–

Gyerekkora óta rendőr akart lenni, anyukája versenytáncos, édesapja a lovas világból érkezett. Választania kellett, hogy az Y melyik szálán indul el. Egy idő után a lovakat választotta, mert a kettő együtt, plusz még a tanulás nem ment. Ezüstjelvényes ifjúsági sportoló, megyei és nemzetközi bajnok is volt. Lovastornázott, galoppozott, díjlovagolt többek között. Tizenkét évig versenyszerűen.

„Nagyon sokat tanultam belőle, és lovaglás közben ismertem meg két kislányt, akiknek az édesanyját Orosházán megölte Magda Marinko, az azóta életfogytiglanra ítélt sorozatgyilkos. Nem sokkal később nyomtalanul eltűnt egy orosházi lány, akit minden évben a média is „emleget”,  és akinek a családját szintén ismertem. Mindezek után érzelmi alapon fogalmazódott meg bennem, hogy rendőr szeretnék lenni.”

 A két félárva kislány sokat mesélt neki ebben az időszakban, ennek hatására döntött leginkább úgy, hogy segíteni szeretne.

„Édesanyám a világ legtisztább embere, roppant segítőkész, neki tényleg soha nem volt rossz gondolata, mindenkinek segít és segített. Én ebbe születtem bele.”

Szegeden végezte el a tiszthelyettesi képzést, és Budapesten a Rendőrtiszti Főiskolát. A diploma után még visszahúzta a szíve Orosházára, de pár év múlva úgy érezte, már megtanulta az alapokat a kapitánytól és a kollégáktól, és még tovább akar fejlődni. Végül párkapcsolati okok is közrejátszottak abban, hogy feljöjjön Budapestre, amihez a szerencse is a kezére játszott: a XI. kerületbe épp alosztályvezetőt kerestek. 

„Más itt a morál. Orosházán ereszcsatorna lopással kell foglalkozni (persze előfordulnak súlyosabb bűncselekmény kategóriák is), itt meg más bűncselekményekkel, más karakterű bűnelkövetőkkel, más sértetti körrel és napi szinten. Több bűncselekmény vonatkozásában is sokkal »kifinomultabb« bűnözők élnek Budapesten, és ezekben az ügyekben egyszerűen más szaktudás kell és más munkaritmus.”

Hogy fel tudott nőni a feladathoz, azt az is bizonyítja, hogy 2015 májusában kapott egy ajánlatot az V. kerülettől, és azóta itt dolgozik – mára közel 50 rendőr főnökeként. 

„Fél éve voltam Budapesten, amikor rájöttem, hogy ha nem veszem fel az itteni életritmust, akkor »meghalok«, elveszek. Keveset aludtam, sokat dolgoztam, és megtanultam, milyen a pesti bűnözés, az élet sava.”

Hitvallása szerint inkább vezetni próbál, nem irányítani. „Öt másik vezetővel kell együttműködnünk, és ha ők nincsenek, akkor én sem vagyok. Sokat azt tartják, hogy mindenki pótolható, de én azt mondom, senkit nem lehet pótolni, esetleg csak kiegészíteni, mert mindenki egyéniség, mindenki más” – vallja.  

Nem a szakma, inkább az élet keményítette meg. „Belekerültem egy lakáshitelből támadt adósságspirálba, elbuktam a lakásomat. Hét évig úgy éltem, hogy a fizetésem felét kaptam, mert letiltották.” Ez egy életre szóló „tanulópénz” volt.

Túlélt egy súlyos autóbalesetet is. „2008. október 27-e a második születésnapom. Hajnalban dolgozni mentem, köd volt, egy autó előttem a kétsávos úton hirtelen fékezett és balra kanyarodott, én meg nem akartam nekimenni, és jobbra csaptam a kormányt. Emlékszem, csak fogtam a kormányt, és tudatában voltam annak, hogy nem tudok mit csinálni, a sorsra vagyok bízva. Az út szélén lévő buszmegálló padkája állított meg, amely úgy megdobta az autóm, hogy a feje tetején pörgött. Kiestem, háttal rá egy bokorra. Megsérült a nyakcsigolyám és a gerincem alsó része, és pár a bordám el is tört. Végig magamnál voltam, de azt, hogy hogyan estem ki az autóból, a mai napig nem tudom.

Kaptam egy új lehetőséget, egy új esélyt, és amikor feküdtem egy kórházi ágyon mozdulatlanul, akkor tudatosult bennem: van még dolgom.”

Bár hagyományos értelemben nem vágyik anyává válni, mégis anyáskodik, legalábbis az osztálya felett. „Megfogadtam, hogy ha írnak egy V. kerületi ügyről, akkor, segítem és támogatom, hogy a kolléga bekerüljön a Zsaru magazinba. (Rendőrségi újság – a szerk.) Hadd lássa a családjuk őket, és legyen büszke rájuk. Az én anyukám is gyűjt rólam mindent.”

A rendőrségi élethez nem árt egy stabil párkapcsolat, és baráti, családi segítség is. Csakhogy a munkaidő és munkamorál nagyon nehezen összeegyeztethető a barátokkal. „6:30-tól bent vagyok, és azzal kezdem, hogy meghallgatom a kerületi kollégáimat, mi történt az előző 24 órában, majd az összes kerületi vezető konferenciabeszélgetés keretében elmondja, hol mi történt az előző napon. Elvileg négykor véget ér a munkaidőnk, de gyakorlatban nem. Sajnos van, hogy éjszaka többször is csöng a telefonom, mert majd minden ügyről tudnom kell.” Azt mondja, hozzá lehet szokni ehhez az élethez, de kell a töltődés is. 

„Maximalista vagyok, ezért díjazom is, ha dolgoznak a kollégák. Persze van, hogy hibázunk, hisz emberek vagyunk és nem gépek. Havonta értékeljük, ki végezte a legtöbb munkát vagy felderítést, és annak adunk egy emléktáblát, amit kitehet a falra.

De őszintén, sosem kérdeztem meg, mit gondolnak rólam. Pedig lehet, hogy kellene, hogy helyre tudjam tenni magamban, mit  rontok el, vagy mit kellene másként csinálni. Viszont a barátoktól elvárom, hogy őszintén mondják el maguktól, mit gondolnak, és azt pozitív kritikának veszem.”

Hogyan fogadják egy női vezetőtől a leszúrást? – kérdezem. „Látom, hogy nyelnek egyet, főleg egy kicsit nagyobb önérzettel rendelkező férfi kollégák. Ennek ellenére azt mondják, »értettem«, és megcsinálják, amit kértem. Bár itthon még mindig az az elfogadott, hogy anya főz, háztartást vezet, szül, és apa hozza a pénzt, de azért egyre több a női vezető köztünk is, ami azért jó, mert más szemléletet hoznak.” Budapesten már két kerületi kapitányságvezető is nő, és számos egyéb pozícióba is egyre több nő kerül.

Karolinában két bűnügyi eset maradt meg különösen mélyen az eddigi szakmai életéből. Az egyikben fiatal fiúk pénzt kaptak azért, hogy „szexuális cselekményt hajtsanak és hajtassanak végre rajtuk/velük” – ahogy ő fogalmaz. „Utánajártunk a dolgoknak, kinyomoztuk, felderítettük, és amikor a gyanúsított személyt megfogtuk és kihallgattuk, megkérdeztem tőle, hogy elkövetné-e újra, amit csinált. Azt mondta: »lehet«, és mosolygott. Őrizetbe vettük, majd ahogy kiengedte a bíróság, öngyilkos lett.”  

A másik ügyben egy nőt 40 késszúrással öltek meg egy orosházi lakóparkban. „Én még készenlétis voltam, és tudtam, hogy bár el fogja vinni az ügyet a megye (a megyei rendőrkapitányság életvédelmi alosztálya – a szerk.), mivel emberölésről van szó, ettől függetlenül mi is besegítettünk az ügyben, hiszen nekünk volt helyismeretünk. Kértem a kapitányt, hogy engem a temető környékére helyezzenek, és mondtam a kollégámnak, akit magam mellé hívtam, hogy menjünk is be. Csak egy megérzés volt. A sírok közt hajtottunk kocsival, amikor az egyik mögül kikukucskált a pasi. A kolléga kipattant és elfogta. Egy óra alatt megvolt a tettes.”

Gyakran kérdezik tőle, hogy amikor elkapnak egy gyanúsítottat, van-e örömujjongás.

„Nekem is voltak olyan ismerőseim, akik nem úgy élték az életüket, ahogy kellett volna, belecsúsztak dolgokba. És láttam a szüleiket, akik ettől összeomlottak. Ezért én nem félek, hanem féltek. Bennem ez a szó kap értelmet és nem a félsz.

A munkámból kifolyólag embereket féltek, a szeretteimet, barátaimat, a gyengéket, a kiszolgáltatottakat, az elesettet. Mindig arra törekedtem, hogy képes legyek végigcsinálni azt, amit elhatározok, és amit elvárnak. De bármerre is vitt az élet, mindig pontosan tudtam, honnan indultam és kik indítottak útnak, mert a szüleim nevelési módszerei nélkül sehol nem lennék.”

Szeretne-e feljebb lépni a ranglétrán? – kérdezem tőle. „Nem gondolkodtam rajta soha. Én inkább teszek, mint beszélek. Nem is tudom, mikor beszéltem utoljára ennyit az életemről. A főnököm, a kapitány úr jobb menedzser. Ehhez képest én nem vagyok ez a beszédes típus. Nekem, ha azt mondják jobbra, akkor jobbra megyek és megcsinálom.”

Az V. kerületben elég sok a bűncselekmény, főleg a turisták miatt. Gépjárműfeltörés, garázdaság – a belvárosi negyedre és egyes szórakozóhelyekre ez jellemző. A betörések száma csökken, mert több elkövetői kört sikerült már felderíteni, de lopás és kifosztás még akad bőven. „Nehézséget jelent, hogy sokan nem tesznek feljelentést. Van, hogy mi is a sajtóból értesülünk az esetekről, amiből úgy tűnhet, mintha a rendőrség tudatlan lenne, pedig nem, csak ha nem jön hozzánk a sértett, akkor nem tudjuk, mi is történt vele” – mondja.

Felmerül bennem a kérdés, hogy szerinte milyen ma a rendőrség megítélése. „Kettős. Szerintem, aki a rendőrökkel közelebbi kapcsolatban áll, az nem tünteti fel rossz színben a rendőrséget, mint ahogy azok sem, akiknél megtaláltuk az elkövetőt, vagy más pozitív dolgot éltek meg a rendőrséggel. Ahol viszont nem sikerült eredményre jutnunk, azok azért szidnak minket, mert sérelem érte őket, és nem tudtuk őket »kárpótolni«. Kitől várná a segítséget az állampolgár, ha nem a rendőrtől? Igaza van, mi ezért vagyunk, élünk, teszünk, és erre esküdtünk fel, de sokszor nagyon nehéz eredményt hozni, pedig minden erőnkkel ezért dolgozunk.”

„A pénz nekem sosem számított. Persze jó, ha van miből megvenni a gyógyszereket, jó ajándékot venni a szeretteimnek, és jó, ha ki tudjuk fizetni a számláinkat. Ez biztonságot ad, sokat számít, de a rendőrség nem a meggazdagodásról szól.

Rendőrnek lenni hivatás, azt vagy szereti az ember teljes szívvel, vagy nem fogja magát jól érezni a bőrében, és a feladatát sem tudja rendesen ellátni.

Aki rendőrnek áll, és tiszta szívvel felesküszik a hazájára, az lelkiekben válik gazdaggá és nem életvitelben, ami persze áldozattal jár. A korrupciót mélyen elítélem, pedig én is voltam olyan helyzetben, hogy nem volt pénzem – mégis talpra tudtam állni, és senki sem tudott megingatni. Nemcsak magadért élsz és teszel, hanem másokért is.“

 Zimre Zsuzsa

Képek: Chripkó Lili