Milyen gátlásai lehetnek egy tehetséges, okos, gyönyörű, igazi irodalmár sikercsaládból a szakmába valósággal berobbanó fiatal költőnőnek? Elképzelni is nehéz, ugye? Kiderült, hogy a szorongást és az önbizalomhiányt volt honnan örökölnie; édesapja, Kemény István, az egyik legzseniálisabb kortárs magyar író-költő például nem hagyta, hogy lányai, Zsófi és Lili a könyveit olvassák, mert – mint Zsófi meséli – „szégyellte őket előttünk”. Szóval azoknak, akik szerint Kemény Zsófinak „csak megszületni volt nehéz”, üzenjük, hogy nézzék meg ezt a beszélgetést. És nézzék meg azok is, akik valaha szorongtak már önmaguk- és a munkájuk miatt. Az én életem, az én döntésem sorozatban D. Tóth Kriszta vendége: Kemény Zsófi költő, író, slammer.
Nézd meg DTK korábbi beszélgetéseit is Az én testem, az én döntésem sorozatban: Palya Beáét ITT találod, Barabás Éviét ITT, Farkas Franciskáét pedig ITT.
„Így alakult az életem – nekem ez nem okozott problémát, amíg mások nem csináltak belőle problémát.” Az én életem, az én döntésem második epizódjában, DTK Barabás Éva műsorvezetővel beszélget.
Hogyan jutott el a Szentesi addig, hogy igaz legyen rá a címben szereplő mondat? Az én életem, az én döntésem videósorozat júliusi epizódjában elmeséli ő maga:
Hogyan jut el egy 16 éves lány odáig, hogy fölmegy egy ház tetejére, és leugrik a negyedikről? Hogyan jut el egy kamasz odáig, hogy a sikertelen öngyilkossági kísérlet után új életcélt talál magának – immár kerekesszékben? Mire gondol felnőtt nőként, amikor a nyakába akasztják az ezüstérmet a paralimpián? Dani Gyöngyi kerekesszékes vívó ma anyuka és boldog ember. Ő „Az én életem, az én döntésem” sorozat októberi vendége.
Vajon, miért van az, hogy boldogságról nehéz írni? Van olyan, hogy „női irodalom”? És hogyan hat egy kislányra, ha kisebbségi létbe, kolozsvári magyar irodalmár családba születik? „Az én életem, az én döntésem” sorozat októberi epizódjában D. Tóth Kriszta Szabó T. Anna költővel beszélgetett.
„Ez a nő flúgos, biztos, hogy nem normális!” – mondták rá nemegyszer. De ezen csak nevet. Elképesztő lendület és lelkesedés van benne, legszívesebben egész nap hallgatnánk, ahogy mesél. Hallgassátok ti is!
Hogyan reagáltak annak idején a szülei, amikor kiderült, hogy végtaghiánnyal született? Mitől félt, mielőtt ő maga anyuka lett? Mivel sokkolta egy nővér megjegyzése a kórházban szülés után? Szerinte minek köszönheti a két paralimpiai aranyérmét? És hogy érinti, ha kevesebbnek gondolják őket, mint az olimpikonokat? Az én életem, az én döntésem: Pásztory Dóri.
„A férjemnek nem erőssége a másokkal való törődés” – olvasom egy középkorú nő szavait a The Guardian tanácsadó rovatában. A levél írója a félelmeit osztja meg a világgal: attól tart, ha megbetegszik, magára marad. A sablonos válasz, amit kap, nem hiszem, hogy megnyugtatna bárkit, aki hasonló gondolatokkal küzd. De maga a levél, a témafelvetés nagyon fontos: nincs ember, aki élete bizonyos pontján vagy pontjain ne viaskodna efféle démonokkal.
Nunchi. Ezt a szót használják a koreaiak arra a fajta intuitív, ösztönös érzékenységre, ami közösségeik ragasztómasszájaként működik. Nunchival szeretnek, nunchival gyászolnak, nunchival tisztelik a környezetet és építik házukat, nunchiban vállalják a közös munka terhét, a traumák sebeit.
Hahó! Hallottátok a nagy hírt? Vagy lemaradtatok róla? Ne féljetek, arra a kis időre (míg friss) nem is éri meg odafigyelni. A divat kissé túlpörögte magát az utóbbi időben – legalábbis Gyárfás Dorka szerint.
