–

Az immár látogatható tárlat a Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató által vezetett BarabásiLab kutatási eredményeinek egy részét vizuálisan bemutató Rejtett mintázatok – A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás a Ludwigban egyfajta tréfa, és furcsa átmenet a konkrét kutatási adatok, a rögvalóság és a művészeti megjelenítés hibrid mezején.

A beszélgetésen kiderült, hogy az erdélyi születésű Barabásinak valójában számoktól és statisztikáktól mentes gyerekkora volt, eredetileg szobrásznak készült. Egy irodalomtanár és egy színházigazgató gyerekeként nőtt fel rengeteg műalkotás között, így nem igazán meglepő a művészethez, azon belül is a szobrászathoz való vonzódása. A különösebb az volt, hogy közben még az is kiderült, a fizika is nagyon jól megy neki a humán érdeklődés ellenére. Romániából akkoriban a gimnázium után összesen öt egyetemi helyre lehetett volna szobrászként pályázni, viszont atomfizikából hetven lehetőség is adódott. Kalkulált: atomfizikára ment. Huszonhét évesen már Bostonban tanársegéd, de mindeközben hallgatóként bejárt megannyi művészeti előadásra is, és érdeklődése a hálózatok felé fordult. Ahogy meséli, akkoriban még nem látott szoros összefüggést az általa hőn szeretett két terület között, ennek ellenére a kiállítás nyitó darabja, egy 1995-ben diavetítő fóliára rajzolt geometrikus hálózati ábra óriásira nagyított verziója.

Barabási Albert-László

Ezután pár évvel a kutatócsoportjában egyre erősebben szorgalmazta, hogy megszülethessen egy olyan vizuális nyelvezet a hálózatok bemutatására, ami nekik is könnyebb prezentációs lehetőségeket ad, ugyanakkor a magunkfajta kívülállók is könnyebben értelmezni tudják a gigantikus számok, adatok és összefüggések birodalmát.

Az pedig már – ahogy azt a kerekasztal-beszélgetésen is elmondta – óriási szerencse, hogy a technika fejlődésével az ábrázolások lehetősége egyre tágul, egyre izgalmasabb formákat képes felvenni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a kiállításon megjelenő projektek formája, külleme elsődlegesen művészeti céllal készülne. Sőt! Az igazán izgalmas, hogy a számok, statisztikák, kutatási eredmények mindig újabb és újabb ábrázolási formákat kívánnak és találnak maguknak. A technika pedig elképesztő lehetőségekkel szolgál ehhez.

Hogy mi minden ábrázolható, mi minden válhat művészetté? Hát, bármi, de tényleg bármi: az életet fenntartó fehérje-kölcsönhatásoktól az egerek agyának neuronhálózatán át a különféle ízvegyületek hatásain keresztül a pandémia megannyi aspektusának megfigyeléséig.

Számomra a legizgalmasabb példa a tükörképként megjelenő Manhattan hálós térképének folytonos pulzálása volt, ami ilyen formában leginkább egy tüdőhöz hasonlít. Persze lehetett volna bármilyen nagyvárost vizsgálni, de ennél szemléletesebben megmutatni az egyébként a tüdőre legveszélyesebb Covid-19 előtti, a karantén alatti és utáni állapotot, nehezen lehetséges.

Szűkülő tér, szűkülő egészség, szűkülő lehetősegek egyetlen vizuális művészeti munkában, ami adatok milliárdjait foglalja magában. Szomorú, lenyűgöző és edukatív is egyszerre a látvány.

Csakúgy, mint a másik teremben megjelenő 2007-es Betegségtérkép-projekt, amely a humán genomot, azaz egy szervezet örökítőinformációit vizsgálva tárta fel az emberi szervezet genetikai eredetű rendellenességeinek összefüggéseit. Erről és a különféle kegyetlen betegségekről óriási színes hálózatábra mesél, amely azon túl, hogy informatív, érdekes, bármely kortárs kiállítótérben megállná a helyét.

Így meg csak újra zavarban vagyok, hogy játékos, színes elemként tekintek első pillanatban egy olyan projektre, ami emberek millióinak szenvedését tárja fel, és kutatja a lehetséges összefüggéseket, a megelőzést. Kemény és tanulságos játék ez.

Látni, befogadni művészetként, aztán megpróbálni megérteni a tudományos hátteret. Így lesz igazán súlyos és szembesítő hatású az egész kutatási folyamat.

Külön érdekesség, hogy ez utóbbi hálózatot Barabási a kislányával is elkészíttette, többezer, a tengerparton gyűjtögetett különböző súlyú kavics, kő segítségével, amelyet betegségek szerint, egyenként fújtak különböző színűekre. Játék, tudomány, művészet, fantázia, elviselhetetlen mennyiségű fájdalom, halál, küzdelmekkel teli emberi élet és a tudományos haladásra tett óriási lépések egyvelege.

Ha valakit elijesztenének a komoly, sokkoló témák, elárulom, hogy azért jelentősen könnyedebb témák is terítékre kerülnek. Ilyen például az Ízhálózat-projekt, melynek során a BarabásiLab különféle nemzetek konyháit vizsgálva tárt fel hálózatalapú megközelítéseket, hogy bemutassák az ízvegyületeknek a különféle összetevők kombinációira gyakorolt hatását.

Mindez jól mutatja, hogy a kutatási területek határa a csillagos ég, és az izgalmas megjelenítések köre pedig egyre színesebb, művészeti szempontból is izgalmasabb lehetőségek tárházát nyújtja. Barabási szerint a következő lépést a négydimeziós megoldások jelentik, amivel a 3D-ben nehezen „kibogozható” hálózatok könnyebben áttekinthetővé válnak majd.

Nem mellékesen, így még közelebb tud férkőzni a tudomány a hétköznapi emberekhez.

Marossy Kriszta

Képek: Végel Dániel/Ludwig Múzeum

Ha valaki szívesen elmélyülne a témában, a Telekom podcastja Barabási Albert-Lászlóval itt hallgatható meg: