–

Hét. Összesen ennyi kutyakakit számoltam össze hazafelé sétálva az utcánkban

Egy rövidke zsákutca végén lakom, ergo: ide tényleg csak az jár, akinek erre van dolga. Ráadásul egy egész jó környékről van szó a város belsejében. Mégis minden reggelem úgy indul, hogy meredten bámulom a járdát, vizslatva a rám, azaz a cipőm talpára „leselkedő veszélyt”, és közben próbálom odabent tartani a reggeli kávémat, mert bizony, ha csak két csepp eső is leesik, már ázott kutyaszarszag lepi el a környéket.

Az alatt az öt perc alatt, míg kicaplatok a villamosig, háromszor állok meg ellenőrizni, hogy a nagy odafigyelésem talán mégsem volt elég alapos, és sikerült belelépnem egy aknába. Eddig mindig kiderült, hogy kikerültem a csapdákat, és nem a talpam, hanem az utca bűzölög. Gyomorforgató, irritáló, és egészségügyi szempontból egyáltalán nem veszélytelen helyzet ez.

És tudom, hogy nem a mi piciny utcácskánk a kakasziget a tisztaság fővárosában. A régi lakóhelyem környékén ugyanez volt a helyzet. Na, jó, talán kicsit még rosszabb is, mert ott a kutyagumi mindent átható szaga keveredett az utcai árustól kapható döner, és a bizonytalan eredetű vizelettócsák aromáival. Poénkodtunk is rajta, milyen jó punkzenekar név lenne: Gyros és húgyszag.

Egyszóval, rutinos kakikerülgető lettem az évek során, de kezdem unni

Amikor rámjön a bosszankodhatnék, mindig a költői kérdés fut át az agyamon: Miért nem lehet felszedni? Hétvégi kutyaszitterként (értsd: amikor hazamegyünk vidékre, a barátom keresztapjának kutyusát mi sétáltatjuk, játszunk vele, visszük az orvoshoz, szóval mindent csinálunk abban a pár napban, amit egy gazdinak kell) nekem sem esik le a nem létező karikagyűrű az ujjamról, és bár nem legkedvesebb elfoglaltságom, de összeszedem a kicsi Dínó után, amit kipottyantani kívánt.

De a nyilvánvalóan gusztustalan látványon és szagon kívül miért rossz, hogy a kaka az út közepén, vagy a fűszálak között hever?

Egyrészt, mert olyan baktériumokat tartalmazhat, amik károsak lehetnek más kutyákra vagy kisgyerekekre. A betonon „díszelgő” kakit az esetek jelentős részében széthordják, és ki tudja, hová viszi a szennyező anyagokat az aktuálisan szerencsétlen cipőtalp. És ugyan a kutyakaki rövid idő alatt lebomlik, nem szerencsés az időjárás elemeire bízni a fűcsomók között pihenő kupacokat sem, mert a húsevő állatok széklete trágyázásra nem alkalmas, így azon a helyen ritkább lesz a fű, hiszen savassá teszi a földet, és a káros anyagok beivódnak a talajba, onnan pedig egy hosszabb folyamat végén a tengerben kötnek ki.

És mondhatnánk, hogy „egy kaksi még nem mérgez meg egy óceánt”, de ha a számokat nézzük, csak Budapesten négyszázezer regisztrált buksifüles tengeti életét, végtermékük pedig – szolid becslések szerint is –  naponta negyven és hatvan tonna között lehet. Csak itt, a fővárosban.

Szóval föl kéne szedni

De hogy? A legkézenfekvőbb megoldás, hogy egy műanyag zacsival fölkapjuk, becsomózzuk, és már landol is a kukában, hiszen a kutyakaki nem számít veszélyes hulladéknak, ráadásul nagyon sok speciális szemetes létezik erre a célra. És bár ezzel a köztisztasági problémát megoldottuk, ugyanakkor a gyorsan lebomló anyagot egy évezredekig tartó lebomlási idővel rendelkező anyagba csomagoltuk, ezzel terhelve a szeméttelepeket.

Tehát műanyag zacskóval fölkapni a kupacokat nem igazán környezetkímélő megoldás, pedig ilyenre lenne szükségünk, hiszen a klímakatasztrófa nem kopog, hanem inkább dörömböl az ajtónkon.

Itt jönnek képbe a lebomló, direkt kutyagumi összeszedésére gyártott zacskók, amik viszont brutálisan drágák. A keresgélés közben szembejött velem egy online áruház cikke, amiben azt ecsetelték kis túlzással, miért vagy borzasztó ember, ha nem ilyen zacsival szeded a cuccot, majd alatta a link közölte a rideg valóságot: 1290 forint a négyszer tizenöt darabos szett. Ekkora árkülönbség mellett pedig nehéz elvárni mindenkitől, hogy ne a 600 forintért kapható százdarabos nejlonba csomagolja a kakit.

Alternatív megoldások?

Tehát a nejlon káros, a lebomló drága, és egyelőre csak speciális helyeken beszerezhető. Azonban a csatornában, ahová az emberi salakanyag is kerül, jó helye lenne a barna maciknak. Az odáig vezető út azonban nem egyszerű, és főleg: nem életszerű. Hiszen ebben az esetben vagy megtanítjuk négylábú kedvencünket az angol toalett használatára, vagy ha az utcán végzi el a dolgát, összeszedhetnénk egy dobozba, hazavinnénk, és ott kiürítenénk a vécébe. Azonban látva azt, hogy sokak még csak addig sem jutnak el, hogy egy sima zacskóval eltakarítsák a cuccot, nem hiszem, hogy ezek a megoldások nagy népszerűségre tennének szert. Ez is zsákutca.

Van kiút ebből a szar helyzetből?

A megoldás talán egy rendszer kiépítésében lenne, hogy városi szinten kezeljék a kutyaürülék eltakarítását. Több erre kijelölt szemetes, ingyenes, vagy jelentősen olcsóbb, és szélesebb körben elérhető lebomló zacskók talán segíthetnének a köztisztaság állapotán. Bár abban is biztos vagyok, hogy a javuláshoz némi szemléletváltásra is szükség lenne, miszerint ne derogáljon összekaparni kiskedvencünk pottyantását.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a büdös, barna csapdák nem mindig állati eredetűek. De ez már egy másik cikk témája lenne.

Dián Dóri