Nyáry Luca: „Tizenöt voltam, és nem engedett ki a kocsijából, amíg nem adtam neki egy puszit” – A gyereklányok mindennapos abúzusa
A nagynénje esküvőjén találkozott vele. Nem is beszéltek egymással, de egész este érezte magán a fiú tekintetét. Amikor lement a nap, egy kéz a ház falának lökte, és egy száj agresszíven az övére tapadt. Ő akkor tizenkettő volt. A srác huszonhárom. Múlt héten egy kávézóban ültem egy gyerekkori barátnőmmel, előkerült az első csókok témája, és elmesélte ezt a történetet. Utána rögtön eszembe jutott, hogy már hallottam tőle a sztorit, nem sokkal azután, hogy megesett. Akkor annyira hétköznapinak tűnt, hogy még csak meg sem jegyeztem. Most meg valahogy olyan furcsa volt hallani. Nyugtalanított. Nyáry Luca írása.
–
Aznap este csak ezen járt az agyam. Elkezdtem visszagondolni saját kamaszkorom hasonló pillanataira meg a barátaim élményeire, és ahogy pörgettem őket magamban, valami egyszer csak átkattant a fejemben. Számolni kezdtem. Rájöttem, hogy nemcsak azért volt gyanúsan ismerős, amit a barátnőm mondott, mert már egyszer elmesélte, hanem, mert már több százszor hallottam más lányoktól kísértetiesen hasonló történeteket. Sztorikat, amelyek arról szólnak, hogy vannak esték, amikor „túl magabiztos vagy”, „túl nőiesen öltözöl” és „túlságosan biztonságban érzed magad”.
Valaki pedig felbukkan, kihasználja a helyzetet, és utána újra meg újra átveszed magadban, hogy vajon te mit csináltál rosszul?
Egy ilyen története szinte mindenkinek van. Sokunknak több is.
Amikor először vagy valaki szemében nő, és nem gyerek – pedig gyerek vagy még. Ugyan a fent említett barátnőmnek, azt mondja, nem volt traumatikus az eset, sőt kifejezetten hétköznapinak találta, és állítása szerint másoknak sokkal rosszabb „első” sztorijai vannak.
Nem hagyott nyugodni a történet, így megkérdezem más nőismerőseimet is arról, hogy nekik milyen volt az ő „elsőjük”? Amikor először közeledtek hozzájuk ÚGY. Részben a korhatár érdekelt, részben pedig csak meg akartam tudni, hogy milyen közös momentumok lehetnek bennük, hogy teljesen különböző emberek élményei mennyire hasonlíthatnak egymásra. Mostanra számtalan elsőt gyűjtöttem össze, és ezekből kiválogattam azokat, amiket a leggyakrabban hallottam ismétlődni. Le akartam írni őket, hogy ne csak lógjanak a levegőben, következmények nélkül és időtlenül. Bár neveket és helyszíneket nem említek, a leírt esetek mindegyike megtörtént valakivel. És valószínűleg miközben ezt írom, megint megtörténik. Újra meg újra, ahogy szokott. Csendben.
Amikor a nagy diófához szorítja
Még általános iskolában lehetett. Az már nincs meg, hogy mikor, az egész alsó tagozat összemosódik a fejében. Először csak a délutáni, játszóteres nagyszünetekben jön, aztán egyre többször. Ugyanakkora, mint ő, talán még kisebb is. Mégis mindig rettenetesen aprónak érzi magát mellette, amikor a nagy diófához szorítja, és mindenét beteríti a kezeivel. Megpofozná vagy megrúgná, de valahogy nem engedelmeskednek a lábai. Próbál másmilyen ruhákat felvenni, kevésbé lányosakat. Kibontani a copfból a haját, hátha úgy majd nem akarja meghúzni. Mindennap úgy megy be az iskolába, hogy már előre remeg, ha a diófára meg a kezekre gondol, de ameddig képes rá, tűri. Ő nem árulkodik. Pár hét után nem bírja tovább, és megpróbál szólni a tanároknak, de nem érdekeli őket túlságosan: azt mondják, csak tetszik neki. Szerelmes belé.
Úgyhogy amikor legközelebb a diófa alatt állnak, már nem mond semmit. Mert fiúknak tetszeni jó dolog. Ezek szerint akkor is, ha nem érzed annak.”
Borzalmasabbnak tűnik udvariatlannak lenni, mint nem válaszolni
Tizenhárom éves. Amióta közelebb költözött az iskolához, elég egy buszra felszállnia, és az elviszi hazáig. Ennek kifejezetten örül, mert mindig gyűlölte a villamos zakatolását. Gondolkodni sem tudott tőle. A férfi pár megállóval később száll fel. Azonnal megcélozza a mellette lévő ülést, és a testét hozzápréseli az övéhez. Beszélni kezd, úgy, mintha már ismernék egymást, hogy már találkoztak, de a nevére, na, arra pont nem emlékszik, mondja meg újra. Tudja, hogy nem ismeri ezt az embert, de valahogy annyival borzalmasabbnak tűnik udvariatlannak lenni, mint válaszolni, hogy inkább megteszi. Azt hiszi, majd leszáll, vagy megunja, de csak beszél és beszél, és egyre közelebb megy, a combjára teszi a kezeit. Próbálja hangosan mondani, hogy nem, hogy ez sok, de olyan, mintha szándékosan nem hallaná meg senki. Egy megállóval később száll le, olyan helyen akar sétálni, ahol sokan járnak. A férfi követi, elbújik az épületek árnyékában, de ott van. A kapuhoz ér, reszketve veszi elő a kulcsait, és olyan erővel csapja be a kertkaput, hogy beleremeg az utca. Másnap ismerősnek jelölik Facebookon.
Zakatolni kezd a szíve, amikor rájön, hogy ez az ember tudja a nevét, és tudja, hol lakik.
Mosolyog, bazdmeg
Tizennégy éves. Életében először van bérlete a Szigetre. Persze az utolsó nagyszínpados koncert után haza kell mennie, ez volt a szülei egyetlen kikötése, de még így is megéri. Még trikóban is melege van, a derekára kötött pulcsija ujja pedig kis híján a földet súrolja. A megállóban pont eléri a HÉV-et, nem kell ácsorognia a részegek között. A kocsiban még nagyobb a forróság, pedig éjszaka van, egymásnak nyomódnak a fáradt turistatestek. Az ajtó mellett van egy kis rés, ott meg tudja fogni a kapaszkodót. Az alatta lévő ülésen egy szakállas, katonai dzsekit viselő csávó ül, azt veszi észre, hogy nézi. Van valami rémisztő a szemében. Szokatlanul kék. Nem törődik vele, már otthon lenne az ágyában. A vonat egyre közeledik az ő megállójához, így elkezd az ajtó felé nyomulni, de észreveszi, hogy a pulcsija ujja nem mozdul. Visszanéz, és látja, hogy a férfi kabátja alatt van, a keze ide-oda mozog, és közben őt nézi. Tovább hátrál a kijárat felé, megrántja a pulóvert, a szakállas elereszti és rámosolyog. Mosolyog, bazdmeg.
Azt gondolta, hogy titoknak lenni a boldogság része
Tizenöt éves. Eddig nem voltak felnőtt barátai. Amióta viszont elkezdett eljárkálni otthonról a nővérével, egyre több egyetemistát meg furcsa művészt ismer meg, izgalmas embereket. Boroznak és könyveket elemeznek divatosan lepukkant helyeken és hagyják, hogy ő is ezt csinálja. Mielőtt a pulthoz mennek, megkérdezik, hogy kér-e valamit, és megkínálják tekerős Camel cigivel. Az egyiküket különösen kedveli, több mint tíz évvel idősebb nála, de nem zavarja, hogy ő csak tizenöt, hiszen érett a korához képest. Sokat vannak kettesben, és egy idő után szinte olyan, mintha járnának. Csak szinte, mert mások előtt titkolóznak, de ha egyedül vannak, akkor csak az övé. Meglepően sokáig tart, mindig titokban és mindig kicsit rosszul érzi utána magát, de szereti azt érezni, hogy különleges. Egy felnőtt férfi nem választ akárkit. Aztán egyszer csak nem keresi többet, és úgy ahogy kezdődött, vége lett. Talán csak a hatása maradt meg.
Utána az összes kapcsolata ilyen volt; távoli, kicsit megalázó és egyenlőtlen. Azt gondolta, hogy titoknak lenni a boldogság része, és ezért minden szerelmet arról az elsőről mintázott. Az elsőt sosem felejted el.
Vajon mi is az első?
Szerettem volna a saját első sztorimmal zárni az írást, de egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mégis melyik volt az első. Nagyon sokféle választ tudnék adni erre a kérdésre.
Az első, aki erőszakos volt velem?
Tizenhat voltam, és a Király utcán megcsavarta a karomat, amiért nem válaszoltam neki.
Az első, akitől rettegtem?
Tizenöt voltam, és nem engedett ki a kocsijából, amíg nem adtam neki egy puszit.
Az első, aki hozzám ért?
Tizennégy voltam, és egészen addig imádtam az elöl cipzáras ruhámat.
Vagy az első, aki beszólt?
Tíz voltam, a játszótéren cigánykerekeztem, és azt mondta, hogy szereti, amikor kislányok ezt csinálják, mert kilátszik a bugyijuk.
Kábé egy éve eszméltem rá, hogy mennyiféle első van. Hiába másmilyen az összes, mindig ugyanolyan rémesen éreztem magamat utánuk. A sok rossz érzés egymásba kenődött, és képtelen vagyok sorrendet állítani. Elvesztettem a fonalat.
Nyáry Luca
Kiemelt képünk illusztráció