„A türelem erény. A bosszú az enyém” – Elolvastuk A szolgálólány meséjének befejezését
Melyik napot várták legjobban az Atwood-rajongók szerte a világon az idén? A szeptember tizedikét, amikor megjelent az 1985-ös A szolgálólány meséjének hivatalos folytatása angolul. Ma pedig érkezik magyarul is a Jelenkor Kiadó gondozásában és Csonka Ágnes fordításában. Olvastam én is, így már sokakkal egyetemben tudom, mi a történet vége. És csak remélni merem, hogy a sorozat is méltó lesz ehhez a fantasztikusan megírt befejezéshez, amelyet három főbb szereplő mesél el (de nem feltétlenül azok, akikre most elsőre gondoltok). És természetesen nem árulom el kilétüket, legyen ez meglepetés. Szentesi Éva írása.
–
A magyar megjelenés tekintetében persze az sem véletlen, hogy a sikertörténet szerzője, Margaret Atwood éppen ma ünnepli a nyolcvanadik születésnapját. Az író közreműködött a sorozat forgatókönyvének a munkálataiban, sőt szerepelt is benne Néniként, a Ráhel és Lea központ egyik kiképzőtermében tűnt fel néhány jelenet erejéig.
A világ, amelyet alkotott, több mint zseniális, egy briliáns disztópia, amely azért tudott ekkora sikereket elérni 2017-ben, mert sokféle módon rezonál a mai világra.
Maga Atwood egyébként azt nyilatkozta korábban, hogy semmi olyat nem írt bele A szolgálólány meséjébe, ami ne történt volna már meg valaha a nőkkel a történelem folyamán.
A nagy sikerű, többször díjazott sorozat 2017 áprilisában került adásba, egy olyan korszakban, amelyben meghatározó a #metoo mozgalom, és amelyben sokkal több figyelmet kapnak a női sorsok, mint korábban. Ez valamiképpen magyarázat arra, hogy miért ütött akkorát a történet. 1990-ben már készítettek belőle filmet, mégis csak két évvel ezelőtt tudott óriási sikert elérni. Ennek bizony köze van az adott év eseményeihez, de persze ahhoz is, mennyire jól fogták meg a sorozatkészítők a sztorit.
A sorozat első évada ott fejeződött be, ahol Atwood regénye, ám szinte azonnal jött a hír, hogy a nagy sikerre való tekintettel folytatják, és ehhez igénybe veszik a szerző segítségét is. Persze azt nem tudjuk pontosan, hogy Atwoodnak mekkora szerepe volt a történet alakításában. A készítőket a további évadok miatt sokat bírálták, például azért, mert vannak, akik szerint ellaposodott, bevétel-orientált lett.
Talán ezért is lett 2019 legjobban várt könyve A szolgálólány meséjének hivatalos, Margaret Atwood által írt folytatása, mert 2017 áprilisa óta tömegek akarják tudni, hogy mi June sztorijának tényleges befejezése.
A Testamentumok körülbelül tizenöt évvel később veszi fel a fonalat,
mint ahol a könyv véget ér, és a szerző úgy oldja meg íróilag, hogy akár a sorozatkészítők is használhatják ezt befejezésként. (Reményeim szerint így tesznek majd.)
A legfőbb kérdés persze – ahogy már említettem – az, hogy mi történik June-nal, kiszabadul-e Gileádból, megmenekülnek-e a gyerekei, és leomlik-e a rendszer. Természetesen egyikre sem fogok ebben a cikkben választ adni, el kell olvasnotok a könyvet, és tényleg ajánlom, mert bár hatszázhúsz oldal, én egy nap alatt végeztem vele. Természetesen ehhez annak is köze van, hogy menthetetlenül rajongok az íróért, és a sorozatért is, nem tudott eltántorítani a kevésbé dicsérő kritika attól, hogy tovább nézzem az évadokat. (Annyit elárulok azért, hogy Atwood a köszönetnyilvánításban név szerint megemlíti azokat a fantasztikus színészeket, akik nélkül nem lenne olyan fontos ez a történet, mint amilyenné vált.)
Hogy melyek a kedvenc mondataim a Testamentumokból?
Kijegyzeteltem nektek néhányat, hogy kapjatok némi ízelítőt. Azt is elmondom, miért tartom fontosnak ezeket:
„Amennyire én láttam, a felnőtt, női test egyetlen hatalmas csapda. Ahol lyuk van, oda előbb-utóbb bedugnak valamit, valami másnak pedig ki kell jönnie belőle, és ez mindenféle lyukra igaz: a lyukra a falban, a lyukra a hegyoldalban, a lyukra a földben. Annyi mindent lehet művelni vele, és annyi módon eshet baja ennek a felnőtt, női testnek, hogy nekem az volt a benyomásom, jobban járnék nélküle.”
A nőként való létezés értelme teljességgel átfogalmazódik a mai világban. Maga a történet azért bírhatott sokkal nagyobb jelentőséggel 2017-ben és azóta is, mert jóval több jogunk van a saját nőiségünk megéléséhez, a szerepeink is alaposan átértékelődtek, és jobban meg tudjuk fogalmazni a létezésünk értelmét, azt, hogy mit szeretünk, és mivé válnánk legszívesebben.
Legalábbis sokunknak erre lehetőségünk van. A testünk pedig a miénk, persze vannak a világnak olyan részei, ahol ez nem evidencia, de képernyőn látni és ezáltal elképzelni egy olyan rendszert, amiben nincs joguk a nőknek rendelkezni önmaguk felett, hátborzongató. Pláne belegondolni abba, hogy az atwoodi történetek is megestek már a történelem során.
„A jó külsővel tetszelegni nem illik, az nem szemérmes dolog, ahogy mások jó külsejére sem illik figyelni. Bár mi, lányok tudtuk, mi az igazság: szépnek lenni jobb, mint csúnyának.”
Még egy olyan disztópikus diktatúrában is megfogalmazódik a fejekben, hogy aki szép, annak előnyösebb lehet a helyzete. A szépséget ugyanis nem lehet eltüntetni a világból, és a szépre mindig érzékeny lesz az ember. Nekem ezt jelenti ez a mondat.
„Egy ember egymagában nem is igazán ember: másokhoz viszonyítva létezünk. Én egyedül voltam: fennállt a kockázat, hogy megszűnök ember lenni.”
A könyv arra is több ízben megadja a választ, hogyan lesz egy emberből szörnyeteg, hogyan szűnik meg valakinek az emberi mivolta (ez például nekem erőteljesen hiányzott a sorozatból Lydia néni esetében, túl sematikus volt), és hogyan lesz képes valaki olyan szörnyűségekre, amelyek tényleg a válogatott borzalmakhoz sorolandók az értelmező kéziszótárban. A sorozat alatt végig ez volt a fejemben a legfőbb kérdés: hogyan lettek szörnyeteggé ezek az emberek. Erre pedig választ kaptam.
„Milyen unalmas is a zsarnokság törvényre emelésének folyamata. A forgatókönyv mindig ugyanaz.”
A történelem számtalanszor ismételte már önmagát. És tényleg, örök érvényű igazság: a sztori mindig ugyanaz. A számtalan bukott forgatókönyv ismeretében sem képes az emberiség másként cselekedni.
„Ne árulj el túl sokat, mert felhasználják ellened. Jól figyelj. Minden jelet raktározz el. Ne mutass félelmet.”
Ezt például feltetováltatnám a hátamra. Ez volt 2019-ben a legnagyobb tanítás számomra, amelyet a saját káromon tanultam meg. Nem részletezem, talán majd egyszer megírom, miért. A tetováláson pedig erősen gondolkodom.
„A türelem rózsát terem. Az idő minden sebet begyógyít. A türelem erény. A bosszú az enyém.”
De lehet, ez lesz inkább a tetkóm. Megszavazhatjátok!
A vicces felvetéseket félretéve pedig, szeretném elmondani, hogy Margaret Atwood zseniális. Idén Bernardine Evaristóval megosztva megérdemelten nyerte el az egyik legrangosabb irodalmi elismerések egyikét, a Booker-díjat.
Azoknak ajánlom új könyvét, akik menthetetlen A szolgálólány meséje-rajongók, akik tényleg tudni szeretnék, mi történik Gileáddal és June-nal, és akik imádnak hibátlanul megírt regényeket olvasni, mert irodalmilag is remek alkotás.
Jó olvasást!
Az írónak pedig boldog születésnapot!
Szentesi Éva
Kiemelt kép: A szolgálólány meséje, 3. évad (HULU, 2019)