–

Sosem értettem, miért biztatják arra a fasírtban lévő párokat, hogy utazzanak el kettesben valahová. Hiszen mindenki tudja, ez nagyjából az orosz ruletthez hasonló aktus, lehet, hogy jól sül el – pontosabban nem sül el –, de valószínűbb a tragédia.

Mondjuk, az elmúlás is jelentheti a vita lezárását – bár a gyakorlott válók, sőt az özvegyek is tudják, hogy ez nem életszerű sajnos, remekül lehet civakodni exekkel és a néhaiakkal is, ha csak gondolatban is – de ha mégis együtt szeretnétek megöregedni, akkor az istenért, eszetekbe ne jusson kiruccanni bárhová, ha gond van. Pláne gyerekek nélkül!

Hogy miért mondom ezt?

Gondolj csak bele, logikus: adott két ember, csúnyán összevesztek épp valamin, és további ezer múltbeli dolog miatt neheztelnek a másikra – mint minden normális házaspár –, és e sérelmek, mint az aljas kis vírusok, azon nyomban aktiválódnak a szervezet gyengülését érezve. Szerencsére a mindennapi dilirutin gondoskodik róla, hogy ne tudjanak túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy herpesznek vagy egy összezörrenésnek, és ne legyen módjuk hülyeségeken rágódni, vagy legalábbis ne sokáig. Viszont, ha elutaznak vakációzni, és még a kölyköket is vállalta a nagyi, nemcsak a szabadidejük lesz hirtelen sok, de a társuk is. Aki amúgy rendesen a nap nagy részében nincs jelen, főleg, ha jobb is így, a nyaralás alatt azonban megkerülhetetlen. Épp most, amikor áll a bál: veszedelmes párosítás, bár legalább nem kell idén kalandparkba menni…

Tegyük fel, két nehézfiú a börtön udvarán egymásnak esik. Vajon a fegyőrök bezárják utána őket egy közös cellába? Nem valószínű, hacsak nem valami perverz kísérlet vagy büntetés okán. Ha a cél a vérontás elkerülése, akkor –feltételezem – elkülönítik őket, amíg le nem nyugszanak kissé, majd egy közös gyúrás vagy egy közös ellenség feledteti a balhét.

Ehhez képest az egymáshoz nem kevésbé kíméletlen párok közösen kívánják kipihenni azt, hogy odahaza át akarták harapni egymás torkát.

Ki érti ezt?

Meggyőződésem, hogy a nyaralás baromi jó ötlet különben vészhelyzetben, csak jól nézzétek meg a térképet, és a két lehető legtávolabbi célpontot válasszátok egymástól, nem baj az sem, ha közétek kerül egy óceán.

Még az is megeshet, hogy egyszer csak a dühödnél is jobban hiányozni kezd a másik. (Ezért kell az óceán, hogy ne lehessen csak úgy meglepni.) Hiányozzon csak! Hátha sikerül megfogalmazódnia annak a gondolatnak is, hogy ha némi sóvárgás van, akkor talán maradt a fazék alján valami, ha odakapott is egy kicsit.

Aztán van olyan is, hogy amúgy viszonylag békében élő párok jutnak arra az elhatározásra, hogy ötvenhétnyi szolgálat után pihennek valahol a maradék két hétben, így lesz közös öngyilkosságuk mottója: családi nyaralás! Az ötven szokványos és a két renitens hét közt az az alapvető különbség, hogy előbbi esetében bizonyos juttatások fejében a cég szívatja az embert, ahol dolgozik, a nyaralás alatt pedig önellátók vagyunk, vagy a hotel átvállalja a szívatást… szintén bizonyos juttatások fejében.

Külön dolgozat témája lehetne – és lesz is egyszer – minden nyaralás kötelező kelléke, a „hogyan araszoljuk át a fél világot egy pléhkaszniban”, különös tekintettel a „ki nem szólt, hogy kétszáz kilométerrel korábban le kellett volna hajtani Genova felé”, illetve „a kutya pukizott, nem én, de te ittál sok szénsavast, láttam” problémakörre, a gyerekkorú útitársakkal kapcsolatos speciális, ugyanakkor egyezményes próbatételekről nem is beszélve. A hangulatot meg csak fokozza, hogy már az autóba/buszba/vonatra/hajóra sem úgy száll az ember, hogy lelke, mint a tó vize szélcsendben, amelyen csak a ringatózó hattyúk vetnek fodrot néha.

A dráma általában az utazás szervezésekor kezdődik hónapokkal korábban, amikor is jól felhúzzuk egymást a „ki foglal, mit foglal, mennyiért, és az úgyis másként fog kinézni, mint a képen” előjátékkal.

Aztán jön a durrbelebumm – a bőröndbe, a szatyorba, a csetreszekbe, a csomagolás, az átcsomagolás: „így se fér be, de befér, viszont megbüntetnek a reptéren, hogy mérted le, miért nem segítettél” és a „baszki” fejezetek. Az „alvós izéke-cumika” meg mindig otthon marad persze, pedig az az útlevélnél is fontosabb.

Az autós-apartmanos történetek külön izgalma a catering. Indulás előtti éjjel lehet rántani (neked) azt a pár tucat mellet, megfőzni előre a szakajtó kemény tojást, felvágni a paprikát, paradicsomot, vajazni vagy száz szelet kenyeret, dugdosni a konzerveket a pótkerék alá. Hogy aztán Horvátországban egy hatalmas büdös ázalag képében hajítsd ki az egészet nejlonzacskóstul a kukába, mert a gyerekek a kánikula miatt csak jégrémet ettek a kútnál, a férj meg koplal az idegtől, mert megint cseszteted, ráadásul dugó van, mert nem indultatok el éjjel, és ő hiába mondta, hogy el kéne.

Aztán csak átvergődtök valahogy minden akadályon, és jöhetne a boldog békeidő, hős Odüsszeusz és hűs Pénelopé egyesülése szép Ithakában vagy Zamárdi felsőn. De nincs egyesülés, Odüsszeusz bealudt.

Elfáradt, sokat vezetett, hülye a főnöke, ne légy hülye te is, és azért vagyunk itt, hogy pihenjünk, nem?! Úgyhogy Pénelopé égnek álló hajjal és „már megint én” arccal levonszolja magát a partra a gyerekekkel, és bandázik a többi anyával, mint rendesen, csak most kicsit nagyobb a homokozó.

Persze Odüsszeusz is felbukkan időnként, eszeget, téblábol, csobban, majd jó esetben elmegy szörfözni, búvárkodni vagy pecázni. A biciklizés is népszerű menekülési forma apáknál, csak megvan az a veszélye, hogy vinni kell a gyerekeket is, és nem unják meg olyan gyorsan, mint a horgászatot, és vagy fagyit akarnak, vagy pisilniük kell. Mondjuk, helyes kölykökkel jól lehet csajozni, viszont ahhoz meg túl meleg van.

A nők közben a medence partján – csapatokba verődve – nyilvánosan mérgelődnek, mert már megint egyedül lettek hagyva. Ha viszont a férjük mégis beadja a derekát, és marad, akkor meg útban van.

Nem csinál semmit, csak ücsörög?! Mert miért nem beszél a… miről?

Tényleg! Mikor beszélgettünk utoljára a… miről?

Érdemes megfigyelni a nyaraló párokat: a turnusváltás utáni harmadik napon már egymásra sem néznek vacsora közben, mert abból is balhé lenne.

Elfáradtak. Érthető. Kemény stresszhelyzet magukat minden otthoni komforttól megfosztva beteljesíteni a nagy célt, hogy a család minden tagja fantasztikusan érezze magát a vakáció alatt – és ne csak virtuálisan, az Instán vagy a fészen – miközben fura ízű a kaja, nem megy a légkondi, csípnek a szúnyogok, és „minek nyomkodod folyton azt a szart”.

Még az a szerencse, hogy a párok nagy része végül a vitákba is belefárad, csak átkattannak valahogy vakációüzemmódra, elvetemült példányok, még röhögni is bírnak magukon utóbb, és a búcsúestéken a nyitott ablakoknak köszönhetően hallani, hogy sokan lelkesen békülnek, még időben, mert az oké, hogy nem mászták meg végül a ferde tornyot negyven fokban,

de szex nélkül hazamenni egy nyaralásról mégiscsak ciki!

Aztán eljön a várva várt, rettegett nap, megtérnek szépen a friss és büdös kavics- és kagylógyűjteményükkel otthonaikba, barnán, büszkén, ha kipihenten nem is, de talán megkönnyebbülten, hogy ni, megint elmúlt egy nyár! És nem fogott ki rajtunk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Shutterstock / totojang1977

Kurucz Adrienn