Gonoszok nélkül nem lennének Disney-mesék, az ő ténykedésük nélkül nem történne semmi. Éppen ezért valahol a szívünk mélyén szeretjük, vagy legalábbis elismerjük őket. De mennyit tudunk róluk?

Aki a '90-es években volt gyerek, tudja, hogy a cuminyaklánc, a gyémántos gumicukigyűrű, a platformos edzőcipő, a BRAVO magazin és az akkor még csak simán hajguminak hívott scrunchie volt az abszolút menőség.

A szelfik korában már túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legőrültebb szituációkban is képesek vagyunk fotókat készíteni. Ezt látva szokás azt mondani, hogy régen bezzeg minden más volt. Úgyhogy most merüljünk el a post mortem, azaz a halottak fotografálásának a történetében! Hogy lássuk, nincs új a nap alatt.

A gyerekkori álommunka és a felnőttkori vágyott karrier sokszor nem ugyanaz, de egy közös benne: ha megvalósul, boldogsággal jár, még a nehézségeivel együtt is.

Légkondis SUV? Csendes száguldás 130-cal? Ugyan! Hol volt mindez a '80-as, '90-es években az átlagember életében! Trabant, amelynek kinyílik az ajtaja, kis Polski, ami nem indul…

A dinnyeárus hangos ember, torkaszakadtából kiáltja, hogy „díííínyeeee”. Sosem mondja rövid i-vel, dupla ny-nyel és egyetlen e-vel, hiszen ő a román alföldön másként tanulta a hangsúlyokat, és bármennyire igyekszik is a magyarlakta településeken áruba kiáltani portékáját, akcentusa árulkodó marad.

A testvérkonfliktusoknak vicces oldaluk is lehet: szülők mesélnek egymás elől elszívott levegőről, rossz irányba történő nézésekről, tudás- és játékmegosztásról. Meg még számos olyan kérdésről, amiről végképp nem gondolnád, hogy vita tárgya lehet a gyerekek között.

Gyerekszájgyűjtés mindenféle korú gyerekektől a vicces félrehallásoktól és félreértésektől a kuki-punci kérdéseken át egészen az élet értelméig.