Testszégyenítés level egymillió

Noha nem vagyok anyuka, számomra is rettentően inspiráló Ashley Graham és az őszinte oldala. A mai age-shaming világban az idősödés, az érés, az „anyatest” mint olyan teljesen démonizált dolog, a csapból is az folyik, hogy huszonöt, harmincöt vagy szülés után lehúzhatod a rolót. Én meg még úgy sem szeretném előre temetni magam, hogy baromi fiatal vagyok és még nem is szültem. Nem szeretnék bocsánatot kérni azért sem, ha felszalad rám néhány kiló. 

Annyira kilúgozott valóságban élünk, hogy úgy hiányzik az őszinteség, a testpozitív gondolkodás, akár egy falat kenyér.

Amióta a WMN-nél dolgozom, azóta magam is jobban előtérbe kerültem, és bármilyen képet teszek is ki az oldalamra vagy a cikkeimbe, nem telik úgy el alkalom, hogy ne kapjak megjegyzéseket. Nyaranta 36-os a méretem, telente 38-as általában a testalkatom, e változás mellett pedig sem az olvasók, sem a kisbolt eladója nem tud szó nélkül elmenni.

Pár felszaladt kiló, egy bátor színválasztás, vagy épp egy totál béna szett mindig jó alkalom egy szoftos testszégyenítésre.

(Igaz, ehhez nem kell előtérben lenni, bármilyen státuszban megkapja az ember.)

Ilyenkor rendszerint átfut az agyamon a gondolat: ha most vagyok „életem csúcsán” és ennyi kritikát kapok, mi jöhet még később, amikor már nem lesz feszes a bőröm, elkezdek ráncosodni, terhességi csíkjaim lesznek szülés után – és így tovább. Aztán itt ezen a ponton befejezem az agyalást. 

Legbelül ilyenkor úgy érzem magam, mintha minden egyes testszégyenítő komment és toxikus megjegyzés kilóként pakolódna rám.

Egyvalamit apránként az elmúlt évek alatt örökre megtanultam: soha a büdös életben nem tudok elég jó lenni, elég csinos, vagy elég szép, és mindenkinek meglesz a véleménye arról, hogy milyennek kéne lennem. Úgyhogy az ellen, hogy ez ne kússzon be a bőröm alá, én tudok a leghatékonyabban tenni.

Nekem pedig két dolog segített, ami mérhető változást hozott az életemben. Minél több pozitív gondolkodású, szeretetteljes ember közelében igyekszem lenni, és ezzel párhuzamosan igyekszem minél jobban kizárni a mérgező embereket és megjegyzéseiket. Ezt pedig ismétlem a végtelenségig. 

És persze rettentően sokat segít ebben az ilyen és ehhez hasonló inspiráló nők jelenléte, akik a nőiesség valódi arcát mutatják meg.

 Oké, de ki az az Ashley Graham? 

Ha beírod a nevét a keresőbe, az első magyar nyelvű cikk, amit jószerével kidobhat a keresőd az, hogy „Így edzi méretes idomait a buja Ashley Graham”, de különösebben sok szó nem esik róla a magyar sajtóban.

Valentine's Day....aka treat yourself day!! Wearing this fab @swimsuitsforall suit right before I had Isaac 😍 shop this and other looks from my collection

Graham jelenleg majdnem harminchárom évesen világhírű plus-size modell és híresség, húsz évvel ezelőtt az elsők között volt, akivel nagynevű modellügynökség szerződést kötött. A Dolce & Gabbana kifutójától a Vogue címlapjáig minden platformot meghódított, ami a nem plus-size modellek között is nagy szó.

Bármilyen nehéz lehet is ezt mai fejjel elképzelni, de 2001-ben elképesztő dolog volt, hogy megjelenhettek 40-42-es méretű nők a kifutókon.

Húsz év elteltével nem nőtt drasztikusan a plus-size modellek jelenléte a divatbemutatókon, de állandóvá vált, és határozottan sokszínűbb lett a divatipar.

Ashley Graham a kifutón, 2016-ban, a saját fehérnemű-kollekciója bemutatóján - Forrás: Thomas Concordia/WireImage Style360

Ashley Grahamet az különbözteti meg a többi modelltől a szakmájában, hogy rettentően komolyan foglalkozik az egészséges testképtudattal.

Népszerűségét és ismertségét arra használja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egy életünk van, egy testünk, épp ezért szeressük magunkat, amennyire csak lehet.

Amióta pedig anya lett, azóta elképesztően eszement, provokatív Instagram-posztokban rántja le a leplet olyan tabusított témákról, mint hogy mi történik a testtel szülés után. Milyen teltkarcsú nőként a teste terhesség alatt, hogyan változott és alakult át folyamatosan – és egyáltalán milyen az anyaság valódi arca? 

Ashley Graham minden posztjával és fotójával minimum ötven pontot nő az önértékelésed és a testedhez való viszonyod. Szerintem. 

Terhességi fotózás mint olyan

It's crazy to think of all that has happened since 2010, the year I married the love of my life. There is so much to be grateful for from Pretty Big Deal to Fearless to walking in the Tommy x Zendaya show 7 months pregnant to the cover of US Vogue with my son, along with a photo in my husbands arms, in this year alone! With every new exciting door has come growth and challenges, incredible opportunities and immense appreciation. As I step into my most exciting chapter of my life I am overwhelmed with gratitude and love. Justin and I cannot wait to be parents and we are thankful for the love and the support around us. If we could have dreamed of what our lives could have been we would've fallen short of how much is truly in store for us. In this new decade, I encourage you to love hard and dream big, live in the moment and appreciate the journey because the best is truly yet to come. 📸 @cassblackbird

Ashley sok egyéb mellett megújította a terhesfotózást mint műfajt. Ha valami véletlen folytán még nem találkoztál soha effajta  képekkel, akkor ajánlom, keress rá, és ahhoz mérd a fotóid. Elképesztően menő a sok habos-babos, túlzó, idillikus fotó után egy ilyen realisztikus képet látni! 

Ahány nő, annyiféle terhességi csík

same me. few new stories.

Akiknek esetleg ez ismétlés, annak bocsi, akinek új a téma, annak mondom, hogy a terhességi csíkok a terhesség során keletkeznek: a térfogat-növekedéstől szétrepedhet a bőröd, mert egyszerűen nem tud olyan sokat nyúlni egyszerre. Ezért akár ilyen és ehhez hasonló lilás-kékes csíkok jelenhetnek meg – amelyek idővel általában elhalványulhatnak. Amit viszont kevesen tudnak: nem mindenkinek ugyanolyan a bőre és a terhességi csíkja. Minden terhesség más, minden női test más, ez mindenkinél másképp működik – Ashley Grahamnél például így.

Talán provokatív lehet sokak számára egy ennyire nyílt kép a női testről, de sokaknak rettentően sokat ad. A kétgyerekes Girlzonboard Flóra számára a következőt jelenti: 

„Baromi jó, hogy megmutatja a dolgok valódi arcát, ebben a túlidealizált valóságban. Megnyugtató érzés látni, hogy nem te vagy az egyetlen, aki felnőttpelenkában flangál szülés után másnap.” 

A nyilvános szoptatás iskolapéldája

☕️&🥛

„Nyilvánosan szoptatni több szempontból macerás. Ahhoz, hogy ne látsszék semmi, úgy kell öltözni: vagy felhúzod a pólód, és a hasad látszik, vagy lehúzod a pólód, és a melled. Vagy arra teszed fel az életed, hogy úgy tudj szoptatni, hogy ne látsszék semmi. Ez pedig mission impossible – avat be az anyaság nehézségeibe Flóra. – Ha nyilvánosan szoptatsz bármennyire nyíltan, akkor minimum degradáló pillantásokat kapsz. Nem tudod elképzelni, hogy mennyire bátor dolog, kiállni egy ilyen fotóval.”

Story of my life

Sh💩t just got real! First diaper blow up while running errands with no restroom in sight! Thank God I remembered to put the changing mat in the diaper bag!!!

„Ezt miért nem lehet máshol csinálni?” – merül fel a laikusokban automatikusan. Amire Flóra a lehető legszemérmesebben a következőket válaszolta nekem:

„A világ nincs felkészülve arra, hogy kisgyerekes anyukaként élsz benne, baszki.

Nincsen mindenhol pelenkázó, vagy olyan undorító a vécé, hogy inkább bárhol máshol tisztába teszed a gyereked. Lehet, hogy fél órára hagyod el az otthonod, és ott S. O. S. tisztába kell tenned a gyereked. Vagy a bezártsággal küzdesz meg, vagy azzal, hogy kreatívnak kell lenned az adott szituációban. Minden anyuka került már necces helyzetbe. Azért tök jó, hogy megmutatja, mert mindenkivel megtörténik és meg fog történni, ha egyszer anya lesz.”

A mellpumpa gyakorlati használata

Use to answer emails on my uber rides, now I pump before my breasts explode💥💦

Akinek nincsen gyereke, azt a következők valószínűleg új információként érhetik: létezik egy olyan jelenség, hogy tejbelövellés, ami kissé bizarr biológiai folyamat. Azt jelenti, hogy hirtelen nagyon sok anyatej termelődik a mellben. Vagy azért, mert szoptatási idő van, vagy csak simán valami kiváltó ok miatt – meglátsz egy gyereket, eszedbe jut a sajátod – elindul magától a reflex. Voilà!

Így hát célszerű lefejni, több okból is. Elsősorban, mert fizikailag megkönnyebbülsz tőle, másodsorban mert később jól jön etetéskor. A felnőttpelenkához hasonlóan a mellszívást és a mellpumpa használatát is rettentően tabusítják, így hát általában akkor találkozik először az ember ilyen eszközzel, amikor anya lesz, vagy valaki a családban várandós. 

Úgynevezett felnőttpelenka

Raise your hand if you didn't know you'd be changing your own diapers too🙋🏻‍♀️ After all these years in fashion I never could've guessed that disposable underwear would be my favorite piece of clothing but here we are! No one talks about the recovery and healing (yes even the messy parts) new moms go through. I wanted to show you guys that it's not all rainbows and butterflies! It's been tough, but my friend Chelsea @cmrh and ceo at @fridamom is making waves and starting honest conversations. It's unbelievable the obstacles we still face talking about what women really go through. All their stuff she sent me has been a life saver.

Extra, extra, extra tabunak számít, hogy közvetlenül a szülés utáni pár napban milyen változásokon megy át a női test. Ashley az elsők között volt, akik megtörték ezt a tabut, és a makulátlan Insta-mamik között elsőként posztolt egy fotót magáról felnőttpelenkában. Erre azért van szükség, mert az első időszakban annyira erős lehet a vérzés, hogy nem elég egy sima betét. 

Tudom, hogy ezek a fotók mind elképesztően sokkolók, és teljesen bizarr élmény lehet ilyen nyíltan az arcunkba kapni a valóságot, de Ashley Graham képei bármennyire megdöbbentők, elképesztően sokat tett velük azért, hogy árnyalja azt, amit a női testről és szépségről gondolunk. Világszerte megerősített nőket abban, hogy minden rendben van velük, minden rendben van a testükkel.

Erre pedig az elmúlt években nagyon kevesen voltak képesek. 

Több Ashley Grahamet a közösségi médiába!

Szőcs Lilla