–

Gyárfás Dorka/WMN: Kicsit az volt az érzésem, miután megnéztem az első Anzselika Habpatron-videókat, hogy miért kellett erre ennyit várni? Hogyhogy nem csináltátok meg korábban?

Végh Zsolt: Amióta ilyen széles körben elterjedt az internet, nekem folyamatosan a fejemben volt, hogy ez lesz a mi terepünk, csak kellett hozzá egy csapat. És idő is kellett, míg kialakult például az influenszer-jelenség. Ez most jött el. Nagyon sokáig az volt az élményünk, hogy az a fajta humor, amit mi művelünk, valamiféle árva gyerek. Sem az állam nem támogatja, sem a piac – túl speciális, nehezen szponzorálható –, az influenszerek viszont rákényszerítették a cégeket arra, hogy más eszközökkel is hirdessenek, így arra jutottunk, hátha itt megtaláljuk a számításunkat. Bár nem az anyagiak motiválnak minket elsősorban.

Gy. D./WMN: Milyen csapatot szedtél most össze? Mert egy időben volt már egy csapatotok, amelyikkel együtt forgattátok az [email protected]-t vagy a Libiomfit. Ez aztán szétszéledt?

V. Zs.: Tulajdonképpen nem, kisebb egységekben tovább dolgoztunk együtt.

Stefanovics Angéla: Ti, Kálmánchelyi Zolival megcsináltátok A csodálatos Zoli robotot, velem meg a Szülői értekezlet című előadást (ami a Jurányiban látható – a szerk.), és a Messze Európában című filmet.

V. Zs.: Én még közben marketinggel is foglalkoztam, egy reklámügynökségnél voltam vezető, ennek ellenére kellett a csapatunkba még egy online-médiaszakértő is – most már van az is. Meg van vágó, látványtervező, operatőr, és PR-szakemberek, és mind közösen ötletelünk. Szóval a Végh-Stefanovics-Kálmánchelyi hármason kívül még sokan alkotjuk a csapatot, de Egger Géza színészt, színházi producert azért emelném ki, mert ő az ötlet- és producertársam ebben a kalandban.

Gy. D./WMN: És írók? Amerikában az lenne az első, hogy írókat toboroztok.

S. A.: Minek?

Elég jó írók vagyunk mi. Én meg amúgy sem tanulok szöveget!

Gy. D./WMN: Minden, ami a videóban megjelenik, improvizáció?

V. Zs.: Közösen ötletelünk, utána jön egy közös fejlesztési szakasz, ahol kialakul a videók szerkezete, kitalálódnak a poénok, de a konkrét mondatok nincsenek rögzítve, azzal Angéla játszik, improvizál. Mire forgatunk, már csak az kell, hogy Angélának legyen hozzá kedve. 

S. A.: Mi már elég régóta dolgozunk együtt, hamar rákapcsolódunk egymás gondolatmenetére. Az ilyen jellegű munka olyan, hogy Zsolt elkezdi, én befejezem.

V. Zs.: Most is, ahogy jöttünk be, eszembe jutott valami…

S. A.: Hú, nekem is eszembe jutott valami! Lehetne például csinálni egy fürdőkádas epizódot! Olyan szép, nagy kádam van otthon…

V. Zs.: Azt biztos nagyon komáznák, ha Anzselikát nézhetnék fürdőkádban…

S. A.: És tudod, van az a fürdődresszem, ami combközépig ér… Lehetne hozzá szerezni valami búvárfelszerelést… Tegnap ez jutott eszembe.

V. Zs.: Tök jó!

Gy. D./WMN: Én emlékszem Angélára fürdőruhában a Liliomösvény című filmből… Sőt arra is, hogy a rendezője, Fliegauf Bence azt mesélte, elég gátlásos voltál, nem könnyen vetkőztél.

S. A.: Mert az egy fehér bikini volt! De a nagy részét végül kivágták a filmből, pedig egész jó felvételek készültek.

V. Zs.: Otthon Bence nézi, szerintem.

S. A.: Tudod, mit fogyókúráztam azért?

Gy.D./WMN: Tényleg? De miért? A szokásos színésznői nyomás?

S. A.: Amióta Zsolti ismer, én fogyókúrázom. Nem a színésznőség miatt, hanem, mert úgy gondolom, ha már csúnya vagyok, legalább legyek vékony. Egyszer Zsoltival indultunk volna bulizni, én meg még nem tudtam eldönteni, miben menjek.

Zsolti ült a kanapé szélén, én meg mutattam neki: „Nézd, ebben is úgy nézek ki, mint egy hordó”. Aztán egyszer csak elege lett és azt mondta: „Jól van, fogadd el, hogy kövér vagy, azt’ menjünk.”

Gy. D./WMN: Ideális partner egy nőnek… Pont ezt akarjuk hallani!

V. Zs.: De miért? Jókedved lett tőle, nem?

Gy. D./WMN: Érdekes, hogy a Best magazinban tavaly felvállaltátok a kapcsolatotokat. Mármint, hogy jó pár évvel ezelőtt együtt jártatok egy ideig. Ezt miért kellett?

S. A.: Én nem szeretek interjút adni, csak Zsolti dumált rá. Azt sem engedem, hogy fotózzanak. Szerintem utálnak az újságírók.

V. Zs.: Persze, mert már elhíresültél erről. Úgyhogy ez most egy nagyon exkluzív interjú. A Best magazinnak is csak úgy hagytad, hogy egy kapucnit húztál a fejedre, aztán kérdezted a fotóst: „Így jó, nem?”

Az van, hogy Angéla nagyon szerethető ember, hatalmas szíve van, és ezért szereti mindenki, mert ezt lehet érezni rajta, csak nem mindenki tudja, hogyan kell viszonyulni hozzá. Vannak, akik úgy próbálnak vele beszélni, mint valami cuki kisállattal, és az borzasztó idegesítő.

Gy. D./WMN: De még mindig, sőt már végképp nem értem, hogy akkor miért vállaltátok a bulvárt.

V. Zs.: Én akkor szerepeltem az Aranyéletben, és nagy tisztelettel kerestek meg, ezért azt éreztem, hogy Angéla nem lesz veszélyben. És végül tök jól sikerült.

Gy. D./WMN: Térjünk vissza egy kicsit a humorotokra, és hogy miért számít „árva gyereknek” Magyarországon, amikor filmen még mindig a vígjáték a legnépszerűbb műfaj, színházban pedig kevés pénzből is lehetne művelni – még ha a független társulatoknak épp most vették is el a finanszírozási lehetőségeit… De eddig lett volna esélyetek kibontakozni.

V. Zs.: Amikor elkezdtük, itthon nagyon unikális dolognak számítottunk. Még a South Parkot sem ismerte senki, nem tudtak vele mit kezdeni. Már jó ideje csináltuk a filmjeinket amikor először láttunk South Parkot, és nagyon boldoggá tett minket, hogy ezek szerint létezik ilyen műfaj, nem vagyunk egyedül. Szóval a mi humorunk sosem volt az a hagyományos, kommersz vígjáték, inkább kísérleti vígjátéknak mondanám. Szerintem most jött el a mi időnk.

S. A.: A kísérletezésnek pedig ideális terepe például az ilyen „influenszer-műfajú” kisfilmek, mert ebben mindent ki lehet próbálni, sokat is lehet belőle csinálni, viszont nem igényel rengeteg pénzt. Szóval

a pénzhiánynak is lehet előnye, végül is azért tudunk ilyen szabadon dolgozni, mert nincs mögötte támogatás. És nem véletlen, hogy mindig ezekben a szférákban alakul ki valami trendteremtő dolog, ami aztán bekerül a fősodorba.

V. Zs.: Az Anzselika Habpatron inluenszer-videók segítik lecsapolni azt a rengeteg kreatív energiát, ami bennünk van. De emellett van egyfajta társadalomformáló attitűdjük is, mert mi nem önkifejező művészek vagyunk, hanem falusi doktorok: gyógyítani akarunk, mert muszáj. Ha baja van a néninek, adunk rá kenőcsöt. Az influenszer-jelenség is erre lenne való tulajdonképpen…

S. A.: Az influenza ellen!

V. Zs.: Jaj... pont ez volt az ötletem, hogy kellene egy ilyen videó is, amiben elmagyarázod, hogy mi az az influenszer. „Sokan kérdeztétek, hogy mi ez a dolog, és hát, az influenza szóból ered…” – ez tök jó, írjuk fel... Szóval a humor azért is jó dolog, mert nagyon bonyolult dolgokat lehet elmagyarázni általa.

Ha már valaki nevet valamin, akkor érti… legalábbis valamilyen szinten.

Gy. D./WMN: De azért nyugtass meg, hogy nem minden videónak van mögöttes üzenete – vagy ha igen, én csak egy felszínes szintjén értettem. Például annak, hogy tamponból is lehet készíteni karácsonyi ajándékot volt valami társadalomformáló szándéka?

V. Zs.: Karácsonykor mindenki egy halom dolgot vásárol, miközben most már talán próbál környezettudatos is lenni, és ennek a két ellentétes vágynak a megoldása sok fejtörést okoz sokaknak. A kommentekből az derült ki, hogy talán meggyőztünk pár embert arról, hogy nem kell annyit költeni. Voltak, akik tamponállatkát készítettek ajándékba.

Gy. D./WMN: Komolyan? Igaziból?

V. Zs.: Igen, és ez tök jó! Mennyire vicces lenne, ha karácsonykor az otthoni szemetünket adnánk ajándékba felturbózva! Az én nagyapám például karácsony előtt mindig körbejárt a lakásban, és a szardíniát, a kártyanaptárt, a felesleges tollat nagy szeretettel nekünk ajándékozta. Semmi gond nem volt ezzel. Szerintem a környezettudatosságot lehet vicces trendekkel is népszerűsíteni, nemcsak prédikációkkal. De elismerem, a szilveszteri videóban például a hülyeségen kívül tényleg nem volt semmiféle üzenet.

Gy. D./WMN: Csak Angélának meg kellett innia a mustáros kólát.

S. A.: A forgatáson addig hergeltük egymást azzal, hogy „hallottam, hogy az tök finom”, míg megkóstoltam. Nem olyan rossz.

Gy. D./WMN: Vigyázz, mert ezt is utánad csinálják, ha influenszer vagy. Láttátok, hogy az egyik legnépszerűbb influenszer, az ötszázezres követői bázissal rendelkező Dezső Bence mekkora reklámot csinált nektek? Vagy háromszor elmondta, hogy le fogjátok igázni a youtubereket.

S. A.: Igen, de írtam neki választ, amiben megígértem, hogy őt nem fogom leigázni.

V. Zs.: Nem számítottunk rá, hogy rögtön ilyen pozitív fogadtatásban lesz részünk, mint amit Bencétől kaptunk, ezúton is köszönjük! És mi tényleg csak jót akarunk,

a célunk az, hogy a YouTube annak a fajta művészi gondolkodásnak is platformot adjon, amit mi képviselünk.

Elültettünk egy magot, és most nézzük, milyen virág nevelkedik belőle. Azt hiszem, a legevidensebb dolog volt, hogy Angéla lesz az első mag.

Gy. D./WMN: Szerinted normális, hogy abból, amit ti képviseltetek, sosem lehetett megélni nálunk, és sosem kerülhetett a fősodorba? Amerikában már rég az SNL (Saturday Night Live, egy legendás komikus tévéműsor – a szerk.) szerződtetett volna titeket, és sztárok lennétek.

V. Zs.: Amerikában nagy a piac, ott lehet, hogy már tényleg csilliárdosok lennénk…

S. A.: De akkor miért nem megyünk Amerikába? Nekem ezt eddig nem mondtátok.

V. Zs.: Én mondtam neked, hogy tanulj meg jól angolul és találkozz a Tarantinóval. Mikor megmondtam neked! Már nem itt lennél. Bármi lehettél volna még.

S. A.: Bármi lehettél volna még...

V. Zs.: Szerintem annak, aki nem a nagy rendszerekbe illeszkedik be, hanem azokon kívül kezd valamit, mindenhol sokkal nehezebb. Csak az a különbség, hogy ha már egy picit is sikeres, az nagyon más jelent Amerikában, mint itt. Mi most lettünk annyira tapasztaltak, hogy megértsük, hiába a sok pénz a siker fokmérője, nekünk teljesen mást jelent a siker.

S. A.: De azért…

V. Zs.: Hadd mondjam végig!

S. A.: Folyamatosan te beszélsz, nem veszed észre? Miért hívtál akkor ide?

V. Zs.: Csak végigmondok egy gondolatot. Szóval… sokáig tökre frusztrált minket ez a helyzet, mert egy időben nehéz körülmények között éltünk, de mostanra már mind máshogy látjuk. Sok gazdag embert felsorolhatnék, akikkel egy pillanatra sem cserélnék, mert nekem sokkal több jutott. Szexibb, amit én csinálok.

S. A.: És az is benne van, hogy azért nem élünk olyan rosszul. Megtehetjük, hogy eljátszunk egy ilyen videócsatornával, mert nem kell azon aggódni, hogyan fizetjük ki a fűtésszámlát. Ezért én tök boldog vagyok.

V. Zs.: Eltűnt belőlünk a keserűség, és ez remélhetőleg látszik a videókon is. Az, hogy játékosan, infantilis módon közelítünk meg egy témát, a magyar értékrendben nagyon alacsony szinten helyezkedik el. A kreativitást és játékosságot butaságnak állítják be és leintik – miközben ebből a kreativitásból születnek a nagy dolgok.

Van egy ilyen hátsó szándékunk, hogy azt terjesszük: szexi dolog dilisnek lenni. Ha picit jobban el tudnánk menni ebbe az irányba, akkor sikeresebb országban élnénk.

Gy. D./WMN: Angéla elég jól képviseli ezt régóta. Kellett neked Anzselika Habpatron karakteréhez valami újat kitalálni?

S. A.: Nekem az Amelie csodálatos élete az inspirációm régóta. Azt együtt láttuk, Zsolti, emlékszel? Mindig bennem volt, hogy szívesen utánozok embereket, de nem profi módon, hanem csak úgy, mint a gyerekek. Majmolni valakit. Volt egy stand up-műsorom is, aminek az volt a szíve: Bridget Jones magyar alteregója, Jánosi Brigitta naplója. Ez a Dumaszínház kezdeményezésére történt, hogy színészek is kipróbálják magukat a stand up műfajában. Azt hiszem, nekem menne, úgyhogy ebben is gondolkodom, csak meg kéne írni hozzá a műsoromat.

Gy. D./WMN: Az Anzselika Habpatronos videókon nagyon látszik, hogy profin végig vannak gondolva, és a kivitelezésre is gondot fordítottatok. Úgy tudom, még támogatást is nyertetek hozzá.

V. Zs.: Igen, a European Cultural Foundation pályázatán nyertünk, amin bárki indulhat, aki az európai demokratikus értékek mentén hoz létre kulturális produktumot. Olyan értékek mentén például, mint a tolerancia vagy a szolidaritás, és olyan dolgok ellen, mint az álhírek vagy az áltudomány. Mire a kezünkbe került ez a pályázat, addigra már volt egy kidolgozott koncepciónk erről az influenszerstúdióról, és azt láttuk, hogy ez tökéletesen illik a pályázatba. Egyszerűen elküldtük, és tetszett nekik.

S. A.: De amúgy nem sok pénzről van szó, nagyjából úgy kell elképzelni, hogy tudtunk venni belőle két lámpát meg egy mikrofont.

V. Zs.: Szóval ebben a csapatban most mindenki beleteszi a munkáját. Persze ez nem tarthat örökké, reméljük, hogy azért lesznek, akik látnak ebben lehetőséget. A hirdetőknek még ma is fura, ha valakinek eredeti humora van. Annak idején a filmjeinket is úgy kezdtük, hogy elmentünk cégekhez, hátha találunk szponzort. Van például egy jelenet az [email protected]-ban, amiben szerepel egy nagy rakás vécépapír, mi pedig megkerestünk egy gyártót, hátha jó reklám lenne nekik. Erre azt mondták: sajnálják, de ez a jelenet nem illeszkedik a termék arculatához. Ami persze jó hír, mert az nagyon rossz lett volna, ha illeszkedik. De már teljesen más a helyzet, mint régen.

Gy. D./WMN: Te ebben a projektben egyértelműen producerként veszel részt, de mi a helyzet a színészi ambícióiddal? Az Aranyélettel nagyon sikerült átütni a falat.

V. Zs.: Kicsit túlságosan is, azóta nem hívnak sehová. Annak idején nagy küzdelem volt megkapni azt a szerepet, mert az a nézet terjedt el rólam, hogy én egy vicces figura vagyok. Utána pedig azt hallottam vissza, hogy félelmetes figura vagyok. Lehet, hogy mindig kicsit túl markáns, amit csinálok. Nagyon örülök, ha hívnak, mert imádok játszani, de annyi más dolgom is van. Ha viszont valaki megtalál egy szereppel, és fontos neki, hogy én játsszam, akkor az nekem is fontos.

Gy. D./WMN: Angéla, te viszont egy csomó helyen felbukkansz, és mintha sikerült volna kivívnod egy önálló helyet a szakmában. Szabadúszó vagy?

S. A.: Tavaly óta a Pintér Béla Társulat tiszteletbeli tagja lettem, így kapok onnan egy kis apanázst. Szerencsésen alakult a színházi pályám, mert sok izgalmas dologban vettem részt, de azért sokszor sírok otthon. Pedig azt hiszem, erre vágytam, még ha a biztonság néha hiányzik is. Én magam vagyok a saját biztonságom, erős lábakon kell állnom. Nagyon örülök, hogy Zsoltiék megkerestek ezzel az ötlettel, mert itt csupa olyan ember vesz körül, akivel hasonlóan gondolkodunk, és jókedvűen dolgozunk együtt. Amikor nálam forgattunk, főztem ebédet mindenkinek, mert jó együtt lenni és szeretni egymást.

Gyárfás Dorka

Képek: Csiszér Goti/WMN – Goti Photography