–

Nekem sem volt egyszerű eljutni odáig, hogy végtaghiányosként ma már nyugodt szívvel jelentkezzem bármilyen csoportos órára, és sétáljak be magabiztosan egy fitneszterembe. Már nem frusztrálnak a körülöttem lévő emberek, nem méregetem, kinek milyen az izomzata, az edzettségi szintje, és milyen márkájú szerkóban izzad mellettem. A rossz berögződések miatt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezek nem számítanak.

A testünk mozgatására berendezett helyeknek az egyik fő feladata az, hogy hosszabban életben tartsák az embereket, és azok egy olyan testben éljék a hétköznapjaikat, amely ellenállóbb és egészségesebb.

Az egészség szempontjából elengedhetetlen a rendszeres mozgás, amit sokkal biztonságosabb olyan környezetben elkezdeni és végezni, ahol szakemberek vesznek minket körül.

Ha elég szerencsések vagyunk, és azon kevesek közé tartozunk, akiknek jutott egy szuper tesitanár, aki arra használta a rendelkezésére álló negyvenöt percet, hogy megtanítsa az alapvető gyakorlatok helyes kivitelezését, akkor hatalmas előnnyel indulunk. Ha viszont ez kimaradt, akkor felnőttként kell kezdenünk a nulláról. Jó esetben az edzőteremben vannak edzők, akik rendelkezésre állnak, ha tanácsra van szükségünk, esetleg nem vagyunk biztosak benne, hogy helyesen végzünk-e egy gyakorlatot.

A legtöbben gyomorgörccsel lépnek be egy ilyen helyre, főleg, ha semmilyen sportmúltjuk nincs, vagy felmentették őket tesiből, amiből sokszor fakad a testtudat hiánya is. Nehéz összehangolni a végtagokat, érezni a mély izmokat, megfelelő szinten tartani a pulzust, és fokozatosan felépíteni az állóképességet meg az izomzatot. Úgy érzik, ők „nem tartoznak ide”, biztosan bénázni fognak a gépeken, nem tudják bekapcsolni a futópadot, és fogalmuk sincs, miként álljanak neki az egésznek. Ha mindezen félelmeket túlsúlyosként vagy testi fogyatékosként próbálja az ember leküzdeni magában, akkor annak a legritkább esetben lesz bérletvásárlás a vége.

A legtöbb fogyatékkal élőnek eszébe se, jut, hogy ő is járhatna edzőterembe sportolni, hogy ez neki is alapvető joga, és az ő egészségének ugyanúgy jár a testedzés, mint ép társainak.

Az ő tüdeje, szíve, keringési rendszere ugyanolyan, mint bárki másé, így lehet, hogy kell egy kis kreativitás és adaptáció a mozdulatsorok elvégzéséhez, de ez olyan élményt adhat, ami jelentősen változtat az életminőségén és az élethosszán.

Valamikor a kilencvenes évek végén jártam először ilyen célra kialakított szolgáltató egységben. Anyukám egy volt tanítványa nyitott egy kis edzőtermet Pécs belvárosában, ahova meghívott minket. Szerencsém volt, hogy így alakult, mert magamtól biztosan nem mentem volna. Én akkor már úsztam, de az erőnléti edzés semmilyen szinten nem szerepelt az edzéstervben, és fogalmam sem volt róla, hogy ennek hatása lehet a teljesítményemre. Ekkor találkoztam először Pécsi Csabával, aki szakértelemmel, türelemmel, odafigyeléssel, de ami az én esetemben a legfontosabb, kreativitással vezetett be a testedzésnek erre a területére.

A közös munka során gyorsan ráállt az agyunk, hogy a különböző gyakorlatokat, eszközöket hogyan tudjuk úgy módosítani, hogy az számomra is hasznos legyen. Tényleg csak egy kis kreativitásra volt szükség, és mindent meg tudtunk oldani.

Ez az első élmény olyan magabiztosságot, de főleg testtudatot adott, hogy utána már egyedül is el mertem járni, edzeni.

Később egy felkapott pesti edzőteremben sem riadtam meg a furcsán méregető tekintetektől, tudtam, hogy a testem tisztelete és karbantartása sokkal többet ér, mint számomra idegen emberek egyetlen pillantás alatt kialakított véleménye. Egyik alkalommal valamelyik lábgép súlyait próbáltam beállítani, amikor odalépett hozzám Ágh Csaba, hogy segítsen. Beszélgetni kezdtünk, amiből hamar közös munka lett. Csaba nyitott és rendkívül empatikus, nem riasztja meg semmilyen kihívás, így simán elkezdtünk olyan eszközöket is használni, amikről még én is azt gondoltam, hogy nem félkezűeknek való.

Nem sokkal találkozásunk után már csoportos TRX órákra jártam, és a köredzéseire is be tudtam jelentkezni, mert tudtam, hogy nem fog megakadni miattam az óra, minden „állomáson” lesz számomra gyakorlata. Ő volt az, akivel semmi nem lehetetlen, és akitől folyamatosan tanulok. Amikor kidörzsölte a TRX hevedere a „kiskezemet”, akkor bevezettünk egy kötött kesztyűt, amikor pedig a kartámasszal akadtak problémáim, akkor egy jógatéglával helyettesítettük a hiányzó karrészemet. Ez az én low budget, sufnituning, edzőtermi protézisem.

Londonban aggódtam kicsit, amikor az egyik barátnőm Pilates órára invitált. Nemcsak azért, mert mozgás közben még nehezebb megérteni egy idegen nyelvet, hanem azért is, mert ez a mozgásforma nagyon távol áll tőlem. Én inkább szétszakadtam tíz funkcionális edzésen, mint egy jógaórán. A rossz tartásom hatásait viszont éreztem, a Pilates pedig közel volt, elérhető áron, és alkalmas időpontban. Írtam egy e-mailt a tanárnak, hogy azért tudja, mire számítsam velem kapcsolatban, de biztosítottam róla, hogy határtalanul kreatív vagyok a gyakorlatokat illetően, úgyhogy léccilécci, hadd menjek. Persze semmi ellenvetése nem volt. Laurennel az első pillanattól kezdve működött köztünk a kémia, és olyan csodás élménnyé tette számomra a Pilates órákat, amit sosem gondoltam volna. Mindenre van ötlete, megoldása, és mindig rajtam tartja a szemét.

Azt gondolom, mozogni csak úgy van értelme, ha tudatosak vagyunk benne, és tényleg az egészségünket szolgáljuk vele, nem pedig ártunk azzal, hogy eszetlenül belevágunk mindenféle hülyeségbe otthon, a négy fal között.

Egy jó szakember vigyázó szeme aranyat ér. Tudom, irreális elvárás, hogy a lehető legtöbben forduljanak személyi edzőhöz, mert sokaknak ez elérhetetlen luxus, de egy edzőteremben a teremedző vagy a csoportos órák vezetői is – ideális esetben – kaptak egy olyan képzést, amely által sokkal többet tudnak a testről, mint egy laikus. Bár őket sem készítik fel a tankönyvitől eltérő esetekre, így talán hosszasabb keresgélést igényel megtalálni azt a felkészült és elhivatott szakembert, aki nem riad meg a kihívásoktól és az átlagostól eltérő vendégektől.

Megkérni egy teremedzőt az alapgyakorlatok helyes elsajátításához, vagy részt venni néhány privát órán, amiből aztán dolgozhatunk egyénileg is, igazán jó befektetés. Pont arra jó, hogy megadja azt a magabiztosságot, hogy bárhova sodor minket az élet, be merünk sétálni egy edzőterembe. Súlytól és testi adottságoktól függetlenül. Úgyhogy, ahogy engem húsz éve Pécsen meghívtak, úgy most én is meghívlak titeket. Merjetek edzeni!

Pásztory Dóra