–

Béci már jó ideje az öblítőillatú, kikeményített, makulátlanul hófehér huzatú ágyban feküdt, ölében a laptopjával, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, és hazaérkezik a felesége. Az órára pillantott. Nyolc is elmúlt, pedig ma szerda van. Furcsállotta. Szerdánként rendszerint négyre, legkésőbb fél ötre haza szokott érni. Kissé összeráncolta a homlokát gondterhelten, és várt.

Nem kellett sokáig, a felesége kint tett-vett, a motoszkálás ismerős zajai megmelengették a férfi szívét. A laptopot összecsukta, félretette az éjjeliszekrény polcára, majd a hálószoba ajtó felé fordult, épp akkor, amikor belépett rajta a felesége. 

Hiába voltak már több mint két évtizede házasok, még mindig megdobogtatta a szívét a látvány. Klárinak mindig is kiváló érzéke volt a finom dolgokhoz, és akárhogyan is éltek, valahogy sikerült megoldania, hogy a legtöbbet hozza ki az adott helyzetből, és magából is. Még abban az időben is, amikor Bécinek három műszakban kellett robotolnia, egyik lakásfelújításból a másikba rohant a brigáddal, Klári pedig azokat a lelketlen irodákat takarította, és azt sem tudták, hogyan sikerült végül kijönniük a hó végén, az asszony varázslatos boszorkánysággal elérte, hogy a kinézete tökéletesen ápolt, csinos, vonzó, sőt, egyenesen elegáns legyen. „Az én feleségem mindig úgy fest, mintha épp most lépett volna ki egy olyan fényes papíros magazinból” – mondogatta mindig az ismerőseinek, kollégáinak, nem is próbálva titkolni a rajongó büszkeséget a hangjában.

Klári ezúttal is elképesztően vonzó volt, ahogy belibbent a szobába. Vörösesbarna, hosszú haja kontyba tűzve a feje búbján, az arca az esti krémtől csillogóan illatos. Erős, izmos, karcsú testét fekete szatén fürdőköntösbe bugyolálta. Bécit azonban mindig is leginkább a szeme, az az okos, vesékbe látó, ravasz tekintete izgatta fel leginkább.

„Mint egy róka, olyan vagy. Az én ravasz kis vadállatom.”

– súgta neki néha évődve. Helyet csinált neki maga mellett az ágyban, előzékenyen fellibbentve a paplant. Ahogy Klári mellé csusszant, Béci orrát megcsapta a citrusos parfümfelhő illata, mely körbelengte Klárit. Szakértő módon szimatolt bele a levegőbe. 

– Lime, szantálfa, rózsavíz… Várj csak, mindjárt mondom… – a homlokát ráncolta, de mindhiába. – A fenébe, nem jut eszembe a neve.

– Pure Godess – segítette ki Klári. – Tiszta istennő. Ezt jelenti, legalábbis Ági ezt mondta.

A férfi egy pillanatra zavartan nézett maga elé.

– De hiszen ma szerda van! Az nem a Fekete Ópiumos…? Az izé, a Dolli?

– Eredetileg úgy volt, igen. Csak Ági kérte, cseréljük el a napot, mert jön ki a bútorasztalos, és túl nagy lett volna a kavarodás, Dolli meg nem bánta.  

– Mmmm… és akkor ez azt jelenti, hogy a kedvencem van rajtad? – hajolt közelebb Béci, és óvatosan félrehúzta a fekete szatén fürdőköpeny szegélyét. Nem kellett csalódnia, a selymes anyag alatt vadítóan szexi, vörös csipkés melltartó lapult. A férfi lágyan cirógatni kezdte a feleségét.

– Soha nem veszik észre, hogy néha kölcsönveszel ezt-azt?

– Ezek?! – Klári megvetően felhorkantott. – Soha. Ezeknek annyi holmijuk van, azt sem tudják, mit húzzanak magukra. Ha pedig valamelyiknek épp eszébe jutna egyik-másik darab, és nem találja, elintézi azzal, hogy biztosan a szennyes mélyén van. Ott pedig még véletlenül sem turkálna. Ezek mind undorodnak a saját piszkuktól, hozzányúlni már derogál nekik, érted? Inkább elfordítják a fejüket, ne is lássák, amíg én négykézláb végigsuvickolom ez egész hatalmas kéglijüket… mintha szégyellnék magukat egy kicsit, tudod? Vagy talán így elhitethetik magukkal, hogy az ő életük milyen patyolat tiszta. Nevetségesek. Mintha nem tudnék meg róluk mindent, amíg kiganyézom őket. Sebaj. Nekem csak jól jön ez a szégyenérzet. Legalább jól megfizetnek érte.

Klári hátravetett fejjel felkacagott, ahogy eszébe jutott valami. 

– Képzeld csak, tegnap például a Dolli kamasz fia… Hallod, azt hittem, megpusztulok a röhögéstől, sikerült annyira ráijesztenem, ha láttad volna azokat a kikerekedő szemeket, meg hallottad volna a szűkölő hangját, ahogy könyörgőre fogta! Imádtad volna! Az a kis hülye a terasz balkonládájába nyomta el a füves cigijét, én meg, ugye… megtaláltam. Majd elé álltam a bűnjellel, direkt egy jó percig nem is szóltam semmit, csak mutattam a tenyeremben a földes dekkeket. Egész belesápadt szegény, úgyhogy egy idő után megsajnáltam. Megígértem neki, hogy nem szólok egy szót sem az anyukájának, és legközelebb inkább alufóliába tekerve dobja a szobájában lévő szemetesbe, ahol csak én láthatom, akkor nem fog lebukni. Iszonyú hálás volt nekem, szóval azt hiszem, mostantól le van nekem kötelezve.

– Mondtam már, hogy mennyire imádom azt a ravasz, tekervényes agyadat? – Béci forró csókot nyomott a felesége homlokára. – És mire fogod őt használni?

– Azt még nem tudom… De a markomban van, az biztos.

– Klári bólintott egyet, mintegy aláhúzva a fejében a szívességi listán az újabb tételt. – A vicc az egészben, hogy az anyja amúgy egy büdös szót nem szólhatna a füvezés miatt. Az elmúlt évek alatt annyi kiüresedett piás üveget tüntettem el a lakás különböző pontjairól, hogy meg sem tudom számolni. Simán kihívhatnám rá a gyámhatóságot például. De ezt persze nem árultam el a gyerkőcnek. Nem kell ezeknek mindent tudni.

A férfi elégedetten nevetett, majd kinyújtózott, odakínálva a széles mellkasát a feleségének, bújjon csak oda, hadd karolja át. Klári odakucorodott.

– Na és mi újság Ágiéknál? Rég meséltél róluk. Arrafelé minden rendben? 

– Épp ellenkezőleg. Konkrétan katasztrófa fenyeget. Most nagyon óvatosnak, nagyon okosnak kell lennem. De ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, sikerül megelőznöm a vihart.

– Hoppácska! Mi történt?

– Hát, csak annyi, hogy rájöttem, az Ági férje félrekacsintgat. 

 – Azt a mindenit!

Klári felült, és szembe fordult a férjével, hogy lássa a reakcióját. Mert amit most el fog neki mesélni, az bizony nem semmi.

– Az ám, de itt még nincs vége. Tudod, kivel csalja az asszonykát? Sohasem fogod kitalálni.

– A… bébiszitterrel?

– Dehogy, az már vagy négy éve nem jár hozzájuk, amióta nagyobbak lettek a gyerekek. Nem, kérlek szépen. A Dollival.

– A Fekete Ópiumos Dollival??!

– Úgy bizony! Egy ideje már gyanús volt a dolog, Dollinál is észrevettem az apróbb jeleket, egyre többet nézegette magát a tükörben, a szarkalábait, apróbb ráncait vizslatva aggodalmasan, hetente jár el kozmetikushoz, időnként elvonul a kertbe telefonálni, hogy senki ne hallja, no meg méregdrága fehérneműket is vásárolt…

– Akkor majd azokból is hazahozol…? – szakította félbe egy kacsintással Béci.

– Hát persze, édesem. Szóval a jelek ott voltak, csak azt nem tudtam, kivel kavarhat. Aztán összeállt a kép. Ági férjének ingei ugyanis elkezdtek nagyon enyhe Fekete Ópium-illatot árasztani. Akkor már tudtam.

– Nem is tudtam, hogy ezek ismerik egymást!

– Mert nem figyeltél. Hisz mondtam, hogy csütörtökönként együtt járnak bridzsezni! És olyankor járnak fel Dolli fiához a haverok zülleni suttyomban.

– Azt a mindenit, de kemény. És mit fogsz csinálni? Lebuktatod szépen, okosan a szemétládát, mint Zsuzskáéknál tetted?

– Dehogy is! Majd hülye lennék! Még csak az hiányzik. Akkor ezek mind összevesznek, Ágit meg ismerem annyira, hogy tudjam, egy ilyen húzást soha nem bocsátana meg a férjének. Ráadásul, ha feldühítik, teljesen elveszíti az eszét. Még a végén képes lenne kiadni a férje útját, bele sem gondolva, hogy utána mi a francot fog kezdeni a két kiskamasz kölkével. Miből élne meg utána? Az a szerencsétlen nő vagy tíz éve nem dolgozott egy napot sem. Persze, nem is kellett neki, eltartotta az ura. A lényeg: ha ezek szétmennek, elveszítek két jól bejáratott, zsíros ügyfelet is egy csapásra. Nem. Más megoldást kellett kitalálnom.

Béci megcirógatta a felesége selymes combját, ahol kilógott a paplan alól. Imádta, hogy az asszonyba ennyi rafinéria szorult. Soha nem cselekedett elhamarkodottan, mint egy ügyes sakkjátékos, legalább három lépéssel mások előtt járt.

– Akkor? Mi lesz a haditerv?

– Végtelenül egyszerű. Kicseréltem Ági fogamzásgátló tablettáit placebókra.

– Hogy micsoda? – Béci nem pontosan értette, miről van szó.

– Figyelj. Az egyik kuncsaftom, tudod, a Jutka, gyógyszerész. 

– Jézusom, ő az, aki megmérgezte tavaly a szomszédja kutyáját?

– Ő bizony. És hát… olyan szerencsétlenül, vagyis persze az én szempontomból szerencsésen alakultak a dolgok, hogy azóta tartozott nekem egy szívességgel. Egy nagy szívességgel. Elég drága, pedigrés volt ugyanis az az eb. Szóval megmutattam, milyen típusú gyógyszerre lenne szükségem, ő pedig elkészítette, de persze olyat, aminek nincs semmi hatóanyaga.

– Még mindig nem értem.

– Úgy néz ki, mint az igazi fogamzásgátló, csak épp nem gátol az semmit sem.

– A mindenit! Létezik ilyen?

Béci egészen elképedt ennyi zsenialitás hallatán.

– Azt mondtam neki, félek, el akarsz hagyni, és így akarom teherbe ejtetni magam veled. Ne haragudj! Tudom, hogy sohasem tennél ilyet. De muszáj volt a jó ügy érdekében.

– És akkor most Ágival mi lesz?

– Ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, hamarabb teherbe esik, mint ahogy kirobbanhatna a botrány. És akkor a férje kénytelen lesz mellette maradni, tudom, hogy a terhes felesége mellől soha nem lépne le. Meg hát, imádja a gyerekeit. Amellett meg, gondolom, az is kompenzálni fogja, hogy így legalább visszahívhatják a bébiszitterüket, akivel… Tudod, meséltem. Dolli meg keres majd magának egy másik balekot. Annyi van, mint a pelyva.

– Drágám! Egy zseni vagy.

– Várj csak, ez még nem minden. Áginak jövő hétfőn kell, hogy megjöjjön. Ahogy ma elnéztem, nem hiszem, hogy meg fog. Akkor várok két hetet, és megpendítem, hogy felmondok.

Béci leesett állal hallgatta.

– De hát miért? Nem arra ment ki az egész játék, hogy maradhass?

– Édesem, hát persze hogy maradok! Csak épp nem ennyiért. Áginak soha akkora szüksége nem volt még rám, mint mostantól lesz. Két kamasz meg egy folyton nyirvogó csecsemő... Hidd csak el, könyörögni fog, hogy maradjak. Én pedig kegyesen maradok.  A rugalmasságom és jószívűségem természetesen majd a fizetésemben is kénytelen lesz megmutatkozni.

Béci büszkeségtől eltelve húzta magához a feleségét. Beleszimatolt a nyaka hajlatába.

– Az én ravasz rókám. Imádlak! Ahogy ezt az illatot is. Csodálatosan passzol hozzád. Ez vagy te is. Egy tiszta istennő.

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images