Hétfőn holtan találták Colombes-i otthonában Daniel Siad francia modellügynököt, akinek neve több mint kétezerszer szerepelt a január végén közzétett Epstein-aktákban. A levelezésben magára modellvadászként hivatkozott, 2009-ben pedig arra kért pénzt, hogy Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is kis falvakban kutasson tehetségek után. Siad korábban tagadta, hogy tudott volna arról, milyen bűncselekményeket követett el Jeffrey Epstein, és azt állította, ő is megbízott az amerikai milliárdosban.

A 69 éves férfi halálának okát nem közölték, a francia hatóságok vizsgálatot indítottak, boncolást is elrendeltek.

A párizsi ügyészség februárban emberkereskedelem és bűnszövetség gyanúja miatt indított nyomozást Epstein francia kapcsolatrendszerének feltárása érdekében. A hatóság most hangsúlyozta: Siad halála ellenére a vizsgálat tovább folytatódik annak érdekében, hogy minden lehetséges érintettet azonosítsanak. Hozzátették, hogy Daniel Siadot különleges nyomozati eszközökkel, többek között telefonlehallgatással figyelték, ám ezek nem szolgáltattak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy azonnal őrizetbe vegyék.

A férfi ellen Franciaországban több feljelentés is érkezett, köztük nemi erőszak miatt is. Ügyvédje azonban halála után is hangsúlyozta, hogy védence ellen soha nem emeltek vádat. „Meghalt, ártatlan volt” – közölte nyilatkozatában.

A BBC szombaton közölt egy cikket Epstein egykori asszisztensével, aki Anya álnéven nyilatkozott. Az Oroszországból származó nő arról számolt be, hogy húszas évei elején Siad mutatta be „befolyásos ismerősének”. Modellkarrierrel kecsegtették, de végül teljesen kiszolgáltatottá vált, elmondása szerint éveken át többször is megerőszakolta a milliárdos, és közben őt magát is más nők toborzására vették rá. A nő Siadról azt mondta, hogy „lényegében hivatásos emberkereskedő” volt.

A férfi a közelmúltban több interjúban is visszautasította az ellene felhozott vádakat. A CNN-nek azt mondta, nem tudta, hogy az Epstein környezetébe kerülő fiatal nőket bántalmazzák. „Megbíztam benne, azt hittem, tisztességes szakember” – fogalmazott. A BFMTV francia televíziónak májusban pedig kijelentette: „Senkit nem erőszakoltam meg.”

„Fontos láncszem veszett el”

Az Epstein-ügy sértettjei is csalódottak a férfi halála miatt, az áldozatok így elesnek attól a lehetőségtől, hogy egy büntetőperben a szemébe nézzenek annak az embernek, akit felelőssé tesznek. Többen az ügyészséget is bírálták, amiért szerintük túl lassan haladt a nyomozás. Egy érintett exmodell úgy fogalmazott, hogy Siad halálával „egy fontos láncszem tűnt el”, még azelőtt, hogy a nyomozók kihallgathatták volna. Attól tart, hogy vele együtt olyan információk is örökre elvesztek, amelyek segíthettek volna feltárni Jeffrey Epstein nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Nem ez az első rejtélyes haláleset Epstein francia köreihez kapcsolódóan. 2022-ben a francia modellügynök, Jean-Luc Brunel holttestét találták meg párizsi börtöncellájában. A férfi kiskorúak megerőszakolásának és szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemnek a gyanúja miatt volt előzetes letartóztatásban, a vádakat azonban ő is végig tagadta.

Jeffrey Epstein 2019-ben, 66 évesen halt meg egy New York-i börtönben, ahol szövetségi emberkereskedelmi és szexuális bűncselekmények miatt várt bírósági tárgyalására. A hivatalos eljárás szerint öngyilkosságot követett az egykori milliárdos, ám erről azóta is számos alternatív elmélet kering

Nagy Andi

Forrás: Netflix, Youtube