Murphy törvényei szerint ugyebár, minden olyan hely – Tinder, koncert, kocsma, házibuli... – ahová az ember ismerkedés reményében jár, na, ott tuti, hogy nem fog párra lelni. Úgyhogy összeültünk, és kiveséztük, milyen unortodox pasizóhelyek vannak, milyen típusú hímek legelnek arrafelé, és hogyan vonhatod magadra a figyelmüket.

Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, helyezkedj kényelembe, és hangolódj a témára ezzel a csodálatos, kilencvenes évekbeli szerelemszagú popslágerrel a Wet wet wettől. Parancsolj:

És akkor most jöjjön kilenc unortodox helyszín vagy alkalom, ahová az ember nem feltétlenül azért megy, de lehet, hogy mégis az lesz belőle:

1. Tüntetés
Pár hete mi is kint voltunk a Hősök terén, ahol nagy büszkén megállapítottuk, hogy a tüntetés az új Sziget-fesztivál. Minden sarkon egy régi ismerős, két beszéd között szól az erősítőből a brit indie zene, és a pasik között is nagy volt a helyes arcok aránya. Ráadásul mindenféle korosztályból. Bármelyik politikai oldalhoz is húz a szíved, a jól megválasztott esemény célja már eleve valószínűsíthetővé teszi, hogy hozzád hasonló emberek gyűlnek össze, így a világnézeti problémák ezúttal nem fognak akadályt jelenteni. Már persze, ha bírod ezt, mert van, aki épp az ellentétetekre és a soha véget nem érő vitákra gerjed. Ebben az esetben, légyszi, menj az ellentétes tábor tüntetésére. A felfokozott hangulatban nincsenek klasszikus bulizós bénázások, kínos csöndek és unalom. Egy hangos bekiabálással vagy egy ütős transzparenssel pedig könnyedén átléphetsz az ismerkedős fázisba.

2. Pozsonyi úti reggelizők
Ha széplelkű bölcsészekre, értelmiségi férfiakra vágysz, irány a Pozsonyi út! A vörös tizenhárom szívében gyakran megfordulnak zenészek, írók, filmesek. Itt olyan férfiakon legeltetheted a szemed, mint Nagy Ervin, Mundruczó Kornél, Fekete Ernő, Gáspár Sándor vagy épp Hajós András. Közéleti szereplőkön kívül még kutyabarát férfiakban is erős a felhozatal. És – mint tudjuk – aki az állatokat szereti, az rossz ember nem lehet, úgyhogy nagyon nem tudsz mellélőni ezzel az unortodox hellyel. Legrosszabb esetben is egy jól öltözött állatbarát pasira tehetsz szert. Csapj a hónod alá egy Élet és irodalmat, sétáltasd meg egy ismerősöd kutyáját, és ülj be egy lattéra a Double shotba, a szerelem pedig majd jön magától. Vagy nem. De legalább ittál egy jó kávét.

3. Jégpálya
Zimre Zsuzsa hokis anyukaként már számos szerelmet látott szárba szökkenni a jégpálya körül. Zsuzsa elmélete szerint: ha az ember hetente három-öt alkalommal vár egy-három órát a gyerekére, akkor kénytelen beszélgetni a szülőkkel, ez jó esetben sármos, elvált apukákat jelent, rossz esetben az idegösszeomlás szélén álló anyukákat. Szerinte az edzőket nem érdemes becserkészni, mert sokuknak egykori hokijátékosként „megvolt” már a fél ország, másrészt, mert tuti nem te vagy egyetlen, akinek eszébe jutott az ötlet, így túl nagy a verseny – nem érdemes beszállni. Ha ezt a helyszínt választod vadászterületednek, akkor a feladat adott: öltözz be kedvenc csapatod vagy a nemzet mezébe, és menj ki őrjöngeni a pálya szélére. No para, a hokimeccsek ritkán torkollnak tömegverekedésbe, itt a srácok csak a pályán agresszívak. A szünetekben – kettő is van belőle! – a büfében lehet ismerkedni, a sor úgyis mindig hatalmas. Mondjuk, nem árt, ha tisztában vagy vele, mi az a tilos felszabadítás, a bodicsek és a pászka, de a jégkorongos kifejezések viszonylag gyorsan megtanulhatók. 

4. Pészach- és/vagy Széder-est, illetve más zsidó ünnepek
Ha már pászka, akkor itt a Pészach és a Széder-est, amely jó alkalom arra, hogy egy kedves, zsidó fiatalemberre tegyünk szert, amennyiben ez neked egy fontos szempont. Persze ehhez az kell, hogy legalább felszínesen érdekelje az embert a zsidó kultúra, valamint olyan Széder-vacsorát kell keresni, amelyiken nem családosok vannak jelen. Szerencsére a zsidó szervezetek meglehetősen aktívak, így számos helyet találhatsz, ahol elmerülhetsz a kultúrában és a pasikban. Légy erős, a zsidó lányok jó része pont ugyanezért megy ezekre a helyekre, sőt nem egyet ismerek, aki a zsinagógába is elsősorban ismerkedni jár. 

5. Felház

Aki jól öltözött, igényes, keresztény hipszterfiúkkal szeretne ismerkedni, annak irány a Felház! A rendezvényen a miniszterelnök fiától kezdve a hívő, de nem vallásos életet élő srácokon át egészen a szexuálisan teljesen önmegtartóztató tagokig mindenféle típus fellelhető. A sikerhez nem szükséges, de talán elégséges feltétel, ha indulás előtt felfrissíted a keresztény kultúrkörről szerzett tudásod alapjait. Persze annak, akinek ilyen fiú a zsánere, lehet, hogy ez alap. Akinek pedig nem, annak javaslok egy jó indító szöveget, mondjuk, például ezt – ahogy az Ige mondja: „Adj inni a szomjazónak és etesd az éhezőt.” Szóval: mit szólnál egy vacsorához? 

6. Flórián téri lángosos

Ha valaki azt hinné, hogy sajtótájékoztatókon is lehet pasizni, az bizony téved. Oda szinte csak nők járnak. Az újságíró férfiakat a Flórán téri lángososnál kell keresni... vagy a helyi kocsmában. Mondhatod akár azt is, hogy „Egy tejfölös-hagymás és egy IGAZI férfi rendel!”. Nos, ezzel a szöveggel határozottan NEM fogsz bepasizni. Ellenben most bevetheted végre azt a mondatot, amit Bridzsit Dzsónsztól megtanult minden nő: „Hát, nem szörnyű, mi történik Csecsenföldön?”

7. Foci VB, EB
Borcsa nem ennyire fifikás, mint a többiek, ő követve a tesztoszteron-kondenzcsíkot, a sportkocsmában kötött ki. Ha utálod is a közvetítéseket, mert mondjuk idegesít, hogy a férfiak csak a képernyőt bámulják megbabonázva, a focimeccsek akkor is csak 90 percesek (oké-oké tudom, van amikor van hosszabbítás stb., de ebbe most ne menjünk bele). Ha a meccsnek vége, akkor viszont ott a tengernyi pasi, aki eredménytől függően vigasztalásra, vagy épp közös örvendezésre vágyik. Kihívás elfogadva!

8. Könyvtár, vizsgaidőszak alatt
Őszintén, a frázisszintaxis bebiflázásánál minden, de minden sokkal izgalmasabb. Úgyhogy egy leejtett könyvvel, egy elkavarodott kölcsönzői kártyával, egy órai jegyzet elkunyerálásával (mindezeket kiegészítve a hálától rebegő pillákkal) azért nem olyan nagy kihívás elterelni a srácok figyelmét valami sokkal kevésbé száraz irányba. Kivéve persze, ha teljesen kockák és/vagy bukásra állnak. Akkor inkább jobb őket békén hagyni, és megvárni az egyetemi napokat.

9. Könyvbemutatón
Jellemzően könyvesboltokban, kávézókban vagy könyvfesztiválokon szoktak könyvbemutatókat tartani. Olvasószerkesztőnket, Gabit, aki mesekönyvíró is, stílszerűen egy dedikáláson hozta össze a sors jelenlegi barátjával. Ez pont eggyel több, mint Fiala randiképes Tinder matcheinek száma, úgyhogy könyvbemutató - Tinder 1:0. Both Gabi azt vallja, hogy ilyenkor nincs szükség panelszövegre, mert ott vannak a könyvek, amelyekről bármilyen helyzetben lehet beszélni. Persze azért ismerkedés gyanánt nem érdemes a Háború és békével nyitni, de ki tudja, lehet, hogy pont az orosz irodalommal vágódhatsz be a másiknál.

Nos, ez volt a mi gondolatindító unortodox pasizóhelyes listánk, a sort persze a végtelenségig lehetne folytatni, úgyhogy most ti jöttök, írjátok meg a tapasztalataitokat!

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Mr.Exen