Hiába kérték, hogy cseréljék a beteg pelenkáját – Mélyebb probléma húzódik a János kórházi eset mögött

–

Nagy felháborodást keltett a napokban Piczkó Katalin pszichiáter Facebook-bejegyzése, amelyben arról ír, hogy édesanyját az Észak-budai Szent János Centrumkórházban ápolták, de az ellátás minőségével problémái voltak. Nem működött a nővérhívó, az ápolók csúnyán beszélnek a kiszolgáltatott betegekkel.  

„A pelenkáját többszöri kérésünk ellenére is csak órákkal később cserélték ki. Már a második napon emiatt felfekvés alakult ki nála. A kiszáradás jeleit – a zavartságot, az állapotromlást és a száraz nyelvet – nekünk kellett észrevennünk és jeleznünk. Többszöri kérés után végül infúziót kapott. Az infúzió azonban hamarosan nem csöpögött tovább, senki nem ellenőrizte, csak többszöri kérésünkre nézték meg” – írta. Hozzátette, hogy a legjobban az zavarta, hogy a kommunikációból hiányzott a partnerség és az elemi emberi tisztelet. Piczkó szerint tapasztalataival nem volt egyedül: állítása szerint a szomszédos ágyakon fekvő páciensek is hasonlókról számoltak be, és erre a posztja alatti kommentek is utalnak.

Piczkó Katalin végül inkább máshová vitte édesanyját. 

„A másik intézményben egészen más légkör fogadott bennünket. A nővérhívó elérhető helyen volt. Ha jeleztük, hogy segítségre van szükség, néhány percen belül érkezett valaki. Az ápolók kedvesen, nyugodtan és tisztelettel fordultak a betegekhez”

– tette hozzá.

A lap megkereste a Szent János Centrumkórházat az ügyben. Az intézmény közölte, hogy az ügyben belső vizsgálat indult, az ápolási igazgató és az osztályvezető főnővér áttekintette a panaszokat, a beteg hozzátartozóval pedig felvették a kapcsolatot. A kórház hangsúlyozta, hogy a betegbiztonság, a méltóságteljes ellátás és a tiszteletteljes kommunikáció alapvető érték, ugyanakkor elismerték, hogy a munkaerőhiány és a jelentős betegforgalom komoly kihívást jelent a mindennapi működésben.

Alacsony bérek, túlterheltség, kiégés

Az ápolók hozzáállása azért nagyon fontos, mert

ők vannak a betegellátás első vonalában, a betegek velük találkoznak a legtöbbet, így rengeteg múlik azon, hogy ők hogy bánnak a betegekkel.

A nővérek hozzáállását rengeteg szempont befolyásolja, de Piczkó édesanyjának esetéből is látszik, hogy mennyire más légkörrel találkozhatnak a páciensek a különböző intézményekben.

Szijjártó László, a mosonmagyaróvári kórház gyermekosztályának vezetője szerint a kiszolgáltatott betegekkel szembeni méltatlan bánásmód mögött több ok húzódik meg: az elégtelen kommunikációs képzés, a túlterheltség, a kiégés, a megbecsülés hiánya és az általános szakemberhiány. Szerinte a magyar egészségügyben továbbra is jelen van a tekintélyelvű szemlélet is, amely sokszor nem partnerként kezeli a betegeket.

A számok is azt mutatják, hogy a rendszer súlyos emberierőforrás-problémákkal küzd. Korábban Kaiser Orsi az egészségügy elmúlt 16 évéről szóló cikkében is arról írt, hogy mintegy 20 ezer ápoló hiányzik a rendszerből. A Telex pedig arra is kitért, hogy Magyarországon 2023-ban ezer lakosra mindössze 2,91 ápoló jutott, miközben Finnországban 23,48, Ausztriában 5,69. Vagyis

a finn egészségügyben több mint nyolcszor, az osztrákban közel kétszer annyi ápoló dolgozik lakosságarányosan.

A bérek sem segítik a szakma megtartó erejét, a helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a nővérek sokszor olyan gondozási feladatokat is ellátnak, amelyek valójában a szociális ellátórendszer hiányosságaiból fakadnak: az idős, krónikus betegek gyakran azért maradnak kórházban, mert nincs más lehetőség a folyamatos felügyeletükre. Eközben a pálya vonzereje is csökken: a 2022-es PISA-felmérés szerint az európai 15 évesek kevesebb mint két százaléka szeretne ápoló lenni. A szakemberhiány miatt pedig sok intézmény pedig már nem válogathat a jelentkezők között. 

A túlterheltség következményei a dolgozókon is látszanak. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara korábbi felmérése szerint az ápolók közel 70 százaléka saját bevallása szerint kiégett, minden második pedig depressziósnak érzi magát. Ferenczi Tünde, az 1001 nővér – Felmondjuk a csendet közösség adminisztrátora szerint ez vezethet oda, hogy egyes szükséges ápolási feladatok egyszerűen elmaradnak. „Számos kutatás igazolta, hogy ennek hátterében legtöbbször nem az egyéni szakmai alkalmatlanság áll, hanem a krónikus létszámhiány, a túlzott munkaterhelés, a magas fluktuáció, a kiégés, valamint a nem megfelelő vezetői és szervezeti támogatás” – mondta.

De akkor miért van mégis ekkora különbség az intézmények között?

A cikkben megszólaló szakemberek egyetértenek abban, hogy a probléma nem kizárólag pénzkérdés. Bár a létszámhiány, a túlterheltség és az alacsony bérek jelentősen rontják a helyzetet, sok múlik azon is, milyen szervezeti kultúra alakult ki egy-egy osztályon, és milyen elvárásokat támaszt a vezetés a dolgozókkal szemben.

„Alapvetően meghatározza egy osztály működését az osztályvezetői szemlélet, az ápolásvezetés szakmai felkészültsége, a csapatkohézió, a pszichológiai biztonság, valamint az, hogy a dolgozók mennyire kapnak szakmai támogatást és visszajelzést”

– fogalmazott Ferenczi Tünde. Szerinte a betegbiztonsági kultúrát nem rendeletek hozzák létre, hanem az minden egyes osztályon, minden egyes műszakban épül. A valódi változás ott kezdődik, ahol a helyi vezetés képes szakmai közösséget építeni, támogatni az ápolók önállóságát és következetesen számonkérni a betegközpontú működést. 

Hasonlóan látja Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is. Szerinte a vezetők felelőssége nemcsak a munka megszervezése és ellenőrzése, hanem az is, hogy a dolgozók teljesítményét a betegek és hozzátartozók visszajelzései alapján is értékeljék. Úgy véli, azokkal szemben, akik elhanyagolják a betegeket vagy elfogadhatatlan hangnemben kommunikálnak, következetesen fel kell lépni.

Szijjártó László szerint a kommunikáció fejlesztésére is sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Saját hollandiai tapasztalatai alapján még a negatív visszajelzés kulturált átadása is külön képzés tárgya, miközben Magyarországon az egészségügyi dolgozók többsége sem a nehéz helyzetek, sem az agresszív vagy elkeseredett hozzátartozók kezelésére nem kap megfelelő felkészítést. A gyermekgyógyász szerint ugyanakkor mindez nem lehet mentség: a betegekkel szembeni méltatlan vagy lekezelő bánásmód semmilyen körülmények között nem elfogadható.

Nagy Andi