„Kit érdekel a kerekesszék?” – Igaz történet egy férfiról, aki sok vargabetű után végre megtalálta önmagát

–

Az élete volt a mozgás

Mígnem tizennyolc évesen autóbalesetben megsérült a gerince, és kerekesszékbe kényszerült. Eleinte tele volt haraggal, aztán egyre kijjebb mászott a gödörből. Újra elkezdett lovagolni és síelni, majd repülni is megtanult. Elvégezte a jogot, pedig eredetileg nem is akart egyetemre menni.

Inkább erőpróbának tekintette felsőfokú tanulmányait, a diplomáját végül – egy hat hónapos ügyészi munkát leszámítva – nem is használta semmire.

Megnősült, csodálatos fia született, aztán a házasságnak vége lett, ő pedig eleresztette a gyeplőt. Jött a csajozás meg a bulizás, amíg rá nem ébredt, hogy valójában mást, többet akar.

„Igazi párra vágytam”

„Az érzelmek nélküli tapasztalatszerzés helyett igazi párra kezdtem vágyni – nem is akárkire, hanem egy igazi macskanőre. Már attól jobban éreztem magam, hogy ezt megfogalmaztam magamban. Nyomtam egy satuféket, és a továbbiakban a szándékra összpontosítottam.

Egy társkereső oldalon próbálkoztam, de amint kiderült, hogy kerekesszékes vagyok, mindenki lekoptatott. Aztán összeakadtam Judittal, aki egyébként nem is ismerkedni járt oda, inkább társasági életet élni. Kiderült, hogy mindkettőnk családja salgótarjáni, a szüleink még onnan ismerik egymás, és a mai napig jóban vannak. Egy volt barátnőm pedig a baráti körükhöz tartozik, így Judit már hallott rólam korábban, és egyszer futólag láttam is őt náluk.”

Eljött a macskanő

„Egy személyben lett a csajom, a barátom, a cinkostársam, az üzlettársam.

És igazi macskanő: nagyon oda tud karmolni, de simulékony is tud lenni. Szerelem volt első látásra, igazi egymásra találás.

Jó, hogy nem korábban történt meg: mindketten erős egyéniségek vagyunk, és kell egyfajta érettség ahhoz, hogy ezt kezelni tudjuk. Egyikünk sem mond le a vágyairól a másik kedvéért, hanem támogatjuk egymást – tegye mindenki azt, amiben jól érzi magát, amiben önmaga lehet. Az ebből fakadó öröm pedig mindkettőnkre visszatükröződik. Többek között ezért olyan jól a kapcsolatunk immár kilencedik éve.”

Fejére koppintott a felső én

Biztos benne, hogy sok dolga van életben, ha pedig letérne az útjáról, a felettes én jól a fejére koppint – ahogy négy éve is történt:

„Los Angelesbe utaztam egy önfejlesztő programra – az volt a terv, hogy utána három barátommal lemegyünk Miamiba, onnan átrepülünk Limába, Judit pedig, aki egyébként sokáig Peruban élt, majd ott csatlakozik hozzánk.

A programot azonban ellinkeskedtem, és ittam is. Így történt, hogy egy éjjel a szállodában elcsúsztam a fürdőkádban, amit egyébként kimondottan mozgássérültek számára alakítottak ki. Eltört a sípcsontom, de úgy, hogy csak a bőr tartotta össze. Egy ottani „esztékában” begipszelték, aztán jöttem is haza. Budapesten megműtöttek, a csont pedig olyan gyorsan összeforrt, hogy két hét múlva már mi vártuk Judittal a barátokat Limában.

Hamarosan képes voltam pia nélkül is jól érezni magam egy-egy eseményen, és ez azóta is így van.”

Kényszer hozta a vállalkozást

Részben Perunak köszönheti, hogy üzletemberré vált, amitől egyébként sokáig ódzkodott. Itt talált rá ugyanis egy Európában akkor még ismeretlen termékre, ami nemcsak számára jelenti a megélhetést, hanem – egészséges és természetes édesítőszerről lévén szó – másoknak is érték lehet.

„Korábban nem volt bátorságom ahhoz, hogy mozgassam a pénzem – ezt egy befektetési cégre bíztam, akik aztán jól »el is mozgatták« az egészet. A vállalkozás kölcsönből indult. Mostanra eltartja magát, de inkább meghúzzuk a gatyamadzagot, és mindent visszaforgatunk.”

Marci: tanítás és ajándék

Legnagyobb büszkesége, tizennégy éves Marci fia.

„Fantasztikusan mély és tartalmas a kapcsolatunk. Marci egyébként már kiskorában megtalálta azt, amit csinálni szeretne: ez pedig a jégkorong. Mostanra tizenhétszeres válogatott, háromszoros magyar bajnok, és a negyedik magyar bajnoki címe is érik. Minden esély megvan arra, hogy néhány éven belül szerződtesse egy külföldi csapat.

Emellett nagyon jól tanul, a pályán kívül pedig kenyérre lehet kenni. Számomra ő egy igazi ajándék, ugyanakkor nagy tanítás is az élettől.”

Repülés – az örök szerelem

Vallja, hogy az életet nem félni, hanem élni kell. A lovaglás és a síelés után kajakozik, quadozik, motorcsónakot vezet, a repülés pedig örök szerelem. Ha csak teheti, felemelkedik a levegőbe motoros ernyőjével. Ráadásul egy egyszerű, de frappáns technikai újításnak köszönhetően már a szerkezet részét alkotó kupola kiteregetéséhez és összecsomagolásához sincs szüksége asszisztenciára – ilyen kategóriájú repülővel, mozgássérültként valószínűleg a világon egyedüliként.

Emellett motor nélküli ernyővel is repül – fel- és leszállni egy „szekérként” emlegetett speciális kerekes eszköz segítségével tud. A franciaországi Annecyben kétszer is megtett így egy negyven–ötven kilométeres távot.

Most pilóta barátaival egy alapítványt szeretnének létrehozni, hogy azok is megélhessék ezt a csodát, akiknek fizikai korlátaik miatt egyébként nem volna lehetőségük erre – fogyatékkal élők, gyerekek, idősek és bárki, akik még a felemelkedéshez szükséges néhány gyors lépést sem tudják megtenni.

Belső munka

Az évek során a kalandozások mellett igyekezett mind tudatosabbá is válni.

„Ha kérdezték, mivel foglalkozom, azt feleltem, hogy az élet felfedezésével, olyan területeken, mint a párkapcsolat, az önelfogadás, a pillanat megélése vagy az álmok megvalósítása. És mindegyik területen én vagyok a főnök.”

Olyan határtudományokban is elmélyedt, mint például az asztrális projekció, vagyis a testből való kilépés, illetve az emotion code nevezetű energiagyógyászati technika, mely segít megtalálni és felszabadítani a bennragadt érzelmeket – utóbbit Judittal közösen gyakorolják, és szeretteik gyógyulásához is hozzá tudtak járulni ily módon. Mint mondja, bármilyen csatornán érkezzenek is az információk, általában összecsengenek egymással – van persze olyan is, amivel nem tud rezonálni, az ilyet ki is hagyja.

Mindenki boldogabb lett

A belső munkának köszönhetően pedig nemcsak ő lett boldogabb, hanem a körülötte lévők is.

„Megtanultam teret adni másoknak. A beszélgetések során már nem a következő kérdésemet fogalmazom meg, és nem akarom mindenáron bebizonyítani, hogy nekem van igazam, hanem figyelek a másik emberre. Megváltam a felesleges dolgoktól – tárgyaktól, szokásoktól, felületes kapcsolatokról. Az állandó multitaskingról is leszoktam. Itt vagyok a konyhában, meleg van, ettem, Inka kutyám az ölemben alszik – miért foglalkoznék most azzal, hogy mennyi pénz van a számlámon?

Senkiről és semmiről nem tételezek fel semmit bizonyos impulzusok alapján – talán ez az oka annak, hogy a hivatalokban is úgy megy az ügyintézés, mint kés a vajban. Megmondom, ha valami nem érdekel, ez azonban nem érzéketlenség vagy arrogancia a részemről. Bárki problémáját szívesen meghallgatom, és ha az illető kéri, igyekszem tanácsot is adni – egyszer. Utána már úgyis csak elbeszélnénk egymás mellett. Többet ér hátradőlni és csendben együtt lenni, mint újra és újra megvitatni ugyanazokat a dolgokat.

Mindenkiben ott van a „mágikus erő”

Meggyőződése szerint a világ jóban és rosszban egyaránt bővelkedik, az pedig, hogy melyikben lesz része, egyedül rajta múlik.

„Egyszerűen azt követem, amiben jól érzem magam, és ez magával hozza a megfelelő cselekedeteket is. Ahogy kint, úgy bent, vagyis a változást nem a környezetemben, hanem saját magamban tudom előidézni.

Ha pedig valami negatívumot tapasztalok, azt nem elutasítom, hanem valamiképpen integrálom – az elutasítás ugyanis csak viszi az energiát.

Ez a fajta „mágikus erő” nem az én speciális adottságom: mindannyiunkban ott van, csak használni kell. Kicsit olyan, mint amikor elkezdesz edzőterembe járni, és nagyjából annyi a lefutása is. Először fáj, itt recseg, ott ropog, aztán eltelik néhány hónap vagy akár csak hét, megerősödnek az izmaid, és alig várod a következő edzést.”

Senkivel sem cserélne

Teljesebbnek érzi az életét, mint valaha – meggyőződése szerint éppen azért, mert tudja irányítani. Nem vágyik újabb diplomára, jobban fizető munkára, több tárgyra – mindennél többre tartja a szeretetet, ami számára az elfogadást jelenti. A kerekesszék meg kit érdekel? Nem zárja ki ugyan azt sem, hogy egyszer majd ismét lábra állhat, de nem ettől teszi függővé a boldogságát. Azt mondja, senkivel sem cserélne.

 Mezei M. Katalin

Képek forrása: Deák Gábor