–

Tél van. Hó nincs. Hideg van. Meg sötét…

Nagyon-nagyon hamar van sötét! Ebből kifolyólag a melatonin-termelésem teljesen felborult, és viszonylag normális emberből – ráadásul a lányommal együtt – lajhárrá váltam. A lajhár, kérem, egy lassú állat, akiről mindenki azt hiszi, hogy egész nap csak alszik, pedig igazából nagyon sok dolga van, mert egyesíti magában a pacsirtát és a baglyot is: korán lefekszik aludni, majd reggel átvált huhogós, ásítozós üzemmódba, és visszaalszik. Aktív időszaka nincs. Lehet, hogy ez egyfajta evolúciós ugrás, és mi vagyunk a lányommal az első példányok. Sok hasznunk ugyan nincs belőle, aranyat sem fogunk lelni, de lehet, hogy csak ki kell várni a végét. Addig meg lehet aludni.

Családom és egyéb állatfajták

A pacsirta anyósom hajnali négykor kel, mert ahhoz van kedve, aztán mos, főz, takarít, és délután még tanít egy kicsit. Végigtolja a napot, aztán este elalszik a kanapén, majd másnap ugyanolyan tevékenyen ébred, mondjuk, hajnali háromkor. És akkor is fölkel, és mosolyog. Nyugdíjas, megteheti, hogy a kronotípusának megfelelően

pacsirtaként rendezi be az életét, és tökéletesen boldog így, miközben én rémülten nézek rá, nem értem, hogy lehet felkelni akkor, amikor mások lefekszenek.

A barátom vérbeli bagoly

Azaz reggel nem kell azzal foglalkoznom, szépen mutatok-e smink nélkül, kócos hajjal, hiszen meg sem lát, és amíg be nem ér a munkahelyére, azt sem tudja, melyik bolygón él, nemhogy az arcszerkezetemet elemezze. Vagy ha mégis megteszi, legalább néhány órán át azt hiszi, a Marson van. Este viszont beindul, mint valami... hát, igen, bagoly.

Szétcsapja a szárnyait, és indul vásárolni, kondizni, barátokkal találkozni, vagy simán dolgozik éjfélig. Néha hozhatna egy–két egeret is a macskáknak, de egyelőre nem hajlandó rá, inkább a reggel kilenc órás munkakezdésért kampányol, a cél elérése pillanatáig pedig intenzíven gyűlöli a reggeleket. A szakértők szerint egyébként pacsirtának lenni sokkal jobb, mert a világunk főleg a korán kelésre rendezkedett be, míg a baglyok nagyon megszívták, és gyakrabban is küzdenek depresszióval – csak hétvégén élhetnek úgy, ahogy szeretnének, ráadásul nem kapják meg a korán kelő, azaz a lustaság látszatától is mentes pacsirtáknak szóló elismerést sem.

Beágyazódva

Na most, a lajhárok meg soha. A mi bioritmusunk óraátállításkor vált át, és egészen a tavaszi tekerésig napi tizenhat órás alvásra rendezkedett be. A lajhár hajnalban ÉS este is szeretne aludni, csak nem hagyják, ettől pedig morcos, és állandóan nekimegy mindennek. Mármint ajtóknak, konyhaszekrénynek, embereknek, buszmegállóknak, és még sorolhatnám, mert nem tudja rendesen kinyitni a szemét, és szédül. Pedig nincs gázszivárgás (ellenőriztem), sem más indok. A lajhár típus is felkel reggel hétkor, mert rákényszerítik, de aztán minimális tevékenységet tettetve tovább alszik az iskolában és a munkahelyén. Aztán nagyokat ásítva hazahúzza magát, és miközben a pacsirta már fárad, a bagoly meg épp elkezd pörögni, ő szépen visszafekszik az ágyába, ami reggel óta praktikus okokból vetetlenül várja, és elalszik.

Ha erre nincs lehetősége, akkor depresszióba zuhan, ami alvásrohamokkal jár, vagy megbetegszik, hogy végre pihenhessen.

Az átnevelés értelmetlen

A bioritmus-szakértők szerint alapvetően az ember alkalmazkodóképes, csak nem érzi tőle jól magát. Valójában egyetlen baglyot sem lehet vidám pacsirtává nevelni, és a pacsirtát sem éjjeliőrré alakítani, még fényterápiával meg gyógyszerekkel is csak nehezen. Van egy határ, amit nem érdemes átlépni a világhoz való alkalmazkodás közepette. És ezt én nagyon is tiszteletben tartom – mármint a határt, és alszom, amikor csak jólesik. Talán egy nap tovább evolulálódok (jaj!), és medve lesz belőlem, majd tavasszal felébredek, és erősebb leszek mindenkinél. Addig a lakás fut, szalad, sőt, rohan, a munkák ellenben lassan készülnek el, mintegy lajhártempóban,

a gyerek megtanult reggel 15 perc alatt elkészülni, hogy tovább alhasson, komplett órákra nem emlékszik az iskolanapjából, és mindent újra kell tanulnia délután, mielőtt este fél nyolckor álomra hajtaná a fejét.

A sportokat hétvégére csoportosítottuk, mindenkitől megértést kérünk, és továbbra is kétségbeesetten keressük a sorstársakat, hogy ne érezzük magunkat ennyire madáron kívülinek. A minap szerencsére találtunk két hozzánk hasonló téli álomkórost, igaz, ők a macskáink, de amióta felfedezték, hogy a lefejelés veszélye miatt nyitva hagyom az ajtókat, és sosem ágyazok be, csatlakoztak kis kolóniánkhoz. Lehet, hogy valójában nem is lajhárok, hanem macskák vagyunk? Erre a faji meghatározási problémára azt hiszem, alszunk egyet…

Fenyvesi Zsófi