–

Edit gyermekei közel tíz éve vettek részt a cserediákprogramban még középiskolásként. A lánya az Egyesült Államokban töltött tíz hónapot, míg a fia Kínában. Az előbbi kiutazás egyszerűbb volt, mert az USA-ba rendszeresen utaznak cserediákok, Kínába azonban a fia ment először, ott semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett a programszervező cég.

Mindkét gyereknél szükség volt a családváltásra, de ezt minden gond nélkül sikerült elintézni.

„A lányomnak nem volt egyszerű például a napi utazás megszervezése. Tömegközlekedés nincs, az iskolabusz korlátozott, a távolságok nagyok. Reggel mindig a család vitte az iskolába, délután pedig úgy jutott haza, ahogy sikerült. Az első családnál márciusig volt, aztán átköltözött egy másikhoz, ahol melegebb, élettel telibb légkör vette körül. Az iskolában hamar alkalmazkodott, az év végére szinte csak ötösei voltak. Kötelező sportórán a vízilabdát választotta, kapus lett, amit imádott, még itthon is folytatta” – meséli Edit. – „A fiam is családot váltott, de még nagyon az elején, mert az első család disszidált. A második család főnyeremény volt, bár az apuka azt hitte, hogy egy angol anyanyelvű fiút fogad be átmenetileg, aki majd az ő fiát is  megtanítja angolul. Ebből az apró félreértésből egy életre szóló kötődés, barátság lett. Az iskolai órákat a nyelvtudás hiányában nem tudta követni, de a szervezet más országokból jövő diákjaival napi szintű, szoros és intenzív kapcsolatot alakított ki. Közülük többen jártak már nálunk, hogy megkóstolják a híres zöldbabfőzelékemet.” 

A tanórákon tanúsított kényszerű passzivitás azonban nem korlátozta a nyelvtanulás elsajátításában Edit fiát. Amikor kiment, egyetlen egy szót sem tudott kínaiul, ám mire hazajött, körülbelül középszinten beszélt, bár – ahogy Edit kiemeli – a kínait nem lehet úgy kategorizálni, mint az európai nyelveket. A lánya a tíz hónap alatt középfokról felsőfokra fejlesztette angol nyelvtudását.

A nyelvtudáson kívül azonban sokkal több értékkel gazdagodnak a kint töltött idő alatt a kamaszok.

„Szinte mindenkitől azt hallottam, hogy a legfontosabb hozadéka a programnak a gyerek személyiségének megváltozása, és ez nálunk is így volt. Érettebbek, tudatosabbak, bátrabbak lettek, nekik már az egész világ az otthonuk. Később, amikor már a fiam is itthon volt, jókat nevettem magamban a nagyszülők aggodalmaskodását hallgatva, hogy nem tudom percre pontosan, mikor és hol jár a 18 éves fiam. Olyankor csak visszakérdeztem: »miért, Kínában tudtam?« A lányom is vett fel új tulajdonságokat, lazább lett. A csereév után már nem kelt reggel korábban, hogy kivasalja az aznapi ruháit, jó volt a farmernadrág félig gyűrötten is.”

Persze nem mutatnánk be a programot hitelesen, ha nem beszélnénk a nehézségekről. Igenis kőkemény kihívás közel egy évet eltölteni a szülőnek a gyereke nélkül, és a kamaszoknak sem könnyű a leválásnak ez a drasztikus folyamata. 

„Hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást. De kitartottak. Mert nem mindenkinek sikerül sajnos végigcsinálnia a programot. A lányom nehezebben barátkozik, neki szüksége van a nyitott, befogadó közegre. Szerencsére sikerült mélyebb kapcsolatokat kialakítania, például összebarátkozott egy indiai lánnyal, akit aztán évekkel később Indiában meglátogatott, amikor más ügyből kifolyólag utazott oda. A második családban a lány pár éve meghívta őt az esküvőjére, most meg a lányom hívja őket a saját esküvőjére Magyarországra. A fiam a kék szemével és hosszú, szőke göndör hajával kilógott a kínaiak közül. Nehéz volt elvegyülnie a tömegben. Minden kínai fotózkodni akart vele, mint valami különlegességgel. Elsősorban a kiutaztató szervezet diákjai tartottak össze, azóta is tartják a kapcsolatot. De a kínai család gyerekeivel is nagyon jó barátok lettek, most megint látogatóba készül hozzájuk. Idővel persze kínai barátokat is szerzett, ám ahhoz már kellett a kínai nyelvtudás is. Ami pedig minket, szülőket illet, nos, úgy éreztük magunkat, mint akiket felkapott a szél, és sodródunk vele, kissé öntudatlan robotvezérlésben, amit az iszonyú hiányérzetük okozott. Elengedtük a gyerekeink kezét, életükben először komolyan, és nagyon drukkoltunk, hogy minden jól sikerüljön. Az egész program alatt ugrásra készen álltunk, hátha szükség van ránk bármilyen formában. És vártuk, hogy mikor jön el megint a pillanat, amikor magunkhoz ölelhetjük őket.”

Amikor azt kérdezem Edittől, hogy volt-e valami kellemetlen hozadéka a tíz hónapnyi, idegenben eltöltött tanévnek, majd az azt követő, háromhetes országjáró utazásnak, azt válaszolta: „semmi”. 

Judit fiai közül a fiatalabbik még a program kellős közepén jár, ő Franciaországban tanul. Ő is 16 évesen kezdte a cserediákok életét, akárcsak a bátyja, aki Oroszországban végezte a középiskola második osztályát két évvel ezelőtt. Juditék esetében is az volt a szabály, hogy a személyes találkozást a tíz hónap alatt mellőzni kell, de ez nem jelentett gondot a számukra, mert skype-on tartották a kapcsolatot.

„Az, hogy a személyes találkozást nem javasolják a szervezők, nem jelenti azt, hogy elzárnák a gyerekeket a szülőkkel való kommunikációtól. A gondot nem ez jelentette, hanem leginkább a téli időszak. Oroszországban a hideg és a sötét, Franciaország tengerparti vidékén pedig a folyamatos eső. De a legnagyobb problémát még csak nem is az időjárás, hanem a fodrász felkereséséhez szükséges bátorság összegyűjtése jelentette. Amúgy odakint is ugyanúgy vannak jó napok és rossz napok, mint itthon. Fontosak a cserediákok közötti kapcsolatok, eleinte a »közös sors« hozza össze a gyerekeket, aztán ahogy a nyelvet jobban megismerik, úgy lesz egyre több helyi kapcsolatuk. Általában mindenki támogatja, hogy valamilyen hobbit folytassanak kint is a gyerekek. Nálunk a zeneiskola és a zenekar jött be, másoknál a sporttevékenység vagy akár a fotózás… Nem mondom, a karácsony azért mindenkinek nehéz, de túléltük azt is. Ja, és egybehangzóan azt mondják, hogy mi is hiányoztunk, de leginkább a kutyánk után vágyakoztak. Mi, szülők hol jobban, hol rosszabbul viseltük, viseljük a távollétüket. Mivel a férjem rendszeresen tanulta, tanulja velük a matekot, így rendszeres a kapcsolat közöttünk, ami korlátozott mértékű, és nem zavar be az ott kialakult saját életükbe. Szerintem az a legfontosabb, hogy védett környezetben tudják kialakítani a saját önálló életüket, amibe mi, szülők nem beszélünk bele folyton. Aztán persze néha kedvük támad beszélgetni, és másfél-kéthavonta hosszú élménybeszámolót tartanak. Amit apróbb nehézségként említenék, hogy a fiúk vissza akartak menni a magyarországi osztályukba, így le kell vizsgázniuk. Nos, elég nehéz lehet nyáron a Szigeti veszedelmet tanulni…” 

Ami a nyelvtudást illeti, az idősebbik fiú úgy ment ki Oroszországba, hogy csak írni tudott, de aztán olyan szép kiejtéssel jött haza, hogy – amint Judit fogalmazott – a szülők „zokogtak” a gyönyörűségtől, emlékezvén a saját gyötrelmes iskolai orosztanulásukra. A fiatalabbik fiú eléggé szenved a francia nyelvjárásoktól, de persze igyekszik megérteni mindent. A nyelvtudás megalapozásánál, az önállóság fejlesztésénél és az új kultúra megismerésénél a program fontosabb hozadékának tartotta Judit a helyes önismeret kialakulását. És amit még kiemelt, az „a megküzdési képesség, amit addig nem tudnak megszerezni, amíg mi itthon tutujgattuk őket.”

Praktikus tudnivalók

Több szervezet indít cserediákprogramot magyar gyerekek számára. A jelentkezés menete szervezetenként más és más, de alapos előkészület előzi meg a kiutazást: nyelvi tesztek, alkalmassági beszélgetés, egy hosszú kérdőív kitöltése a befogadó család keresését segítendő, ugyanilyen céllal kérnek fotót és bemutatkozó videót is a kamaszokról. Engedélyek, orvosi igazolások beszerzése, szerződéskötés, a számla kiegyenlítése (jelenleg kettő és ötmillió forint között mozog egy tanév ára), majd a felkészítő táborban való részvétel szerepel a programban. Az összegben benne van az utazás, a biztosítás, a befogadó család, az iskola és a segítő biztosítása, valamint a kötelező szervezeti programok. A plusz programokat, a felelősségbiztosítást és a zsebpénzt az itthoni család fizeti, valamint tisztázni kell a befogadó családdal, hogy napi szinten mit biztosítanak a gyereknek (például étkezés, helyi közlekedés).

 Tamás Rita

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Riccardo Piccinini