Lipótmező: az egykori tébolyda, a későbbi OPNI helye ma kész szellemváros

–

Budapest második legnagyobb épülete (a Parlament után), az általunk már OPNI-ként ismert, egykori Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868-ban nyitotta meg kapuit a pszichiátriai betegek előtt. A II. világháború alatt már ezerhatszáz, az ezredfordulón kétezer beteget látott el. Majd botrányos körülmények közt 2007. december 31-én bezárták. Ma is sokan gondolják úgy, hogy ez volt a magyar pszichiátria fekete napja. És egyfajta szállóige Budapesten azóta is, bár már 16 év telt el, hogy „azért van annyi pszichiátriai beteg az utcákon, mert szétverték a Lipótot.”

Ez a mondat azonban előítéleteken alapuló csúsztatás (a pszichiátriai betegeket nem kell, és nem szabad kirekeszteni a társadalomból, „eltüntetni az utcákról”, ez egyáltalán nem is indokolt – a megfelelő gondozásuk megszervezése azonban nagyon is az lenne.)  

Tébolyda a város szélén

A „Lipót”, ahogy a köznyelvben él az intézmény, a Lipótmező szóból rövidült: egy teljes második kerületi városrészt takar. És nevét nem II. Lipót császárról kapta, hanem egy Göbl Lipót nevű budai molnárról, akitől 1820-ban visszavásárolta az erdős- mezős területet Buda városa, mert az országos tébolyda megépítése halaszthatatlanná vált – de azért még évtizedekig halasztódott.

Hogy miért pont ezt a lakott részektől távol eső, kirándulók által kedvelt területet nézték ki erre a célra? Egyrészt, mert akkor még szakmai szempont is volt, hogy a pszichiátriai betegeket elkülönítsék. Másrészt, mert fekvésénél fogva védett volt a hely az északi szelektől, amikről azt tartották, megőrjítheti az embereket.

Akkor már jó ideje világos volt, hogy szükség van egy országos elmegyógyintézetre. A betegek ugyanis nem jutottak megfelelő ellátáshoz, a bécsi, a prágai és a lembergi intézetek pedig 1812 után nem fogadták be a magyarországi pácienseket. Létezett egy 1791-es kancellári rendelet, amely kikötötte: létre kell hozni egy nyilvános tébolydát, azonban a megvalósulást politikai csatározások és financiális problémák késleltették, ahogy ez már lenni szokott.

Az áttörés a hazai tudományos elmekórtan megalapozójának is tekinthető Schwartzer Ferenc sebésznek köszönhetően történt meg. Az ambiciózus, fiatal orvos a bécsi kórház elmeosztályán dolgozott négy éven át, majd 1848-ban nemzetközi tanulmányútra küldték állami költségen, hogy Európa-szerte vizsgálja a hasonló intézmények működését. Kidolgozott egy tervet egy magyar elmegyógyintézet megszervezésére. Már ő is a lipótmezei területet találta legalkalmasabbnak a célra.

Viszont a tervet félre kellett tenni egy időre, ugyanis közben kitört a szabadságharc. Schwartzer orvosként szolgált végig, a vereség után külföldre kellett menekülnie. Nem tétlenkedett ekkor sem: Franciaországban az elmegyógyászati intézményeket tanulmányozta, és miután 1850-ben visszatért Magyarországra, megalapította Vácon a magán-elmegyógyintézetét, amely az első ilyen jellegű intézmény volt az országban.

Schwartzer vezette be idehaza a betegek munkaterápiáját, és a kényszerítő eszközök használatát is korlátozta.

1851-ben (a fogvatartottak védelmében) megtiltották, hogy pszichiátriai betegeket börtönben (!) helyezzenek el – mert hogy ez sokszor előfordult.

Közkórházak próbálták átvenni a betegeket: de csak méltatlan körülményeket tudtak biztosítani számukra. Végül I. Ferenc József császár rendelte el a tébolyda létrehozását. Az építészeti tervek végső változatát Ludwig Zettl építészeti tanácsnok készítette el 1859-ben. A munkálatokat pedig egészen a befejezésig folyamatosan felügyelte Schwartzer Ferenc is. 

Erőd és falu – kiskirályokkal

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda kései romantikus stílusú, impozáns, négyszintes, zárt tömböt alkotó hatalmas épülete 1868-ra készült el, december 6-án nyitották meg. Olyan volt, mint egy falu a város határán. Az épületben nemcsak kórtermek voltak, hanem személyzeti lakások, konyha, irodák, raktárak, mosoda, kápolna, izraelita és görögkeleti imaszoba, református és evangélikus istentiszteleti helyiség, posta és fazekasműhely. A gyönyörű park tervét az 1870-es években Peez Armin udvari műkertész készítette.

A Vasárnapi Újság így írt az intézményről: „A csinos és mindig kész fürdőhelyiség egy gőzfürdő osztálylyal, a katholikus és református imaház, az I. és II. osztálybeliek társalgótermeik, szép nagy zongorával, s biliárd-asztallal, — mindez valóban csak kedvező benyomást gyakorolt reánk, semmi sem juttatta eszünkbe, hogy itt tébolydában vagyunk; még eddig a kényszer, a megszorításoknak semmi nyoma, sőt inkább mindenütt a lehető legnagyobb kényelemről van gondoskodva, hogy a beteg jól érezhesse magát.”

Tény, hogy a magyar pszichiátriai ellátás óriási reformját jelentette akkoriban az intézet létrehozása. Magas szintű kutatás, oktatás is folyt a falak közt, nem csak gyógyítás.

A szemléletváltást tükrözi, hogy 1898-ban a Királyi Tébolydát átkeresztelték Országos Elme- és Ideggyógyintézetté. A betegeket a korábbiaknál szakszerűbben és emberségesebben kezelték. Ha javult az állapotuk, nem kerültek utcára, hanem az éjszakai szanatóriumban aludhattak, nappal pedig dolgozhattak: például a pékműhelyben, mert az is volt.

A XX. század első felében létesült még télikert, uszoda, teniszpálya, színház is, volt szalon a női- és társalgó a férfi betegek számára. Az önellátás jegyében létrehoztak kertészetet, mintakonyhát és sertéstelepet.

A második világháború után a betegeket kiköltöztették, a szovjet katonai parancsnokság nézte ki magának az épületet. 1946-ban azonban visszakapta a pszichiátria a „Lipótot” – és 800 menekült, TBC-s hadifoglyok, valamint a 150 hátrahagyott mentálisan sérült orosz katona is az intézetbe került.

A hatvanas években a százéves épületet felújították, ekkor az intézmény európai viszonylatban is korszerűnek számított, és fantasztikus kutatógárdával bírt.

A XX. század végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy egy ekkora, erődszerű komplexum nem szolgálja a modern gyógyítást. Dr. Vizi János előadásán hallottam, hogy a legnagyobb gond a méretből adódott: átláthatatlan struktúrát jelentett, és módot adott az osztályvezetői kiskirályságok létrejöttére, táptalajt a visszaéléseknek, a borítékalapon osztogatott kiváltságoknak.

Az intézményben embertelen körülmények uralkodtak, a ház rettenetesen zsúfolt volt, korszerűtlen, rágcsálók garázdálkodtak benne, az épület teljes felújításra szorult volna. A betegek vegyesen lakták a 8–12 fős szobákat, tehát különféle pszichiátriai betegségekben szenvedők osztoztak a hálókon, gyakorta akadályozva egymás gyógyulását.

Az OPNI bezárása tehát érthető volt, a bezárás módja azonban hajmeresztő. Fél év alatt kellett kiüríteni az épületet. Ennek az lett a következménye, hogy szélnek eresztették a dolgozókat (akik közül sokan külföldre mentek, illetve nyugdíjba vonultak), és több száz beteg került utcára, maradt ellátatlanul, vált hajléktalanná. Van, aki most is a környékbeli erdőben lakik. Dr. Vizi mesélte, hogy szívszorító volt nézni, ahogy az egykori betegek még sokáig vissza-visszajártak, és a területet védő biztonsági őröket próbálták meggyőzni, hogy engedjék őket vissza. Egy pszichiátriai beteg bizalmát nehéz elnyerni, sokan nem tudtak egyik pillanatról a másikra orvost váltani.

A járóbeteg-ellátás beígért fejlesztése ráadásul elmaradt, pedig a pszichiátriai betegek ellátása a XXI. században elsősorban ambulánsan történik immár. Ehhez képest a pszichiátriai gondozók egy része bezárt. Amelyik működik, ott is nagy a forgalom, sokszor percek jutnak egy-egy betegre, ami a receptfelíráson kívül nem sok mindenre elég.     

Az értékes telken levő, csodálatos épület 2007 óta üresen áll, tulajdonjoga az állami vagyonkezelőre szállt. Időről-időre különféle telekspekulációs hírek röppentek fel a városban. 2020-ban aztán egy közpénzen létesülő, fizetős, nemzetközi elitgimnázium létrehozását jelentette be a kormány, és a 41 hektáros, 35 építményből álló állami tulajdonú területből 18,2 hektárt a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe adták át. Az iskolát tavaly tervezték átadni.

Források: jogespszichologia.hu, epiteszforum.hu, divany.hu, kitervezte.hu, telex.hu

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Random photos 1989

Kurucz Adrienn