–

Általában nem esik nehezemre karácsonyi hangulatba kerülni

Már november közepe táján, a szülinapom után elkezdem az ünnepi készülődést, beizzítom Michael Bublé albumát (helló, Bublé-pártiak!), elkezdek felesleges, karácsonyi hangulatú cuccokat venni, ajándéklistákat írok – saját magamnak és másoknak –, órákig nézegetek Pinteresten cuki sütiket, amiket aztán sosem sütök majd meg, és ruhaszetteket, amiket úgysem vennék meg, mert egyrészt utálok vásárolni, másrészt minden pénzem elverem utazásra, ergo: csóró vagyok, harmadrészt amúgy is szaloncukornak néznék ki bennük.

Nagyon igyekeztem hangulatba hozni magam ehhez a cikkhez, ha már csúsztam-csúsztam a leadással egy kétnapos caipirinhában fürdőzős strandbuli miatt. Például másfél óráig bolyongtam ma reggel, hogy találjak legalább egy műfenyőt, végül egy puccos hotelben sikerült rábukkanni egyre, és fogadni mernék rá, hogy ebben a tengerparti faluban, Porto de Galinhastól nem messze, ez az egyetlen fenyőre hasonlító műanyagizé. Bublét is muszáj voltam kikapcsolni, amikor arról kezdett énekelni, hogy „It’s beginning to look a lot like Christmas”, mert egyáltalán semmi nem kezdett karácsonyira hasonlítani itt. Még a „fehér karácsony” számon csak-csak mosolyogtam, mert fehér(homokos) lesz a karácsonyom, de aztán feladtam, és elfogadtam: idén nemcsak a telet és az ünnepeket, hanem a karácsonyi hangulatot is passzoltam a döntésemmel.

Nyilván rosszabb is lehetne a dolog, például, ha nem pontosan ott lennék, ahol lenni akarok, márpedig nem véletlenül szálltam fel arra a Brazíliába tartó hajóra.

Tavaly – két év után először – hazamentem karácsonyozni

Talán a kihagyott évek miatt is, de jobb volt, mint amire előtte emlékeztem, szóval nyilván jót tesz nekem a távolság. Akármennyire is nagy volt az igyekezet az évek során, akármennyire is odatette magát anyukám, a karácsony két közös napja során soha nem fordult elő nálunk, hogy ne legyen pár nagy balhé, úgyhogy a karácsonyban én inkább mindig az előkészületet és az általános ünnepi hangulatot szerettem, mintsem magát az ünnepet, a veszekedésekkel. 

Nem titok, mindig is vonzott az utazás és a máshol levés, sosem éltem meg katasztrófaként, ha kihagytam egy-egy ünnepet. Három éve például Svédországban tanultam, és onnan sem mentem haza, érdekes volt megtapasztalni, hogyan élik meg az emberek az ünnepet egy másik országban. Hozzáteszem, még ebben az évben sem jött össze a fehér karácsony, a világtörténelem legmelegebb decemberét produkálta a skandináv ország, nem úgy az azt követő januárban, amikor hajnalban kellett újságot hordanom, akkor persze mínusz 22 fokra hűlt az idő, és térdig ért a hó. De az már egy másik történet.

Tavalyelőtt Argentínában ért december 24-e, akkor, mondjuk, hibátlan volt a karácsonyi hangulatom, mert Patagóniában hideg volt, és a hegyek megmászása közben még hóhoz is volt szerencsém, Bublé hangja is édesen csengett a természetben. Akkor vadidegenekkel töltöttem a nagy napot, de jól sült el, hostel-bulit tartottunk, mindenki főzött valami hazait, a fasírtjaim meglepően népszerűek voltak.

Tavaly hazamentem, és rendben is volt az ünnep, de amikor még március végén is a hóban fagyoskodtam Koreában, akkor megfogadtam, hogy köszönöm, de a következő telet inkább kihagyom.

Nem lehetnék elégedettebb, mint amilyen vagyok

Brazíliával, a csodás tengerparttal és a tökéletes, szellős, harminc fokos nyári idővel nagyon boldog vagyok. Kókuszvizet iszom mindennap, egy függőágyból nézem a napfelkeltéket az új bikinimben, sok jó utazós barátommal körülvéve bolondozok a strandon, portugálul tanulok, szörfözgetek, na, pontosan ezt álmodtam meg el idén a karácsonyi rohanás helyett.

Lehet, hogy a Grincs és az Igazából szerelem azért hiányozni fog, Szenteste pedig szívem szerint majd biztos bejglire cserélném a mangómat, és szívesen hazateleportálnék egy puszira és pár rákfalatkára. De összességében jól elvagyok itt, és a családomat sem hiszem, hogy nagyon zavarná a távollétem, egyrészt már amúgy is megszokták, és úgy vettem észre, egy-két napig ünnepi a hangulat, bármikor megyek is haza épségben, nem muszáj pont karácsonyra időzíteni.

Persze megértem én azokat is, akik nem akarják a családtól távol tölteni ezeket a napokat. Elfogadom, mások vagyunk. Én úgy vagyok vele, valószínűleg életem nem minden évében lesz lehetőségem arra, hogy gondosan kiválogatott baráti körben töltsem az év végét, egy világ végi brazil szigeten, Morro do Sao Paulóban. Karácsony végül is minden évben van, pozitív előrejelzésem alapján pedig legalább 85 éves koromig élek majd, ami 57 darab további karácsonyt jelent, amik közül tök jó, ha néhányat valami egzotikus helyen töltök.

Aki nem ért velem egyet, az toljon be egy mézest helyettem is! 

Darányi Lea

A képek a szerző tulajdonában vannak