el, mekkorák és hányan vannak. A „Cullinan” esetében teljes mértékben elhanyagolható számút találtak.

Egy kis „gyémántológia”

Azt mindenki tudja, hogy a gyémánt a világ legtökéletesebb köve, de azt már kevesebben, hogy a felszínre került gyémántok általában akár 1–3,3 milliárd évesek is lehetnek. Iskolában azt tanultuk ugyan, hogy szénből alakulnak ki, de ez az elmélet megdőlni látszik, hiszen a már említett keletkezési idő miatt a gyémántok sokkal idősebbek, mint azok a fás növények, amikből a szén keletkezett a Földön. A gyémánt a földkéreg mélyében, nagyon magas, ezer Celsius-fok feletti hőmérsékleten és nagy nyomáson jön létre, és ilyen hely, amit egyébként a gyémánt stabilitási zónájának is neveznek, kevés van még odalent is.

De hogy miként kerülnek fel onnan? A magma felfelé történő mozgásával, azaz vulkánkitörésekkel.

De ha nem erre játszunk, hanem földfelszíni keletkezésűekre bukkannánk szívesebben, akkor érdemesebb egy amúgy ritkább jelenség, a meteoritbecsapódások helyszínén kapirgálni.

Itt ugyanis olykor keletkezhet olyan mértékű nyomás és olyan magas hőmérséklet, ami kedvez a kialakulásuknak. Sőt, van olyan is, hogy már a becsapódás előtt, a Föld légkörében képződik gyémánt a meteoritokban. Ha pedig valaki megelégszik gyengébb minőségű kövekkel, akkor a földi törésvonalak mentén is kutakodhat, mert a tektonikus lemezek egymáshoz súrlódásától is keletkezhetnek kisebb méretű és értékű kövek.

Vissza a Cullinan-kalandhoz!

De ne kalandozzunk el évmilliókat, menjünk csak vissza 1905-be, amikor is Sir Thomas Cullinan a levegőbe bokszolások után azon nyomban a lehető legnagyobb értékben biztosította a követ, és sajátos, „Rózsaszín Párduc-i” magasságokat elérő akcióba kezdett. Bejelentette, hogy a követ Angliába szállítják, és nagyszámú fegyveres erő védi az úton.

Az igazi tréfa az volt, hogy a nap minden percében életüket kockáztatva csupán egy másolatot utaztattak, amíg az eredeti példány egy postán feladott, szimpla kis fadobozban utazgatott Angolhonba.

A búr háborúk befejeztével a követ a Transvaal Köztársaság (napjainkban a Dél-afrikai Köztársaság egyik tartománya) kormánya vásárolta meg, hogy aztán újra Angliában kössön ki a bizonytalan béke megpecsételéseképpen. Az apropó persze nem direkt ez volt, hanem az ajándékozott, Eduárd angol király 66. születésnapja. Megjegyzem, az angolok ezt megelőzően soha nem látott kegyetlenséggel tevékenykedtek a búr háború idején, ehhez kapcsolódik például az első koncentrációs táborok létrehozása, a nép kiéheztetése, minden tartalékuk felégetése. A világ legnagyobb gyémántja mégis becsúszott a szülinapi torta mellé…

Az ájulós ékszerész, akinek beletört a bicskája

A boldog király ajándéka, az ökölnyi méretű Cullinan megmunkálása mellett döntött, és erre a feladatra, Joseph Asscher személyében, egy világhírű amszterdami ékszerészt talált. Ő arról volt híres, hogy már egy nagy (de persze a Cullinanhoz képest elhanyagolható méretű), 931 karátos gyémántot a korábbiakban vágott és csiszolt is, ami megalapozta jó hírét. Tartok tőle, hogy ettől mégsem lett boldogabb ember, mert amikor a kezébe vette a kincset, szépen lassan felsejlett előtte a feladat nagysága. Csak azzal hosszú hónapokat töltött, hogy nézegette, és tervezgette, pontosan hogyan is lásson neki a munkának. Ennek a hosszú tervezgetésnek végül nem lett meg az eredménye: amikor végre nekiállt a vágásnak, a külön erre a célra kiszemelt acélpenge úgy törött el, hogy a gyémánt felszínén mákszemnyi sérülés sem esett.

A második kísérlet már jobban sikerült, de Asscher annyira kimerült a fizikai erőpróbától és az aggodalomtól, hogy munka közben elájult.

Mondjuk, én már attól a tudattól ájuldoznék, ha tíz percig csak vigyáznom kéne erre a kőre, nemhogy a felelősségtől, hogy miket kreálok belőle…

Mindenesetre a követ először három részre hasították, majd kilenc nagyobb és kilencvenhat kisebb, különböző formájú briliánst csiszoltak belőle. A legnagyobb, azaz a Cullinan I., vagyis Afrika csillaga egy úgynevezett pendeloque lett, egy cseppforma, amely a megmunkálás után is 530,2 karátos. A második, a Cullinan II., hosszúkás, négyszög alakú briliáns lett: 317,4 karátos.

Ezek a kövek az angol királyi jogart, illetve a koronát díszítik, és a londoni Towerben vannak kiállítva. A királynő koronájára viszont a sorban következő két legnagyobb került,

és a többiek, a kistestvérek is fellelhetők a királyi család ékszereiben. Ezek a bizonyos „kicsik” is felbecsülhetetlen értékűek, így a királynő csak nagyon kivételes alkalmakkor és hihetetlen biztonsági szabályok mellett viseli őket. Amikor tehát nem az éjjeliszekrényén hevernek egy-egy izgalmas társasági vagy politikai esemény után, akkor a különféle brossok, nyakékek és az egyetlen gyűrű is a Towerben pihen a következő jelenésig.

Egy kis jó hír a végére

Az eredeti kő alapos felmérése során, pontosabban a határlapok alapján egyébként rájöttek, hogy nem volt egész kristály, hanem csak hasadási darab, tehát a környéken még valahol kell lennie belőle. Rengeteg bányászt vonzott oda ez a hír, remélve, hogy megcsinálják a szerencséjüket, de még mindig nem akadtak a különleges kő testvérére vagy testvéreire. Igaz, meglehetősen sok és izgalmas gyémántot találtak már ott, de egyik sem fogható a nagy kincshez. A jó hír, hogy még mindig működik a bánya, csak az alapításának százéves évfordulóján átnevezték Cullinan Mine-ra. Tehát ezt üssétek be a telefonba, ha nekiindulnátok…

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Keystone-France/Gamma-Rapho