A szőr még mindig nem csupán szőr, ha egy nőn nő

Induljunk el onnan, hogy szőrös hónaljat mindannyian láttunk már, ha másét nem, a sajátunkat. Bár tudom, hogy a nők, ahogy „nem pukiznak és nem kakilnak”, úgy természetesen szőrt sem növesztenek, ha elég nőiesek (nem), ám túl könnyű lenne ezt a témát annyival elintézni, hogy „ez csak szőr”.

Ahogy 1999-ben, úgy még ma is túlságosan sokkolónak számít egy szőrös nő ahhoz, hogy világszenzáció legyen belőle.

Pedig viszonylag sok sztár villantott azóta szőrt: Madonna annak idején egy fotón mutatta meg a hónaljszőrét, a lánya, Lourdes Leon pedig a tavalyelőtti MET-gálán tett hasonlóképpen.

Emily Ratajkowskiról szintén készült egy hónaljszőrös (műterminek tűnő) fotó, Adele pedig nyilvánosan bevallotta, hogy egy hónapig nem borotválta a lábát, és azt is hozzátette, hogy a saját szőre csakis rá tartozik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Emily Ratajkowski (@emrata) által megosztott bejegyzés

Ezekben (és még több hasonló szőrös kiállásban, mint Paris Jacksoné, Amandla Stenbergé, Alyssa Milanóé vagy Ashley Grahamé) közös vonás, hogy ezzel képviselték „az ügyet”, hogy a közösségi média hamis és szőrtelen valóságának káros hatására felhívják a figyelmet, csakúgy, mint a nők önrendelkezési jogának ilyen hétköznapi kérdésekben való megnyilvánulására. 

Éppen ezért mindannyian nyilatkozattal vagy kommentárral látták el a szőrös szereplésüket, és nemcsak úgy szőrt villantottak, hanem szőrrel kapcsolatos mondanivalót is csaptak hozzá. Julia Roberts viszont nem nagyon nyilatkozott a botrányos hónalj-ügy után, nagy teret hagyva a bulvársajtónak a találgatásra, ami természetesen tette is a dolgát.

De miért villantott szőrt, ha nem mondott róla/vele semmit?

Végül húsz évvel később egy interjúban elmesélte, hogyan is történt ez a bizonyos hónaljszőrvillantás:

egyszerűen elszámította magát a piros-pink színű Vivienne Tam ruha ujjhosszát illetően, és nem jutott eszébe leborotválni a hónalját, mivel azt gondolta, úgysem fog látszani.

És bár a nyilatkozat jóval később érkezett meg, mint a szőrvillantás, azt hiszem, Julia minden későbbi sztárszőr-ügyre rávert azzal, hogy tényleg őszintén mutatta meg, mennyire nem tökéletesek a szupersztárok, még a vörös szőnyegen sem. 

WMN-kvíz: Képben vagy?

WMN Zizi – 2023. február 25. – TF

 

Ebben aztán tényleg semmi póz, tudatos kiállás és megkomponált nyilatkozat nem volt – vagyis nyugodtan el lehet mondani róla, hogy megelőzte a korát. Ennek ellenére (vagy éppen ezzel együtt) biztos vagyok benne, hogy azóta minden vörösszőnyeges esemény előtt gondosan ellenőrzi, milyen hosszú is a ruhaujja, és az milyen szőrtelenítést kíván vagy nem kíván. És azt hiszem, ezzel sokan tudunk azonosulni, hiszen 

a legtöbb nő ma így kezeli ezt a kérdést: időnként szőrtelenít, időnként meg nem, és igyekszik békében együttélni a ténnyel, hogy hiába sugallnak néhányan mást, a nőkön is nő szőr.

Köszi, Julia, hogy több mint húsz éve segítesz ebben, és nem kell magunkat szégyellni még akkor sem, ha hiba csúszik a számításainkba, és véletlenül akkor is villantunk, amikor nem volt betervezve.

Vagy ti nem így vagytok vele?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Mark Cuthbert/UK Press 

Tóth Flóra