Hétköznapi katarzis – Így adtak vissza az online színházi közvetítések egy darabot az életemből
Tizenkét éve élek külföldön, és mára teljesen letisztult, hogy mi hiányzik igazán otthonról a család és a barátok után. Házi Túró Rudit – még ha suta verziót is –, de szorult helyzetben tudok készíteni, édes paprika híján megtanultam csalni a lecsóval, kedvenc szerzőim könyvei letölthetők az e-könyvemre, a lányomnak is be tudom szerezni a magyar tankönyveket, a férjem a konyhába varázsolta a kedvenc rádióadóimat, séta közben pedig podcastokat hallgatok. Egyvalamit képtelenség volt eddig a technika ördögével vagy mások bevált módszereivel a külföldi hétköznapokba csempészni: a magyar nyelvű színházat. Eddig. Trembácz Éva Zsuzsanna vallomása.
–
Tizenévesen tett legelső színházlátogatásom óta nagy rajongója vagyok a teátrumnak, úgyhogy hatalmas érvágást jelentett számomra, hogy a külföldre költözéssel az egyik kedvenc hobbim fényévekre távolodni és a múlt homályába veszni látszott. Erre a folyamatosan fel-felnyíló sebre találtam most gyógyírt – a járvány miatt az online térbe került színházi előadásokon keresztül.
Valamikor a ’80-as évek közepén, talán az iskolával járhattam először színházban; akkor, amikor még előírták, hogy „ünneplő” gyanánt kötelező a fehér blúz-fekete szoknya. A színészek által megelevenedő karakterek, a méltóságteljes épület, de még az elegáns mélybordó bársonyszékek is annyira megfogtak, hogy a színház és az azt körül lengő varázslatos világ, a színházlátogatás ceremóniája egy életre rabul ejtett.
Szinte látom évtizedekkel ezelőtti önmagam, ahogy letaglózva figyelem a karnyújtásnyira lévő színészek játékát. Tiniként olyan élmény volt ez a szabolcsi kisvárosban, amelyet még napokig emlegettünk az osztálytársainkkal. Aztán a családunk is bérletet váltott a fénykorát élő nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba, a gimis bérletünkkel pedig évente négy-öt alkalommal éltük át a szintén hatalmas élményt jelentő esti kiruccanásokat.
Imádtam, hogy „megadtuk a módját”, mindenki elegánsan felöltözött, és azokra az estékre kicsit kitologattuk mi is az iskola falai között szűkre szabott határainkat.
Ám az igazi tobzódás akkor kezdődött, amikor Budapestre költöztem. Vidéki lányként egyszerűen elvarázsoltak a pesti színházak és azok elképesztően széles kínálata. Bújtam a Pesti Est és a Pesti Műsor friss számait, átrágtam magam a sokféle előadás és színház ajánlatán, lelkesen keresgéltem a híres színészek nevei között, és a Kánaánban éreztem magam. Olyan lehettem, mint Gombóc Artúr, csak a sokféle csoki helyett, én a sokféle színházi ajánlótól estem eksztázisba, hiszen volt itt musical, dráma, kis színház, nagy színház, opera, délutáni előadás, kisszínpad, nagyszínpad, stúdióelőadás, zenés előadás, operett…
Ráadásul a vidékről csodált színészek és színésznők egyszerre „elérhetők” és „közeliek” lettek: az első sorból láttam Kaszás Attila szívbe markoló, emlékezetes játékát a Dühöngő Ifjúságban, Udvaros Dorottyát A vágy villamosában, ahogy felejthetetlen élmény volt Törőcsik Marit vagy Für Anikót a színpadon látni. Az első munkahelyemen – talán még az előző rendszer maradványaként – a színházfelelős hónap elején megjelent a begyűjtött, értékesíthető színházjegyekkel, amelyek közül válogathattunk. Hetente két-három előadásra biztos, hogy bejutottam.
A körítést is imádtam: szép ruhában, az egykori fehér blúz-fekete szoknya helyett már a saját stílusomnak megfelelően öltözhettem fel. Színházba járni valóban fontos lelki élmény is volt. Olyan, amelyre készültünk, és ami – mint tiniként is, napokra tartogatott valami átgondolnivalót. Hétköznapi katarzis volt.
Természetesen külföldön is vannak kiváló színházak, de
az anyanyelvemen nézni és hallgatni egy előadást, érteni a szavakon túli jelentésrétegeket, elkapni egy-egy gesztus hozzáadott mondanivalóját, azt hiszem, semmivel össze nem hasonlítható élmény.
Bármikor hazamentem, a látogatást mindig úgy szerveztem, hogy a színház így vagy úgy beleférjen, hogy a lányomnak is megmutathassak valamit ebből a varázslatos világból – és főként a magyar színházból.
Ebbe a hatalmas hiányérzetbe csöppent most bele valami a járvány miatt: az online színház. Számos színház közvetlenül is és több, alapítványok által működtetett online oldal is lehetőséget kínál arra, hogy az ország több színházának előadását akár élőben, akár felvételről megnézzük. A fentiek miatt én nagyon hamar lelkendezve csaptam le erre a lehetőségre.
A legelső előadás egy Halász Judit-koncert volt a lányomnak Mikulás napján. Nagyon sok színház, színész és alkotó került nehéz helyzetbe az elmaradt előadások miatt, így a jegyvásárlással némiképp őket is segíteni tudjuk. A saját bőrömön tapasztaltak alapján mondom, hogy a külföldön élőknek ez óriási segítség, hiszen közel hozza a magyar kultúra egyik nagyon fontos részét.
Vidéki lányként nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora pluszt jelent ez a fővároson kívül élő színházrajongóknak is; akik korábban órákat buszoztak egy-egy operaelőadásra, vagy sok-sok szervezéssel tudtak eljutni és Pesten tölteni egy-két éjszakát ahhoz, hogy megnézzék az éppen futó, népszerű darabot.
A kedvencem az eszínhaz.hu, mivel itt a darabok élőben és felvételről is megtekinthetők, valamint az előadás lejátszásának kezdetét követően egy hétig lehet megnézni – akár többször is. A szinhaztv nagyszerű darabokat kínál 24 órás megtekintési lehetőséggel. Az pedig szuper opció, hogy ezeken az oldalon ajándékozhatunk is előadást szeretteinknek. Több színház pedig a saját oldalán hirdeti az online előadásokat, de az ismertebb jegyirodák oldalain is válogathatunk az online előadások közül.
Remélem, ez a lehetőség a külföldiek és a vidékiek miatt a járványt követően is megmarad. A távolból még egy nagyon-nagyon sok hálával teli köszönetet is elrebegek az online közvetítések megvalósítói felé, ugyanis a lányom jó pár nappal a koncert után egy reggeli beszélgetésnél azt mondta:
„Anya, nagyon szeretem Halász Juditot.”
Abban bízom, hogy az online előadások segítségével a színház iránti rajongásomból ő is kap majd egy jó adagnyit.
Trembácz Éva Zsuzsanna
Szerzőnk írásait Facebook-oldalán és honlapján is olvashatod.
A kiemelt kép a szerző tulajdonában van
