Az ötödik szoba rejtélye – Vincent van Gogh utolsó napjainak nyomában

–

Személyes érintettség

Százharminc évvel ezelőtt egy gyenge lelki és egészségi állapotú holland festő a dél-francia tűző nap és az ott megélt betegség után északnak vette az irányt, hogy – reményei szerint – a lágyabb fények a kedélyét is megnyugtassák. Testvére, Theo és egy másik festő barátja, Pissarro tanácsára választása a Párizstól mintegy harminc kilométernyire fekvő, hangulatos kis falura, Auvers-sur-Oise-ra esett – egyrészt, mert más alkotók is megtelepedtek, dolgoztak már itt, másrészt mert itt élt egy művészetpártoló orvos, dr. Paul Gachet, akinek jelenléte bizalommal töltötte el. Vincent van Gogh így érkezett Auvers-sur-Oise-ba 1890. május 20-án. 

Azt, hogy előtte és utána mi történt, sokan megírták már, például Kurucz Adri is ITT.

Amikor a sors úgy hozta, közel egy évtizede, hogy ebbe a kisvárosba költöztem, magam sem tudtam ennél többet róla. Azóta természetesen jobban megismertem Van Gogh történetét, akárcsak a települést, és érzékelem a művész mai napig eleven hatását.

Sokszor játszottam el a gondolattal, hogy Van Gogh talán az én kertemben is járt sétáin, hiszen a szomszédos kis múzeum kertjét és egykori lakóit több ízben is megfestette.

Hogy tovább árnyalhassam a képet, a részletekért és némi „couleur locale” érdekességért a téma két helyi szakértőjével, Maryvonne Grandfilsszel, egy több évtizede Auvers-sur-Oise-ra szakosodott idegenvezetővel, illetve Alain Rohannal, a „Van Gogh revolvereként” híressé vált fegyver specialistájával, az erről szóló könyv szerzőjével és egyben a helyi turisztikai hivatal volt elnökhelyettesével beszélgettem, és sok érdekességet tudtam meg tőlük.

Miért éppen Auvers-sur-Oise?

Vasút, Daubigny, dr. Gachet.

Ha három szóban kellene összefoglalni, hogyan vezetett Van Gogh útja pont Auvers-sur-Oise-ba, ez lehetne a válaszunk. 1846-ban nyílt meg Auvers-sur-Oise vasútállomása a Párizst Normandiával összekötő vasútvonal részeként, amely – bármily meglepő – az impresszionizmus, a plein air festészet kialakulásának is egyik előfeltétele lett.

A szabadba vágyó, természetes fények ábrázolását kereső művészek így gyorsan eljuthattak számukra alkalmas, gyakran víz közeli helyszínekre: a normandiai tengerpartra vagy a Párizshoz közelebb eső, a Szajna vagy éppen az Oise folyó mellett fekvő településekre. 

A későbbi impresszionisták támogatója, a náluk egy generációval idősebb festő, Charles-François Daubigny az 1860-as években telepedett le Auvers-sur-Oise-ban. Ő kilencéves koráig egy szomszédos faluban, Valmondois-ban nevelkedett dajkaságban, a kor szokása szerint, így jól ismerte e környéket. Házában – és a ma múzeumként funkcionáló műtermében – megfordult a kor ismert festőinek java: Corot, Daumier, Camille Pissarro, Monet és Cézanne is.

Dr. Gachet Camille Pissarro édesanyjának párizsi kezelőorvosa volt. Pissarro már az 1860-as évektől az Auvers-sur-Oise-zal szomszédos városkában, Pontoise-ban élt a családjával, Párizs közelében ugyan, de már vidéken, ami kisebb költséggel, viszont jó levegővel is járt. Dr. Gachet így egyrészt Pissarrótól, másrészt valószínűleg egy másik helybeli páciensétől is hallott Auvers-sur-Oise-ról, amikor beteg feleségének és családjának vidéki lakhelyet keresett. Így vásárolta meg a házát 1872-ben, amely 2003 óta a nevét viselő múzeumként működik (Maison du Docteur Gachet). 

Dr. Gachet extrovertált személyiség volt, orvosként pedig kísérletező kedvű, érdeklődött a homeopátia iránt, kertjében gyógynövényeket is termesztett, mindamellett a művészek nagy barátja, támogatója volt, saját festményeit Van Ryssel néven jegyezte. Házában rendszeresen vendégül látta Daubignyt, Pissarrót, Corot-t, Cézanne-t – és két hónapon át Vincent van Goghot is. Vincent öccse, Theo a párizsi Boussod és Valadon Galériában éppen Pissarro kiállításán dolgozott, amikor felmerült, hogy bátyjának az arles-i zavaros időszak és a saint-rémy-de provence-i idegszanatórium után egy olyan helyet kellene keresni, ahol nyugodt körülmények között, de Theo és esetleg egy orvos közelében alkothat. 

Van Gogh és dr. Gachet – az utolsó hetven nap

Van Gogh délről Párizsba utazott az öccséhez, néhány nap múlva pedig, amint ebben Theo és az orvos megállapodott, megérkezett Auvers-sur-Oise-be, és az első útja dr. Gachet-hez vezetett. A doktor egy a házához közeli fogadóban javasolt neki koszt-kvártélyt napi hat frankért, de a festő a vasútállomásról hozzá tartva elhaladt a városházával szemben lévő, egyszerű fogadó előtt, és feltehetően így találta meg magának azt a bizonyos 5. számú, apró manzárdszobát, napi három és fél frankért. Vincent és Theo levelezéséből tudjuk, hogy a festő első benyomása pozitív volt a kissé egzaltált doktorról, legalább olyan betegnek tartotta, mint saját magát, viszont megértette és bátorította őt művészetében, ami Van Gogh életében kevés emberről mondható el. Hogy orvosként dr. Gachet mennyire ítélte meg jól a helyzetet, az vitatható: alig kéthetes ott-tartózkodás után a doktor már úgy nyilatkozott Theónak, hogy semmi jelét nem látja annak, hogy a bátyja betegsége kiújulna (ahogyan az ezzel kapcsolatos félelméről Theo beszámolt 1890. június 5-i levelében).

Ugyanakkor adott a művésznek egy jótanácsot, amelyért örökké hálásak lehetünk: fessen minél többet. Vincent van Gogh ezt meg is fogadta, és frenetikus tempóban dolgozott, az itt töltött két és fél hónap alatt mintegy nyolcvan képet készített. 

Megihlették a bájos falu autentikus nádfedeles házai, kicsi, virágos utcái és a körülötte elterülő, mára világhírűvé váló gabonamezők. Számos arcképet is festett, többek között a fogadós lányáét, Adeline Ravoux-ét, Marguerite Gachet-ét, és apjáét, a doktorét is. Vasárnaponként dr. Gachet-nél ebédelt és festett. Június 8-án öccse, és fiatal felesége, Johanna is csatlakozott hozzájuk. A június jól telt Auvers-sur-Oise-ban, azonban amikor július 6-án, vasárnap meglátogatta öccsét Párizsban, a tervezett néhány nap helyett még az esti vonattal visszatért szállására, és – ahogy a leveleiben érezhető – az állapota ekkortól romlott.

Azt, hogy pontosan mi is történhetett, csak találgatni lehet. A beteg Theo és húszéves felesége egy fővárosi kis lakásban élt néhány hónapos, gyengélkedő kisfiukkal, a férfinak a munkáltatóival is gondjai akadtak, a felmondását fontolgatta. Vincent a fejébe vette, hogy a legjobb lenne, ha öccséék a nyarat az auvers-i jó, vidéki levegőn töltenék, noha Johanna Hollandiába szándékozott utazni a családjához. Vincent anyagilag teljes mértékben a Theo által küldött havi százötven frank – Maryvonne Granfils szerint ma mintegy hat-nyolcszáz eurónyi – apanázstól függött, noha mindig reménykedett benne, hogy legalább a festéshez szükséges alapanyagokat fedezni tudja a képei eladásából. Aznap némi nézeteltérésre is sor kerülhetett a két fivér között, valószínűleg Vincent ekkor szembesülhetett igazán a ténnyel, hogy mekkora teher az eltartása, noha Jo van Gogh néhány nappal később kelt levelében biztosította őt arról, hogy nem kell aggódnia a havi juttatása miatt.

Theo a családjával július közepén elutazott Hollandiába, de aztán hamarosan visszatért Párizsba. Vincent a Theónak címzett utolsó ismert levelét július 23-án keltezte. 

A vég

Van Gogh július 27-én, vasárnap reggel – szokásához híven – még elindult festeni a szállásáról, majd visszatért. Ekkor feltételezhetően utolsó, Gyökerek című festményén dolgozott. Délután újra elindult – ez már meglepőbb. A ma elfogadott általános vélekedés szerint ekkor magához vette a fogadós revolverét, és az auvers-sur-oise-i kastély mögötti földeken maga ellen fordította a fegyvert. Egy amerikai szerzőpáros 2011-ben megjelenő könyvében véletlen gyilkosságot feltételez, amelyet egy helybeli kamasz testvérpár, a Sécrétan fivérek követtek volna el, Vincent pedig, hogy védje őket, öngyilkosságnak álcázta a balesetet. Egyik beszélgetőtársam, Alain Rohan, aki több évtizedet töltött a tragédiát okozó feltételezett fegyver és a halál körülményeinek tanulmányozásával, e hipotézist nem tartja megalapozottnak: az amerikai újságírók könyvükben bizonyos forrásokat hiányosan idéztek, máskor pedig egy olyan interjúalany 1960-as nyilatkozatára hivatkoztak, aki a halotti anyakönyve szerint 1958-ban hunyt el. 

Mindenesetre Van Goghot két-három centiméterre a szíve alatt találta el a végzetes golyó, és valószínűleg a tüdő érintésével a bélrendszerig haladt.

A festő sebesülten vánszorgott vissza az Auberge Ravoux-ba, a revolvert még a helyszínen elhagyhatta. A fogadós, látva az állapotát, a helyi orvosért, dr. Mazrey-ért küldetett, és Theót is értesítette.

Dr. Gachet is hamarosan a beteg mellett volt, de nem tudott rajta segíteni.

Theo 28-án, a reggeli vonattal érkezett, és végig a haldokló bátyja ágyánál maradt. Vincent van Gogh, a világ egyik legnagyobb festője vérmérgezésben és/vagy belső vérzésben hunyt el, 1890. július 29-én, hajnali egykor, miközben Theo virrasztott mellette. Július 30-án helyezték örök nyugalomra az auvers-sur-oise-i temetőben, és mellette nyugszik 1891-ben elhunyt öccse is. Sírjukat a dr. Gachet egyik fia által 1924-ben, az emlékükre ültetett borostyán borítja – árulta el Maryvonne Grandfils. 

Alain Rohan szerint egy helyi gazda 1959–1960-ban találta meg a festő halálát feltételezhetően okozó fegyvert, amely később az Auberge Ravoux akkori tulajdonosaihoz, a Tagliana családhoz került. Kutatásai alapján az 1865-ös gyártmányú, akkoriban elterjedt belga Lefaucheux modellről – hiteles ujjlenyomatok híján – kilencvenöt százalékos biztonsággal állítható, hogy ez az a revolver.

A valószínűsíthető helyszín megegyezik, a francia csendőrség országos bűnügyi kutatóintézetének ballisztikai véleménye szerint is lehetett ez a halált okozó fegyver, amely szakértők becslése szerint mintegy ötven–nyolcvan évet töltött a földben. A revolvert a ténybeli és hitelességi szigoráról ismert amszterdami Van Gogh Múzeum is kiállította. A fegyver 2019-ben került a világsajtó látókörébe, amikor is egy párizsi aukción – negyven-hatvanezer eurós becsült érték után – százharmincezer euróért ütötték le. A titokban maradó vevő kilétéről Alain Rohan annyi információt osztott meg velünk, hogy egy amerikai műgyűjtőről van szó, aki elkötelezett híve Van Goghnak, így kellő tisztelettel bánik majd a kultikus tárggyal. 

Hangulatos faluból pittoreszk művészeti zarándokhely

Van Gogh neve – mint sok művész esetében – halála után vált világhírűvé. A szakmabeliek számára nem volt ismeretlen, de az auvers-sur-oise-i lakosok többsége még az 1960-as években sem tudta, ki nyugszik a helyi temetőben. A nagyközönség számára az 1980-as évektől vált igazán közismertté, amikor Van Gogh képei már rekordokat döntöttek aukciókon, dr. Gachet egyik portréja például nyolcvankét és fél millió dollárért kelt el 1989-ben. Auvers-sur-Oise is ekkoriban kezdte kiaknázni a Van Gogh iránti rajongásban rejlő – főként turisztikai – lehetőségeket. Manapság több százezer turista látogat a világ minden tájáról – főként Amerikából, Japánból, Dél-Koreából, Kínából, Oroszországból és persze Európából – a városkába. Halálának századik és születésének százötvenedik évfordulója több emlékhely és múzeum megnyitását hozta a településre.

A korábban magántulajdonban lévő kastélyt a megye vásárolta meg, az impresszionizmusnak szentelt, játékos, izgalmas interaktív kiállítás látható benne.

Dr. Gachet háza szintén állami tulajdonba került, és tavasztól őszig ingyen látogatható (ebben az évben sajnos még nem nyitott ki). Nyílt egy kicsi magánmúzeum, amelyet a XIX–XX. század fordulóján kedvelt alkoholnak, az abszintnak szenteltek. Daubigny műterme, és a nevét viselő, helyi képzőművészeti múzeum már korábban is létezett. 

Az egyik legfontosabb kultuszhelyek egyike azonban az Auberge Ravoux, amelyre mai tulajdonosa meglepő körülmények között talált rá. Dominique-Charles Janssens éppen az épület előtt szenvedett balesetet, és ekkor tudta meg, hogy ez tulajdonképpen a Van Gogh házaként emlegetett kávézó. Mivel a megözvegyült Madame Tagliana ekkoriban kezdett megfelelő vevőt keresni, aki a hely szelleméhez híven működtetné tovább, 1987-ben megtörtént az adásvétel. Az épület több évig tartó, teljes és korhű felújításon esett át, majd 1993-ban újra megnyílt az Auberge Ravoux. 

Azt mondják, Van Gogh halála óta senki nem lakott az ötödik szobában.

Az alig hét négyzetméteres, rideg szobában ma egyetlen szék áll, a falon egy üveg mögötti felirat jelzi, hogy – Van Gogh egyik kívánságát teljesítve – itt lesz kiállítva a festő egy műve. Ennek a megvalósítására jött létre a Van Gogh Intézet nevű alapítvány is, amely gyűjti az adományokat a ma csillagászati árú festmény megvásárlására. 

A szomszédos helyiségben, amelyben akkoriban egy Hirschig nevű holland festő élt, megtekinthetjük, milyen szegényes lehetett a korabeli berendezés. Az egykori szerény fogadó helyén ma magánmúzeum és étterem üzemel, általában tavasztól őszig várja a világ minden tájáról érkező zarándokokat, de most a koronavírus miatti intézkedések következtében csak 2021 márciusában nyitja újra kapuit.

A legfrissebb felfedezés

Azért a tragédia százharmincadik évfordulója sem múlhat el esemény nélkül. Dominique-Charles Janssens, a „Van Gogh Háza” mai tulajdonosa tartogat egy meglepetést, amit holnap, azaz július 29-én fog nyilvánosságra hozni, és a telefonbeszélgetésünkkor előzetesen sajnos még nekem sem volt hajlandó felfedni. Viszont meghívott a mai sajtótájékoztatóra, amely már a résztvevők névsorával is biztatónak tűnik, hiszen Vincent Willem van Gogh, a festő ükunokaöccse és az amszterdami Van Gogh Múzeum igazgatónője, Emilie Gordenker is szerepel közöttük. Így elsők között tudhattam meg a felfedezés történetét, amely már önmagában megérne egy külön cikket. 

Wouter van der Veen, a Van Gogh Intézet tudományos igazgatója a karantén alatti bezártság és lelassulás alatt kicsit közelebbről és alaposabban nézegetve egy 1905-ös auvers-sur-oise-i képeslapot, hirtelen gyanút fogott, mert bevillant róla egy Van Gogh-festmény, mégpedig az utolsó: a Gyökerek. A karantén feloldásával a helyszínre sietett, majd több Van Gogh-szakértő, növényekkel foglalkozó specialista és egyéb szakember is megvizsgálta a helyszínt, és egyöntetű véleményük szerint sikerült beazonosítani a művész utolsó alkotásának „modelljét”, színhelyét. Az adott fa és a gyökerek ma is léteznek. A hatóságok a Van Gogh Múzeum, a Van Gogh Alapítvány és a Van Gogh Intézet összefogásával a kép készültének százharmincadik évfordulójára a helyszínen elhelyeztek egy ideiglenes tablót, amelyet hamarosan egy végleges követ a festmény reprodukciójával és részletes ismertetésével. A zarándokút újabb állomással gyarapodott.

Kis Zsuzsa

Auvers-sur-Oise, Franciaország

Köszönöm a segítséget Madame Maryvonne Grandfilsnek, Monsieur Alain Rohannak, Monsieur Dominique-Charles Janssensnek és az Auvers-sur-Oise-i Turisztikai Hivatalnak!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Kiemelt kép: Getty Images/Uriel Sinai