Pár szem arany a patakban, ami örökre megváltoztatta a világot

–

Pillangó-effektus

1848. január 24-én egy colomai fűrészmalomnál a brigádvezető, James W. Marshall a vízkerekek alatt csillogó fémdarabkákra lett figyelmes. A kinccsel azonnal a tulajdonoshoz, John Sutterhez szaladt. Sutter, aki hatalmas adósságokat hátrahagyva érkezett Svájcból Amerikába, azonnal felismerte az aranyrögökben rejlő veszélyt. Attól tartott, ha híre megy a folyó környéki leletnek, a munkásai csapot-papot hátrahagynak a gyors meggazdagodás reményében, és ő ott marad munkaerő nélkül. Így Marshallt arra kérte, ne árulja el senkinek, mit talált.

Igen ám, de az arany túl fényesen csillog ahhoz, hogy sokáig rejtegetni lehessen.

Márciusra helyi berkekben már kiszivárgott a hír, aki élelmesebb volt, elkezdhette alaposan megszedni magát. Sam Brannan újságkiadó és kereskedő például azon nyomban felvásárolta San Francisco komplett bányafelszerelését, majd hírverésként egy kis üvegfiolányi arannyal körbemasírozott a városban fennhangon hirdetve, hogy a folyóban arany található. Innentől fogva csak úgy özönlöttek a népek az üzletébe aranyásó-eszközöket vásárolni, amiket ő természetesen óriási nyereséggel adott tovább. Nem telt bele sok idő, és ő lett Kalifornia leggazdagabb embere.

Június közepére San Francisco férfilakosságának háromnegyede már az arany felé vette az irányt, augusztusra, amikor megjelent a New York-i Herald beszámolója, már négyezren dolgoztak a bányákban. A hírt decemberben az elnök is megerősítette kongresszusi beszédében. Az aranylázat innentől fogva már nem lehetett féken tartani.

Ősrobbanás

A januári felfedezésig Kalifornia területén százötvenhétezren éltek, akik közül százötvenezerre tehető az őslakosok száma. Az 1850-es évekre további háromszázezer ember érkezett, az amerikaiak mellett egyre több mexikói, brit, francia, kínai és latin-amerikai is, velük pedig temérdek pénz, ami hozzásegítette a területet a robbanásszerű fejlődéshez – és a tagsághoz is. 1850-ben Kalifornia lett az Egyesült Államok 31. állama. Az őshonos amerikaiaknak nem állt módjukban kellő eréllyel tiltakozni a migráció ellen, és részben ez okozta vesztüket is. Az aranyásók megpróbálták elüldözni őket a területeikről, az indiánoknak pedig nem sok esélyük volt a telepesek fegyvereivel szemben. Két évtized alatt az indián népesség mintegy ötödére csökkent.

Magyar szempontból viszont a kaliforniai arany megtalálása épp jó időben jött.

A szabadságharc leverése után egy maréknyi honvédtiszt Amerikába emigrált, a műszakilag képzett, természettudományos ismeretekkel is bőségesen rendelkező magyarok pedig tudásuknak hála, gyorsan kiemelkedtek a kalandorok sűrűjéből. Xantus János így tudósított róluk 1857-ben írt levelében: „Örömmel jegyzem fel, levelemet bevégzendő, hogy valamennyi itt tartózkodott, vagy még itt tartózkodó hazánkfia meggazdagodott. [...] Hírneves kalandor hazánkfia, Haraszti Ágoston Gf. Vassal és Urnay-, néhai honvéd kapitánnyal társaságban van; egy bankjok, és pénzváltó hivataluk van; ezenkívül egy gőzerőre alkalmazott aranyolvasztó és tisztító gyáruk van, s már is millionairek; pedig üzletük csak most indul igazán virágzásnak.”

Wild, wild west

Szerencsevadászok hatalmas tömege árasztotta el Kaliforniát, pedig nem volt egy kéjutazás már maga az oda felé vezető út sem. A milliárdok délibábjától megszédült kalandorok hónapokon keresztül hánykolódtak a tengeren, átvágtak dzsungelen, hegyeken, folyókon, miközben a tífuszon, a kolerán, a bennszülött indiánokon, a gátlástalan útonállókon kívül is temérdek veszély leselkedett rájuk, hogy aztán megérkezzenek a messze nem ekkora tömegre tervezett infrastruktúrájú városkába, ahol jobb híján sátrakban húzhatták meg magukat.

Az arany lelőhelyei környékén városok nőttek ki szinte a semmiből, majd váltak kísértethelyekké, miután az arany eltűntével a lakosok is továbbálltak.

Kapzsiság és pénzéhség uralt mindent. Kalifornia népessége annak ellenére duzzadt hatalmasra viszonylag rövid idő alatt, hogy a körülmények miatt sokan életüket vesztették. Háborúzások, betegségek, önbíráskodás, rablógyilkosság, bányabalesetek, vagy az arany felszínre hozása során keletkező mérgező kémiai vegyületekkel való érintkezés… – egy biztos: nem volt kifejezetten életbiztosítás a vadnyugati élet.

Férfias játékok

Ezek után nem csoda, hogy az államban erős túlsúlyba kerültek a kincsvadász férfiak. Nagyon kevés volt az a nő, aki nyugatra utazott volna a gazdagság vagy a jószerencse reményében – annak ellenére, hogy néhány keleti magazin aggodalmát fejezte ki a női finomság nélkül garantáltan elvaduló férfitársadalommal kapcsolatban, és ezért arra buzdította a hölgyeket, hogy ők is vágjanak neki a vadnyugatnak, és ott segítsenek az uraknak megmaradni az erkölcsös élet (arany)rögös útján.

Talán nem túlságosan meglepő, hogy viszonylag kevesen éltek a lehetőséggel, hogy Kaliforniában rendet csapjanak, és megpróbálják az elvadult férfihordát a szofisztikált viselkedésre kapacitálni.

Az aranyláz csitulásával párhuzamosan azért szépen lassan megérkeztek az asszonyok is, ám 1860-ra az aranybányász városok lakosságának még mindig csak tizenkilenc százaléka volt nő.

Nem csak az arany, ami fénylik

A meggazdagodni vágyó férfiak hatalmas összegeket kölcsönöztek, jelzálogot vettek fel az otthonaikra, hogy útnak vághassanak, belerakták a kalandba az összes megtakarításukat. Hátrahagyták mindenüket, feleséget, gyereket, farmot, otthont. Sok aranyásó nem nagyon érkezett többel az Újvilágba, mint ami rajta volt, így ami hiányzott, azt kénytelenek voltak helyben megvásárolni. San Francisco mohó kereskedői boldogan elégítették ki a megnövekedett igényeket, az árak azonban az egekbe szálltak. Így el lehet mondani, hogy az aranyláz valódi nyertesei nem a fárasztó, veszélyes és kockázatos kimenetelű munkát végző aranyásók voltak, hanem azok, akik a kalandorok különféle szükségleteire kínáltak megoldást. Ilyen volt például az a pasas is, akinek a neve nagy valószínűséggel fityegett már a te farodon is. A német születésű szabó, Herr Strauss eredetileg ponyvát akart árusítani a bányászoknak, ám amikor megtudta, hogy milyen könnyen elhasználódnak a gatyák a kemény, gyakran tizenhat órás robotban, inkább a munkaruházatra specializálódott. Így született meg a Levi’s farmernadrág.

Hajóból épült város

Nagyon sokan érkeztek az ígéret földjére hajóval a világ minden tájáról, az utasok jelentős része pedig optimistán csak egy irányba váltott jegyet. A nem is olyan régen még álmos, poros kisváros szédületes nyüzsgésnek adott helyet. San Francisco kikötője zsúfolásig telt gazdátlan bárkákkal, amiket nemcsak az utasai, hanem a teljes személyzet maga mögött hagyott az arany után vadászva.

A hajók, megfelelve az új idők igényeinek, szépen lassan átalakultak, a rohamtempóban épülő város házaiba, börtöneibe, bankjaiba, hoteljeibe és kocsmáiba épültek be, szó szerint.

Aranyemberek

1850-re a felszíni arany java része elfogyott, ekkor egyre többen álltak rá a nehezebb és kockázatosabb bányászatra. Az aranyláz 1852-re tetőzött, nem sokkal később pedig ki is fulladt. Ezalatt az időszak alatt több mint 300.000 kiló aranyat hoztak felszínre, összesen kétmilliárd dollár értékben. Felfoghatatlan mennyiség.

Ám nem mindenki nyert az aranylázzal, sokan szegényebben kerültek ki a nagy kalandból, mint ahogy belevágtak. A sors különös fintora, hogy az a férfi, akinek a földjén mindez elkezdődött pár évvel korábban, csak veszített az aranyrögök felfedezésével – nem csoda, hogy jó érzékkel titkolózni igyekezett. Nem elég, hogy a munkásai valóban mind egy szálig faképnél hagyták, több ezer másik kalandor viszont elárasztotta és tönkretette a földjét, és minden felszerelését. Nyomasztó adósságainak terhe alatt John Sutter végül arra kényszerült, hogy átadja a területet az egyik fiának – aki később itt alapította meg Sacramento városát. Az öreg egy darabig még duzzogott, azt remélte ugyanis, hogy legalább a város őrizni fogja a nevét – ám nem így történt. Kalifornia fővárosa nem Old Sutterland lett, Mr. Sutter így végül visszavonult Pennsylvaniába, és ott is halt meg.

Fiala Borcsa

 Kiemelt kép: Getty Images