–

A mozgásfejlődésed épp olyan gyorsan haladt előre, amilyen hirtelen és korán megkezdődött. Alig pár napja, hogy töltötted be a hat hónapot, amikor egyik alvásnál a kamerán néztünk, és egyszer csak felálltál. Nem hittem a szememnek, rohantam fel hozzád a szobádba, azt se tudva, álló helyzetben meddig ér neked a kiságy rácsa. Rettegtem, hogy kiesel, mire felérek, de persze a közelében se voltál annak, hogy kieshess. 

Onnantól mindenhol, mindig, minden mennyiségben álltál

Álltál alvás helyett, evés, fürdés és pelenkázás helyett. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy az állással egy időben leülni is rögtön megtanultál, így sose sírtál, vagy kértél segítséget azért, mert akaratod ellenére állva maradtál. 

Az alvás változatlan volt, sokat ébredtél éjszaka, és az esti elalvás is kínkeservesen ment. Sok sétálgatás, ringatás, sírás, hiszti, szenvedés után, végül vagy cicin, vagy a karomban aludtál el. Mindez teljesen kivette belőlem a maradék energiát is, így fizikailag és szellemileg is hullafáradtan zuhantam az ágyba, tudva, hogy nemsokára újra kelhetek. 

Apával nagyjából semennyi kettesben töltött időnk nem maradt, vagy ha mégis, csak ültem mellette, mint egy élőhalott. 

Totálisan igaz, ha azt mondom, anyának lenni minden

Minden, beleérte a pozitív és a negatív dolgokat is.

Olyan, mint egy hullámvasúton ülni, és megélni életed legcsodásabb, legfelemelőbb élményeit, aztán hirtelen olyan mélyen lenni, amilyen mélyen még sose voltál. 

Mindent megér, amikor főzök a konyhában, és odamászol hozzám, felkapaszkodsz a lábamon, és kéred, hogy vegyelek fel. Vagy amikor elesel, és a puszta jelenlétem megnyugtat, ezek miatt érzem, hogy anya vagyok, a te anyukád. 

De anyának lenni nagyon kimerítő is

Kimerítő éjszaka akár húszpercenként kelni, és higgadtnak maradni. Vagy amikor nem tudsz az maradni, elszámolni a lelkiismereteddel. Rossz, amikor egy anyukatárs arról panaszkodik, hogy az ő babája sose kel éjszaka, de most valami miatt egyszer felébredt. Neki nyilván az szokatlan és rossz, mégis úgy érzem, mindent megadnék, ha az én gyerekem kelne csak egyszer éjszaka. Vagy amikor elmeséled, hogy félóránként keltél majdnem egész éjjel, és ő azt mondja, ha ez vigasztal, ő sem tudta tíz óra előtt lerakni a gyereket, bár azután átaludta az éjszakát. Nos, nem vigasztal. 

Minden egyes ébredésnél azon gondolkodom, vajon mi a baj veled, de ha más kérdezi, »mi baja, miért kel ennyiszer?«, mérhetetlen dühbe gurulok, és azt mondom, az én gyerekemnek aztán biztos, hogy nincs semmi baja. Ilyen! Majd kinövi! 

Vannak napok, amikor túlélésre játszunk

Elfelejtünk számlát befizetni, vagy parkolást indítani, mert azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. Fáradtak vagyunk apával, és nincs kikapcsolási lehetőség, mert éjszaka sem alszunk. De aztán valahogy te vagy a világegyetem megkönyörül rajtunk, mert amikor már azt érezzük, nem bírjuk tovább, nyugodt éjszakák jönnek, és végre kialusszuk magunkat.

Amúgy nappal csodagyerek vagy, magadtól alszol, szépen eszel, szeretsz cicizni, jókedvű vagy, eljátszol magadban is, kedves vagy már most, mosolygós, örülsz mindenkinek. Azt hiszem, ha az éjszakák és az esték nyugodtabbak lennének, aranyéletem lenne. De hát nem lehet minden tökéletes, nem igaz? Biztos oka van annak, hogy így van, megerősít valamiben, ami a jövőben vár rám. Vagy majd megtanulom értékelni, ha végre alszol. 

Anyának lenni hatalmas felelősség, amit sokszor fel sem fogok

Gyakran elfelejtem, hogy valaki életében én olyan kulcsfontosságú ember vagyok, mint nekem az én anyukám. Aki minden titok tudója, aki biztonságot ad akkor, amikor semmi és senki más.

Mindig is olyan akartam lenni, mint ő. Erős, független, szép, kitartó, kedves. És sajnos nemcsak azt felejtem el, hogy ez most én lettem valaki életében, hanem hogy az én anyukámnak is milyen fontos szerepe van az életemben. 

Próbálok helytállni, és olyan anyukád lenni, akire büszke lehetsz majd, amikor felnősz, arra vágyom, hogy mesélj a barátaidnak arról, hogy a te szülei jó fejek, mindent meg lehet velük beszélni. 

Szeretek veled itthon lenni, nem hiányzik a munka. Néha eszembe jut, hogy jó lenne a városban lakni, leugrani a Pozsonyi útra reggelizni, a barátnőimmel ebédelni a belvárosban, beszaladni boltokba, de aztán mindig rájövök, hogy jobban szeretem a kertet, a csendet és a friss levegőt. 

A hat hónapos státuszvizsgálatodon a gyerekorvos elküldött minket gasztroenterológushoz,

mert még mindig nem tetszett neki a súlyod. A vizsgálat nagyon rossz élmény volt, főleg nekem. A koronavírus miatt a kórház épületébe csak egy szülő mehetett be. Az itteni doktornő is úgy gondolta, hogy kevesebb a súlyod, mint kellene, ezért elküldött mindenféle vizsgálatra. Összességében nagyon kedves volt, és megnyugtatott, hogy szerinte az a fajta a gyerek vagy, akit egyáltalán nem érdekel az evés, pont annyit eszel, amennyi elég energiát ad és amitől elmúlik az éhségérzeted, de hízni nem hízol tőle.

De az nagyon meglepett, hogy azt mondta, mivel jelenleg szoptatásbarát rendszer van, ő nem javasolja, hogy hagyjam abba a szoptatást, ám józan ésszel megérthető, hogy a tej csak eltelíti a hasad, de már nincs benne annyi kalória, amennyire szükséged van, így talán jobb lenne, ha beszüntetném. Nem értek egyet ezzel a gondolatmenettel, de azt megfogadtam, hogy valami rendszert viszünk a szoptatás–evés-kettősbe.

A vizsgálat után elküldtek minket vérvételre, amire egyáltalán nem számítottam, arra meg főleg nem, hogy azonnal el is végzik. Borzalmas volt látni, úgy sírtam veled, mintha engem szúrnának meg. 

Innentől kezdve próbáltalak háromóránként etetni, napi háromszor szilárdat, a többi cici. A rendszer szuperül kezdett működni, a súlyod szépen megindult, mindent megettél, mindent szerettél: darabosat, pürét, gyümölcsöt, zöldséget, husit, kenyeret. 

A kilenc hónapot is betöltötted, de még mindig nem volt fogad

Látszott az ínyed alatt, dudorodott hónapokon keresztül, mégsem történt semmi. Rágtál, és folyt a nyálad három-négy hónapos korod óta, így csak vártunk, vártunk, hogy történjen valami. Izgultam, milyen lesz, amikor kibújnak a fogak, de próbáltam minden percét kiélvezni annak az időszaknak, hogy még nincs. Imádtam a kis szádat, és az arcod, igazi babaarc volt, fogak nélkül.

Aztán egyik reggel alul kettő is elkezdett szúrni! Nagyon örültünk, és már az is hihetetlen volt, hogy egyszerre kettő jött ki. De nem telt el két nap, és felül is kibújt egy, rá egy napra újabb!

Tehát kevesebb mint egy hét alatt négy fogad lett!

Ezután az alvás is elkezdett javulni, négy napon keresztül csak egyszer-kétszer keltél éjszaka, fellélegeztem, hogy ez volt az éjszakai szenvedés oka, mostantól minden könnyebb lesz, de sajnos pár nap után visszaállt minden a régi kerékvágásba. Ezután a következő héten még egy fogad kibújt (két hét alatt öt!), de sajnos az alvás rossz maradt, így még mindig várjuk a csodát: egyszer majd aludni is fogunk talán.

Kalydy Detti

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images