Pötyögd be a telefonodon a keresőbe, hogy #estimese, és láss csodát!

Napról napra bővülő kínálatot találsz hiperszuper mesekönyvekből, melyek szépek, hasznosak, és ami a legfontosabb: másoknál már beváltak. Igazi XXI. századi gyerekkultúr-kincsesbánya.

És hogy kik azok, akik összehordják ide a saját, jól bevált, agyonrágott – pardon, agyonszeretgetett – gyerekkönyveik képmását?

Például én. Meg rajtam kívül (egyre többen) mások.

Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be sok szeretettel a hazai anyabloggerek legfrissebb csoportját, melybe jómagam is büszkén tartozom: a mesemamikat.

Egy svédországi anya könyves hóbortja

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Úgy indult az egész, hogy írtam egy mesét. És meg akartam jelentetni. Ehhez kerestem inspirációt égen-földön, mindenhol, így persze Instagramon is (mint bármelyik más Y generációs digimama).

Ekkor találtam rá az úgynevezett „kids bookstagram”-oldalakra: olyan Insta-blogok ezek, amiket kisgyermekes anyák építgetnek amolyan digitális, gyerekkönyves olvasónaplóként az Instagramon („book” + „Instagram” = „bookstagram”, értitek!). Első nagy kedvencem a @book.nerd.mommy volt, de gyorsan találtam sok-sok külföldi hason példát is, angolul, németül, svédül… Magyarul valamiért nem annyira.

Pedig tudom, sokunknak nagyon is húsbavágó, milyen könyvet adunk a gyerkőceink kezébe

Én például még csak öt éve űzöm a nemes anyaipart, ráadásul nem is otthon, hanem Dél-Svédországban – mégis sikerült mostanra méretes mesekönyvtárat összegyűjtenünk. Varró Dani babaköteteitől kezdve Berg Judit Maszat-sorozatán keresztül a híres Julia Donaldson-Axel Scheffler-mesékig tart a házi könyvskálánk, és minden egyes hangjáról határozott véleményünk van, nekem is, aprónépemnek is.

(Hetedik éve külföldön élőként egyébként észrevettem, olyan nyelven is szólnak hozzánk ezek a mesék, amelyet otthon meg sem hallanánk: ahányszor hazai gyerekkönyvet veszek a kezembe, mintha még egy kultúrszállal fonnám szorosabbra a köteléket saját, kvázi-viking törpéim és az ott-hon között. Ez is nagyon számít.)

Úgyhogy gondoltam egyet, és létrehoztam a Bukkancsot.

Anyablogger, Instamami, mesemami

Mindez 2018 novemberében történt, s azóta napról napra többen csatlakoznak a közösségünkhöz, hogy amikor belefér – mert többségében zsizsegő életű anyák vagyunk, ugyebár – tip-top gyerekkönyvekről és a kiskori olvasás sokrétű varázsáról diskuráljunk az Instagram adta (kép)keretek között.

És igen, ez elég szuper érzés.

De ami még ennél is jobb, az az, amikor a telefonomon görgetés közben hirtelen meglátok egy újabb gyerekkönyvet a hazai Insta-fotók sűrű forgatagában. Aztán még egyet. És még egyet.

Merthogy mostanra már bőven többen vagyunk, akik a minőségi gyerekkönyvekre irányítjuk a kis szpotlámpánkat az Instagramon! Legalább hét-nyolc másik magyar nyelven alkotó mesemami tűnt fel az elmúlt fél évben (kukkants bele néhányuk munkájába ITT, ITT, ITT vagy ITT), és a már hosszabb ideje jelenlévő Instamamiknál is egyre többször bukkannak fel fantasztikus gyerekkönyvek és „shelfie”-k, azaz könyvespolcról készült szelfik. (Bezony, ilyen is van már! #éljenanyelvfejlődés)

Szóval bátran kijelenthetjük, hogy a hazai gyerekkönyvek szivárványszínű krémjébe mostantól az Instagramon is beledughatjuk az ujjunkat egy kóstolóért.

Ez mind szép és jó, de joggal merülhet fel a kérdés: mi ebben a hatalmas „vasziszdasz?” 

Kezdjük ott, hogy a(z egyébként rendkívül kétélű) közösségimédia-használatnak ez végre egy igazán jó módja. Megosztani és megbeszélni saját kedvenc gyerekkönyveinket más anyákkal, határon innen és túl? Szerintem kevés egyértelműen jobb szándékú digitális tevékenység van ennél – a híresen heves érzelmű online anyacsoportok korában meg aztán pláne! 

Minél több gyerekkönyv-fotó kerül fel Instagramra, annál többekhez jut el a kiskori olvasás/olvasóvá nevelés nemes ügyének híre.

Ennek persze már számos szóvivője van (kezdve a méltán népszerű Neveljünk olvasókat! Facebook-csoporttal), de nem lehet elégszer mondani: mai digi-társadalmunkban talán még fontosabb, mint eddig bármikor, hogy porontyaink valódi könyvlapokat is forgassanak, s ne csak tabletről vagy telefonról ismerjék a Disney-mitológiát.

Legfőképp pedig: minden egyes Insta-mesefotó a hagyományt örökít. Akár Mátyás királyról, akár Szutyoksáriról olvasok fel esténként két kis könyvkukacomnak, ugyanazon az úton-módon-nyelven teszem, mint saját édesanyám tette velem és a testvéreimmel, három évtizeddel ezelőtt. Neki pedig szintén meséltek kiskorában, csakúgy, mint mindannyiunknak: sokat, keveset, mindennap vagy ünnepekkor – olyan sarokkő ez, amelyet mindannyiunk mézeskalács-házikójában rég leraktak.

Ezért lettem mesemamivá

Ezért veszem elő a svéd mesék után (amiket sokszor „csak” felolvasni tudok, hiába szeretik és értik szuperül a gyerkőcök) a hazai gyerekkönyveinket is esténként. Ezért örülök annyira napjaink gyerekkönyves aranykorának, amikor hétről hétre jelennek meg újabb szuper kiadványok, melyekből mazsolázhatunk. Ezért figyelem annyira, hogyan tükröződik a mese két kis hallgatóm arcában, és osztom meg utána a közösségünkkel, hogy ők is tudjanak róla, melyik történet hívta elő ezt a varázslatot.

És ezért visszük mi mesemamik hírét a különböző hiperszuper böngészőknek, hajtogatós könyveknek, babakönyveknek, zenélős könyveknek, mesés munkafüzeteknek, népmeséknek és verses meséknek, képről képre, napról napra, nektek és veletek együtt.

Mert a mese az kell – Instagramon innen és túl.

Gőbel Noémi

A képek a szerző tulajdonában vannak