Szerintem szuper dolog, hogy hatalmas keletje van a „csináld magad” mozgalomnak, vagy ahogy ma mindenki ismeri az angol rövidítését: a DIY-nak. Elképesztő tárháza lett az internet az emberek kreatív ötleteinek, amiket otthon a saját kezükkel készítenek el, és marha jó, hogy ezekből mindenki kedvére meríthet. Ez az egész „csináld magad” dolog viszont egyáltalán nem új keletű, sőt. Az ősember mást sem csinált, mint maga találta ki, miből mi legyen. Ahogy azonban divatos nevet kapott ez a jelenség, úgy lett belőle remek üzlet is. Megjelentek a hobbiboltok, és most már a magad készítette holmikhoz a legutolsó kelléket is készen meg lehet vásárolni, így maga a készítés csupán abból áll, hogy ezeket a darabokat a megfelelő sorrendben, a leírás szerint összeállítod. Nincs is ebben semmi kifogásolható. Bennem azért mégis felvetődnek kételyek, mert úgy érzem, hogy ettől elvész valami az alkotás öröméből, abból, hogy ezt a tárgyat az én kreativitásom, bátorságom és ötletem hívta életre.

Eszembe jut számos eset az életemből, olyanok is, amikor nem tárgyat készítettem, hanem valami mást. Nagyon szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy a szüleim mindketten hihetetlenül kreatív emberek – apám már csak volt – egész életemben körülvettek azok a tárgyak, amelyeket ők készítettek. Mindig volt otthon enyv vagy ragasztó, damil, spárga, papírok, kartonok, fadarabok, textilek és olyan holmik, amiket direkt azért nem dobtunk ki, mert később felhasználtuk valamire. Úgy is lett; az iskolai feladatokhoz, a lakás dekorálásához, valaminek a megjavításához... mindig épp a legjobb szolgálatot tették ezek a tárgyak. Amikor gyerekem született, és úgy igazán elkezdett  játszani, emlékszem, mennyire örültem, hogy a fiam kitalálja, miből legyen a meglévő cuccok közül tűzoltó autó, Star Wars-űrhajó vagy Superman palástja. Nem zártam el a mai filmektől és a korosztályos menő mese-sorozatoktól, de valahogy fel sem merült, hogy az ezekhez kapcsolódó merchandising cuccokat rettentő drágán beszerezzük.

Senki ne higgye, hogy krumplihéjjal legózott és egyetlen Waldorf-babával volt kénytelen beérni szegény kölyök! De amiatt, hogy ezt látta a nagyanyjától és tőlem is, az első reflexe az volt, hogy körülnézzen a szobában, és abból képzeljen valami mást, ami már amúgy is ott volt.

Szeretném hinni, hogy amilyen kreatívan, bátran viszonyultak a szüleim a világhoz, azt eredményezte, hogy én is így álltam a dolgaimhoz. Ma már fontosnak tartom, hogy büszke legyek magamra és az eredményeimre. A fenti – tanult – hozzáállásnak köszönhetek szinte mindent az életemben. Azt is például, hogy ezek a sorok itt megjelennek. Mert megírtam három cikket, és addig írogattam a főszerkesztőnek, amíg észre nem vett. Nem küldözgettem korábban megjelent referenciákat, hogy majd erre ő szánjon időt és ezekből lássa meg bennem a lehetőséget, nem sértődtem meg azon, hogy nem válaszolt. Mert miért is tette volna? Ez nekem volt fontos, nem neki, akinek rajtam kívül sokan mások is írtak, mind a maguk érdekében. Ugyanígy szereztem magamnak munkát húsz-, harminc- és negyvenévesen is, és biztosan tudom, hogy a jövőben is fogok. Mindig voltak nálam képzettebbek, jobb iskolákkal, több papírral.

Amikor önálló lettem, mindenki elmondta, mekkora a konkurencia, és miért pont én kellenék. Hát azért, mert én úgy gondolom. Azért, mert „nincs lehetetlen, csak tehetetlen”.

Ezt mondta nekem mindig az apám, és ez a mondása még csak nem is volt nagyon eredeti. Viszont annál nagyobb az igazságtartalma.

Ezért aztán úgy hiszem, hogy amikor akár velem egykorúak, akár nálam fiatalabbak vagy idősebbek, ilyen vagy olyan generációsak – tök mindegy – azt mondják, hogy „de az nem fog menni, mert”, akkor megtörténik az, hogy leülök, és a kezem magától elkezd írni, mert dehogynem, de még mennyire, hogy igen, nagyon is menni fog. Ahhoz, hogy valamit az ember csináljon saját maga, magának, magáért, nem kell bolt, és előre készített, feltálalt készítmények, nem kell egy másik ember, elég a kreatív bátorság, tettrekészség és magadba vetett hit. Akkor is, ha egy menő szezonális lakásdíszt akarsz elkészíteni, és akkor is, ha a saját életedről van szó. A lényeg, hogy értsd, mi az, hogy valami igaziból Do It Yourself.

 

 Kárpáti Judit