Nyáry Luca: Ha már beleszülettél a tutiba, legalább vállald, és használd jóra
A „nepo baby” jelenség régen és ma
Kaia Gerber, Lily-Rose Depp, Maya Hawke, Dakota Johnson és Zoë Kravitz – csak pár név azok közül, akiknek már az induláskor elég volt bemutatkoznia ahhoz, hogy mások tudják, hová tegyék őket. Ezek a hírességek tényleg nem mondhatják, hogy mindent csak a saját szorgalmuknak és tehetségüknek köszönhetnek. A „nepo baby” jelenség – tehát amikor valaki a szülei nyomdokába lépve könnyebben jut lehetőségekhez, mint a kívülállók, legyenek azok bármilyen rátermettek – mindig is létezett ugyan, de a közösségi média korában még nagyobb tőke, akár elismeri valaki, akár nem. Nyáry Luca is nepo babynek tekinti magát, és ebből a perspektívából próbálja meg értékelni az „öröklött hírnév” előnyeit-hátrányait, illetve feltérképezni a morálisan helyes hozzáállás lehetőségeit. Nyáry Luca írása.
–
Én már évekkel ezelőtt megbarátkoztam ugyan a „nepotism baby” kifejezéssel, és a mögötte meghúzódó „ki kinek a kicsodája” szálakkal (sőt, a saját nézőpontomról írtam is egy cikket), az internet nagy része csak most kezdi felfedezni ezt a témát, pedig a nepotizmus nemhogy idősebb, mint maga Hollywood, de valószínűleg még Jézust is megelőzte. Tavaly óta azonban elkezdték összességében vizsgálni ezt az egész társadalmat körbenövő jelenséget, amely robbanásszerűen vált a közbeszéd részévé, leginkább a TikTok és a Twitter térhódításának köszönhetően, ahol a hozzá tartozó hashtagek többmilliónyi posztot generáltak a felhasználóik körében.
Honnan ered, és micsoda
Bár az elnevezés először 2021 februárjában bukkant fel a közösségi médiában az Eufória egyik színésznőjével, Maude Apatow-val kapcsolatban (akinek az apja neves vígjátékproducer), igazából idén október és december között produkálta a legnagyobb elérést, köszönhetően az olyan hírportálnak, mint a New York Magazine, amely a 2022: A nepo baby éve című cikkével valósággal felperzselte a közösségi médiát. A témát azóta szinte minden nagyobb amerikai lap feldolgozta, sőt még Magyarországra is eljutott (igaz, szokásunkhoz híven jóval később): itthon az RTL oldalán jelent meg gyakorlatilag egy az egyben a New York Magazine-cikk fordítása.
A „nepo baby” és ezzel a nepotizmus kérdése tehát elért a kollektív köztudatba, és akár egyetértünk vele, akár nem, kétségtelenül hatással lesz a szórakoztatóiparra és a médiára. De hogy miért pont most, ilyen hihetetlen sebességgel lepte el a médiát, az már bonyolultabb kérdés, amelynek okai (legalábbis szerintem) a jelenleg végbemenő gazdasági és kulturális változásokban keresendők.
Mielőtt viszont rátérnék arra, hogy miért érdekelnek minket a „nepo baby” néven fémjelzett, hírnévre tenyésztett új generációs művészek, előbb talán érdemes lehet kicsit felfrissítenünk az emlékezetünket arról, hogy mit is takar ez a kifejezés.
A nepotizmus a mai értelemben azt takarja, amikor hatalmi pozíciókban lévő emberek a saját rokonaikat vagy barátaikat részesítik előnyben szakmai döntéshozatalkor, akár jóval képzettebb, vagy tapasztaltabb jelentkezőkkel szemben is. Ez valószínűleg mindannyiunk számára ismerős.
Az ehhez csatolt „baby”-t pedig nem érdemes magyarázni, ám a kettő összetéve már specifikusan azokra a sztárcsemetékre, vagy szerencsés távolabbi rokonokra utal, akik a kapcsolataik révén törtek be a szórakoztatóiparba. Bár ez a jelenség korántsem csak celebvilágban ütötte fel a fejét, és átlagemberként is könnyen találkozhatunk vele, talán sehol máshol nem látszik olyan egyértelműen, mint a film-, modell- és zeneiparban, amelyben mindig kiemelt helyet szorítottak azoknak, akik már jól bejáratott családnévvel születtek.
Napjaink legnagyobb sztárjai közül sokan híres famíliák tagjai, és sokukról képtelenek lennénk megmondani, hogy nem pusztán nyilvánvaló tehetségük juttatta őket a csúcsra: a Csillagok háborúja Leiájaként ismert, méltán imádott Carrie Fisher édesanyja, Debbie Reynolds szintén sikeres színész volt, ahogy az ikonikus Jeff Bridges apukája is. Jamie Lee Curtis mindkét szülője igazi hollywoodi legenda (Janet Leigh és Tony Curtis), Kate Hudson pedig Goldie Hawn gyereke. De hogy ne csak színészekkel példálózzam (bár biztosan belőlük van a legtöbb), felhozhatnánk a Coppola családot is – az alanyi jogon is nagyon elismert filmrendező Sofia Coppola le se tagadhatná, hogy kinek a lánya.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vélt és valós előnyök
Kétségtelen tény, hogy a modern filmes közegnek mindig is része volt a nepotizmus, viszont az, hogy most ennyire felkapott téma lett, annak is köszönhető, hogy a digitalizált világban még könnyebb lett pénzre váltani a hírességek iránt jelenlévő érdeklődést, és a millió kíváncsi tekintetet, esetleg követőt is vonzó sztárgyereknél jobb marketingfogást ki se lehetne találni.
A New York Magazine cikkében megszólaltatott castingszakember is elismeri, hogy tud olyan ismert családból származó színészekről, akik kimondottan azért kaptak meg egy-egy szerepet, mert ha a rokonaik megjelennek a premieren, az nagyot dob az esemény színvonalán, és az őket övező figyelem felbecsülhetetlen értékű reklámot jelent a készülő produkciónak. Arról nem is beszélve, hogy
a szüleik rajongói szeretnék egy frissebb, fiatalabb kiadásban is megcsodálni a kedvenceiket, pláne, ha hasonlítanak a felmenőikre.
Így történhetet, hogy a film- és a divatipart az utóbbi években teljesen ellepték a nepo babyk: Kaia Gerber, Cindy Crawford lánya, kiköpött mása szupermodell mamájának, és bár igazán senki sem pótolhatja őt, azért jóleső nosztalgiával tölti el az embereket, hogy újra láthatják azokat a legendás gazellalábakat a kifutón. Hozzá hasonlóan modellkedéssel keresi kenyerét Lila Moss, Kate Moss kamasz lánya, ahogy Leni Klum, Heidi Klum gyereke is. Lily-Rose Depp, akit akár az elnevezés reklámarcának is tekinthetünk, szintén a divatszakmában kezdte a karrierjét – 154 centis magasságát meghazudtolva –, és 16 évesen vált a Chanel márka nagykövetévé, édesanyja, Vanessa Paradis nyomdokaiba lépve. Mára pedig színésznőként is nagy hírnévre tett szert, akárcsak Maya Hawke, Ethan Hawke és Uma Thurman lánya, akit Tarantino-filmben is láthattunk már.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A példák sora olyan hosszú, hogy egy teljes cikksorozatot megtölthetnék velük, hiszen napról napra egyre több fiatal sztárcsemete lép be abba a korba, amikor már képes saját rajongótábort vonzani. Ez pedig mostanra olyan látványos hatással van az említett szakmákra, hogy az az átlagemberek figyelmét is felkelti. Azonban míg régebben szemrebbenés nélkül elfogadtuk azt a néhány öröklött hírnévvel bíró művészt, aki eljutott az ismertségig, mára a hirtelen megugró számuk és a „mindenki mindent tud mindenkiről” online kultúrája megváltoztatta, hogyan érzünk irántuk.
Saját lábon állnak?
Az utóbbi évek eseményei és szociális tragédiái sokunkat arra kényszerítettek ugyanis, hogy szembenézzünk a világ igazságtalanságaival, és elkezdtük még élesebben látni, mekkora szakadék van a hétköznapi életet élő emberek, és a gazdag, híres, hatalmi pozíciókat birtoklók között, ha lehetőségekről és az álmaink megvalósításáról van szó. A pandémia alatt tömegek ábrándultak ki a „mind együtt szívunk” üzenetet luxusvillákból és jachtokról közvetítő celebekből, az utána következő gazdasági válság és munkanélküliség pedig még inkább rávilágított arra, hogy teljesen másik univerzumban léteznek, mint a bálványaik.
Egyre nehezebben azonosulunk az extrém gazdagok és ismertek életstílusával, és egy olyan helyzetben, amikor sok ember számára a túlélés lett a mindennapi harc tétje, már nem szimpatikusak azok a hírességek, akik nincsenek tisztában a kiváltságaikkal.
Ez főleg az Egyesült Államokban látványos, ahol szinte az egész munkakultúra az „amerikai álomra”, a meritokráciára épül, azaz arra a nézetre, hogy bárhonnan érkezz, szorgalommal és tehetséggel feljuthatsz a csúcsra. Ezek a – látszólag – csettintésre hatalmas lehetőségeket kapó nepo babyk pedig pont azt üzenik a társadalom többi részének, hogy tök mindegy, milyen keményen dolgoznak, bármikor becsúszhat eléjük valaki, aki már alapból a ranglétra felsőbb fokára született. Amikor pedig ezek a művészek még csak elismerni sem hajlandók, mekkora szerepet játszott a sikerükben a származásuk, azzal csak még inkább visszatetszést váltanak ki az emberekből.
Vállalni vagy letagadni
Talán utóbbi hozzáállás a legnagyobb vízválasztó a sokak által szeretett, és az univerzálisan megvetett nepotizmusgyerekek között. A hírhedt Kardashian család sarja, a világ legjobban fizetett modellje, Kendall Jenner nemtörődömsége és önreflexiójának hiánya már több ízben felkavarta a kedélyeket, de a legismertebb eset talán az a 2021-es, multimilliárdos családjával közös interjú volt, amelyben azt nyilatkozta, hogy szerinte „még keményebben is kellett dolgoznia, mint a legtöbb modellnek, mert a realitysztár családja miatt senki sem vette komolyan”. Mindezt úgy, hogy a karrierjét rögtön a Wilhelminánál, a világ egyik legismertebb ügynökségénél kezdte, mivel az édesanyja, Kris Jenner közeli barátságot ápolt a vezetőjével, aki soron kívül fogadta a gimnazista lányt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hasonlóan vélekedik sikeréről Lottie Moss, Kate Moss kishúga is, akit nővére esküvői képein fedezett fel magának a modellszakma, és már meg sem próbálta tompítani a véleményét, amelyeket egy azóta törölt tweet formájában hangoztatott: „Elegem van belőle, hogy mindenki a nepotizmust hibáztatja, amiért nem lett gazdag vagy híres. Nem mondom, hogy igazságos, hogy a hírességek rokonai gyorsabban befutnak, de ez van, az élet nem igazságos. Ne picsogj, inkább dolgozz, és te is sikeres lehetsz.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Még Lily-Rose Depp, a kategória koronázatlan királynője is úgy érzi, hogy: „Az emberek mindig azt fogják gondolni rólad, hogy csak a családod miatt értél el ennyit, de meg tudom erősíteni, hogy nem számít: csak akkor kapsz meg egy szerepet, ha valóban jó vagy rá. Lehet, hogy segít bejutni az ajtón, de onnan már neked kell megdolgoznod érte.” Bár ez az utolsó mondat igaz is lehetne, de aki a szórakoztatóiparba akar betörni, az pontosan tudja, hogy sokszor épp bejutni azon a bizonyos ajtón a legnehezebb, ha nincsenek kapcsolataid hozzá.
Nehéz úgy bizonyítanod a tehetségedet, ha már a válogatásra sem hívnak el.
Szerencsére vannak olyan sztárgyerekek is, akik nem félnek attól, hogy beismerjék a kiváltságaikat, és sokszor ez az átláthatóság és őszinteség az oka, hogy nagyobb tiszteletnek örvendenek azoknál a társaiknál, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a nézethez, hogy ugyanonnan indultak, mint bárki más. Jane Fonda, aki egy korai példája az örökölt hírnévnek, a karrierje kezdete óta igyekszik transzparens lenni ezzel kapcsolatban: legutóbb épp egy pár hónappal ezelőtti interjúban válaszolt arra a kérdésre, hogyan vált ismertté: „Henry Fonda lánya vagyok” – mondta. Jane nemcsak hogy nyíltan beszél a kiváltságokról, amiket a családja hírnevének köszönhet, de folyamatosan igyekezett ezeket társadalmilag hasznos célokra használni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Jamie Lee Curtis (Tony Curtis és a Pszichóból ismert „sikolykirálynő”, Janet Leigh lánya) szintén ezt a csapatot erősíti: „Volt egy film, aminek már a sokadik castingkörénél jártam, és rajtam kívül már csak egy másik színésznő volt versenyben a szerepért. Biztos vagyok benne, hogy a végső döntésben hatalmas szerepet játszott, hogy Janet Leigh lánya vagyok, hiszen ha van két ugyanolyan tehetséges jelentkező, inkább azt fogod választani, akinek az utóneve vonzza a sajtót.
Sosem fogok úgy tenni, mintha csak a saját érdemem lenne, hogy most itt tartok, mintha egy mindennapi lány volnék, aki a semmiből tört fel. Nyilván voltak előnyeim, ezt nem tagadnám le.”
Való igaz, hogy ha a szüleid neve kékkel villan fel a Wikipédián, jó eséllyel nem a mélyből érkeztél. Maya Hawke, egy friss képviselője a nepo babyknek (akiről ITT írtunk portrét korábban), arra példa, amikor valakinek a származása szinte eltörpül a kiváló alakításai és zenéje mellett, ám még így is szükségét érezte annak, hogy őszintén beszéljen a kiváltságairól: „Eszméletlenül hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy megkönnyítették nekem, hogy azzal foglalkozhassak, ami boldoggá tesz.
Tudom, hogy kapni fogok lehetőségeket a nevem miatt, de ha nem ragadom meg őket, akkor nem fognak többet kérni belőlem, és ez így is van rendjén. Csak próbálom jól csinálni, ennyi az egész.”
Látható tehát, hogy a nepo baby címke nem jelent rögtön egyet a tehetségtelenséggel vagy az önkritika teljes hiányával, és a negatív cikkek ellenére még most is nagyon sokan vagyunk, akik nem bánják, hogy ezek az arcok felbukkannak a médiában, sőt a sikerüknek is tudunk örülni – amennyiben hajlandók beismerni, hogy egy igazságtalan rendszer segítségével jutottak a csúcsra, és ha az ezzel kapott hírnevet képesek jóra használni. Bár sok nepo sztár nehézségnek éli meg, hogy a neve miatt nem veszik komolyan, vagy megkérdőjelezik a tehetségét/szorgalmát, az a helyzet, hogy mindez nem változtat a tényen, hogy a származásuk olyan ajtókat nyitott meg előttük, amelyek a legtöbb ember számára örökre zárva maradnak. Aki pedig ezzel nem képes szembenézni, az – legalábbis az én véleményem szerint – csak tovább erősít egy igazságtalan rendszert azzal, hogy tagadja a létezését.
Személyes érintettség
Én már csak tudom, miről beszélek, mert a magam módján én is nepo baby vagyok. Bár az én apám, a kiváló író, szakács és Szandika-számok drámai felolvasója, Nyáry Krisztián hírneve biztosan nem hasonlítható Johnny Deppéhez vagy Lenny Kravitzéhez, mégiscsak ismert ember, én pedig ugyanazon a területen dolgozom, és baromi arrogánsnak vagy hülyének kellene lennem ahhoz, hogy ne ismerjem el, hogy igenis hozzátett a karrieremhez a vezetéknevem és a vele járó háttértörténetem. Arról nem is beszélve, hogy a szüleim révén olyan közegben nevelkedhettem, ahol neves művészek vettek körül és ismertettek meg az írás szépségével, és olyan iskolába kerültem, ahol az első perctől kezdve szeretettel és támogatással toltak az érdeklődéseim felé. Vagyis már a puszta tény, hogy ebbe a társadalmi rétegbe születtem, és ezeket a példákat láttam magam előtt, megkönnyítette, hogy azt a munkát választhassam, ami valóban érdekel, akkor is, ha egyébként híres arról, mennyire nehéz igazán sikeressé válni benne.
Biztos vagyok abban, hogy Magyarország tele van olyan fiatal írókkal, akik ugyanannyira, vagy még tehetségesebbek nálam, és valószínűleg kétszer olyan keményen dolgoznak, mint én, csak azért, hogy töredékét megkapják annak a figyelemnek, ami nekem alanyi jogon járt.
Így tartozom nekik azzal, hogy transzparens vagyok a kiváltságaimmal kapcsolatban, és ezeket arra használom, hogy azok előtt is kinyíljon az ajtó, akik nem örökölték meg a kulcsát. Nem mondom, hogy nem tud kemény lenni, ha az embert azzal vádolják, hogy mástól lopja a lehetőségeket, vagy amikor megpróbálják lekicsinyelni az eredményeit, de alulról, lassanként felküzdeni magadat a létrán biztosan ezerszer nehezebb. Hiába baromi kínos ilyeneket hallani magadról, úgy érzem, hogy a morálisan helyes válasz az, ha összeszorítod a fogad és elviseled.
Mert bárki, aki azt mondja, hogy inkább vállalna többévnyi visszautasítást, fáradhatatlan teperést és reménytelenséget, hogy aztán végignézze, ahogy valakinek a fia lenyúlja előle élete lehetőségét, mint pár rosszmájú, kritikus megjegyzést – az fixen hazudik. És ha már magadnak hazudsz, legalább azokat ne próbáld meg átbaszni, akik mindent megtennének, hogy a helyedben lehessenek.
Kiemelt kép: Getty Images / Pascal Le Segretain; Julien M. Hekimian; Mike Marsland / WireImage; Vittorio Zunino Celotto; Vittorio Zunino Celotto
