Erős közösség ez, na. És nem csak közösség – Az Instánk ellopásának története

–

Olyan gyorsan történik, mint egy baleset. Hopp, már vége is van, már nem a tiéd, amit bő hat évig építgettél. Aki hozzá van szokva a váratlan sorsfordulókhoz, az meg se lepődik. Jól van, akkor ez van, „megyünktovább, gyerevelünk, hesteg”. 

Gyakoroltuk mi ezt már sokat, megy ez nekünk, de tényleg, és még azt hittük, a tavalyi év volt a nagy vízválasztó, amikor kiderült, hogy ez a csapat tényleg együtt marad, összekovácsolódik, vagy szétesik. Nem estünk szét, hanem összezártunk, ebből kifolyólag pedig az, hogy meghekkelik az Insta-oldalunkat (igen, azt, amelyiket hetedik éve építünk), már meg se kottyan. 

Mit kell csinálni? 
Azonnal újat építeni, 
azonnal felkutatni, hogyan lehet a régit visszaszerezni, 
minden követ megmozgatni, még azt is, ami kicsinek tűnik, 
nem pánikolni,
tolvajokkal nem tárgyalni,
viszont hangosan és látványosan cselekedni, 
közben felkészülni a legrosszabbra. 

Mind pipa.

A legrosszabb az, ha nem kapjuk vissza. Nyolcvanezer követő huss, szevasz! De ez nem csak nyolcvanezer követőt jelent, mert ez egy közösség. Egy közösség, amely emberekből áll, akikkel folyamatos oda-vissza kapcsolatban vagyunk, egy platform, amin keresztül kommunikálunk, ahol megmutatjuk magunkat, ahonnan át tudtok kattintani a cikkeinkre, ahova az üzleti partnereinkkel közösen alkotunk kampányokat. (Igen, mert ez egy üzleti vállalkozás is, nem csak szerelem. Ebből élünk, ez a munkánk, a reklámokból, és csak azokból van fizetésünk. Pártok, alapítványok, mecénások vagy éppen nagy kiadóvállalat nincs mögöttünk. Ti vagytok mögöttünk.)

Meg kell hagyni, arra egyikünk sem számított, hogy estére már tízezren követik az új oldalt. Hogy hétvégére megvan a huszonháromezer, ami több mint a negyede az elveszettnek. Hogy sajtóhír lesz belőle, hogy megosztja sok kedves követő és olvasó, hogy megosztják olyanok is, független alkotók, akik hozzánk hasonlóan a tartalmaikból élnek, erre építenek, és pontosan tudják, mit jelent, ha elvész. 

Erős közösség ez, na. És nem csak a közösség. Nekem az elmúlt másfél hét egy kicsit visszaadta a hitemet az emberekben.

Még ha nem is sikerült volna visszaszerezni, akkor is megtapasztaltam, hogy képesek vagyunk felépíteni egy újat, hiszen, ha már egyszer megcsináltuk, akkor meg tudjuk másodszorra is, mert a jelszavunkat kicsalhatják, áttörhetnek a kétfaktoros hitelesítésen is, kihasználhatnak egyetlen óvatlan hibát, de a közösségünket nem tudják elvenni, mert az real, az igazi. Benneteket nem vásároltunk, nem nyereményjátékkal csábítottunk ide, hanem valódi tartalmakkal. Ti hús-vér emberek vagytok filter és gyakran smink nélkül. Sokfélén és sokféleképpen.

Valaki ezért követ minket, valaki meg amazért. Akit idegesít az egyik, az majd jön a másik miatt, és szemet huny afelett, aki irritálja, és vice versa. Aki nem bírja a sok nyomort, az majd rácuppan a szerelemre, akit pedig kifejezetten az ügyek érdekelnek, az is megtalálja a számítását, még ha sokszor túl is toljuk a Zizi rovatot. (Igen, van ilyen.)  

 

Ez a veszteség visszaadta a hitemet az emberekben, mert tényleg mindenki segíteni akart. Ismeretlenek ajánlották fel, hogy intézkednek, mert ők ismernek valakit, akinek van bejárása oda, ahova lehetetlen bejutni. És ezt még akkor is jólesett hallani, ha esetleg zsákutcába futottunk.

Minden lehetséges vonalon elindultunk. Feljelentés a rendőrségen, bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, az Internet Hotline-on és persze az Instagram és a Facebook hivatalos online felületein… Mindenki ismerősöket kutatott, akiken keresztül el lehet jutni egy igazi, élő emberhez nagy közösségi médiavállalatnál. Nem volt egyszerű, hiszen noha a Facebooknak még csak-csak meg lehet találni egy-egy munkatársát cseten, de az Instagramnál (amely, ugye, Facebook-tulajdon) írd és mondd nincs ember, akit elérsz kis mezei magyar médiavállalatként.

A hivatalos bejelentések és levelezések mellett a SocialWings social média ügynökség szakemberével voltunk forró dróton, leadtunk minden adatunkat, papírunkat, hogy hitelesíteni tudjuk magunkat, hogy igen, helló, ez tényleg a miénk, itt vagyunk, mi vagyunk azok. Ők velünk keltek és velünk feküdtek, még éjjel is kapcsolatban voltunk, hogy minél hamarabb és gyorsabban visszaszerezzük a platformunkat.

Amit nem csináltunk – hiába az e-mail, WhatsApp és a saját ellopott és átnevezett oldalunk biójába kiírt üzenetek –: nem tárgyaltunk a zsarolóval. Sehol, semmilyen platformon, egy pillanatra sem.

Végül a sok irányból bevitt támadás után tíz nappal arra ébredtünk szombat reggel, hogy visszakaptuk az oldalt.

Mondtam Krisztának, hogy én már csak akkor hiszem el, ha újra bent vagyok. Tíz perc múlva bent voltam. 

Helló, Pharabenfarway80k, vágtató ezüst Mustang logóval, te szemétláda hekker, aki elhitte, hogy minket el lehet lopni – hát, így jártál. A kocka forog, ebül szerzett jószág mindig ebül vész el. Jól jegyezd meg ezt a magyar szólást, bármelyik szegletében is tengődj ennek a széles világnak.

Ami viszont a lényeg: kövessetek bennünket ezentúl is, mert már hetedik éve itt vagyunk, és sokkal több szerkesztőségi tartalomba kukkanthattok be az Instán, mint a weboldalon, ráadásul rendszeresen más és más szerzőnk jelentkezik be napi take overrel. Betekinthettek a konyháinkba, az irodánkba, láthattok forgatási kulisszatitkokat, műsor-beharangozókat, és szeptembertől ismét heti rendszerességgel élő bejelentkezéseket is. 

ITT találjátok az oldalunkat, szeretettel várunk benneteket! És vigyétek hírét. 

No és persze tanuljatok a mi esetünkből: bivalyerős jelszó, havonta változtatva; kétfaktoros azonosítás mindig, mindenhol; és soha, de soha ne kattintsatok olyan e-mailre, ami látszólag az Instagramtól vagy a Facebooktól jön és jelszót kér. Nagyon kifinomultak a módszereik, ezek az üzenetek már nemcsak g-mail-címekről jönnek, hanem pontosan úgy néznek ki, mintha… Legyetek résen!

Azt pedig az egész szerkesztőség nevében mondom, hogy köszönjük a figyelmeteket. És azt, hogy vagytok. 

Szentesi Éva, a social-csapat vezetője