A saját zöldségből készült vacsora után nincs megállás! – Újságíróból lett biokertész Dóra Melinda Tünde

– 

Dóra Melinda Tünde kertjében olyan bőség uralkodik, hogy könnyebb arról beszélni, mi az, ami nem terem meg. Articsókája például nincs, legalábbis egyelőre. Ahogy az ágyások között sétálunk, Melinda az épp most termő zöldségeket sorolja.

„Minden ágyásban többféle növény nő különböző fejlettségi fázisban. Itt például egy márciusi, itt egy áprilisi vetésű répa van, a májusi vetésű éppen most jön föl, amitől a cékla fogja a szezon második felében átvenni majd a stafétabotot. Ebből az ágyásból már leszedtünk jó pár kiló rukkolát az idén, egy csomó koriandert, itt jönnek föl a kukoricák, a tavalyi vetésű mángold helyét pedig a cukkinik, uborkák, dinnyék veszik át.

A hátad mögött már éppen a végnapjait járja az októberi ültetésű borsó, a héten öt kilót szedtünk föl belőle. A levelesek helyén nő a krumpli, ez pedig káposztáságyás lesz az év második felében. Itt mizuna volt, ott édeskömény, túloldalt pedig egy adag korai póré. Hátul nő a spárga, rebarbara, málna, édesburgonya hagymával, befőző paradicsomok, karós futóparadicsomok, meg saláták, céklák és a kis eperföldünk” – sorolja.

Azt is elmondja:

ez nagyjából az a lépték, ami kiszolgál egy nagyobb családot nettó 200 négyzetméteren, persze sok felesleggel. Négyzetméterenként körülbelül nyolc-tíz kiló biozöldséget lehet ezzel a technológiával leszedni egy év alatt, szóval az másfél-két tonna kaja, és abban a gyümölcs még benne sincs.

Ez eléggé sok szokott lenni hármuknak, így idén már eladják a többletet a kert kapujában.

Tudásvágy, kíváncsiság és kísérletezőkedv kellett ahhoz, hogy Melinda teljesen autodidakta módon váljon „kiskosztümös”, irodában dolgozó gazdasági újságíróból „biokertészfélévé” – ahogy ő fogalmaz. Módszere teljesen bio, csak némi olajat használ a kártevők ellen. A zártkerti földterület, ahol növényeket termeszt, és jelenleg is 100 baromfit meg nyulat tart, amolyan „háztáji” kertféle, hetente mindössze nyolc munkaórát tölt azzal, hogy az élelmiszer a kapuig előálljon, a feldolgozás, főzés persze csak ezután következik, de jó logisztikával akár fél óra alatt „összeüthető” egy háromfogásos ebéd. Ottjártamkor épp zöldborsókrémleves petrezselyemmel, pesztós tészta és eperfagyi volt a menü. „És mindez tíz perc alatt, Michelin-csillagos minőségben” – mondja férje, Pintér Lóránt, Lóci, akinek elég nagy szerepe van abban, hogy ilyen időtakarékosan működhessen a kert. Szoftverfejlesztőként ugyanis amit csak lehet, automatizált.

„Mi az istent kezdjek ennyi zöldséggel?”

Melindának mindig is hobbija volt a főzés. Egyszer kezébe került Michael Pollan kaliforniai újságíró könyve, aki végigvette a különböző termelési módokat a kukoricán felhizlalt marháktól kezdve az idilli tojásfarmokig.

„Ahogy olvastam, összeállt, hogy azoknál a zöldségeknél, amiket én veszek a boltban, jobb is létezik, ezért édesanyám XII. kerületi társasházi kertjében elkezdtünk kapálgatni és ásogatni.

Eleinte azt sem tudtuk, milyen mélyre kell ültetni a magokat, de anyukám örült, hogy végre hazajárok, én pedig élveztem a kertészkedést. Lenyűgöző volt látni, ahogy elkezdtek teremni a zöldségek, bár eleinte konkrétan féltem megenni a saját karalábémat.

De finomak voltak a termések, így elég gyorsan meggyőztek, hogy ez a saját termelés egy jó cucc. Az önellátási képesség minimális foka is felvillanyozott, úgyhogy elkezdtem tücsköt-bogarat összeolvasni, és hamarosan elég komollyá vált a zöldségtermesztés” – meséli Melinda, aki ma is folyamatosan képzi magát. Rengeteg érdeklődés-utánajárás van a kertészeti tudása mögött, ami ma már magabiztos, és eredménye is megbízható. A legnagyobb problémája mára az, hogy mi az istent kezdjen ennyi zöldséggel.

A hobbi olyannyira komollyá vált ugyanis, hogy nemsokára az összes budapesti Michelin-csillagos étteremnek zöldségeket szállítottak férjével a Kíváncsi Kertből, ahogy akkoriban nevezték.

„Interjút készítettem a Costes akkori szakácsával, aki nagyon panaszkodott az alapanyagokra. Végül megegyeztünk, hogy ők megtanítanak arra, mire van szükségük, én pedig megtanulom, hogyan lehet előállítani. Ez a közös előny sokáig működött is. Amikor a kisfiam születése miatt abbahagytuk a Kíváncsi Kertet, már húsz étteremnek szállítottunk, de a nyereségtől még mindig nagyon messze voltunk, hiába csináltuk már három éve a kertet.”

A professzionális működés után a fő kérdéssé az vált, hogyan lehet minimális erőfeszítéssel egy egész család élelmezését ellátni, minél nagyobb részben Melinda kezének munkájával.

„Mára úgy néz ki, hogy zöldségből, tojásból, baromfi- és nyúlhúsból önellátóak vagyunk, és ez heti nettó egy nap munkával kijön. A gyümölcs sokkal nehezebb, mert azoknál a tavaszi fagyok diktálják a termést, és még nem is értek hozzá annyira, mint a zöldségekhez, tanulom.” 

Zöldségbőség és távvezérlés

Melinda szerint a kert hűen tükrözi, hogy amit szezonálisan enni lehet, nagyon vegyes, de nem korlátok nélküli.

„A spenótszezonban jön a párolt spenót, a spenótos tészta, az ide-, majd az odarejtett spenót, az ilyen és az olyan spenót, hogy ne a mirelitbe kerüljön, hanem a pocakunkba. Lóci nemrég behúzta a karalábé-kéziféket, most majd jön a cukkinidömping – olyankor még a muffin is abból készül” – nevet Melinda. „Szerencsére ehhez valamivel több mint egy köbméternyi hűtőkapacitásunk van, aminek a fele fagyasztó” – teszi hozzá Lóci, aki azt mondja magáról, hogy egyfajta támogató és fékezőerőként van jelen a fejét folyamatos új dolgokon törő Melinda mellett. Neki köszönhető az automata öntözés, a fényszenzoros esti tyúkzárás, az automata etető és itató, a távvezérelt legelőkapu, ami még azt is lehetővé teszi, hogy ez az egész kis háztáji a törökbálinti házuktól távol, Budaörsön legyen.

„Mindent mérünk, mindent tudunk kontrollálni, időzíteni” – avat be a részletekbe Lóci, aki tősgyökeres városiként, a betondzsungel közepén álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha tyúkjaik lesznek.

„Amikor még eladásra termeltünk, komoly probléma volt, hogy ha nem vagyunk a közelben, és hirtelen 32 fok lesz, ki fogja öntözni a zöldségeket. Most, hogy tudunk már vezérelni, ez sok mindent megkönnyít. Ha a rendszer elvégez helyetted egy csomó mindent, nem neked kell döntéseket hozni, így rengeteg terhet levesz a válladról.

Vicces lehet kívülről, de mi otthon egy képernyőre kivetített charton keresztül kísérjük figyelemmel az aktuális paramétereket. Ha észreveszi valamelyikünk, hogy baj van a csirkeajtóval, akkor cselekszünk, és nem kell egy embernek mindent a fejében tartani a kerttel kapcsolatban.”

Lóci azt mondja, nagy élmény az állattartás is, de mindig van vita közöttük, hogy bővüljenek-e új fajokkal. Az állatokat Melinda megtanulta maga levágni, és azt mondja, tulajdonképpen nem is végrehajtani nehéz a műveletet, hanem azt látni, ahogyan szökik az élet a kezei között.

„Valahogy minden vágás a saját halandóságunk megélése is – mondja, majd hozzáteszi:

„Amelyik állatnak neve lesz, azt nem vágjuk le. Simi pulyka például nagyon társasági volt, mindig követett, igaz, később kiderült, hogy ez náluk párzási rítus.

Szegényt a róka vitte el. Van egy kacsánk és egy nyuszink is, akiknek nevet adtunk, és szerintem annak a kiskacsának is lesz neve, akit tegnap mentettem meg az anyukájától, és a melltartómban melengettem, mielőtt a műkotlós alá raktam.”

Elmeséli: a kertben látják és értik az állatok egymáshoz fűződő barátságait és örömeit, de azt a genetikai merényletet is észreveszik, amit az emberiség a nagyüzemi állattartással az állatvilág ellen elkövetett. A húshibridek nemcsak szaporodás-, hanem életképtelenek is.

Lóci átveszi a szót: „Naivan azt gondoltuk, hogy a húshibrid csirkéknek majd nálunk jó életük lesz. De az derült ki, hogy csak arra alkalmasak, hogy élettér nélkül lakjanak, mert ha mozognak, megerősödnek, még nehezebbek lesznek, és egyszerűen eltörik a lábuk, ahogy állnak, hisz nem bírják abbahagyni a zabálást.”  

Ne egy újabb elvárás legyen a nők felé

A Kíváncsi Kertben töltött évek alatt Melinda nehezen, de belátta, hogy nem elégíti ki, ha csak fizikai munkát végez. „Elkezdtem állandóan az Excel felett üldögélni, amikor a kertben kellett volna lennem.

Sokáig tartott, míg beismertem, hogy mindkettőre van igényem, a szellemi munkára, és arra is, hogy a paradicsomot kötözzem, és nem akarok valójában választani egyik vagy másik között”

– mondja.

Bár a gyerekvállalás után az újságírásba nem akart többé teljes állásba visszatérni, írt két könyvet Kertkaland és Zöldségszerelem címen. Most dolgozik a harmadikon, workshopokat szervez, és félállásban a Máltai Szeretetszolgálatnál kezdett dolgozni, ahol az ország 300 legszegényebb településén próbálnak segítséget nyújtani a mélyszegénységben élőknek. Jelenleg négy településen működik sikeresen olyan kert, mint Melindáé, hiszen a kidolgozott infrastruktúrája garantálja a sikerélményt, amiből a legnagyobb hiány van ezeken a településeken.

„A technológiát direkt úgy alkottam meg, hogy én se tudjam elrontani, és akkor is legyen eredmény, ha elmegyünk két hétre nyaralni, vagy épp nincs kedvem valamihez.

Ezeken a leszakadóban lévő, isten háta mögötti településeken a legnagyobb kihívás, hogy értelmes munkát végezzenek az emberek, és meglássák az összefüggésrendszert, hogy a munka nemcsak önmagáért való, hanem eredménye is lesz, ha megdolgoznak érte.”

A program nagyon sikeres volt: olyan helyeken termett zöldség, ahol korábban állandóan elvette az emberek kedvét a kertészkedéstől a kudarcélmény.

Mára az egyik kert az Anyukám mondta étteremnek termel, a másik több ezer palántát gyárt szociális célokra, a harmadik a tiszabői óvodások uzsonnáját gyarapítja biozöldséggel, a negyedikben pedig már két hektáron tudnak részben piacra, részben szociális célra termelő komplex közösségi bioháztájit megalapítani nagyvállalati támogatással.

A kertművelés mint életmód persze sok kérdést felvetett Melindában: vajon hobbi vagy munka, ha az ember a saját családjának termeli meg betevő falatot? És egyáltalán van-e ennek értelme? Tényleg nem elég jó a bolti zöldség? A Zöldségszerelem című könyvéhez végzett kutatómunka során végül arra jutott, hogy az élelmiszergazdaság működésével nagyon is sok probléma van.

„Van egy távoli szereplő, aki egy megfoghatatlan vevőnek gyárt különböző dolgokat úgy, hogy az összes mezőgazdasági képzésen azt tanulják: a növényvédő szerek használata rendben van. Az már nem kerül bele a képzésbe, amikor évről-évre tiltják be azokat a szereket, amelyeket az előző évben még teljesen veszélytelennek nyilvánítottak – magyarázza. 

Ami a kötséghatékonyságot illeti, Melinda elmondja, hogy az olyan minigazdaságok, mint az övék, nagyon hatékonyak lehetnek úgy, hogy nincs dízel, nincs műtrágya, nincs szállítási-tárolási-értékesítési-csomagolási lábnyom. Melinda egy példát is hoz: a megtermelt érték, amit ténylegesen leszüretelt márciusban, körülbelül 200 ezer forintnyi zöldség volt, ami a bio és a bolti árak között van valahol, pedig a március „éhes hónap” a kertben, ilyenkor terem a legkevesebb zöldség. Júniusra már jócskán egymillió forint feletti értékben szüreteltek a kertből, és ebben a számban a levágott állatok értéke még benne sincs. De ha kifizeti a saját munkáját, nyereség nem sok van rajta.

Melinda és Lóci tisztában vannak azzal, hogy a kertjük nem lehet opció minden család számára, hiszen manapság irreálisan nagy befektetés a valóban minőségi étkezés. De szeretnének egy olyan technológiát létrehozni, amivel egy teljesen átlagos kertvárosi családnak ugyanúgy lehet majd „élelmiszertermelő-gépe”, mint anno a lakótelepen élőknek volt a zártkerti telek, és nem is feltétlenül kell ott lakniuk a zöldségtermesztéshez, hiszen távfelügyeleti eszközökkel menedzselni tudják a folyamatokat.

„Sokat foglalkoztatott, hogyan tudjuk elkerülni, hogy ne csak abból álljon a gazdálkodásunk, hogy anyu otthon marad, termel, főz és takarít, és ez kitölti a kapacitása száz százalékát” – mondja Melinda. „Szerintünk nem vezet semmi jóra, ha visszamegyünk a múlt századba.

Semmiképp sem szorgalmaznám azt, hogy a nők vegyenek a hátukra még egy plusz feladatot, és elvárássá váljon, hogy már vásárolniuk sem szabad a boltban, mindenből csak a saját a jó.

Az sem elvárás, hogy mindenki akkorában csinálja, mint mi. A mi elgondolásunk, hogy ez a technológiával megtámogatott eszközrendszer a kicsiben termelők minden szintjén hasznosítható – a kistermelőknek és a kislakásos kertészeknek is. Bár a legtöbb család számára a vacsorazöldség előállítása lenne az elsődleges szükséglet, a tapasztalatom az, ha egyszer megjelenik a jó élelmiszer az asztalon, onnantól ritkán van megállás. Viszont a családi munkamegosztásban erről abszolút rugalmasan érdemes gondolkodni, nőknek és férfiaknak együtt felosztani a feladatokat.”  

Melinda elmondja: ő például egyáltalán nem mos, náluk ezt Lóci végzi. A pakolást, a hajtogatást a család együtt csinálja. A konyhát ő koszolja, de közösen takarítják. Mindketten dolgoznak és pénzt termelnek, legfeljebb neki kicsit bonyolultabb a bevételi struktúrája, mivel jelentős tétel benne a természetben való bevétel is, nem csak a készpénz. A kerttel kapcsolatos tudás automatizálása pedig még könnyebbé teszi az igazságos feladatmegosztást családon belül, hiszen akkor nem egy ember fejében van minden.

Fotók: Juhász János

Bánosi Eszter