–

A szoftveresek a legrendesebbek

„Egy irodaházban dolgoztam, ahol a helyiségeket különféle cégek bérelték – volt ott mindenfajta nép. A legrendesebbek a szoftveresek voltak: csupa kedves, udvarias fiú, akik még a tisztaságra is vigyáztak. De a többiek sem nézték le a takarítókat, csak a reklámfilmesek, na, azokat nem is szerettem. Volt ott egy pasas, aki nem a rendes mosdóba járt, mint a többiek, hanem egy másikba, aminek éppen zajlott a felújítása.

Nem elég, hogy összerondította a vécét meg a piszoárt, de még a port és a törmeléket is széthordta a folyosón.

Mondtam, hogy egyszer leverem a lábát, de aztán szerencsére átment másik munkahelyre, gondolom, ugyanolyan disznó módra viselkedett ott is. Szóval vannak ilyen parasztok. Azért engem sem kell félteni, kinyitom a számat, ha arról van szó, ezt mindenhol hamar megtanulják.”

Az elégedetlen alkalmazott szétbarmolja a vécét

„Az egyik legrosszabb munkahelyem egy papírgyár volt. Tizenkétóráztak az emberek, és tűzvédelmi okokból ez alatt az idő alatt elvileg nem lehetett rágyújtani. Az e-cigit szívták kínjukban, vagy ebédszünetben gyújtottak rá a kamionok mögé bújva. Vigyázni kellett, mert a gyár tele volt biztonsági őrrel, szerintem féltek a vezetők még saját maguktól is, mert amúgy nem lett volna szükség ilyen nagy őrzésre – mit lehetett volna onnan ellopni a vécépapíron meg a papír zsebkendőn kívül? Mindenesetre a dolgozók állandóan feszültek voltak az állapotok miatt, így aztán a környezetükre sem igazán ügyeltek, a vécékre meg végképp nem.

Többször előfordult az is, hogy bosszúból eltömték a csészét papírral, mondván, hogy ha már nekik nem fizet rendesen a cég, fizessen a duguláselhárítóknak. De ez legalább nem az én problémám volt.”

Nem tudott nemet mondani, kórház lett a vége

„Egyszer egy bisztróban elszívó-berendezéseket takarítottam. Tizenvalahány éve nem nyúlt senki hozzájuk, úgyhogy zsíroldózni kellett – a zsíroldó meg ronda dolgokat csinál a szervezetben. Utána sem enni, sem inni nem tudtam négy napig. El kellett mennem a háziorvoshoz. „Na, ha eddig nem pihent, most majd fog” – mondta. Mentő vitt a rendelőből a kórházba. Az a baj, hogy olyan hülye vagyok, hogy nem tudok nemet mondani – pedig ezt a munkát is jobb lett volna el sem vállalni. És hány ilyen volt még…”

Vécés néninek lenni jó

„A takarítás mellett voltam vécés néni is. Vécés néninek lenni nagyon jó, rendes pénzt hoz, főleg diszkóban. Meg hozzám szeretett is jönni mindenki.

A törzsvendégek azért, mert tisztaság fogadta őket, a párok meg azért, mert félrenéztem. Azért előfordult, hogy a végén megkérdeztem, elég volt-e az az egy négyzetméter…

Egyszer meg egy meleg férfi megkért, hogy ne engedjek be senkit a mosdóba, amíg a párja a dolgát végzi, nehogy kikezdjenek vele – tisztességesen meg is fizetett. Persze nem mindig volt ilyen egyszerű a helyzet: sokan azt se tudták, hol vannak, jött belőlük elöl-hátul minden.”

Kula a zsákban

„A kukákban csak akkor cseréljük a műanyag zsákokat, ha sok, vagy nagyon retek cucc van bennük. Egyszer a mosdóban csupán egy barna valamit láttam a zsák alján – gondoltam, biztosan csokoládé, kikapom gyorsan, aztán haladok tovább a munkámmal. Hát nem egy darab szar volt? Még most is felkavarodik a gyomrom, ha csak eszembe jut. Amúgy meg az ilyen ember otthon is a szemetesre jár a dolgát végezni?”

A pszichológusok ne a takarítók közül fogjanak pácienseket!

„Egy pszichológiai intézetben kaptam munkát, ahol az elődöm nem állt a helyzet magaslatán. A kő, ami eredetileg kék lett volna, szinte fekete volt. Vízkőoldóval szedtem le róla a retket, és olyan szép lett, mintha új lenne. Igaz, egy kicsit még ragadt, pedig négyszer-ötször is felmostam utána tiszta vízzel – de hát a vízkőoldó ilyen, kell neki egy pár nap, mire megszűnik a ragadás. Beírták a hibajegyzékbe. Én meg mondtam nekik, hogy ne a takarítók között fogjanak magunknak pácienseket, amúgy meg nyugodtan ganyézhatnának maguk után, az idejükből kitelik, úgyis csak kávéznak meg teáznak egész nap. Soha többet nem mentem oda.”

A takarító nem ihat, a hivatalnok igen?

„Egy hivatali épületben takarítottam, ahol szúrópróbaszerűen szondáztattak minket.

Ha szóltak, hogy sorakozó, azonnal mennünk kellett, a piálásért pedig automatikusan kirúgás járt.

Nem is volt ezzel semmi baj, – de takarítás közben rendszeresen találtunk az öltözőkben, irodákban alkoholos üvegeket, dobozokat. Szóltunk is a főnöknek, de azt mondta, hunyjunk szemet, jobb a békesség. Úgyhogy szemet hunytunk, de azért elég érdekes, hogy míg nekünk színjózanon kell a klotyót sikálni, addig a hivatalnokok piásan tologatták az aktákat…”

Mezei M. Katalin