–

A nő

A nő két hónappal ezelőtt mondott fel a munkahelyén. Elhatározta, hogy új kihívások után néz, fejlődni akart, tanulni, és feljebb lépni a ranglétrán.

Évekig koptatta az egyetem padjait, két nyelven beszélt folyékonyan, nem akart megrekedni egy bizonyos szinten, és úgy érezte, hogy a korábbi munkahelyén a főnöke nem engedi a szakképzettségének megfelelő esélyekhez.

A főnök egyáltalán nem csodálkozott a felmondásán. Mondhatni, hidegen fogadta, hogy a nő lelép. Nem marasztalta, nem ajánlott magasabb fizetést vagy méltányosabb pozíciót.

A nőt egy hónap alatt levadászta egy német multi. A három fordulón át zajló interjúkon úgy ment át, mint kés a vajon.

A nő boldog volt, amikor felhívták a HR-ről, hogy övé az állás. Ráadásul a kezdő fizetése több volt, mint a korábbi munkahelyén kiküszködött bér.

Az első napján minden flottul ment. Ismerkedett a hellyel, körbemutatták a kollégáknak.

A második napon bemutatták a cég legelső emberének is.

Az igazgató jóképű, ötvenes férfi volt. Egy feleség, három gyerek, korábbi tenniszkarrier. Nagy ház medencével és kutyával Pilisborosjenőn.

Mégis volt a férfiban a nő számára valami hátborzongató.

A tekintetében.

A hangjában.

A kézfogásában.

Mindenki tartott a cégnél a férfitől, és a nő először nem jött rá, hogy miért.

„Az igazgató erős kezű vezető, nála nincs kecmec” – mondta a közvetlen felettese.

„Az igazgató idegrohamot kap, ha kiderül, hogy ebben a hónapban visszaesett a nyereség” – pletykálták a kávégépnél.

„Ha az igazgatóhoz mész, jobb lesz, ha rendesen felöltözöl” – figyelmeztette a mellette lévő asztalnál ülő kolléganője.

A nő nem értette. Ha rendesen felöltözöm? – ismételgette magában. Már miért ne öltöznék fel rendesen? A szabályzatban pontosan le van írva, hogy kötelező a magas sarkú, a ceruzaszoknya és a blúz.

Végigsimított a ruháján, megigazította a masnira kötött anyagot a nyakrésznél, és lerúgta a cipőit az asztal alatt. Úgy ült egész nap, harisnyában. Mert a harisnya is kötelező volt.

A nő három hete dolgozott a cégnél, amikor a közvetlen felettese közölte vele, hogy a következő kiküldetésre őt viszi magával.

„Fontos tárgyalás Berlinben. Az igazgató is ott lesz. Nem velünk utazik, Párizsból repül a hosszú hétvége után.”

A nő boldog volt, hogy ennyire hamar rábíztak egy ennyire komoly feladatot. Lelkesen készült a munkaútra, prezentációt gyártott, előre becsomagolta a ruháit, többféle szettel is készült, és kisuvickolta a cipőit.

A berlini szálloda egy elegáns butikhotel volt. A nő a harmadik szinten szállt meg a közvetlen felettese melletti szobában. Az igazgató a legfelső szinten lévő lakosztályba érkezett másnap.

A nap gyorsan lepörgött, flottul mentek a tárgyalások. Az igazgató elégedett volt, bár feltűnt a nőnek, hogy nem igazán veszi fel vele a szemkontaktust. Sőt, kerüli a vele való beszélgetést. Kicsit úgy érezte, mintha levegőnek nézné.

Este, a rettentően fontos üzleti vacsora előtt, megcsörrent a telefonja. A közvetlen felettese jelezte, hogy megbeszélést tartanak a rettentően fontos üzleti vacsora előtt az igazgató szobájában, és hozza magával a rettentően fontos üzleti vacsorára készített prezentációt is. 

A nő igyekezve kapta magára a ruháját, és tíz perc múlva már fent is volt a hatodikon.

Az igazgató nyitott ajtót. Egyedül volt a szobában.

A nőt rossz érzés fogta el. Bement. Leült a pamlagra. Elővette a jegyzeteit, és várta, hogy az igazgató mondjon valamit.

A férfi megállt előtte, alig maradt köztük tér. Ezúttal egyenesen a szemébe nézett.

Nem szólalt meg. Csak nézte a nőt körülbelül harminc másodpercig, aztán leült mellé.

A kezeit a térdére tette, majd határozottan elkezdte a szoknyája alá bújtatni.

A nő lemerevedett. Nem bírt megszólalni. A bőrén táncolt a hideg veríték.

Amikor a férfi a belső combjának felső hajlatához ért, automatikusan összerándult, ekkor a férfi elveszítette a mozdulat határozottságát, ezt a nő kihasználta, és felugrott a pamlagról.

Reszketve indult az ajtó felé.

A férfi utánaszólt.

„Ha most kilépsz azon az ajtón, holnaptól nincs munkád.”

A nő kilépett az ajtón.

A nő némán zokogni kezdett.

A férfi

A férfi nézte magát a tükörben, az utolsó folton ottmaradt borotvahabot is letörölte az arcáról, majd bekente magát egy finom biokozmetikummal, aminek nagyon kedvelte az illatát – ezt a márkát még a felesége fedezte fel egy New York-i utazásuk alkalmával –, majd átsétált a gardróbba. Kiválasztotta az aznapi öltönyt.

Odalent puszit adott a felesége és a gyerekei homlokára, miután bekapott egy falatot a lazacos szendvicsből, és elindult a céghez, aminek az igazgatója volt tíz éve.

Eleinte imádta építeni a céget. Rengeteg kihívást és motivációt talált benne. Aztán, amikor dőlni kezdett a pénz, és úgy lett az életük egyre kényelmesebb, már más motiválta.

A férfi egy idő után nem igazán talált örömöt a tárgyalásokban, gyakran az alatta dolgozó középvezetőkre bízta ezeket, de a pénz továbbra is éberen tartotta figyelmét.

Olyan erősen beszippantotta a vagyon centrifugális ereje, hogy úgy érezte, megpattan az erőteljes forgás közben.

A cégnél határozott szabályokat hozott. A HR például kizárólag csinos, fiatal nőket vehetett fel, és azt is megfogalmaztatta a kódexben, hogy milyen öltözéket viselhetnek az alkalmazottai.

A cégénél dolgozó nőkkel rendszeresen viszonyt folytatott.

A felesége elegánsan szemet hunyt a férfi kalandjai felett. Úgy tett, mintha nem tudna semmiről.

A céges partikon mindenki a feleséggel jófejkedett. A céges partik után mindenki a feleséget sajnálta.

A férfinak az első pillanattól fogva bejött az új kolléganő.

Amikor először kezet fogott vele, valami ellenállhatatlan vonzalmat és melegséget érzett.

A tekintetében.

A hangjában.

A kézfogásában.

Azt gondolta, hogy ennyire dögös nőt eddig még nem sikerült alkalmazniuk. Sürgetni kezdte a berlini tárgyalást, és elhatározta, hogy arra utasítja a közvetlenül alatta dolgozó középvezetőjét, adja ki feladatba a nőnek, hogy tartson velük.

A férfi Christian Greynek képzelte magát. Imádta játszani ezt a játékot a nőkkel a cégénél. Imádta, ahogy engedelmeskednek neki, és egyből bepucsítanak. Aztán, ahogy rövid idő alatt megunta őket, rárepült a következőre.

A nők pedig versenyeztek a cégnél, ki a csinosabb, ki az, akit tovább megtart a férfi a szeretői státuszban.

A férfi alaposan be is gyakorolta A szürke ötven árnyalatából jól ismert mondatot: „Én nem szeretkezem. Én baszok.”

A férfi előszeretettel játszotta a hideg, mogorva főnököt a kollégái előtt. Imádta, hogy a céghez felvett friss húsok először azt hiszik róla, mennyire komoly, megközelíthetetlen ember.

Amikor felhívatta magához a nőt a berlini butikhotel lakosztályába, szinte már a nyakán érezte az új kollegina lehelletét.

Megborotválkozott. Letörölte az utolsó habfoltot az arcáról, és elégedetten tekintett a tükörbe.

Betessékelte a nőt, és egyből a pamlaghoz irányította. Ahogy ment előtte a nő, a fenekét bámulta és sunyin mosolygott, közben pedig arra gondolt, mennyire isteni lesz a dugás.

Miután a nő leült, megállt előtte egy pillanatra. Nézte az arcát, figyelte ezt a csinos, szabályos arcot. Nagyon tetszett neki, amit látott.

Aztán leült a nő mellé, és a térdére tette a kezét.

Aztán elkezdte felfelé csúsztatni, közben az ujjbegyeire koncentrált, élvezte a nő tükörsima bőrét, ahogy érintkezett az ő bőrével. 

Élvezte azt is, ahogy a nő szíve kalapál. Ki akarta tapintani a combtőnél lévő ütőerét, meg akarta számolni a pulzusát, aztán hatalmasat akart vele szeretkezni.

Amikor a bugyi vonalához ért, a nő felpattant, és az ajtó felé indult.

A férfi rettenetesen meglepődött. Ilyesmi még sosem történt vele.

Dühében azt kiabálta a nő után, hogy ha kilép azon az ajtón, holnaptól nem lesz állása.

A becsukódó ajtónak vágott egy poharat.

Aztán felhívta a feleségét.

Szentesi Éva

A történet szereplői kitalált alakok. A valósággal azonos bármely rezonálás kizárólag a véletlen műve lehet.

Ha szeretnél még olvasni, KATT IDE!

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images/ Westend61