–

Akiket nem várt senki

Az elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tevékenykedő nyíregyházi Állatbarát Alapítvány a legszínvonalasabbak közé tartozik az országban: az ott élő jószágok rendszeres állatorvosi ellenőrzés alatt állnak, minden szükséges védőoltást megkapnak, és ha csak lehetséges, ivartalanítják is őket. Nemrégiben mégis tragédia történt náluk.

Mint Novák Évától, az alapítvány munkatársától megtudtuk, bár a szó szoros értelmében vett mentéseken az állattartási kultúra javításáért is folyamatosan tesznek, még mindig sok a megyében a kóbor, illetve gazdás, de kijárós macska. Ők pedig általában ivarosak, így – mint általában – az idei szezonban is számos olyan alom jött a világra, amelyek érkezését nem várta senki.

Az állatotthon pillanatok alatt meg is telt – kérni szokták ugyan, hogy aki kiscicát talál, legalább átmenetileg fogadja be, mert egy ponton túl egyszerűen nincs hová tenniük a rengeteg árvát, de erre csak néhányan hajlandók.

Persze mindenki maga dönt arról, hogy mit vállal, másfelől viszont egy ilyen apróság kis hellyel, minimális táppal is beéri – vagyis a túl jelentősnek nem mondható áldozaton életek múlhatnak.

Az alapítványnál, ahogy mindig, most is karanténba rakták az újonnan érkezőket. Ám a karanténfakk akkora csupán, mint egy hordozó, ezért hosszabb távon még kölyköt sem lehet benne tartani, pláne úgy, hogy közben valósággal ömlenek befelé a zsákban, dobozban kitett vagy eleve az utcára született társai. Így azok, aki pár nap megfigyelés után – egy kis csipásságtól eltekintve – jól voltak, mentek is tovább a macskaház kölyökszekciójába.

Elszabadult a pokol

Az első baljós hír az alapítvány egyik ideiglenes befogadójától érkezett: egy cica, amelyik már tíz napja nála volt, váratlanul rosszul lett, és másnapra meg is halt.

A kölyökszekcióban pedig hamarosan elszabadult a pokol. A gondozók naponta találtak egy-két kis holttestet – pedig volt, amelyik előző nap még vígan evett-ivott, játszott. A még életben lévők immunerősítőket és más gyógyszereket kaptak, de már késő volt. Tizennyolc kicsi halt meg úgy, hogy jóformán nem is élhetett.

Mint kiderült, a tragédiát a főként a fejletlen, legyengült immunrendszerű kiscicákra veszélyes parvovírus okozta, amely amellett, hogy meglehetősen ellenálló, igen alattomos is – a betegség napokig lappanghat tünetek nélkül. Hogy melyik alom hozta be, utólag nem megállapítható, de a „végkifejlet” szempontjából mindegy is. Az viszont nagyon valószínű, hogy a fertőzésnek közvetetten lesznek még áldozatai.

„Szétbombázták” a macskaházat

Ugyanis ahhoz, hogy a vírus ne terjedhessen tovább, a macskaházat belülről „szét kellett bombázni”. Amit lehetett, fertőtleníteníttek, a PVC-t azonban cserélni kell, és berendezési tárgyakat, fakkokat, játékokat is elégették. Ilyen körülmények között pedig nem tudnak újabb jövevényeket fogadni, és biztos, ami biztos, a teljesen egészséges felnőtt macskákat sem adhatják egyelőre örökbe.

Hely híján pedig ki tudja, hányaknak jut még osztályrészül egy minden bizonnyal rövid, ám annál kegyetlenebb élet.

Az már most tisztán látszik, hogy a felújítás nem lesz olcsó mulatság. Az alapítvány tervei szerint a jelenlegi gipszkartonfal helyett „telibe” csempézik a helyiséget, így hatékonyabban tudnak majd fertőtleníteni. Kaptak is valamennyi csempét jószívű állatbarátoktól, de rengeteg minden hiányzik még. Ezért örömmel vesznek bármilyen felajánlást – nincs kis összeg, hiszen sok kicsi sokra megy –, és burkolásban jártas szakemberek segítségét ugyancsak megköszönnék. Nem is maguknak kérnek, hanem a „senki cicáinak”, akik most magukra hagyottan várják a segítséget.

Másuk sincs, mint a szabadságuk – és az se sokáig

A közvélekedés szerint a macska szabad állat, ami egy ideális világban bizonyára igaz is lenne. Ez a világ azonban korántsem ideális – a macskák számára sem az, hiszen elvettük tőlük a természetes élőhelyüket, és most a legkülönbözőbb veszélyek között próbálnak fennmaradni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Sokukat elüti az autó, elkapja a kutya, és sajnos olyan ember is van, akik az eszközökben nem válogatva próbálja eltüntetni a „dögöket” a föld színéről. Ráadásul a túlszaporodott populációban különféle betegségek üthetik fel a fejüket, amelyek emberre és más állatra ugyan nem veszélyesek, ám a macskákat könnyen elvihetik.

Az említett parvovírus okozta pánleukémián kívül ilyen többek között a macskaleukózis (FELV), a macska-AIDS (FIV), valamint a fertőző hashártyagyulladás (FIP) – ez utóbbit egyfajta koronavírus okozza, aminek azonban semmi köze a Covid-19-hez, és szintén kizárólag macskákra jelent veszélyt, rájuk is csak akkor, ha mutálódik, amire egyébként igen kicsi az esély. A fenti kórokozók valamelyikével fertőzött állatok sem hullanak el törvényszerűen. Sőt, szépen tartva sokáig jó minőségben élhetnek, erre azonban nyilván csak a gazdás állatoknak van esélyük.

Minden az ivartanítás mellett szól

Jelenleg azonban becslések szerint két-hárommillió kóbor macska van – ennyit gazdához adni nyilvánvalóan képtelenség. A megelőzés, egészen pontosan az ivartalanítás az egyetlen módja annak, hogy minél kevesebb utód szülessen teljesen feleslegesen, aki – ha egyáltalán megéri a felnőttkort – számos hasonlóan szomorú sorsú utódot generál majd.

Igaz ez a „saját” állatokra is, még akkor is, ha a gazdi el tudja ajándékozni az évente akár kétszer-háromszor „besikerülő” almokat. Azt ugyanis, hogy miképp alakul aztán az életük, szinte lehetetlen utókövetni, és még ha jó helyre kerülnek is, akaratukon kívül elveszik a helyet az árváktól.

Egyes gazdik merő féltésből húzódoznak az ivartalanítástól, azt gondolva, hogy azzal megkárosítanák vagy megcsonkítanák az állatukat. Valójában a párzás a macskák számára a legkevésbé sem jelent örömet, csupán az ösztöneik vezérlik őket – sőt, a nőstényeknek kimondottan fájdalmas az aktus a hím péniszén lévő tüskék miatt.

A műtét maga – mint minden beavatkozás – jár egy minimális kockázattal, viszont a nőstényeknél olyan súlyos, nemritkán halálos kimenetelű betegségek előzhetők meg általa, mint a méhgyulladás vagy az emlődaganat, hímeknél pedig az ivartalanítás révén megszűnik a csavargás és a verekedés, ami az ő életkilátásaikat is nagymértékben javítja.

Az ivartalanított macska személyisége nem változik meg, csupán nyugodtabb lesz, ami nemcsak neki, hanem a gazdinak is jó: akinek volt már szerencséje tüzelő nőstényt látni, tudja, hogy az a legkevésbé sem viselkedik úrinő módjára, ennél pedig talán csak a szintén „párkereső” hímek jelölgetése kellemetlenebb. Igaz, a nyugalom kevesebb mozgást is jelent, ami azonban nem vezet törvényszerűen elhízáshoz: elegendő kicsit csökkenteni a macska ennnivalójának adagjait, és játékkal mobilizálni.

Ki ivartalanítja a senki macskáit?

A gazda a saját jószágáért felelős – de mi van azokkal, akiknek nincs gazdájuk? Még most is sokan hiszik, hogy ez alapértelmezetten az állatmentők feladata, ami azonban tévedés.

Kevés ugyanis az olyan állatmentő, akinek az állatmentés munkája. Többnyire ők is olyan magánemberek, mint bármelyikünk. A szabadidejükben mentenek, fizetség nélkül, sőt esetenként a saját zsebükbe kell nyúlniuk, hogy az állatok semmiben ne szenvedjenek hiányt

– állami segítségre nem, vagy csak alig számíthatnak, legfeljebb jószívű állatbarátok támogatására. Ha pedig egy bejelentőnek nemet mondanak, annak az az oka, hogy már nem tudnak többet vállalni, hiszen a hely, a kapacitás és a pénz egyaránt véges.

Az ivartalanítás azonban nem ördöngösség – tulajdonképpen bárki elviheti orvoshoz a macskát. Még egyszerűbb a helyzet, ha többen állnak össze, amire szerencsére egyre több példa van. A kvázi „amatőr” mentők általában felosztják egymás között a feladatokat: egyikük befogja a cicát, a másik orvoshoz viszi, a harmadik helyet biztosít számára a műtétet követő lábadozási időben – pár négyzetméter is elég ilyenkor, akár egy garázsban vagy sufniban is, persze fontos, hogy a helyiség télen fűthető legyen. A műtét árát összedobják, de olyanok is beszállhatnak kisebb-nagyobb összeggel, akik tevőlegesen egyébként nem vesznek részt az akcióban. Fontos persze a transzparens működés – a legegyszerűbb, ha az adott cica ivartalanítása kapcsán készült poszt alá a támogatók kommentben megírják, hogy mennyit utaltak.

Ennél humánusabb út nincs

A fenti programnak egyébként neve is van: TNR – Trap Neuter Return, azaz befogás, ivartalanítás, visszaengedés. Ennél humánusabb út jelenleg nem létezik a macskapopulácó létszámának kontrollálására.

A TNR-en átesett cicákat nemzetközi megegyezés alapján jelölik is: az orvos a bal fülükből lecsippent egy kicsit – még altatásban, vagyis nem okoz fájdalmat –, így mindenki láthatja, hogy ez a jószág már nem „veszélyes” szaporodás szempontjából.

Ha pedig egy kolónia minden tagja ivartalan, védik a területeket ivaros társaiktól, megakadályozva ezzel az újabb túlszaporodást.

Az igazi happy end persze az, ha egy kis esélytelen macskába még visszahelyezés előtt beleszeret valaki, akinek a szeme fénye lesz, és aki egész életére cicához méltó életet biztosít számára.

 Mezei M. Katalin

Fotók: Állatbarát Alapítvány