–

Itt nézhetitek meg a Finnországban készült videó második részét:

Irány Lappföld!

Finnországi utunk harmadik napján búcsút kellett intenünk Helsinkinek, mert újabb kaland várt ránk, amihez újra repülőre kellett szállnunk. 

Egy rövid vonatúttal már ki is jutottunk a reptérre, ami tele volt jobbnál jobb üzletekkel és látnivalókkal. Itt találkoztunk először rénszarvasból készült ételekkel, amikre ekkor még riadtan és furcsállva tekintettünk, nem is sejtve, mennyire meg fog változni erről a véleményünk. De erről később. Szóval a reptéren a várakozás alatt végignéztük a híres finn dizájner, Marimekko gyönyörű holmijait, majdnem vettem egy muminos hátizsákot, és megtöltöttük kulacsainkat a híresen kristálytiszta csapvízzel, aztán felszálltunk a Finnair belföldi járatára, amivel nagyjából 40 perc alatt kényelmesen ott is voltunk Rovaniemiben. 

Azonnal feltűnt a gépről leszállva, hogy ameddig a szem ellát, mindenhol fenyvesek és tavak vannak, nem csoda, hogy szinte harapni lehetett a friss levegőt. 

Mindenféle táblák és dekorációk jelezték, hogy immár a Mikulás és a rénszarvasok földjén vagyunk, ami ekkor még kicsit szürreális volt, tekintve, hogy nagyjából húszfokos tavaszi időnk volt.

A szállásunk felé buszozva leesett az állunk a végtelen tundrától, és már tudtuk, hogy mesebeli helyre érkeztünk. 

A „sajnos finom” vacsora

Az Arctic Light Hotelbe érve gyorsan lepakoltunk, aztán picit körülnéztünk a környéken, ellátogattunk a legközelebbi kisboltba, vettünk némi nassolnivalót, de nem kóstoltuk meg, mert tudtuk, hogy a szállásunk éttermében exkluzív, nagy vacsorával várnak minket. 

Bevallom, még életemben nem ettem olyan helyen, ahol nagy tányéron tálalják a virágokkal díszített, első osztályú ételeket, szóval kimondottan izgatott voltam. Vicces, hogy amúgy egyáltalán nem értek a borokhoz, de annyira zavarba jöttem a hely eleganciájától, hogy amikor megkóstoltatták a különböző fogásokhoz ajánlott borokat, szorgosan lögyböltem és ízlelgettem a pohár tartalmát, csak hogy méltó legyek a környezethez. 

Kaptunk elő-előételnek kenyeret, égetett vajjal, aminek különös, kicsit karamellizált íze volt. Ettünk isteni, omlós, puha, fehér lazacot, és bizony, megkóstoltuk a rénszarvast is, tatár, fasírt, pörkölt és steak formában. Be kell vallanom: nagyon finom volt minden. És minden rossz érzésünk elszállt, amint megtudtuk, hányadán is állnak a finnek az egész rénszarvasipart illetően. 

Vegyünk példát a finnektől! 

Rénszarvasfasírtot enni Finnországban sokkal etikusabb és fenntarthatóbb, mint itthon csirkepörköltet.

Ugyanis bármekkora lenne rá a kereslet, egyáltalán nem exportálnak rénszarvast, és az is pontosan meg van határozva, mennyit lehet évente kilőni. Minden szarvas tartozik valakihez, és mégis, javarészt szabadon közlekedhetnek, övék a tundra. 

Itt persze még mindig lehet mondani, hogy egyáltalán minek húst enni, amikor növényi étrenden is bőven el lehet lenni, de tudni kell a térségről, hogy a bogyós gyümölcsökön túl nem nagyon terem meg errefelé semmi. 

A nyári hónapokban, amikor nem vagy alig megy le a nap és a növényzet éjjel-nappal fotoszintetizál, pillanatok alatt roskadásig megtelnek az erdők áfonyával, málnával, eperrel, (mocsári hamvas) szederrel és megannyi más ehető bogyóval. Ilyenkor a helyiek nagy erőkkel nekiindulnak szüretelni, aztán telepakolják a fagyasztóikat, hogy télen is legyen miből gazdálkodni. 

Az import zöldség-gyümölcs amúgy elég drága, a nálunk megszokott húsok pedig gyakorlatilag luxuscikknek számítanak.

Egy szó mint száz, ha már húsipar, akkor példát vehetnénk a finn modellről és egyáltalán arról, ahogyan a természettel való együttéléshez állnak.

Bőven van látnivaló

Első ránézésre talán Rovaniemi nem sok látnivalót kínál, de hamar kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz. 

Meglátogattuk az Arktikumot, ami egy helyi természettudományi, sarkköri múzeum. Itt betekinthettünk a lappföldi történelembe, kultúrába és arról is képet kaphattunk, milyen arca van az évszakoknak errefelé. 

Megtudtuk, hogy a második világháború milyen eszméletlen pusztítást végzett még itt is, és ehhez szorosan kapcsolódik a következő múzeum épületének története is. 

A Korundi House egy közösségi ház, az egyetlen épület, ami nem omlott össze a háború alatt. A város romjainak tégláiból bővítették ki és újították fel, azzal a szándékkal, hogy így megőrizhetik a történelmük egy szeletét. 

A Korundiban fantasztikus kortárs művészeti kiállítások láthatók, amiktől tényleg tátva maradt a szánk. Szoktak itt lenni mindenféle workshopok, próbák, koncertek is és olyan színeset-finomat ettünk, hogy utána el tudtunk volna aludni az asztalon is. De erre nem volt sem idő, sem lehetőség, mert várt minket a világ legnagyobb influenszere, a gyerekek kedvence, az ikonikus reklámarc, vagyis nem más, mint…

…a Mikulás! 

Rovaniemi városától negyedórás autóútra található a Mikulásfalu. Itt él és dolgozik Joulupukki, azaz a Mikulás, sőt a felesége is. Itt vannak a manói, itt születnek, cseperednek a rénszarvasok, ide érkeznek a levelek a világ minden pontjáról, és itt húzódik az északi sarkkör határvonala is. 

Kicsit zavarban voltunk, amikor megérkeztünk, mert olyan volt, mint amikor az ember túl korán érkezik meg egy buliba. Ünnepi zene szólt, az épületek olyanok voltak, mintha a karácsonyi díszeket óriásivá varázsolták volna. Azt gondolhatnánk, hogy az egész élvezhetetlen lehet úgy, hogy se december nincs, se hó, és huszonhat fok van. Mégis elég hamar átszellemültünk, egyszerűen nem lehetett másképp! 

Először átléptük az északi sarkkört. Jelentem, ott is huszonhat fok volt, de azért mindhárman átéreztük a jelentőségét ennek a pillanatnak, amikortól 

elmondhatjuk, hogy bizony mi már tartózkodtunk a sarkkörön túl. 

Ezután az idegenvezetőnk megkérdezte tőlünk, készen állunk-e találkozni VELE. Mit lehet erre mondani? Hát még jó hogy!

A Mikulás házába lépve máris a manói fogadtak minket, rögtön megkérdezték, jók voltunk-e, és mivel a válasz nyilvánvalóan igen volt, öles léptekkel haladtunk egyre beljebb és beljebb abban a varázslatos házban. Kanyargós utakon mentünk, közben zene szólt, az egész olyan volt, mintha az Abszol úton lettünk volna. Láttuk a Mikulás közös képeit a világ legismertebb embereivel, az időnyerőt, aminek köszönhetően karácsonykor be tudja utazni gyorsan a világot, és sok-sok egyéb különlegességet. Nem véletlen, hogy már a folyosókon ennyi a látnivaló. 

Nekünk mindössze három perc volt végigmenni rajta, míg télen sorba kell állni az élményért. 

Arról nem is beszélve, hogy a Mikulás télen egy fotó és köszönés erejéig tud időt szakítani a látogatókra, míg mi több mint tíz percet beszélgethettünk vele. 

Na és milyen a Mikulás? 

Milyen lenne? Ősz, nagy szakállas, jámbor, mosolygós ember. Örült, hogy újra láthat minket, nagyot nőttünk, nyilván felismert minket. Nagyot nézett, amikor kiderült, hogy gyerekeink vannak és azon csak még inkább, hogy őket nem hoztuk magunkkal. Egyetértett velünk abban, hogy az anyáknak is szükségük van feltöltődésre, és megosztotta velünk, hogy „jónak lenni” azt is jelenti, hogy magunkkal is legyünk jók. Átadtam a kislányom üzenetét, hogy ha igazi lovat nem is kérhet, legalább egy életnagyságú robotlóval dobja már meg a Mikulás. Ezt még át kell gondolnia az „öregnek”. Kérdeztük, mikor született, erre elmondta, hogy ő olyan öreg már, hogy mindennap ünnepli a szülinapját, amivel ő nagyon jól jár, mert évi háromszázhatvanötször ehet tortát. 

Kicsit gondterheltnek láttam, ezért megkérdeztem, hogy van. Erre elmesélte, hogy sajnos nagyon régóta nem hallott magyar dalt és ettől elszontyolodott. Mit tehet az ember lánya, mégsem hagyhatja, hogy a Mikulás lógassa az orrát, szóval búcsúzóul elénekeltük neki a Tavaszi szélt. 

Életünk legkedvesebb, legszürreálisabb, legviccesebb élményei között egész garantáltan toplistás ez a találkozás. Készült rólunk közös kép és videó is, és muszáj megjegyeznem, hogy ezért senkinek nem kell fizetnie. Ha nyomtatásban szeretné az ember a képeket, az más, de amúgy online bárki elérheti ezeket az emlékeket, és nem, a találkozásért sem kell csengetni. 

Mi is meglepődtünk, de ez tényleg nem a bizniszről szól, hanem a karácsony szelleméről. 

Játékvészhelyzet

Minden manó karakterben van – mondjuk, nyilván, hisz manók –, és látszólag ez a világ legstresszmentesebb munkahelye. Nyáron legalábbis biztosan. 

Megnéztük a Mikulás Postahivatalát, ahová érkeznek a levelek. Megcsodáltuk a pecsételőjét, elmerengtünk azon, hogy vajon ki küldhetett a Vatikánból unikornisos borítékban levelet – merthogy minden országnak külön polca van, láttuk a magyar küldeményeket is –, és meghatódtunk azon, hogy mennyi cumit küldenek ide a leszokóban lévő gyerekek, mondván, hogy a Mikulásnak adva könnyebb a folyamat. 

Etettünk és simogattunk rénszarvasokat, ami kifejezetten nyári program. Ilyenkor születnek a kicsik, a téli szezont kipihenik a felnőttek, napoznak, falatoznak, vakációznak. Télen nincs lehetőség a simizésre, és akkor még bébirénszarvasok sincsenek, úgyhogy szinte könnyekig hatódtunk attól, mekkora mázlink volt. 

A végén beugrott nekünk, hogy elfelejtettük megkeresni a Mikulásnét, úgyhogy szinte futva nekiindultunk, de sajnos csalódnunk kellett, a ház zárva volt. Arra járt egy manó, megkérdeztük, hol a főnök asszony, és megtudtuk, hogy északra kellett mennie, mert játékvészhelyzet volt, és a manóknak szükségük volt a segítségére, júliusban tér csak vissza. Szóval 

sajnos lecsúsztunk a Mikulásnéról, pedig rengeteg kérdésünk lett volna hozzá. Mégis csak ő a felesége a világ (egyik?) leghíresebb férfijának. Vajon milyen lehet?

Ezt most nem kérdezhettük meg tőle. Talán majd egyszer. 

Nem voltunk persze nagyon csalódottak így sem, annyi mindent láttunk, és a szívünk csordultig telt varázslattal, nem győztünk vigyorogni. 

Én egyáltalán nem vagyok karácsonymániás, már novemberben kikészülök az ünnepi daloktól, nem nagyon szoktam dekorálni sem, szóval elmondhatom, hogy itt bizony nem én vagyok a célközönség. Mégis megvettek kilóra, ráadásul júniusban. Csodálatos program volt, különösen ilyen kellemes időben. 

De nem maradhattunk itt örökké, már csak azért sem, mert a nap még itt sem ért véget! De ezt majd a következő beszámolóban mesélem el. 

Ha lemaradtatok Elszabadulva Finnországban utazós vlogunk első részéről, ITT nézhetitek meg és olvashatjátok el. 

Szabó Anna Eszter