Mádon tobzódtunk az élvezetekben – Ilyen volt az őszi SVÉT (Képgalériával)

–

Mád leginkább Szepsy Istvánról híres, legalábbis azok számára, akik szeretik a térség borait. Itt él ugyanis az egyik legismertebb, ha nem a legismertebb borász, akinek „műveiről” ódákat lehetne zengeni. Most mégsem a borról lesz szó, hanem az ételekről. Mégpedig vidéki ételekről. Mielőtt elhajtanátok a fenébe, hogy micsoda sznob, fővárosi picsa vagyok, itt tényleg arról volt szó, hogy vidéki éttermek mutatkoztak be a nagyérdeműnek.

Mert van egy „Stílusos Vidéki Éttermiség” nevű szervezet, mely jelenleg 16 vidéki éttermet tömörít Palkonyától Encsig. Ők azok, akik hisznek abban, hogy érdemes minőségi konyhát létrehozni, és ezt prezentálják is. Most éppen Mádon.

A lényeg: az ember lebumlizik – vagy felbumlizik Mádra, erre a kedves Hegyaljai településre, befizet 3000 forintot, amiért kap egy borospoharat, két kóstolójegyet, és már mehet is enni-inni. A Gourmet-fesztiválhoz hasonlóan lehet végigpróbálni a helyeket, kinek-kinek vérmérséklete és ízlése szerint. A kezdeményezés szuper, a nap gyönyörűen sütött, és a szombat esti borkóstoló vendégeitől eltekintve senki nem csámborgott másnaposan a település utcáin. Na, jó, az a bácsi igen, akitől útbaigazítást kértünk, de ő inkább aznapos volt.

Mád, mint választás, nem véletlen, a „2016 legjobb vidéki étterme” címet Horváth Gábor séf vezetésével a Gusteau kulináris élményműhely nyerte el. Ők voltak a rendezvény házigazdái is.

(A nyílra kattintva megnyílik a képgaléria)

Az exkluzivitást növelte, hogy 1000 főnél meghúzták a limitet – látogatók tekintetében. Ha autópromóter lennék, biztosan egy Volvót vagy Mercedest hoztam volna ide mutogatni, de ha gold digger-tanfolyamot szerveznék, akkor ez tökéletes pálya lenne gyakorlásnak – ide ugyanis első blikkre a felső-középosztály érkezett meg. Alsó hangon.

Az éttermek négy helyre tömörültek, volt, amelyik tökéletes helyszínnek tűnt, más viszont nem annyira. Ugyanez volt a helyzet az árakkal – mindenki maga dönthette el, mennyi pénzért eszik és mit – volt, ahol úgy éreztem, kicsit túl van értékelve az adott étel. Erre viszont egy ismerős séf csak annyit mondott: „450 kilométerről jöttek ide – szerinted?” Nehéz ezzel vitatkozni, de az tény, hogy ha valaki SVÉT-rendezvényre megy, azért vigyen magával pénzt – már ha nem elég neki a belépőhöz adott két kóstolójegy, amit a vendéglátók – saját belátásuk szerint válthattak be, mind árban, mind ételtípusban.

Az lenne a meglepő, ha az Anyukám mondta sátra előtt nem állt volna sor, de nem történt csoda, a tűző napon itt alakult ki – szokás szerint – a legnagyobb tömeg, ami megadóan várta, hogy a legkevésbé sem kedves kasszás lánynál fizethessen. A szakácsoknak sikerült kompenzálni a traumát, a grillezett zempléni bárányszív vargányával jól sikerült, mondhatni, isteni volt, annak ellenére, hogy nekem a vargánya már nagyon az ősz alapanyaga, de vétek lett volna kihagyni. (1500 Ft/adag). Külön szórakoztató volt hallgatni, amikor két szakács lemeccselte, hogy most éppen ki dugja be a folyton elszálló áramba a készülékét, a rezsó/kontra turmixgép vitát sikerült gyorsan elrendezni – de hát, ettől szép az élet.

(A nyílra kattintva megnyílik a képgaléria)

Ami viszont bosszantó volt, hogy mindössze pár asztalnál lehetett ülni, így aki időben odaért, bummolt néhány helyet, és soha többet nem mozdult az árnyékból. Ezt megértem, de jó lett volna úgy szervezni, hogyha lehetett tudni, hogy hány ember jön – és lehetett, mivel regisztráció volt – több lehetőséget kapjanak a vendégek a kulturált étkezésre, ha már annyira figyeltek, hogy porcelán legyen a tányér, ami mindenképp értékelendő.

A tányérhoz volt, ahol rendes evőeszköz dukált, máshol a műanyag mellett döntött, aki döntött, furcsa egyvelegét adva a fesztiválérzésnek. De mielőtt úgy éreznétek, hogy nekem persze semmi sem jó – bár tényleg utáltam egy kőfal tetején enni, miközben tűzött a nap – a Holdvölgyben megtalálták a lehetőséget az árnyékos és bőséges helyek létrehozására – persze az is kellett ehhez, hogy legyen egy jó nagy terület. Itt találkoztunk Mr. Bean szakács alteregójával a Chianti standjánál, aki mérhetetlen pontossággal szórta a dekort, pakolta a habot, és alkotta meg a tökéletes kacsamellet répákkal – pedig ez jóval több volt annál, amit a neve mutatott. A kovászosuborka-hab vitte a prímet nálam, de a hús is tökéletesen sikerült. Végig volt egy olyan érzésem, hogy az ételek kissé túlbonyolítottak, amelyek nem mindig megfelelőek egy olyan rendezvényre, ami alapvetően fesztivál, de lehet, hogy ezt csak a meleg és az árnyék hiánya mondatja velem. Amit szintén hiányoltam, azok a borok. Szent meggyőződésem volt, hogy vagy a terület borait lehet majd kóstolni az ételek mellé – egyeztetve a nagyszerű borászokkal a menüsort, vagy mindenki hozhatott volna a saját tájegységéről megfelelő italt. Ehhez képest én három helyen találtam csak bort, de lehet, hogy a többiek mind elbújtak előlem.

A SVÉT

Több kiváló étterem összefogásával a Szentendrei-szigeten található Rosinante Fogadóban 2012 februárjában jött létre az első gasztrorandevú, amely közel hozta egymáshoz a fogékony közönséget, és az akkor még nyolc innovatív vidéki konyhát vezető séfet. A mostanra már 16 állandó résztvevő vidéki étterem közös nevezője: a minőségi konyha és a szívből jövő vendéglátás. A cél mindezek népszerűsítése évi egy nagy, illetve több kisebb rendezvényen, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ínyenc utazók fókuszába új, kevéssé ismert kulináris desztinációk kerüljenek. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt kép: Szindbád 

 További képek a szerző tulajdonában vannak